Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1866

I. A tanuló mint Jézus tanítványa. Urvacsorai előkészítésül tartva az ev. tanuló-ifjusághoz, nov. 17. 1866. A mi segedelmünk legyen az Úrtól, ki teremtette a mennyet és földet, s annak minden teljességét. Ámen Szeretve tisztelt tisztitárs urak, kedves tanulóifjúság! Egyházunk tana és gyakorlata szerint két szentség van, olyan, mely a szent írásból annak bebizonyítható: a Keresztség és Úr­­vacsora. A szentség (sacramentum) római nyelv és gyakorlat szerint először mindazt jelenté, a­mi az isteneknek áldozva, következőleg a közönséges használattól elkülönítve vala. Jelenté to­vábbá azon törvény szabta bánatpénzt, melyet a perlekedő felek a Pontifex Maximusnál letenni és mindaddig nála hagyni tartoztak, mig a pernek vége nem lett. Jelenté végre a katonai esküt, mi­szerint a katona, esküszegés esetére magát az istenektől rámérendő büntetéseknek alávetendi. Utóbb, a keresztény világban, nevezetesen az egyh­ázatyáknál, szentségnek mondaték minden rejtélyes titokszerű szent cselekmény. E cím tehát kiváltkép a keresztségre és úrvacso­rára illesztetett, mint mély titkos jelentményü és hatású cselekményekre. Később határozottabb fogalmat kapcsoltak a dologhoz a scholasticusok, a szentséget oly fontos külső cselekménynek mondván, mely nem minden szent dolognak jele, hanem olyannak, mely által az ember megszenteltetik, Isten kegyelmében részesül és jövendőbeli üdvözülése felől biztosittatik. Úgy jött végre, hogy egyházunk symb. könyvei szerint szentség alatt Istentől vagy Jézustól rendelt oly vallási szertartást értsünk, mely által a hívők isteni jótéteményt nyernek, t. i. bűneik bocsánatját a Jézus Krisztusért. Ily értelemben vesszük mi a sakramentumot, s a bűn­­bocsánat elnyerése végett érezzük mi is annak szükségét. Bűnösök vagyunk ugyanis mindnyájan és nem nagy ok nélkül kérjük az Istent mindennapi imáikban: „bocsásd meg a mi vétkeinket, mi­képen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezteknek“! Éhez pedig mi kívántatik mitulenikünktől, azt részint kiki maga legjobban érzi, részint ilyen alkalommal hallja. Halljátok hát ti is, és tudjátok, hogy az erény, a bűnbocsánat feltétele, nem egy perc mirel teljes életünkben tanuljuk Krisztust, és hogy ti is tanuljátok, előadandom, mit mivel a tanuló mint Jézus tanítványa. Ján. 15, 8. A tanuló mint Jézus tanítványa 1-szer is kedveli a tudományt. A­mely tanulónak percről percre bebizonyíthatják, hogy a tanulmány terén nem terem gyümölcsöt, az nem csak rész tanuló, hanem Jézus tanítványa sem; abban Isten nem dicsőrttetik. Mert midőn Istennek nem tetszett az éktelen puszta föld sem a sötétség a mélységnek színén, nemde akkor monda Isten: légyen világosság! és jön világosság ? És látá Isten, hogy jó volna a vilá­gosság. 1 Mózes 1, 2. 3. 4. Ekképen kezdődött hát a teremtés mű­­ve, és a mindenségnek gyönyörű alkotmányát azért nevezte el a görög oly találóan xoa,iog-nak, a latin mundus-nak, s nem kevésbé találóan világnak magyar és szláv. A mi pedig az anyagiakban a nap és világosság, ugyanaz a szellemiekben Jézus e testesült ige, megszemélyesült igazság. Azért Jézus nemcsak magát mondja a világ világosságának s mint olyant meghívott tanítványainak is nemcsak kijelenti magát, hanem ezeknek is szivükre köti, hogy legyenek a világnak világosságai és e földnek ja­vai. Hasonlóképen apostolai is így írtak és szóltak a keresztényekhez: Isten titeket a sötétségből az ő csudálatos világosságára hivott (1 Péter 2,9.); mint világosság fiai, akkint járjatok (Efez. 5,8.).

Next