Református gimnázium, Szatmárnémeti, 1873

I. Adatok az 1873/4-ik isk. év történelméhez. Az isk. év uj tanerők beállításával kezdő­dött. A pártfogósági nagy­gyűlés 1873. aug 24-én a Bihari Péter távoztával megürült magyar-latin s görög nyelv tanszékére Gergely Károly ti­­vadari lelkészt, a menyiségtan- és történelem-föld­rajzi tanszékre pedig Sza­tmáry Sámuelt, ugyan­ezen tanszéken már egy év folytán szép sikerrel működött helyettes tanárt választotta meg. — Mindkét egyénben szakavatott és buzgó tanárt nyert intézetünk, a­mint azt az évzáró közvizsgá­latokon a nagy­közönség örvendve tapasztalta. A beírások, felvételi­ pót- és javító vizsgá­latok okt. 1.—5. tartattak. — Okt. 6-án volt a tanév ünnepélyes megnyitása, templomi isteni tisztelettel, törvények felolvasásával s az igaz­gató és tanü­gybizottsági elnök által tartott buzditó beszédekkel. Okt. 26-án tartatott meg a szokásos „Ka­­zinczy-ünnep“ , mely alkalommal az e végre szépen feldíszített teremben a hymnus elhangzása után

Next