Századok – 1948
Andics Erzsébet: Elnöki megnyitó 1
2 ANDICS ERZSÉBET jágos rétes játszotta ezt a szerepet, az általa diktált történelemírás különösen ferde színben kellett hogy feltüntesse a múltat. S valóban a hivatalos magyar történelemtudomány — különösen az elmúlt negyedszázados korszak folyamán — egészen durván és leplezetlenül, egészen közvetlenül és kézzelfoghatóan kiszolgálta a fejlődéssel egyre nyíltabban szembehelyezkedő, a magyar nemzet széles tömegeivel lassan minden kapcsolatát elveszítő magyar uralkodó osztályokat, amely körülmény nem maradhatott a legsúlyosabb következmények nélkül ennek a történetírásnak a szavahihetőségére és szellemi színvonalára. Meg kell mondanunk, akármilyen súlyos is a tény, hogy a fentiek következtében nekünk történészeknek, az egész Történelmi Társulatnak nem egy tekintetben és éppen a legfontosabb kérdésekben elölről kell kezdeni a munkát. Nem nyugtathatjuk meg magunkat azzal sem, hogy jelentékeny a már feltárt anyag, mert hiszen ezt az anyagot is kritikailag át kell vizsgálni. Mert legyünk tisztában azzal, hogy Magyarországon, szigorú értelemben véve, még polgári történetírásról sem beszélhetünk: a hivatalos таг/цаг történetírás mindmáig alapvetően feudális és klerikális történetírás volt, amely nem ismerte el még a polgári történetírás alapvető tételeit sem. A hivatalos magyar történetírás tagadta a társadalmi fejlődés elvét, még az evolúció formájában is, amit pedig a polgári történetírás, legalább is legjobb korszakaiban, alapul fogadott el. Nem ismerte el a társadalom osztályokra való tagozódásának a tényét, noha a polgári történetírás azt már több mint egy évszázaddal ezelőtt felfedezte. A történelmi mozdulatlanságot dicsőítette, a merev ragaszkodást elavult— feudális — társadalmi viszonyokhoz, intézményekhez és szokásokhoz. Százados elmaradottságunkat különleges és mintegy magasabbrendű nemzeti tulajdonságunkként, a magyar géniusz sajátos megnyilvánulásaként igyekezett eszményíteni. Ez a felfogás a külön magyar Glóbusról kiszakította a magyar történelmi fejlődést az általános európai fejlődésből, ami már egymagában lehetetlenné tette történelmi múltunk legfontosabb jelenségeinek hiánytalan megértését. A nagybirtokososztály nemzetfenntartó szerepét, a nagybirtokrendszer hasznosságát és magasrendűségét tartotta mindenekelőtt szükségesnek történelmi . A polgári történelemszemléletet a magyar történelmi irodalomban csupán néhány mű, elsősorban Grünwald Béla, és Acsády Ignác, részben Márky Sándor munkái képviselték. Ez a polgári történelemfelfogás Magyarországon egész sor társadalmi körülmény következtében nem tudott valójában kifejlődni, a negyedszázados ellenforradalmi korszak pedig nyíltan megtagadta. A fenti szerzők munkáiban kifejezésre jutott polgári történelemírás ugyanannyira jutott — a hivatalos magyar történelemírással összehasonlítva — közelebb a történelmi igazsághoz, amennyire a polgárság, főkép a XIX. század még haladó polgársága jobban kifejezte a magyar nép érdekeit, felvilágosultabb és szélesebb látókörű volt a félfeudális nagybirtokos osztálynál és annak szellemi uszályhordozóinál.