Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1925
Dr. Melich János gimnáziumi felügyelő székfoglaló beszéde. (Mondotta a gimnázium felügyelő bizottságának 1926. június 27-én tartott beiktató gyűlésen.) Tekintetes felügyelő bizottság! Az első szó, amely e díszes helyről kell hogy elhangozzék ajkamról, a köszönet szava. Hálásan köszönöm mindazoknak a személyeknek és egyházaknak, akik és amelyek bizalmukkal megtiszteltek s olyan állásba emeltek, amelyre soha nem vágytam, amelyre soha nem gondoltam. Az életben embertársaim, feljebbvalóim, továbbá hazai és külföldi tudományos intézmények részéről több elismerés, kitüntetés ért s büszke önérzettel mondom, soha egyiket sem kerestem. A legtöbbről rendesen csak akkor tudtam, mikor már megvolt. Nem tagadom azonban, hogy e kitüntetések, embertársaimnak, feljebbvalóimnak az elismerései mindenkor jólestek. Ez elismerések és méltánylások közt azonban egy sem esett olyan igazán jól, mint az az elismerés, amely ez intézet felügyelővé való megválasztásomban nyilvánult. Ennek a kitüntetésnek rám több szempontból van meg a nagy értéke. Ez az intézet az, amelynek szüleim s áldott emlékű két tanítóm: Sziráczky János és Benka Pál után köszönhetem, hogy valakivé lettem. Az én életem is, mint mindenkié, sok componensnek az eredménye. Az én életemben, úgy érzem ma meglett koromban, hogy e componensek közt van a szülei ház melege és szeretete mellett két tanítómnak bölcs és tapasztalt vezetése. Ők vezették, ők irányították a sokszor szertelen, sokszor csintalan, de mindig élénk és minden jóra kapható fiút s áldom a sorsot, hogy e tapasztalt pedagógusok voltak első mestereim. Az ő tanácsukra adott édes anyám ez intézetbe, amely valóságos Alma Materemmé lett. A nagy műveltségű Tatay István volt akkor az igazgató, akiről akkor persze nem tudhattam, mily jeles képviselője volt a magyar közműveltségnek, aki azonban szelíd, jóságos tekintetével, megnyerő atyai hangjával a felvételkor rám olyan mély benyomást tett, hogy attól a pillanattól fogva a gimnáziumtól való minden félelmem elmúlt s végtelen bizalom szállta meg lelkemet. E mély benyomásomnak lényeges része volt abban, hogy ellentétben sok