Katolikus gimnázium, Szatmárnémeti, 1888
A végczél. „Ego sum Alpha et Omega, initium et finis.. Apókat. XXI. 6. A legfontosabb kérdés ez, a mely minden más kérdés fölött elsősorban méltó és úgy a tanférfiak, mint a szülők s tanuló ifjúság érdeklődésére. Várjon csak érdeklődésére? Még többre. Azt tanférfiúnak, szülőnek tanulónak naponként szem előtt kell tartania, minden törekvését, munkáját, életének összes tetteit, sőt gondolatait is e szerint irányoznia. Mert ez ad értéket az életnek és az élet minden ténykedésének. Azért van és él az ember. Ha a tanférfiú, a szülő nem erre irányozza figyelmét, akkor czéltalan, kárbaveszett minden törekvése: homokszemekre épít tűnő légvárakat. Ha a tanuló nem a végczélt tartja szeme előtt munkájában, akkor miért küzd és fárad oly sok éveken keresztül ? Pusztaságban kerget üres délibábokat, melyek, minél közelebb ért hozzájuk, annál jobban távolodnak tőle. Ezt nem kell bizonyítni. Élet-igazság. Épen azért, amidőn én a végczél kérdését bölcseleti alapon az ész világa mellett megfejteni megkísérlem, — azt hiszem — bátran biztathatom magam a reménynyel, hogy e kérdés már előre is kivívja magának az olvasók méltó érdeklődését. Hogy minden legkisebb lénynek, a legidomtalanabb szervetlen anyagtól kezdve a legkifejlettebb organismusig meg van a maga czélja, amelyért létét nyerte, azt nem csak az ész ismeri el, mint bölcsészeti igazságot, hanem bizonyítja a tapasztalat is, egy futólagos tekintet a nagy természet ezer tárgyaira, a bámulandó összhangra, mely az egész mindenségből fölragyog és csudálatra ragad, a szembeszökő czélirányosságra, amely az itt-ott látszólagos rendetlenség és zavarból is a legszebb harmóniát alkotja. Az embernek, mint a teremtés remekének, mint az egész természet urának és koronájának, hogyne lenne hát végczélja, melynek megvalósítására kell szentelnie egész életét? Czél nélkül nagyszerű talányok volnánk önmagunk előtt. Ki vagyok én? Honnan jövök? Hova megyek? Miért vagyok és élek a földön? Mi vár reám a halál után ? E kérdések 1*