Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1944

Tanulóink létszáma a háborús nehézségek ellenére is elég magas volt. Az egész iskolai év alatt 465 tanuló iratkozott be. Ezek közül a legnehezebb őszi-téli időkben is látogatta a tanítási órákat mintegy 160 tanuló, akiknek száma lassanként elérte, majd meghaladta a 300-at. A három hónapnál rövi­­debb ideig bejárók jórésze júliusban tették le az előírt vizsgálatot. A nevelés és tanítás munkájánál híven követtük azokat az elveket és szabályokat, melyeket számunkra a rendtartás, az utasítások, majd az új demokratikus kormány rendelkezései írtak elő. Az intézetben folyó munka szellemét az új, demokratikus világrendre igyekeztünk áthangolni. Tanári érte­kezleteinken, szakszervezetünkben, átképző­ tanfolyamunkon a demokrácia és a szociális gondolkodás eszméit szívtuk magunkba, s azokat igyekeztünk átültetni tanulóinkba is. Velük együtt részt vettünk mindazokon az ünnepé­lyeken, alkalmakon is, melyek az uj világrendre való áttérés céljait szolgálták. " 2. Az iskola hatóságai és személyzete. a) Az egyházi főhatóság. Egyházi főhatóságunk dr. Raffay Sándor a bányai ág. hitv. ev. egyházkerület püspöke. Cime: Budapest, VIII., Ester­házy­ u. 12. b) A felügyelő­bizottság. Iskolánk fenntartója a békési és a csanád­­csongrádi ág. hitv. ev. egyházmegye. E két fenntartó egyházmegye kiküldött kormányzóhatósága a gimn. felügyelőbizottság. Elnöke dr. Melich János nyug. egyet. ny. r. tanár, a Magyar Tudományos Akadémia osztályelnöke, stb. stb. Címe: Bpest, X. Család­ u. 10. Megbízott alelnöke Szelényi János lelkész (Szarvas). Jegyzője: Revuczky Vilmos tanár. Tagjai: a) A békési egyház­megyéből hivatalból: Botyánszky János esperes és dr. Lányi Márton egyhm. felügyelő, a képviselőház volt elnöke, stb. (Budapest, I. Ráth György­ u. 18.) Választott tagok: Jeszenszky János lelkész (Tótkomlós), Szelényi János lelkész (Szarvas), Czinkotszky Kálmán földbirtokos (Szarvas), b) A csanád-csongrádi egyházmegyéből hivatalból: Benkóczy Dániel esperes (Szeged), vitéz jószási Purgly Emil egyházm. felügyelő, nyug. földmivelésügyi miniszter (Tompa­puszta). Választott tagok: Fodor Jenő gazd. főtanácsos (Szeged), Kriszt Péter lelkész (Tiszaföldvár), dr. Mátéffy György ügyvéd (Szentes), Szabó Loránd vallástanár (Szeged, Zerge­ u. 19). c) A gimn. tanári kar részéről hivatalból: dr. Nádor Jenő igazgató, Selmeczy Géza gondnok és Gasztonyi József inter­­nátusi igazgató. A tanári kar képviseletében: Pálos György és Revuczky Vilmos. d) Az elnök által esetenként behíva dr. Csicsely Mihály ügyész és ifj. Gulyás Pál gimn. gazda. c) A tanári testület. I. Igazgató: dr. Nádor Jenő. II. A testület nyu­galmazott tagjai: Oláh Miklós r. tanár. Szaktárgya: testnevelés. Szolgálati éveinek száma 29. Ezen intézetben működött 29 évig. Nyugalomba vonult 1938 szeptember 1-én. Raskó Kálmán tanügyi főtanácsos, volt igazgató. Szaktárgyai: mennyiségtan—természettan. Szolgálati éveinek száma 36, ennél az iskolánál működött 31 évig. Nyugalomba vonult 1939 szeptember 1-én. Szabolcs Károly nyug. c. igazgató. Szaktárgyai: műv. és mértani rajz. Szol­gálati éveinek száma 37, ennél az intézetnél 20. Nyugalomba vonult 1940 december 1-én. Tótfalusi Aladár nyug. c. igazgató. Szaktárgyai: magyar— német. Szolgálati éveinek száma 37, ennél az iskolánál működött 37 évig. Nyugalomba vonult 1939 szeptember 1-én.

Next