Szatmár és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1903-01-06 / 1. szám

Huszadik évfolyam. ■ HU MEGJELEN MINDEN KEDDEN. «»AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: « Egész évre ... 6 kor. I Negyedévre 1 kor. 50 fill. Fél évre .... 3 »­­ Egyes szám­ára . 16 . Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 4 korona. 1-ső szám. Szatmár, 1903. január 6.­­ VIDÉKE: TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők := Morvai János könyvnyomdája Eötvös-utcza 6-ik oz. alatt. = TELEFON-SZÁM : 7a. A Szerkesztő lakása: Eötvös-utcza 19-ik szám. & = HIRDETÉSEK == ^ s lep MadéAvatalában a legolcsább árak mellett fűvé tatnak. Nyilttér garmond sora 20 fillér.­­ Hirdetések díjjal óléra fizetentik. mim A múlt év története. Minden év elején rövid vonások­ban be szoktunk számolni az elmúlt esztendő nevezetesebb eseményeiről s dióhéjba szorítva elszoktuk mondani rövid történetét. Jól esik az embernek még egyszer végigtekinteni a közvetlen múltakon, s nyugodt kedél­lyel vissza­gondolni a lezajlott harczokra. Nagy csapás érte a várost Hár­mán Mihály polgármester halálával. Minél több az olyan férfiú, a­ki a köz­érdeket szolgálja, annál biztosabb a a város boldogulása, s bármelyiknek elvesztése veszteség az egészre nézve, mennyivel nagyobb tehát, ha azt ve­szítjük el, a­ki a vezéri tisztet töltötte be, és pedig betöltötte buzgósággal, ambiózióval és lelkes odaadással, min­dig egy ideált tartván szemei előtt, hogy Szatmárt az ország legelső váro­sai közé emelje. A megüresedett polgármesteri szék körül aztán megindult a harcz és he­teken át folyt a leghevesebben, mig »végre a május n-én tartott közgyűlé­sen Veréczy Antal kir. táblabiróval szemben 5 szótöbbséggel Pap Géza választatott meg polgármesterré, a ki azóta vezeti az ügyeket és igyekszik volt ellenfeleit is meggyőzni arról, hogy érdemes volt a bizalomra. Ha igyeke­zete továbbra is mindig erre fog irá­nyulni, a város nyert, s más óhajtása nincs és nem is volt senkinek, mint­hogy ez bekövetkezzék. Két kiemelkedő pont az elmúlt év történetében: az elemi oktatás államosí­tásának és a szatmári határ tagosításá­nak befejezése. Az egyik kulturális, a másik gazdasági téren jelent nagy hala­dást. Egyöntetű népnevelés és rendsze­res gazdálkodás lehetősége az ered­ménye a két újításnak. Igaz, hogy az iskolai épületek még most készülnek, de az állami oktatás már szeptember 1-én kezdetét vette s az idén már az új iskolákban fog folytatódni. Igaz, hogy a tagosítás befejezését képező rezigná­­czió még nem történt meg, de az egyes birtokosok már az új állapot szerint vették használatba birtokaikat, a rezignáczió tehát már csak formalitás. A múlt év egészségügyi szempont­ból nagyon rossz emlékű marad. Soha annyi járványos betegség nem fordult még elő, mint a múlt évben, s emiatt nagyon sokszor és huzamos időn át be voltak zárva az iskolák, a­mi a kisebb iskolákban való oktatásnak óriási ká­rára szolgált­ .Hogy az így van, annak legfőbb oka a tisztaság hiánya, a­mit eklatánsul igazol azon körülmény, hogy a­mikor 1893-ban a kolera fellépése­kor a kiküldött vészbizottság alaposan kitakaríttatta az összes udvarokat a piszoktól, a rákövetkező időszakban a járványos betegségek teljesen szünetel­tek. A főkapitány és főorvos tehát he­lyesen cselekednének, ha egy újabb takarítást rendeznének. Sokáig emlékezetben marad múlt évi nagy árvíz, különösen azok a előtt, a­kik kárt szenvedtek. Napokon át rettegésben volt a város, mert az áradás folyton emelkedőben volt és oly magas fokot ért, a­minő évtizedek óta elő nem fordult. A hullámtérbeli földeket két ízben elöntötte a viz s júniusban lévén, az összes terményeket megsemmisítette. A városi villamvilágítás élére a múlt évben ismét új igazgató került, a­kinek eddigi működése után biza­lommal tekintünk a városnak ezen