Szatmármegyei Közlöny, 1911 (37. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-01 / 1. szám
1 SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY A Szatmármegyei Közlöny külalakján is tetszetős változásokat eszközlünk. Megbízható tudósítói gárdánkat az egész vármegyében újonnan szerveztük, hogy a Szatmármegyei Közlöny minden tekintetben ha tükre legyen Szatmármegye heti eseményeinek. Az osztályok között folyó elkeseredett harczban egyik harczoló fél mellé se állunk állandóan, hanem ott leszünk mindenütt, ahol a közérdek, az igazság, a jog és a közjólét veszélyeztetve van. Egész Szatmár megye közönségének, mint egy nagy családnak akarunk dolgozni. Igyekezni fogunk ennek a nagy családnak ízlését, lelki világát, óhajtását megismerni és e szerint repítjük szét a Szatmármegyei Közlönyt hét hét után. Becsületes és komoly munkánkhoz kérjük ismételten a megérdemlő támogatást. Üdv az olvasónak!A SZATMÁRMEGYEI KÖZLÖNY szerkesztősége és kiadóhivatala. len.f Valamikor régen a jövendőmondás izgatta az emberek kíváncsiságát ; a kábult jósnő önkívületben dadogott szavaiból félve hámozták a jövő titkát. Ma az asztaltánczoltató kuarázslóhoz megy a babonás kiváncsi vagy szellem sugallatát keresi a delejesen guruló forintban. Számunkra meghalt a misztikum, hitünk nincs a valóban sem, de ilyenkor újév napján kisértetbe esünk s odakuporodunk a százesztendős jövendőmondó mellé a puha szőnyegre. De az agg jós csak a kalendárium czimlapján él s igy röghöz kötött fantáziánk, mikor a jövendőbe kell nézni, elbágyad és a múltban keresi a jövő kulcsát. Most a politika jövő évét kutatjuk, az új eszmék és alkotások csíráit keressük, de a múltba tekintve, azok fejlődésében nem hiszünk. Gergely diák, Mikszáth novellahőse, riadva tért vissza sírjába, mikor a régi Buda helyett egy életerős várost talált: igen, itt minden fejlődik, abnormális gyorsasággal új osztályok keletkeztek, új a kultúra, új minden, csak a politika régi. Harmincz évvel ezelőtt ugyanezek a pártok népesítették be a parlamenti padokat, akkor is volt jobboldal és szélsőbal, ugyanezek a pártok markírozzák ma is a lázas semmitevést, legfeljebb a nevük változott. Mintha a nagy fejlődésről a politikai tényezők akarva nem vennének tudomást. A pártkeretek még megvannak, de az érvényesülést kívánó társadalmi és osztályérdek már aláásta falait. Nem munkapárti és Kossuth-párti szempontok vannak, hanem agrár és merkantil érdekek, munkaadók és munkások, népszövetségek és kongregácziók, szabadgondolkozó és szoczialista egyesületek. Az éles szem mindjárt észreveszi, hogy itt az önáltatás és burkolt félelem, óvatosan kerüli a nyílt erőpróbát, mely a megviselt rozoga kapcsokat szétroppantaná. A mulatni vágyó asszony kézmozdulatához hasonló, mikor a kellemetlent elhallgattatja: csak szomorút ne! Nemcsak a pártvezérek, hanem a parlamenti irányítására hivatott kormány is karbatett kézzel nézi, egymással a különböző mint tusakodnak érdekcsoportok, mint tépáznak meg egy-egy kormányjavaslatot s mikor elült a vihar s a látszólagos győztes csoport kialakul, hozzácsatlakozva saját diadalát ünnepli. Mi sem bizonyítja jobban a parlament pártok elavultságát, hogy minden fontosabb ügynél kénytelenek nyílt kérdéssé tenni tagjaik állásfoglalását. A miniszter javaslata ellen saját pártja támad és segítséget attól a csoporttól vár, melynek szétszórása volt a kormány első czélja és cselekedete. Mit várhatunk a jövőtől ? mit hoz a következő év ? Oly kérdések várnak megoldásra, mint a választójog, amiről a mai pártok tudomást sem vettek volna, ha a korszellem közbe nem veti, nem törődve kicsinyes dolgaikkal. Ettől a kérdéstől minden párt fél, félti saját gipsszel forrasztott egységét, húzódik a kormány, mert ez az achillessarka saját egységének, ez az a meglevő kényelmetlen kérdés, melyre a bohó asszonnyal az egész parlament mondja: hagyjuk, csak a szomorút ne! A választójog az az archimédeszi pont, mely kiforgatja a sarkaiból a mai elavult parlamenti alakulást. Véderőreform, bankügy és sok más kérdés nem odázható el tovább; évtizedekre szóló reformok várnak megvalósulást. A most következő év fogja eldönteni, hogy a régi pártkeretek és jelszavak örve alatt el lehet-e hallgattatni a fejlődő élet szavát, ki lehet-e térni továbbra is oly kérdések megoldása elől, melyek életszükségletek. Ez az év fogja meghozni az első nagy erőpróbát, ez az esztendő az, melyben végbe fog menni a sterilizatio magna. Prózával végezzük : most szerte az országban a szorgalmas üzletemberek lezárják könyveiket s a tartozik-követel egybevetéséből kimutatják az egyenleget. A politikai év mérlegét a parlament és kormány működésének a közvélemény kívánságaival