Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1859
I. A magyar alföld, különös tekintettel Szarvas vidékére, tempészetíráti vázlat Dorner Józseftől. Magyarország a sajátszerűségek, a kontrasztok és szélsőségek országa. Maga történelme is eredeti, sajátszerű s úgyszólván kivételes mint jelen állapota. A népvándorlás vihara sokféle nemzetet sepert Ázsia pusztáiról Európába. A nagy tolongásban idestova sodortatván végre eltiprattak, vagy idegen nemzetekkel összeolvadva új népfajokká fejlődtek. Ily összeolvadásból támadtak a németek, franciák, olaszok, angolok s átalában a mai Európa főnépei. A magyar szinte Ázsia belsejéből sodortatott Európa földére, harcolt hosszas vándorútján azóta rég elenyészett nyers népcsoportokkal, harcolt Európában szilárdan megalapított és rendezett, a műveltségnek egy bizonyos foka által létükben biztosított államokkal. A küzdés komoly és véres volt, egyedül a Lech mezőn elestek őseinkből százezren. Ellenök vívott itt az összes német nép edzett hadereje, ellenök a bőszült elemek vihara is. S a mozgékony, silányan fölszerelt magyar nép a maga ellen zúdított összes mívelt világgal szemközt el nem veszett, hanem helyt foglalt Európa rendezett államainak sorában, alapított egy alkotmányos országot az ököljog korszakában. S a szilaj népet, mely csak csatákban, csak rombolás és pusztításban lelé fel magát, alig egy század után már a keresztyénség karjában találjuk. Midőn éjszakán a svédek és poroszok még a legmélyebb pogányságban éltek, a magyarnak fejedelmét, Vajkot, már 1000-ben kr. u. egy keresztyén szentnek, Istvánnak nevével ékesítve, fejét a pápa kezei által megszentelt koronával díszítve szemléljük. Ekkér beigtatva lévén a magyar a legitim népek sorába, a gonosz sors őt két fal közé szorította, hogy törhetlen bátorságát, kifogyhatlan fiatal erejét, melylyel országot szerzett és államot alkotott vala, megpróbálhassa, jobbra a nyugoti civilisatió cselszövényei, balra a keleti barbárság vad rohamai ellenében. De a magyar, kinek e hazán kívül rokona nincsen, kiállotta ezen kettős részt is s birja ma is a különben szép országot, melyet hogy önnevére keresztelne, ezer év előtt ülte meg a véres keresztelési tort s annyi baj után mai nap is csak oly eredeti, oly ép és erős, oly bizalomteljes, mint volt Árpád korában, midőn új hont fellelni tört át az országokat s egyszersmind éghajlatokat elválasztó Kárpátok ormain. És, különös, ezen országot, mely századok óta küzd nyűgöt kelet ellen, mely magában s másokkal világhistóriai harcot vívott a keresztyénség legmakacsabb szorongatója, a török ellen, melynek földén jó és rossz időben számtalan idegenek fordultak meg látogatókul, számosan le is telepedtek: ezt a földet még most is terra incognitának címezik, mert t. i. a külföld betanított népe magyarország alkotmánylélekző népének érzelmeit, szenvedéseit és vágyait megérteni nem képes. Egy humorteljes ethnograph, ki mintegy 30 évvel ezelőtt sokat írt Magyarhonról, népeinek miveltségéről, szokásairól — Csaplovitsot értem, ki hazáját a külföld balitéletei s megtámadásai ellen férfiasan védte, a Magyarhont Európának nevezte kicsinyben. Az állítás sok tekintet