ál­landóan veszteséggel működő vállala­tára, hogy a jövőben be fogja váltani a hozzáfűzött reményeket és belőle a városnak nem kára, mint eddig volt, de haszna lesz. A múlt évnek egyik nevezetes eseménye marad a rendőri hivatalnál történt szabálytalanság, a­melynek kö­vetkezménye volt, hogy a főkapitány és a rendőrfogalmazó, a­kik ellen a ^­fegyelmi eljárást is megindították, állá­­suk­ról lemondtak. Ezek a lemondások­­ ugyan még hivatalosan elfogadva nin­csenek, de rövid pár nap alatt nem­csak elfogadva lesznek, hanem ki lesz nevezve az új főkapitány is. A múlt évben nyílt meg az új városi szálloda, vagyis a ma már egy­­értelműleg úgynevezett Pannónia, a­melyet úgy a vidéki, mint a vá­rosi közönség annyira felkapott, hogy jövője egészen biztosnak látszik. Kávé­háza, ebédlője, tánczterme oly sikerült, hogy a fővárosba is beillenek­. gyár A múlt évben cserélte ki a ma­állam­vasutak igazgatósága a Szamos folyón a régi vashidat a mos­tani pompás uj vashiddal. Augusztus 5 én történt az uj vashidnak a régi helyére való áttolatása, a­mikor óriási közönség gyönyörködött a szokatlan látványban. A Kölcsey-kör kezdeményezésére a múlt évben helyeztette át a város Kölcsey Ferencz szobrát az ev. ref. templom előtti térre, a­hol tényleg sokkal jobban veszi ki magát, mint az előbbi helyén, s ha a térséget sikerül megfelelő vaskerítéssel ellátni, igazi díszére fog szolgálni a városnak. Két hazafias ünnepélyt rendezett városunk közönsége a múlt évben. Az egyiket a Petőfi-emléktábla leleplezése, a másikat pedig Kossuth Lajos szüle­tésének 100-ik évfordulója alkalmából. Mindkettőn ezrekra.... menő....közönség áldozott a kegyeletnek. Ezzel kapcso­latban megemlítjük a Kölcsey-kornek és a dalárdának együttes kirándulását Nagybányára, a­hol lelkes fogadtatás­ban részesültek s nagyban közremű­ködtek, hogy a két város között eddig is fenállott barátságos viszony még bensőbb és melegebb legyen. T A HC 2 A. Agglegény — levél. Kedves Barátom! Bocsásson meg, hogy nem szólítom nagyságos aszonynak , „de“ ma már min­denkit úgy hivnak. Ez a czim már olyan kis állást jelent, hogy ennél az én barát­nőmnek lenni is külömb helyzet. A­mit különben szintén nem irigyelek magától. Nos megígértem egyszer, hogy ha majd semmi sem jut az eszembe, irok magá­nak. íme most elérkeztem arra a magas­latra, hogy nincs semmi ötletem, semmi mondani valóm. Egy csöppet sem vagyok azonban zavarba, és kezdem irigyelni azokat az embereket, a­kik mindég és állandóan hasonló kellemetlenségek közt ringatóz­nak." Valahányszor volt valami közölni valóm, a maga könyörtelen fülei zárva maradtak számomra. Csak méltányos a bosszú, hogy mikor kitárja kicsiny kagy­lóit, ne halljon egyebet üres zúgásnál. Mert bizony én most üresen fogok zúgni, mint egy politikai szónoklat. Elvégre is azonban ennek sem én vagyok oka. A maga szeszélyes, tánczoló elméje a hibás benne,ahogy mi már mindent, de mindent kimerítettünk, a­miről okosan beszélni lehet. Fürkésző szemekkel hiába nézünk körül. Nincs­ már egy ismerősünk sem a­kit meg ne szóltunk volna. De nem csak az élőket, hanem az elhunytakat is, sőt közvetve azokat is, a­kik meg sem szület­tek , évődve a fiatal asszonyok ízléstelen amplrjai fölött. Megszóltuk egymást is. A hamis kártyások egymás közt is csalnak és hi­ába fogadtuk föl, hogy tisztességesen fo­gunk játszani, még eddig nem sikerült. A múltjainkkal nem foglalkoztunk ugyan még, de az nem is lenne dis­­krét dolog és úgyis mind a ketten tudjuk, hogy hazudnánk egymásnak. Ellenben megközelítő valószínűség­gel ismerjük egymás jövőjét. ön valószí­nűleg ismét férjhez fog menni, (bizalmam a balekek ősi erényében) én meg valószí­nűleg meg fogok házasodni. A közelebbi részletekkel nem foglalkoztunk, de min­d a ketten csendes részvéttel vagyunk a másik leendő hites társa iránt. Istenem, de