Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1922
4 gyár hazafi kívánt lenni minden körülmények között. S valóban az volt e szavak legnemesebb értelmében. Mint tanárt tanításában, fegyelmezésében a kiapadhatlan szeretettel párosult azon szabadelvű felfogás jellemezte, hogy a prot. nevelés feladata az ifjúban az önállóságra törekvést nem elnyomni, hanem helyes úton irányítva előmozdítani. A növendék egyéniségét tartva szem előtt az öntanítást, az önelhatározást, a kötelességérzetet tekintette elsőrendű tényezőknek. A büntetés kirovásánál szinte a végletekig elnéző volt, a legsúlyosabb büntető fokozatot csak nagy ritkán engedte alkalmazni. Korholásával, amelyből komoly érzés, erős meggyőződés sugárzott ki s melynek hatását hatalmas, erőtől duzzadó férfias alakja és átható, dörgő hangja fokozta, nem egy eltévelyedett tanítványát térítette vissza a helyes útra. De legfeledhetlenebb marad azok előtt, akiket tanított, akiknek a vallástani, bölcsészeti, neveléstani órákon óriási tudásának tárházából juttatott. Bámulatos közlési képessége, ragyogó ékesszólása, a tárgyból merített lelkesedése és soha szem előtt nem tévesztett azon törekvése, hogy növendékeiből az életnek józan, egyházának hitbuzgó, hazájának hű fiakat neveljen, magával ragadta a hallgatókat. Elhunytakor így emlékszik meg róla főpásztorunk, egyike leghálásabb tanítványainak: „Benkát én nem siratom, számomra ő nem halt meg, szelleme termékenyítőleg éltem végéig bennem él.“ Tanártársaihoz való viszonyát előzékenység, lekötelező jóakarat s baráti szeretet jellemezték. Amikor kidőltek mellőle kortársai, elismert fölényével, tapintattal, békességgel, igazságossággal tudta vezetni a külömböző egyéniségekből álló fiatalabb tanári nemzedéket. Mint tanár — egész és igaz ember volt; feddhetlen életű, szeplőtlen jellemű, végtelen szelídlelkű, jó szívű, mások hibáival szemben elnéző, mindenkiben a naivságig bízó. Az ellenvéleményeket türelmesen meghallgatta s kimeríthetlen volt a csüggedők bátorításában, a szenvedők vigasztalásában. Nagy emberismeretével mindig — még a gyermekekkel szemben is megtalálta a legmegfelelőbb társalgási tárgyat és hangot. Hazáját rajongóan szerette, szívének minden érzése a hon függetlenségéért, a magyar boldogságáért lángolt, tiszta meggyőződéséért, mások politikai nézeteivel szemben tanúsított türelmességéért ellenfelei részéről is osztatlan tiszteletben részesült. Egyházának fanatikusan hithű fia volt; önzetlenül, lelkesedéssel szolgálta élete végéig. „Önérzetesen vallom, — mondja tanári pályája végén — hogy protestáns életnézeteimnek nemcsak úgy akartam kifejezést adni, hogy szóval hirdessem a józan ész kritikájának szükségét, a lelkiismeret szabadságának életszabályozó hivatását és a belátó önfegyelmezés erkölcsi értékét, de épen ezen vezérgondolatok befolyása alatt fejlesztettem egyéni jellememet. Önérzettel vallom, hogy magyar nemzetemnek és hazámnak őszinte szeretete mindig arra kötelezett, hogy a tanulóság előtt eszmei fenségében hirdessem azon kötelességeket, melyeknek teljesítésétől várhatni nemzetünk és hazánk jobb jövőjét.“ Benka Gyula iskolán kívüli szereplését ezen értesítő szűk keretei közt nem jellemzem. Nagy érdemeit Szarvas községének, az ev. egyházi életnek és tanügynek története van hivatva megörökíteni. Május hó szép első napján volt temetése Szarvas és környékének impozáns, bensőséges részvétele mellett. Elsírattuk, elkísértük örök nyugvó helyére, lerótta irányában a kegyelete adóját az iskola, lerótta az egyház nevében Kovács Andor esperes, a volt tanítványok nevében nagyérdemű püspökünk, dr. Raffay Sándor, és szívében bizonyára minden jelen nem lévő is, aki csak ismerte. Gyászoljuk őt a múlandóság lesújtó érzetével, emlékezetét fenntartjuk az örök élet boldogító reményével.