Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1858
111 ál atartomásunk Jézus Krisztus iránt. Úrvacsorára előkészítő beszéd: tartotta a főgymnásiumi ifjúsághoz Kicska Dániel vallástanár, (folyó évi Junius 18-kán.) *) Szeretve tisztelt hivataltársim! kedves tanulóifjúság! Minden emberi cselekmény, kivált minden huzamosb, fontosabb munka után bekövetkezik „az Isten igaz ítélete megjelenésének napja, ki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint.“ (Róm. 2: 5, 6.) Ekkor mint magatok igen jól sejtitek és tudjátok, beáll maholnap a tanév vége, és vele a számadás órájára kondul meg az általatok annyiszor meglesett harangszó. S ugyebár a jó ifjú, búcsút vevén tőlünk, búcsút tanulótársaitól és e várostól, még csak ama toronynak sem fordítandja hátát minden hálaérzet nélkül? Beszámol köszönetével olyankor a jó ifjú amaz óramutatónak is, mint aki öt álmából felköltögette, foglalkozásait rendezte, lépteit a tanoda és haza felé siettette, s végre az otthoni viszonlátás pillanatát is meghozta. Mert bizony orrán túl nem igen lát azon tanuló, ki az afféle művekben is a világkormányzó Isten bölcs intézkedését föl nem találja, nagy kegyelmét fel nem fogja, miszerint az efféle hasznos műveket ember által felfedeztette, a mennyet a földdel némileg egy értelemre, öszhangzásba hozta. Soha sziveitekből a hálakötelezettség, a hálaérzet ki ne haljon! Mert, ha, mitől titeket mentsen Isten, ártatlan játékaitok közben példáid valamelyitek életveszélybe találna kerülni, és egymásnak testvérei lévén, a másik oda szaladna s amazt a veszélyből kiragadná: váljon a megmentett elfelejthetné-e valaha, mit mivett vele amanemzője? Ilálakötelezettséget, hálaérzetet, szíves megemlékezést ha nem is követelnek tőle, minden bizonnyal legalább feltesznek benne. Sőt, a miattatok aggódó édes szülők, ha, — mitől ismét őket mentse Isten, — arról értesülnének nagy fájdalmasan, mikép frjuk itt, nem hallgatván se’ rájok se’ reánk, rész útra vetemedett légyen, de egy hű barát által jobb útra lön térítve s így édes gyermekök meg van mentve a kísértettől, a bűntől, a szerencsétlenségtől: váljon édes szüleitek nem óhajtanak-e ama nemes lelkületű ifjút legalább látni egyszer és neki hálás jobbot nyújtani, öt hű emlékezetükbe zárni? íme a háladatosság milly nagy kötelesség, s milly természetes nyilatkozása a jobb embernek! És lám, ama harangszó és óramutató, ama gondolat-, érzet- és életrendező, ama nemző, ama megtartó, ama jó barát, ama megszabadító, ama testvér és üdvözítő, minőre az összes emberi nemnek elkerülhetlen szüksége vala, az volt — Jézus Krisztus. Milly nagy emléket hagyott ez a világ minden népeinek hátra s azok közt nektek is! Azért, további hozzátok intézendő szavaim tartalma legyen e következő: A tanulóifjúságnak Jézus Krisztus iránti hál a kötelezettsége. Luk. 12, 49. „Mindennek pedigu stb. E fölolvasott alapigék irányzása szerint ti Jézusnak hálaadósi vagytok, mert I. „nektek sokat adtak.“ II-szor, mert „nálatok sokat letettek.“ Addig is míg Kicska D tanár, igen épületes szónoklatai — mikép reméljük — napvilágot látandnak, ez egynek itteni közlésével kedves szolgálatot vélünk tenni programmai közönségünknek. ..