Katolikus gimnázium, Szatmárnémeti, 1891
Tanítványaimnak az ásványgyűjtésről és határozásról. Még csak rövid perczek választanak el, kedves tanítványaim, a szünidőtől s aztán a várva várt otthon szerető karjai ölelnek titeket. Igaz, hogy munka után jól fog esni a pihenés, de az is igaz, hogy tevékenységhez szokott lelketek csakhamar foglalkozás után fog áhítozni. Erre, kedves tanítványaim, tág tér nyílik, én azonban a foglalkozás oly fajára adok nektek alkalmat, mely nemcsak komoly lesz, de kedves, szórakoztató, testet-lelket egyaránt üdítő is. Útmutatást adok nektek, hogy kell a természettel bensőbb barátságra lépni, hogyan lehet a vele kötött jó viszonyunkat továbbra is fenntartani s tőle mint benső meghitt barátunktól tanácsot kérni s tanulni. Sokan közületek a tanév lefolyása alatt csak ösmeretséget, némelyiktek barátságot kötött a természettel, de bizonyára mindegyiktek csodálattal szemlélte hatalmas erőit, működését, bámulatos szerkezetét, gazdagságát. S mindezek felett. Teremtőnk, az írás szavai szerint, úrrá tette az embert, s az ember fel is használ minden körülményt, hogy a természet nyílt és titkos erőit, gazdagságát felkutassa s a maga hasznára fordítsa. De ez az embernek csak a jelen században sikerült nagyobb mértékben és pedig azért, mert a természet kifürkészhetlennek látszó erőit kezdte pontosan megfigyelni, leírni s velők kísérletezni. Felhagyott a czélhoz nem vezető, sokszor ábrándos elméletekkel. Pontos megfigyelése a természetnek s ennek folyományaként a kísérletezés voltak tehát megalapítói s lesznek továbbra is fejlesztői jólétünknek (vasút, gőzhajó, táviró, telefon, villámvilágitás, fotográfia, gépek stb.); hogy ez igy van, arról már sokan és sokat írtak.