Szatmár és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-05-27 / 21. szám
Tizenkilenczedik évfolyam, 21-ik szám. Szatmár, 1902. május 21 TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Petőfi emlékének áldozott a Kölcsey-kör, midőn városunk közönségének lelkes részvételével ünnepséget rendezett színházunkban s megtartotta emléktábla leleplezési ünnepélyét. Az ünnepély fényét nagyban emelte Tordai Grail Erzsébet urhölgy szereplése s ama körülmény, hogy a budapesti Petőfi társaság is képviseltette magát Koroda Pál személyében. Tordai G. Erzsébet urhölgy szombaton d. u. a gyorsvonattal érkezett, kit a Kölcsey-kör vezetősége fogadott a pályaudvaron. Az ünnepség lefolyásáról a következőkben emlékezünk meg: Petőfi-est a színházban. A színházi ünnepély elé feszült érdeklődéssel nézett a közönség. 8 órakor már benépesültek a páholyok s a padsorok s midőn a függöny felgördült s alakja látható lett a színpadon felzugott a lelkes taps és éljenzés. A Kölcsey-kör díszes csokorral lepte meg s ugyancsak két gyönyörű csokorral lepték meg a felsőbb leányiskola növendékei, s virágzápor hullott reá, mig a taps és éljenzés tartott, mely szívélyes órátia láthatólag kellemesen lepte meg a művésznőt, hallgattuk az Ö utóférhetlen Gyönyörrel művészi szavalatát. A magyar dalköltészet világhírű mesteréről, Petőfiről rajongó lelkesedéssel emlékezett meg, úgy hogy a figyelmet mindvégig lekötötte s mindnyájan, kik végig hallgattuk előadását, rendkívül nagy élvezetben részesültünk..A műsornak nem is volt más száma, ő töltötte ki szereplésével az ünnepélyt. Előadás után összejövetel volt a „Pannónia“ szálló éttermében. Emléktábla leleplezés. Annak a lelkes ünnepségnek, melynek bevezetője a szombati hangverseny volt, legkiemelkedőbb pontját képezte a Petőfi emléktáblának ünnepélyes leleplezése. Fél 11 órakor mintegy 3000 főre tehető közönség gyűlt össze a Morvai János könyvnyomdatulajdonos Eötvös u. 6. sz. háza előtt, kiknek soraiban ott láttuk mindkét tisztikart s az összes hivatalok képviselőit. Az emléktábla babérkoszorúval s zászlókkal volt díszítve, mely fölött a város gzimerét helyezték el. A közönség a dalárda által remekül énekelt Hymnust áhitatos csöndben hallgatta, ez ének pontja az ünnepélynek, majd volt első Mátray Lajos tanár a Kölcsey-kör irod. szakosztályának elnöke mondott lendületes megnyitó beszédet, mely a következőleg hangzik: Tisztelt Közönség! A mindennapi élet különböző, sokszor nehéz munkássága közepett, kedves kivételt képeznek egyes alkalmak, midőn távol minden egyéb elfoglaltatástól, ,szivünk minden más érzelmektől, az adott alkalomnak élünk, lelkesülünk és lelkesítünk. " Ilyen alkalom a mostani is, midőn egybegyültünk e helyen, hogy emlékezetünkben a múltaknak áldozva, lelkünk szabadon nyilatkozzék meg. Az emlékezés pedig a lélek virága, ennek igazi költészete. És megemlékezvén most is. .. míg lelkünk a múlt idők bemohosodott lépcsőin merengve jár, a több, mint félszázadot haladt idők forgatagában állapodjunk meg egy mozzanatnál, mellette egy 1.évnél, amelyek mindenike a magyar nemzet történetében ép olyan magasztos, mint jelentőségteljes. Az idő 1847, melynek mélyében a tűzhányó-hegyek bensőjéhez hasonló lávaszerü forrongásban voltak a kitörni készülő hazafias eszmék, amelyek nemsokára átalakították a magyar nemzet politikai és társadalmi életét. A név Petőfi Sándor neve, aki ekkor már meghódította költészetével a magyar nemzetet és akit azóta a magyar dalköltészet szinte utólérhetetlen nagy mesterének tart és tanít úgy a nemzeti lelkes közelismerés, mint a tudós kritika s az irodalomtörténet is. Tehát róla, Petőfiről emlékezünk, a nagy idők e lángszavú költőjéről, aki eredeti nagy tehetségével költészetünk egére tüneményszerűen tűnt föl, mint egy üstökös, aki tündöklő lelkével beragyogta a honi