Századunk, 1838. január-december (1. évfolyam, 1-104. szám)
1838-05-30 / 35. szám
da Spanyolország ’s Portugália, hol a’ különböző véleményekből eredő viták, nem lévén, ki azokat szüntelen szemmel tartsa ’s hatékonyan korlátolja, egyedüli kútfői a’ gyakran megújuló dühös lázongásoknak, mellyek napjainkban a’ legszivrázóbb látványokat adják Európának. Annak, hogy nálunk a’ vitáknak pártdühöngéssé fajultáról adatait, válaszoló urnák nincsenek, lelkűnkből örvendhetünk ; ’s hogy szakadatlan leend azon örvendezésünk, arról kormányunk’ bölcsesége, igazsága, mérséklete ’s törvényszerűsége biztosítnak. Hogy nálunk, napjainkban, leginkább a’ szabadságról’s egyenlőségről folynak a’ viták, igen természetesnek, mert korszelleműnek, találom magam is; de nem hiszem azt, hogy míg azok a’ törvényes szabadságról ’s józan értelemben vett egyenlőségről illő határok közt folyandanak, ellenszegülőkre vagy épen gátolni akarókra találjanak; azt ép elméjű ember, ’s ollyan, kinek szíve is helyén fekszik, soha sem teendi. — De a’ korunk czikkely’ szerzője, ha jól értem szavait, azokról’s azok ellen emeli szavát, kik szabadság’ ürügye alatt féktelenséget, ’s a’ t. válaszoló úr’ theoriája szerinti egyenlőség helyett, democratai általányos jog- és birtok-egyenlőséget akarnának tán honunkban létesíteni; ’s az illyen szabadság’, az illyen egyenlőség’ álapostolai’ szónoklatinak, reményiem, t. válaszoló úr sem fog közöttünk szabad tért engedni; minthogy az illyést hirdetők ’s terjesztők, kik habár más tekintetekben’s viszonyokban igazat, de nálunk hamisat, egyiránt mondhatnak, minden esetre veszedelmesek alkotmányunkra ’s annálfogva politicai állásunkra ’s nemzeti létünkre nézve. Ha a’ Korunk czikkely’szerzője, a’ tőle festett viták’ következményein azért aggódik szerfelett, mert a’ nálunk most divatozó vitatkozások’ szelleme iránti föltételei részint hamisak ’s nem állanak , többnyire pedig csak lehető legveszedelmesb oldalról tekintette azokat; válaszoló úr, véleményem szerint — melly szinte mint az övé 's Korunk írójáé alaptalan lehet — azért nem aggódik egy cseppet is, mert állításai szinte nem egészen igazak, is merő hypothesiseken alapulnak, többnyire pedig csupán legkönnyebb, legszebb oldalról tekinti azokat. Állítja p. o., hogy nincs arra példa, hogy a’ szabadságért buzgó ember, kinek minden hatalom terhére válik, kikeljen a’ törvényes hatalom ellen. Ha nincs napjainkban, van elég honunk’ korábbi történeteiben; ’s logica szerint, mi olly sokszor megtörtént, mig az ok megmarad, ismét megtörténhetik ; oka pedig ezen kikelésnek, mint a’ t. válaszoló úr is mondja, természettől van oltva minden emberi kebelbe, ’s azon ösztön az, mellynél fogva semmi hatalom sincs ínyünkre, melly szabadságunkat szükségképen korlátozza. Ha pedig egész általányossággal akart szólani ’s értetni, ’s a’ kicsinyekből nagyokra vitt elfogadható következményekből enged ítélnünk, láthatjuk akkor majd naponta, mint szegülnek törvényes elöljáróik ellen több helyütt az alsóbbrendű hivatalviselők ’s nem - hivatalbeliek is, azon színes kifogással, hogy azoknak hatalma törvénytelen; tapasztalhatja, mint fakad tettre, ’s annálfogva mint lesz ártalmassá igen gyakran azon ösztön, mellyel a’ hatalom képzelt vagy valódi s mindig szükséges eszközei ellen a’ szabadságot szomjazó ember kebelében táplál. Szomorú példája ennek az 1831iki felső-magyarországi ’s a’ tavalyi szicziliai pórlázadás. — A’ törvényt és rendet minden jó polgárnak azon egész kiterjedésében kell tűrnie, mellyben azt szabad vagy kényszerített akaratjából alkotá ’s behozó; ’s még azon esetben sincs joga ezen korlátokat öntetszése szerint áthágni vagy letiporni, midőn azok miatt a’ társas élet’ olly nagy áldozattal váltott gyümölcseinek mindegyikét nem érdelheti is, minthogy a’ társasági, akár önkénytes, akár kényszerítve kötött alkutól egymaga polgártársai’ megegyezése nélkül vissza nem léphet. Ezen puszta hypothesisre végre: „hátha jobb annak ízlése ’s ítélete, ki a’ régi jó jogokat ’s fenálló rendet nem jóknak vélvén, megváltoztatni vagy eltörleni igyekszik?