Századunk, 1838. január-december (1. évfolyam, 1-104. szám)
1838-01-02 / 1. szám
Első esztendei folyamat. 1838. Boldog ij esztendőt kívánok. Egy városkában erősen megrögzött a’ szokás, melly szerint lakosai az év változásával egymáshoz köszöntgélni járkáltak. Miért senki sem tudta megmondani , mert mit uj évnek nevezünk, már magában is képzelt mennyiség, mellynek a’ természetben semmi nyoma,s e’ tekintetben hasonló a’ political geographia’ országhatáraihoz. Ha azon időt választanak uj évnek , mellyben földünk napkörülti útjának azon pontjába ér, mellyből (al kosjegyből) tavaly kiindult, valami kis értelme lenne, mert mérsékleti éghajlatunk alatt ez időben a’ természet uj ruhába öltözik, ’s bennünket — örömet hintvén mindenfelé — közszármaztatásában részt venni mintegy meghí. Igaz, hogy az esquimauk’ és hollószinű kedves testvéreink' lakhelyein máskép van; de ügyes rendkívüli küldöttségek által egyetértéseket tán megnyerhetnék. A’ köszöntés’oka szinte találós mese, és legszorosabb vizsgálatin sem vezettek kielégítő felvilágosodásra ; egyedül azt hozhattam ki, hogy az e’ köszöntéseknél használt szavak többnyire épen ellenkezőjét fejezik ki a’ különböző arczok’ jelentőbb mozdulatainak, mellyeket azonban felfogni bajos, csak hoszabb tapasztalás vezethetvén czélhoz. Ifjú Szelesy és dúsgazdag nagybátyja kézszorítások mellett köszöntgetik egymást. Az ifjúnak arcza igy szól : Reményiem, hogy a’ jövő tavasz’ éles szelei édes uram bátyám lelkét a’ paradicsomba, aranyait pedig zsebembe fuvandják, a mig az öreg’arcza. Ha olly esztelenül élsz mint kezdőd, öcsém, pazarolván nedveidet tetőtől talpig, majd gondom lesz helyes emlékkőről sírodra; addig is egy kis meglépést szerzek neked ’s a’ farsang közben megházasodom. Két nénike bájos mosolygással ölelkezik. Az Öregebbik’ arczán olvashatni. Hála az egeknek , ismét idősebb egy évvel, noha tetemes száma lefolyt már, mióta a’ 29től nem motszan és születése’ napját mindig a’ jövő december’ végére teszi. — Az ifjabbik’ mosolygása igy szól: Kár ezekért a' fejér 's piros festékekért, ha aranyporral kevert lépet mázolna helyettük ránczaiba, már eddig néhány pirókát reászedett volna. Egy pár ifjú (hirlapczikkely) bóbókol amott hatalmas Mecaenása előtt. Árnyékában az egyik boldognak lenni vallja magát ’s a’ tömjént nem kíméli; de arcza igy: Csak ne volna az az istenadta censura, majd befütyölnék Méltóságodnak; — a’ másik Archimedes gyanánt kiemeli honját a’ sárból (emelése nélkül is), de arczvonásain áll: Hizlaljatok csak jól, majd én is közötökbe hempelygek. — A’ kegyes pártfogó nyájas szavak közt mozdítja fejét, de arczán látszik: Szegény párák, bár jobb hasznotokat lehetne venni! igen, ha valamit tanultatok volna, ács-vagy kőműves-mesterséget, jobban használnátok honunknak mint most firkáló vagy betyár Archimedes létetekre. De mitévők legyünk: jobbak’ hiányában csak titeket is facsarlak czitromkint ’s aztán elhánylak. Annyi bizonyos, hogy az uj év az ellenséges pólókat közelíti egymáshoz, ha csak egy napra is. — E’ tulajdonának köszönhetni, hogy városunkban a’ legnevezetesb kávénénikék Sylvester’ estvérén összegyűltek, változtatva minden évben egyik’ ’s másik’ hazánál. Az idén a’ sor—a’ történet’ valamelly rejtett rugója által—özvegy ’ Csipkésynére került, ki üreg forog a’ konyhában, süt főz és várja számos vendégeit. Elérkezvén azonban az összejövet’ órája, nem kis csodálkozás és boszankodással veszi észre, hogy csak öten jelentek meg a’ különben olly számos nénikék közül, és már szinte sajnálni kezdő a’sok szép süteményt, hallván , hogy egyiket gyengeség, másikat nátha, harmadikat a’ fogfájás, ’h igy a’ többit köhögés, orbáncz, migraine, szamárhurut ’s a’ t ’s a’ t. szobába vagy ágyba bilincselé. Első lépett be Tollasyné asszonyság; gyönyörű tejfejér teremtés. Rendes arczvonásai egykori szépségét mutatják ; deli termetét gazdag, de könnyű öltözete ajánlólag tünteti; kis kalapjára tűzött strucztollak különösen jól állanak egész alakjához. Tollasyné leggazdagabb lakosa a’ városkának, s több megyékben bir. Jövedelmeinek legnagyobb részét halastavából húzza, de nem megvetendőt adnak ménese ’s ügyességgel űzött kovácsműhelyes takácsszéke is. A’ szép asszony köztisztelést nyert, mert adakozó ’s a’ szegényeket mindenkor segéli ; de a’ rágalom épen ott talál nyugpontot, hol a’ magasztalás helyt foglalt, azt suttogván Tollasyné felől, hogy kapzsi ’s többel adós mint mennyit megfizetni tud, ’s hogy a’ pénzt rendkívül szereti, jól tudván’ mikor ad ’s kinek. Utána jó Selymesyné asszonyság a’ legújabb divat szerint ’s finom ízléssel felpiperézve, azért is köz irigység’ tárgya. Fürgöncz, könnyelmű, szeretetre méltó kis portéka. Elméje szikrázik, mindenkor vig ’s ha muzsikaszót hall, még a’ sírokon is eltánczol, mindenről tud ékesen és sokat beszélni, még ollyasokról is, miket nem ért. Házi rendje nem igen szoros, és családja, mellynek fiatal korában épen nem mert parancsolni, még most sem viseltetik különös tisztelettel iránta, változó mint a’ barometer, szeretője minduntalan más más; a’ vendéghajú tudóstól vékonyszárú tánczmesterhez, a’ költésztől katonához, a’ prókátortól kötéltánczolóhoz szökik. Jelenleg egy gazdag fűszer árost czirógat, mit a’ nénikek pittyedt szájjal néznek, mondván: Elmúlt már a’ sok változások ideje; de azért társaságát mégis keresik. Tollasyné szomszédasszonyával majd mindig czivódott; de most nagy mosás és sikárlás volt mindkettő’ házánál, ’s azért nem értek a’ pörlekedésre.