költészetet, aztán csaták zajába fúlt, ahol máig is szinte titokzatos módon végezte be rövid, de dicsőséges pályafutását. Róla emlékezünk, a ki már mint nagy nevű író, gyakran és előszeretettel időzött Szatmár vármegyében, nevezetesen: ebben a házban, Endre költőtársának,mint vendége, Pap Ez időkről gondolkozván, mintegy önkénytelenül áll elénk e kérdés, hogy: Petőfi, a nő gyermeke, a legmagyarabb vidéknek, a Duna Tisza közének szülötte, ugyan mit keresett, miért időzött oly tyakorta a mi vidékünkön? ahol — bizonyos tekintetekben — a magyarság védőbástyáját, de egyszersmind végső pontját is találta? Megfelel erre maga a koszorús költő, aki e házban egymással találkozni szokott, előkelő társaság közepett gyakorta mondogatta, hogy: az Alföld, a magyarság izma, vére, lüktető ereje, mig az ország felvidéki magyar érzelmű megyéi, különösen: Szatmár, Ung, Bereg és Zemplén a magyarság intelligencziája annak gondolkozó lelke. Ezt a két nemzetfentartó tulajdonságot, látta és érezte Petőfi Szatmár vármegyében, s ezért lelkesedett és ez hozta gyakorta e helyre az ünnepelt költőt. Innen van az, hogy míg Petőfinek az akkori írók között, az ország bármely részét tekintve, alig van egy két jó barátja, addig magában Szatmár vármegyében, nevezetesen itt Szatmár városában, sok jó embere volt, akik ünnepnek tekintették azt az időt, melyet a költő körükben töltött. Ez a körülmény adja, hogy mi most itt ünnepet ülünk, hogy emléktáblával jelöljük meg azt a házat, amely látta, amely magába fogadta egykoron Petőfi Sándort, akit azóta a dicsőség egére csillagul tűzött föl a tehetsége előtt meghódolt idő, nemzedék, sőt az egész művelt világ ! Tisztelt ünneplő közönség! Mi, midőn ezen irodalmi-történelmileg nevezetes ház előtt ma egybegyülünk, hódolunk amaz általánosan igazságos felfogásnak, hogy: az utókor hálás kegyelettel őrzi mindazon nyomokat, a melyeken históriánk nagy kincses háza valaha fölépülend. Az utókornak nemcsak joga, de egyszersmint szent kötelessége is, hogy nyom- Tényleg csak TARCZA. —--o^OOQMpi - Petőfi Szatmáron.*) Irta: Deák Kálmán. Ötven éve, hogy halhatatlan Petőfink eltűnt a szabadságharcz viharában s mint történti adatok bizonyítják, Segesvár mellett a fejéregyházi harczmezőn lelte hős halálát. A gyászos napok után, mikor a nemzet már fel bírt lélegzeni, kereste költőjét, kutatott sírja után, de csak egybevetett bizonyítékok alapján jelölhették meg a e helyet, ahol az ő nagy szive, a daloknak kincsesbányája minden valószínűség szerint porladozik. S mig kegyeletes kezek virágot ültettek sírjára, addig mások a tüneményes életének fájáról széthullott leveleket szedték össze, azokból is hervadhatlan koszorút kötve a nagy költő emlékének. Petőfi életéről, haláláról és műveiről egész irodalom keletkezett. Mert kit ne érdekelt volna valami újat tudni, ami az ő életével, vagy halálával van összefüggésben?! Minket szatmáriakat különösen érdekelnek azon napok eseményei, melyeket a költő városunk falai között töltött. S minthogy tudtommal még ma is élnek közöttünk, kik Petőfit személyesen ismeri) A nem régi elhunyt Deák Kálmánnak 1899. aug. havában tartott felolvasása, melynek közlését a Petőfi emlékünnep alkalmából érdekesek , időszerűnek tartjuk. Jék s vele ittlétekor érintkeztek, látták, tudják az ő tetteit, szokásait, életmódját s hallották szavait, — valóban csodálkoznunk kell, hogy itt tartózkodásának körülményei még ma sincsenek részletesen felderítve, pedig nagy szolgálatot tennének a Petőfi-kultusznak, kik az erre vonatkozó s általuk ismert adatokat nyilvánosságra hoznák. Annyit biztosra vehetünk, hogy jól érezte magát falaink között s innen nem vitt magával oly keserű emlékeket, mint pl. Debreczenből, mely derék városról nem egyszer emlékezett meg bizonyos mafitiával. Példa rá a „Hej, Debreczen, ha rád emlékezem !