“ csak azon, valamivel tán alaposbat hozom fel: hátha nem olly ingó azok’ Ítélete, kik a’ huzamos időn át jó sikerrel megtartott régi jó jogot ’s rendet (mert hogy a’ rósz jogot ’s a’ rendnek nem is nevezhető rész rendet meg kell ’s pedig jóra változtatni, abban nincs kétség) a’ bizonytalan következésű ’s tán roszabb újjal fel nem cserélendőnek hiszik ’s hirdetik ? A’ vallás’ és uralkodó szék’ szentségét hagyjuk érintetlen és sértetlenül; védjük mindkettőt, mint illik ’s emberi és jobbágyi kötelességünk megkívánja, hűséggel; ’s ha az utóbbinak kezelő tisztjei hibáznak, — ’s pedig hibázhatnak, mert emberek — nem hiú vitatkozásokkal kell azt velők tudatnunk. Ha vitáinkban a’ két elsőt mellőzve, ’s polgártársaink’ törvényes jogait sértőleg nem illetve, ha végre a’ kormányférfiak’ hibáit törvényes utón ’s móddal javítatni kívánva haladunk, akkor veszély nélkül irtandjuk százados előítéleteinket, ’s minden káros összeütközések nélkül világosítandjuk fel egymást, akkor bizonyára nem leend okunk félni attól, hogy vitáink valaha gyászos tettekre fakadandnak. —sz_ Felekezetesség. Lestin (Árva vármegyében) april. 22dikén 1838. A’ Hírnök 29dik számának lső lapján „Igazítás“ czím alatt következő sorokat olvashatni: ,,A’ budapesti német hírlap 25dik számában azon emberbarátok közt, kik adományaikkal segélyt nyújtanak a’pesti károsultaknak, örömmel láthatni a'pozsonyi evang. lyceumbeli hittudomány’ hallgatóit’s azoknak kiküldöttjeit, névszerint Borik Dániel-Jaroszlavl és Hurban József-Miloszlav urakat, mint kik 100 kenyér és 60 font sajtra terjedő ajándékkal lemenének. Az említett urak azonban csak az ifjúság’ egyik része’ adományát vitték le ottani lelkész. Kollár úrhoz, hogy az nyelvrokonaik, a’ pesti tót ajkú lakosok közt osztassák ki.“ — — Valóban az említett öröm nagyon meggyengül, ha gondolóra vesszük, hogy e’ kegyes adomány tót ajkú pesti károsult lakosokra szoríttatik azon hittudomány hallgatói által, mint a’ kiknek, a’ felett, hogy illyetén nyilványos, külön ajkú szerencsétlenek’ kirekesztése gyengédtelen, ex professo emlékezni kellene az apostol’ szavairól: Cs. X. 34, 35. — Teljes dicséretet érdemel ellenben a’ többi lyceumbeli ifjúság, az illető helyen olly végre átadott adományért, „hogy az minden vallás- és nyelvkülönbség nélkül a’ szerencsétlenek közt osztassák ki; magát megneveztetni sem akarván.“ Máté VI. 2., 3., következtében. — Édes jó magyar hazánk annyi sok különböző ’s tarka hit-, nyelv-, rang- és sorsbeli érdekek által van fel borozdálva, gödrözve, túrva, hogy azokból eredő viszálkodásokra akármikor és akármi módon emlékeztetni — hacsak béke’ okáért is — nem kellene, sőt azokat inkább mindenkivel elfelejtetni kötelesség. — Munkálkodni kellene, kivált evang. egyházi és oskolai tanítóinknak azon, ho°7 e’ hazafitlan, kereszténytelen viszálkodás az idősbek közt feledékenységbe hozassák, az ifjabbakkal pedig annak létezése se tudassák; egyesíteniük kellene nevelési iparkodásaikat hazánk’országosan kijelentett kivánatival, ’s azon módról gondoskodtok, mikép lehetne protestáns tót ajkú polgártársainkat nyelv’ tekintetéből is magyar nemzeti egyesülethez — ama’ honunk’ minden lakosinak köz anyaszentegyházához — minél hamarább, minél szorosabban kapcsolni; emlékezvén Sz. Pál’szavairól: I. Cor. 12, 13. De fájdalom ellenkezőt tapasztalhatni, midőn látjuk, hogy, kivált az evang. tudományos intézetekben, majdnem minden évben új meg új lót társaságok és szláv nyelvbeli gyakorlások