való egybevetésétől kapjuk. Most, mikor reményteljes félelemmel várjuk a közeljövőt, csak ennyit mondunk : a jövő évi mérleg jobb legyen a mainál. Újévi üdvözlések. A szokásos újévi üdvözletek a mai napon a következő sorrendben fognak történni. Csaba Adorján főispán elé Szatmár megye központi közigazgatási tisztikarát Ilosvay Aladár alispán vezeti és ő fogja tolmácsolni a tisztikar újévi üdvözlését is. Nagykároly város tisztikara Debreczeni István polgármester vezetésével tiszteleg a főispán előtt. Ilosvay Aladár alispánnál Dr. Péchy István vm. főjegyző fogja a tisztviselők jókívánságát kifejezni. Debreczeni István polgármestert Hetey Ábrahám főjegyző üdvözli. A pénzügyigazgatóság tisztikara Plachy Gyula kir. tanácsos pénzügyigazgató előtt Obholczer Gyula számtanácsos vezetésével tiszteleg. Agglegény létére ő is nagyon ragaszkodott hozzánk. Lórántot nem láttuk a temetés óta, ma reggel aztán hirtelen betoppant s egyenesen, az apán hálószobájába ment. Én a szomszédos szobában voltam, s így meghallottam minden szót. — Eljöttem, hozzád jöttem, mondotta apámnak Lóránt. A harmadik embertől hallom már, hogy mióta Matild meghalt, a legutálatosabb életet éled. Reggelig iszol és kártyázol a kaszinóba, gyermekeiddel semmit sem gondolsz, hivatalodat is elhanyagolod. — A fájdalom, a sok keserűség—akarta apám válaszolni. — A fájdalom, a keserűség. Nekem ilyet ne mondj. Én ismerem a fájdalmat, meg a keserűséget, de mégsem teszem tönkre sem magamat, sem a családomat. Az anyám és a húgom azóta egyre sírnak, téged és a gyermekeidet siratják. Mi lesz veled ha ez igy tart? így nem lehet gyászolni, ez megszentségtelenítése annak az áldott asszony emlékének, apám.— Mondhát, mit csináljak kérdezte — Nősülj meg újra. — És te mondod ezt nekem. Matild bátyja, az ő gyermekeinek nagybátyja. — Igen én mondom, és éppen a gyermekek érdekében. Mert ha ez a dolog sokáig így tart, elpusztult te is, de elpusztulnak ők is. úgy éreztem ebben a pillanatban, hogy valami nagy kínzó keserűség fojtogatja a torkomat. A szemem elsötétül, lerogytam a földre megérezve valami fenyegető veszedelmet, valami elkövetkező nagy bajt.__________________ Egy évvel később. Az az asszony Ina reggel ismét megverte Margitot, az én imádott aranyos nénémet. A kis leány mint valami mártír úgy tűrte az ütéseket. Később bement a szalonba, letérdelt édesanyánk arczképe előtt, s ott zokogott és imádkozott. Kint állottam a folyosón, s nem akartam zavarni. Mert én ugyan negyedik gimnazista vagyok, de tudom, hogy a fájdalmat csak a könyhullatás enyhíti némileg. Amint a folyosóról az udvarra bámulok, nyílik az utczaajtó s a gyógyszertár szolgája jön be. — Urfi, mondja, az édesapja mielőtt elutazott, egy kisüveg gyógyszert vásárolt a lovaknak. Odaadom, de vigyázzon. Altatnak orvosság, embernek méreg. — Bánom is én, szóltam egykedvűen, s zsebre tettem az üveget. Néhány pillanat múlva kétségbeesett sikoltás hallatszott a szalonból. — Ne üssön. — De igenis megfenyilek, süvöltött a mostoha anyám hangja. Ne játsz itt színházat azelőtt a kép előtt. — Az anyám képe az, ne becsmérelje. . Erre elfutott a méreg. Hát ez a mostoha tényleg el akarja üldözni a háztól az én viruló gyönyörűen fejlődő nénémet, csak azért mert szép, imádandó. Berontottam a szobába, megállottam előtte. — Ha még egyszer hozzányúl ahoz a lányhoz, megölöm. — Te ... te ... te tacskó, te beszélsz igy. — Igen én. Megölöm ébren, álmában, ott ahol találom. Ezt tudja meg. A szép hatalmas asszony elhalványodott, sarkon fordult, s kiment a szobából. Közelgett az ebéd ideje. Feldúlt arczczal, viharzó lélekkel jártam keltem az ebédlőben s gépiesen mormoltam ezt a szót, megölöm. Amint az asztal körül jártam, zsebemhez nyúltam s megtaláltam benne az üveget, amelyet a gyógytári szolga adott át. Az üveg felírása ez volt: . — Arzenikum. Embernek méreg, állatnak orvosság. Ej, hát legyen méreg valakinek, aki feldúlta boldogságunkat, aki tönkre teszi a jövendőket. Mostoha anyám pohara vizzel tele töltve az asztalon állott. Az arzenikumból kivettem egy jegeczet s beledobtam a pohárba. Ebben a perczben kinyílt a szomszéd szoba ajtaja, s belépett rajta az anyám. Én pedig mint, akinek egyszerre vágják ketté az életerét, hang nélkül eszméletlenül rogytam a padlóra. október 25. Két hétig feküdtem ideglázban. Amidőn először nyitottam ki szememet, mostohaanyám és húgom egymást átkarolva állottak ágyam mellett. A rettenetes dráma, amelynek majdnem szomorú áldoza lett az asszony, összehozta a két ellentétes lelket. Boldogan mosolyogtam, aztán visszhúztam fejemet takaróm alá. Lám, lám, néha az arzenikim is gyógyszer. S. B. Ark, templommal szemben. ■ Alapittatott: 1902.