Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1943

3 Emlékkönyvből: Kachelmann Róbert III. A. Keresztesi Katalin és Selmeczy Géza III. oszt. tanulók, Bartóky József: Uj magyar fabulák­­ munkájából: Csonka János, Földessi Béla, Kerekes Tibor, Laczó György II. A., Demcsák Auguszta, Korbely Jolán, Szeleczky Loránd, Szlovák Béla és Ugrin Gábor II­I. oszt. tanulók. Vajda Péter: Erkölcsi beszédeiből : Lang Gusztáv IV., Molnár Ilona, Ponyiczky Ágnes és Szerényi Sarolta V., Ponyiczky Lenke és Sárkány Angyalka VI., Halász Szabó Gabriella, Szabolcs Hedvig és Szánthó Mária VII. oszt. tanulók.­­) Hivatalos látogatást végzett november 21 -25-ig, a tanítási munka kezdetének kezdetén Janson Vilmos tanügyi tanácsos, főigazgatói szakelőadó. Egyházi főhatóságunk kiküldöttének látogatása mindnyájunk őszinte sajnálko­zására a közbejött háborús események, s a tanév hirtelen bezárása miatt el­maradt.­­) A Szarvasi öregdiákok Szövetsége ebben az iskolai évben is sok­féleképen éreztette velünk szeretetteljes gondoskodását. Jól esett magunk mellett tudni intézetünk egykori növendékeit, hiszen szeretetükből azt a fel­emelő érzést mentettük, hogy akik már több -kevesebb történeti távlatból szemlélnek. Ítéletük a régi iskola mellé sorakoztatja őket. 3. Az iskola hatóságai és személyzete. a) Az egyházi főhatóság. Egyházi főhatóságunk nagym­élt. és főtiszt. dr Raffay Sándor m. kir. titkos tanácsos, a bányai ág. hitv. ev. egyházkerület püspöke, stb. Cime: Budapest, VIII., Esterházy­ u. 12. b) A felügyelő­bizottság. Iskolánk fenntartója a békési és a csanád­­csongrádi ág. hitv. ev. egyházmegye. E két fenntartó egyházmegye kiküldött kormányzóhatósága a gimn. felügyelőbizottság. Elnöke mélt. dr. Melich János nyug. egyet. ny. tanár, a Magyar Tudományos Akadémia osztályelnöke, stb. stb. Cime: Bpest, X. Család­ u. 10. Alelnöke : Kellő Gusztáv ág. hitv. ev. es­peres, igazgató-lelkész (Szarvas). Jegyzője: Revuczky Vilmos tanár. Tagjai: a)A békési egyházmegyéből hivatalból: Kelle Gusztáv esperes és mélt. dr. Lányi Márton egyhm. felügyelő, a képviselőház volt elnöke, stb. (Budapest, I. Ráth György­ u 18.) Választott tagok: Jeszenszky János lelkész (Tótkomlós), Sze­­lényi János lelkész. (Szarvas), Czinkotszky Kálmán földbirtokos (Szarvas), mélt. dr. Tóth Pál m. kir. kormmányfőtanácsos (Budapest, VIII. József­ körút 35.) b) A csanád-csongrádi egyházmegyéből hivatalból: Benkóczy Dániel esperes (Szeged), nagymélt. vitéz jószási Purgly Emil egyhm. felügyelő, m. kir. titkos tanácsos, nyug. földmivelésügyi miniszter (Tompapuszta). Válasz­tott tagok: Fodor Jenő gazd főtanácsos (Szeged), Kriszt Péter lelkész (Ti­­szaföldvár), dr. Mátéffy György ügyvéd (Szentes), Szabó Loránd vallástanár (Szeged, Zeige­ u. 19) c) A gimn. tanári kar részéről hivatalból : dr. Nádor Jenő igazgató és Selmeczy Géza gondnok. A tanári kar képviseletében: Gasztonyi József, Pálos György és Revuczky Vilmos. d) Az elnök által ese­tenként behíva dr. Csicsely Mihály ügyész és ifj Gulyás Pál gimn.­gazda. c) A tanári testület. I. Igazgató : dr. Nádor Jenő. II. A testület nyu­galmazott tagjai: Oláh Miklós r. tanár. Szaktárgya : testnevelés. Szolgálati éveinek száma 29. Ezen intézetben működött 29 évig. Nyugalomba vonult 1938 szeptember 1-én. Raskó Kálmán tanügyi főtanácsos, volt igazgató. Szaktárgyai : mennyiségtan—természettan. Szolgálati éveinek száma 36, ennél az iskolánál működött 31 évig. Nyugalomba vonult 1939 szeptember 1-én. Szabolcs Károly nyug. c. igazgató. Szaktárgyai: műv. és mértani rajz. Szol­gálati éveinek száma 37, ennél az intézetnél 20. Nyugalomba vonult 1940

Next