Katolikus gimnázium, Szatmárnémeti, 1888

A végczél. „Ego sum Alpha et Omega, initium et finis.. Apókat. XXI. 6. A legfontosabb kérdés ez, a mely minden más kérdés fölött első­sorban méltó és úgy a tanférfiak, mint a szülők s tanuló ifjúság érdek­lődésére. Várjon csak érdeklődésére? Még többre. Azt tanférfiúnak, szülőnek tanulónak naponként szem előtt kell tartania, minden törekvését, munkáját, életének összes tetteit, sőt gondolatait is e szerint irányoznia. Mert ez ad értéket az életnek és az élet minden ténykedésének. Azért van és él az ember. Ha a tanférfiú, a szülő nem erre irányozza figyelmét, akkor czélta­­lan, kárbaveszett minden törekvése: homokszemekre épít tűnő légvárakat. Ha a tanuló nem a végczélt tartja szeme előtt munkájában, akkor miért küzd és fárad oly sok éveken keresztül ? Pusztaságban kerget üres délibábokat, melyek, minél közelebb ért hozzájuk, annál jobban távolod­nak tőle. Ezt nem kell bizonyítni. Élet-igazság. Épen azért, a­midőn én a végczél kérdését bölcseleti alapon az ész világa mellett megfejteni meg­kísérlem, — azt hiszem — bátran biztathatom magam a reménynyel, hogy e kérdés már előre is kivívja magának az olvasók méltó érdeklődését. Hogy minden legkisebb lénynek, a legidomtalanabb szervetlen anyag­tól kezdve a legkifejlettebb organismusig meg van a maga czélja, a­melyért létét nyerte, azt nem csak az ész ismeri el, mint bölcsészeti igaz­ságot, hanem bizonyítja a tapasztalat is, egy futólagos tekintet a nagy természet ezer tárgyaira, a bámulandó összhangra, mely az egész min­­denségből fölragyog és csudálatra ragad, a szembeszökő czélirányosságra, a­mely az itt-ott látszólagos rendetlenség és zavarból is a legszebb har­móniát alkotja. Az embernek, mint a teremtés remekének, mint az egész természet urának és koronájának, hogyne lenne hát végczélja, melynek megvalósí­tására kell szentelnie egész életét? Czél nélkül nagyszerű talányok vol­nánk önmagunk előtt. Ki vagyok én? Honnan jövök? Hova megyek? Miért vagyok és élek a földön? Mi vár reám a halál után ? E kérdések 1*

Next