furcsa is lesz, mikor ne­künk a maga ura fog alkalmatlankodni. Hát még ha az uj bútor­darab nem csak a „Marseillese“-t fogja játszani, hanem nyelvtanilag összefüggő mondatokban fog beszélni. Az ördögbe is, nem tudom, hogy beleegyezésemet adjam-e a dologba ? Ennél csak az lesz érdekesebb, ha majd nekem saját feleségem lesz, a­kit remélem bizalmas barátnőjévé fogad. Nem bánom, éljen visza a helyzettel, s mondjon el mindent rólam. A feleségem úgy is csak a múltamért fog majd sze­retni. Csak egyre kérem; — ne árulja el, hogy hol van a kulcstartóm. Hiszen gyak­ran beszéltünk róla, hogy mindenkinek megvan a maga kulcsa, csak meg kell találni a kulcstartóját. Igen jól tudja, hogy egyetlen gyöngém van: — szégyellem ha szerelmes vagyok. S ha maga el­árulná valamikor a feleségemnek, hogy szerelmes vagyok belé, akkor ki lennék neki szolgáltatva. Meg vagyok róla győ­ződve, hogy el van telve irányomban a legroszabb kívánságokkal, talán még ■ azoknál is rosszabbakkal , a­milyeneket az ember az újévi gratulánsok iránt táp­lál, de azt még­sem hiszem, hogy ki­akarna szolgáltatni a feleségemnek. De nem is félek. Az asszonyok job­ban gyűlölik egymást, mint a férfiakat. Pedig csak egy szavába kerülne és a leendő feleségem körmei közé ke­rülnék. Magának számtalanszor elmondtam, hogy annak a gesztenyeszinhaju leánynak nem állom a tekintetét. Nyugodt lélekkel mondhatom, hogy megkérgesedhetett volna a tenyerem már annyira, hogy ne has­son reám egy női kézfogás. És mégis, ha vele kezet fogok, úgy érzem, mintha egy hangya czirkusz tar­­tana díszelőadást a tenyeremen. Csak azért nem kértem meg még eddig a kezét, mert lassan, szürcsölve akarom élvezni az édes gondolatot, hogy valaha az enyém is lesz. Mert beláthatja, remélem, hogy szemtelenség és bárgyú­­ság lenne tőlem, ha hűséget követelnék és várnék a jövőbeli feleségemtől. Mostanában, tudj­a, csak az szomorít, hogy mindennap egy két újabb ősz haj­szálat fedezek föl fürtjeim közt. Ez is ér­dekes bolondság. Hát nem mindegy az, hogy milyen szint mutat az ember haja ? Hiszen nekem mindegy is volna, ha nem nyugtalanítana, hogy mit fog majd hoz­zá szólani, aki különben sincs nagyon elragadtatva tőlem. De neki is igaza van, és magának is, és mindenkinek, aki így vélekedik fe­lőlem. Jól mondta maga, hogy micsoda arczátlanság az tőlem, jó véleményt várni magam felől másoktól, mikor egész éle­temben azon buzgólkodtam­, hogy ki ne állhasson senki. És maga szerint már ezélt is értem. Szerencsére magának ritkán van igaza. Én most állandóan költözködöm a lakásomon belül. Hol a díványomat he­lyeztetem át, hol a karosszékeimet. Persze nem saját kérelmükre­ írja meg, hogy mikor jön, hogy tea­süteményem is legyen. Nézze csak, maga szereti a bohóságokat, nem hozhatná el magával, (tudja csak úgy tréfából,) a fen­tebb hivatott kis leányt? Hát nem érné meg ezt az az élvezet, hogy majd engem hevülni látna, és különben szúró, gúnyos tekintetemet zavartan és szomorúan látná elmerülni a kicsike delejes szemeiben ? No, szerezze meg önmagának ezt a kis kár­örömöt, különben is ez a revanche jár magának. Hiszen én sem vagyok vak, és jól láttam, hogy a múltkor milyen láza­san, milyen lihegve társalgott azzal a bi­zonyos fiatalemberrel. Mi külön-külön még úgy begyako­roljuk magunkat a szerelembe, hogy végre is majd együtt tartjuk meg az összpróbát ! Boldog vagyok, hogy ezt írásban mond­hatom, mert ha most közelében találna, biztosan nyakon ütne erre a gyanúsításra. Látja, megígértem, hogy nem írok semmit és mégis tartottam. Hanem aztán legalább maguk is jöjjenek el ! Adieu! stb. stb. Czirák Gedfron, Róth­ Fülöp karlsbádi& czipőr­aktár­át ajánljuk a t. vevő közönségnek mint a Közvetlen a. Pannónia ® legolcsóbb bevásárlási forrást. ef * ....Szálloda mellett I Szatmár és vidéke legnagyobb czipőraktára. i

Next