“ kezdetű verse. Sőt még fia születésekor is így irt egy levélben : ...„így érte fiamat az a szerencsétlenség, hogy Debreczenben született. Debreczenben és ami több: pénteki napon. Azaz jobban mondva: pénteki napon és Debreczenben! Mert Debreczen még a pénteknél is veszedelmesebb.“ . E nyilatkozat különben tréfásnak is tekinthető. Petőfi 1846. év őszén körútra indult az ország keleti részében Szatmáron, egy jó barátja és költő társának, később Szatmár követének Pap Endrének volt vendége. Megemlitem itt, hogy Pap Endre, kinek költői nevét számos szép költemény is fenntartja, még az 50-es években elhunyt Pesten s ott pihen a kerepesi-uti temetőben; fia (Pap Kálmán ny. törvénybiró) pedig itt él közöttünk. Petőfi Pap Endrével átrándult Nagy- Károlyba Riskó Ignácz látogatására s ekkor találkozott és kötött barátságot Petőfi gróf Teleky Sándorral, ki aztán meghívta őt kohói birtokára. Maga gróf Teleky Sándor érdekesen irta meg e találkozást. Nagy-Károlyban ez időben egy tánczmulatság volt, melyre barátai, hogy a megyei Petőfit is elvitték társaságot megismertessék s itt mutatták őt be a bájos Szendrei Júliának és barátnőjének Térey Máriának, a vidék legszebb két hölgyének, kiket az utczán már előbb is látott. Ez a találkozás úgy a költő, mint a Julia sorsára döntő hatással volt. Néhány nap múlva már látogatást tett Riskóval Julia szüleinél Erdődön, hol Szendrei mint vendégszerető ember, szívesen fogadta őket s ott marasztotta ebédre. Délután Petőfi talált rá alkalmat, hogy Júliával kibeszélhesse magát s igy hamarosan tisztában voltak egymás érzelmeivel. Boldogságtól ragyogó arczczal s örömtől repeső szívvel tért vissza Petőfi Szatmárra s első költeménye, melyet itt irt, Juliskájához szólott, kinek emlékkönyvébe szánta. Senki sem szól igy a fellegekhez: „Napkeletre vándoroljatok, mert Napkelet a szép hajnal hazája Ki rózsákat mosolyog reátok, Lángrózsákat sötét arczatokra.“ Senki sem szól igy a fellegekhez, És ők mégis napkeletre mennek ... majd igy végzi be : Mint a felhők, titkos sejtelemből, Napkeletre vándoroltam én is . .. Ez volt elseje a városunkban irt költeményei sorának, melyek nem csak lyrai költészetünk, de a világirodalomnak is örökbecsű gyöngyei maradnak. Elég, hogy néhánynak csak a czimét említsem: „Költői ábránd volt, mit eddig érezek... „Nehéz, nehéz a szivem...“ „Te a tavaszt szereted...“ „Mi vagy keblem ?“ „Álmodtam szépet, gyönyörül“. ..stb. Dehogy itt töltött napjai alatt nem csak szerelme, hanem hazája sorsa is foglalkoztatta, erről is több költeménye tanúskodik. Költeményei között mintegy 40 alatt találjuk a „Szatmár“ jelzést s ezek közt nevezetesebbek még: „Az elhagyott zászló“ „Levél Arany Jánoshoz“, „Falu végén kurta korcsma“, „Tarka élet“, „A vándorlegény“ stb. Ezek mellett az Erdődön, N.-Károlyban, N.-Bányán , Kohón irt remek költeményei is egy külön kötetet tennének ki. E helyek mind megannyi határoszlopok Petőfi halhatatlanságának utján; de Szatmár volt az, mely a szerelem édes szavú dalnokának a leghatalmasabb szárnyakat kölcsönözte. Petőfi ekkor heteken át, hol Szatmáron, hol II. Károlyban tartózkodott,"hogy közelében lehessen kedvesének, akiről oly szépen dalolta azt a szerelmes ifjú sziveknek örökké kedves dalt: Te vagy, te vagy barna kislány Szemem, lelkem fénye. Te vagy , mind a két életem Egyetlen reménye. Ha ez az egy reményem is Elmúlandó álom: Nem leszek boldog sem ezen, Sem a más világon. E közben Julia szerelmének boldogító tudatában számos enyelgő hangú, tréfás szabóüzletében szerezhetjük be hazai gyártmányú gyapjúszövetből csinosan skálázott, legjobb szabású tavaszi felöltőinket s öltönyeinket, hol papi öltönyök és reverendák a legszebb kivitelben készülnek. Készít sikkes szabású mindennemű egyenruhákat, raktáron tart mindennemű egyenruházati czikkeket. Szatmár, XDeák-tér. "Városlészépület*