Református Kún-Kollégium, Szászváros, 1884

4 rendesen terebélyes, lomb­koronáját nem emeli magasra, hanem szélesen kiterjeszti. A mi almafánk azonban magas növésű fák társaságába ke­rülve, a létért vívott nehéz tusában levetkezte fájának sajátos jel­lemvonását, égbe nyúló ágakat hajtott,­ határt szabott hatalmas kőrisfa környezetének, és még ott diszlik és talán századokig ott fog diszleni, hatalmas versenytársai között, örvendve az életnek. A polgárosult népek és nemzetek élete nagyon hasonlatos a fák életéhez. E népek is helyhez vannak kötve, kifejlődé­sükhöz tér kell, s hol a szabad tér szűkül, az elébb békés egyet­értésben élő fajok, kemény tusára kelnek. Az elkeseredett küzdelemben a gyengébb népek elhalnak vagy elnyomatva lassan kénkihalnak, mint egy sínlődő fa, az e­­rőteljesebb fajok pedig diadaluk által szabad tért nyerve, még nagyobbra nőnek. És e letérti küzdelem nemcsak fegyverrel vívatik. Az egy­szerű földműves ekéje mellett, a kézműves műszerével, a tanár tanítványai társaságában, a tanuló könyvei között, mindenki, ki társadalmunkban helyet foglal el, vagy hivatva van egykor he­lyet foglalni, kissebb vagy nagyobb hatás­körrel, de minnyájan harcosai vagyunk e nagy küzdelemnek. Melyik fél­é l­egyen a diadal, nem a vakszerencse esélyeitől, hanem a küzdő erők nyomatékától függ. A magyar nemzet is nehéz küzdelmet vív. Mint ama kő­­risfák közé szorult alma­fa. Európa nagy nemzetei közé ékelve, minden felől ostromoltatunk. A szomszéd nagy nemzetek gyors és hatalmas fejlődése majd­nem elvéve tüdőnktől az éltető leve­gőt, lábunk alól a tápláló és fenn­tartó talajt. Kis nemzet va­gyunk. De kis nemzetként, nagy nemzetektől környezetten, száza­dokig nem élhetünk, ugyan azért, ha élni akarunk, hatalmas és nagy nemzetté kell átalakulnunk és pedig rövid időn, mint a­hogy a fennebb említett almafa is meg­nőtt, a magas kőris fákkal ví­vott küzdelemben. Csak az­ a kérdés mi módon, minő eszközök által? A történelem

Next