Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1872
A mi kötelességünk őket tanulmányoznunk, az ellenkező ítéleteket gondosan összevetnünk, s pártszenvedélytől ment nyugalommal megítélnünk és okosan felhasználnunk. Mert minél nagyobb volt a súrlódás, annál tisztábbá lesz előttünk az igazság, mely ama viharos században az egymással küzdő pártok szenvedélye miatt nem érvényesülhetett. Hogy az egyes írók felfogása eltérő, sőt gyakran ellenkező, azon nem fog nagyon csodálkozni, aki tudja, hogy a történelem lényege nem a száraz tények rideg lefényképezésében, hanem az e fenmaradt enlékek ismerete folytán támadt eszmék és képek, eleven és hű előadásában áll, úgy amint azokat valamely író felfogta. ■— De nem szándékom a történelem lényegéről értekezni, se nem akarom untatni a t. olvasót annak fejtegetésével, hogy mi különbség van a történetíró és történetvizsgáló eljárása között: csak egy XVI-ik századbeli magyar koriróról akarok ezúttal megemlékezni, mint aki tudományos készültségénél és azon magas állásánál fogva, melyet hivatala szerint hazánkban elfoglalt, nagy mértékben képesítve volt arra, hogy korának eszméit megértse, s hogy azokról biztos ítéletet mondhasson. Veráncsics Antalt értem, aki nemcsak mint magyar kir. helytartó és esztergomi érsek, hanem mint historikus is megérdemli, hogy róla megemlékezzünk. Éppen most háromszázadik esztendő repül el nemzetünk felett azóta, hogy Veráncsics Antal meghalt. (1573. július 12.) Munkáit sok ideig csak töredékeiben ismertük, míg legújabb időben a magy.r akadémia, egyrészt a feledhetlen emlékű Szalay László, másrészt a derék Wenzel Gusztáv gondoskodása folytán „összes munkás“ gyűjteményével ajándékozd meg a történelem-kedvelő közönséget. Szalay László az általa közlött első kötet bevezető szavait így végzi: „ Verancsics életéről külön kötet fog szétlőni, mely irodalmi érdemeit, műveinek mikor s mint keletkezését is közelebbről tárgyalandja.“ De a következő kötetekben nincs erről szó, s fájdalom, a nagy történész sírba szállt, mielőtt ígéretét, melyhez reményeinket kötöttük, beválthatta volna !) Azért engedje meg a t. olvasó, hogy Verancsics életéről és műveiről — távolról sem ugyan oly alapos és kimeritő alakban, mint azt Szalaytól várhattuk (ily szabású géniuszok ritkán teremnek !) — de legalább is annyi jóakarattal és ügybuzgalommal előadhassam azt, amit irodalomtörténeti tanulmányaim folytán Verancsicsra nézve összegyűjthettem, s jellemezhessem úgy, amint ez összegyűjtött adatok nyomán e nevezetes férfiú irodalmi képe lelki szemeim előtt áll. Dr. Verancsics nem volt a szorosabb értelemben vett magyar föld szülötte. Velencének egy dalmát városkájában, Sebenicben született 1504-ben május 29-kén. Ősei Bosniából eredtek, s a törökök pusztítása miatt mentek előbb Horvátországba, majd Dalmátiába. A szülei ház boldogságát csak igen rövid ideig élvezheté; már kis gyermekkorában Trauba vitetett anyai nagybátyjához Statiko Jánoshoz, ki Beriszló Péter veszprémi püspök ajánlata folytán Magyarországban nyervén alkalmazást, ide költözött, s 1536* óta erdélyi püspök volt . Egy kis időre Antal visszament volt Sebenicbe ; de már tiz éves korában követte nagybátyját Magyarországba, kitől még ugyanazon évben, t.i. 1514-ben Beriszlóhoz vitetett. Ezen esztendőnek nevezetes eseményei, a pórlázadás egyes jelenetei már felköltötték a gyermek figyelmét. Ezt látván Beriszló, ki mint a korona egyik főtiszte szintén fegyvert fogott Dózsa serege ellen, magával vitte a kis Verancsicsot is, aki gyermeki örömmel szemlélte a tábori életet, de egyszersmind borzadva futott azon kegyetlenségektől, melyeket a rácok a szegény pórokon elkövettek. 2) 1) Lehet, hogy Szalay kéziratai között készen áll; ezt a „Századok“ t. szerkesztője megtudhatná, s csak köszönetet mondhatnánk neki, ha napvilágra hozná. -) „Ez rácok az üdőben anyi vérontást, dúlást, fosztást tőnek Bácsmegyében, Bodrog vármegyében, és egyéb