Századunk, 1839. január-december (2. évfolyam, 1-104. szám)

1839-05-23 / 41. szám

a’ hitágazati előítéletektől ’s az ifjúságban beszivott fonák fogal­maktól szabadon ítélni a’ különböző vallású férfiak’ hatásáról. Ezen felfogási különbség még sokkal szembeszökőbb lesz, ha az ő ’s az én — magyarok’ történeteiről írt — munkáink második kiadásban az olvasó közönség előtt megjelenendnek. Politicus belátást, philosophicus lelket bizonyít a’ fő elosztás is. — Péczelynek az uralkodó törzsökök szerinti elosztása jó, ’s dicsérni lehet, hogy Engel’ balga felosztását el nem fogadta. Különös dicséretet érdemel az is, hogy a’ szerző a’ hunnok­­ról és avarokról minél rövidebben szól. A’ nemzeti érzetnek futalma leng az egész munkán keresz­tül, ’s ez tiszteletre méltó irány; de ezen érzet a’ szerzőt né­­melly helyeken egyoldalú ’s igazságtalan ítéletre csábítja, mit e’ bírálatom’ folytában, az illető helyeken, megjegyezni el nem mu­lasztok. Az egésznek elrendelésében, a’ mennyiben a’ munka már kész, csak azt lehetne tán óhajtani, hogy a’ szerző a’ nemzet’ vallási, erkölcsi ’s művelődési állapotjára több tekintettel lett volna; tulajdon tapasztalásomból tudom, hogy az illynemű ki­merítő előadás most még, a’ segédeszközök’ nemléte miatt, lehe­tetlen , de a’ szerző több figyelemmel lehetett volna arra, mit elődei ez érdemben már tettek. Elfogulatlan ítélet. A’ történetíró’ ítéletei két rendre osztályozhatók — a’ mennyiben vagy nézetét bizonyos időszak, személy, vagy tett dologra nézve nyilványítja; vagy a’ mennyi­ben bizonyos adatot elfogad, vagy elvet. Az első subjectivus f en­­séges; erről véleményemet már fentebb megmondani; a’ második a’ históriai kriti­ának tárgya, és szoros összefüggésben áll a’ kútfők’ választásával; e’ részben Péczely’ állításai ellen némelly megjegyzéseim vannak, ’s itt legsajnosabban éreztem azon hi­ányt, mellyet fentebb a’ kútfők’ választása alatt megróttam. Ha Péczely a’ kútfőket pontosan megnevezte volna, tán némellyeket, mellyeket most hibásoknak tartok, valóknak ismertem volna meg, és a’ hol netalán nekem van igazam, a’ szerzőt igazságom felől könnyebben meggyőzhettem vala. Históriai stylus. Remek, ollyan, melly a’munkának a’ nemzet’ minden osztályinál kedvességet szerezni méltó. Egyes, igen ritka ’s nem sokat jelentő árnyékait a’ szerző munkájának második kiadásakor maga is el fogja kerülni; nem természetes ki­csinységek felett a’ szerzővel szót váltani, ki egészben véve jelesen, pompásan ir. Miután Péczely’ munkájáról általányos nézeteimet kiraond­­tam, egyes előadások’ megítélésére megyek által. Az első kö­tetben foglalt Árpád-házról szóló időszakra nézve megjegyzéseim következők: 29. lap. Igen helyesen mondja a’ szerző, hogy a’ németek Árpád’ halála után neki bátorodva, annak tizenhárom éves fia Zol­tán ellen haddal jővén, megverettek; de ez nem 910, hanem 907 évben történt Pozsony’ környékén. Megtöretvén igy a’ né­metek’ hatalma, 910ben a’ magyarok támadták meg őket, ’s La­jost, ki védőleg a’ Lech vizénél velők megütközött, meg is ver­ték ; a’ támadók 907ben a’ németek, 910ben pedig a’ magyarok voltak. 32. lap. Az augsburgi szerencsétlen ütközet után soha sem mertek a' magyarok Németországba támadólag beütni, előttem leg­alább egy illy hadi vállalat sem ismeretes; a’ magyaroknak görög birodalomba tett beütései csak kevés hadi erővel történtek, és nem, mint a’ szerző mondja, „még sokkal nagyobb erővel.“ 37. lap. Kár volt, meg nem említni, hogy Sz. István Kupa ellen indulván, magát Hun és Poznán által német szokás szerint lovaggá üttette; ez egy megkülönző vonás Istvánban, ’s bizonyít­ja , hogy ő kiváltkép idegen segedelemre támaszkodott. 96. lap. A’ szerző Kálmánt Sz. László’ fiának mondja. — Ezen vélemény hibás; Kálmán Gejzának fia volt. II. István egy 1124 től a’ Sz. Benedek’ (Su­ Benedicti de iuxta Gron) kolostora’ szerzeteseinek részére kiadott oklevélben, Geyzát több ízben nagyatyjának nevezi. Lásd: Fejér Codex diplomaticus, Tom. II. p. 67. „Nagyatyánk Geyza“, már pedig Istvánnak atyja Kálmán volt: ha tehát Geyza Istvánnak nagyatyja volt, Kálmán’ atyjának kellett lennie. 100—1221 lap. Mint minden magyar történetírók, a’szerző is túlbecsüli Kálmán király’ hatását, ezt tettem én is magyarok’ történeteiről irt munkámban; kapok az alkalmon, érettebb néze­teimet közrebocsátni. Kálmán okos és vitéz, de egyszersmind ál­­nok , igazságtalan ’s kegyetlen volt, nagy álnok volt, bizonyos azon keres­ztes had iránti magaviseletéből, melly Gottschalk pap’ vezérlése alatt Magyarországon keresztülhuzódott. Ezen keresz­tes had 15,000 főből állott, nagy és különbféle istentelenségeket követett el. Kálmán megtámadta a’ kereszteseket, de kemény el­lenállásra találván, szabad­ menetelt ígért nekik, ha fegyvereiket lerakják , „nem akarom , úgymond mindnyájoknak vesztét, csak a’­vétkeseket megbüntetni kívánom.“ A’ keresztesek hitelt adtak szavainak, ’s teljesítették kívánságát. Kálmán a’ fegyverteleneket lemészároltatta, ’s csak igen kevesen menekedtek hazájokba Né­metországba. Kegyetlenségét bizonyítja Álmos és Béla ellen ki­mondott ítélete, nem annyira az, hogy ezek’ szemeit kitolatta, mert ez akkor épen nem szokatlan büntetés volt, mint az, hogy még halálos ágyában is mindkettőjük’ megöletését parancsolta. De Kál­mán igazságtalan is volt. Törvényszerű igény nélkül haddal tá­madta meg Dalmatiát, ’s igy Magyarország ’s a’ velenczei köz­társaság közt több mint két százados háborgásoknak alapját ve­tette meg. Hogy tudós volt Kálmán, tagadhatatlan, de ismereteit is kelle­­tinél többre teszik történetíróink. Mint mély belátásának bizony­ságát, két törvényét szokták közönségesen felhozni: az első tör­vény, melly által a’ tűz- és vizpróbát a’ püspöki székekre ’s a’ nagyobb prépostságokra, u. m. a’ nyitraira és pozsonyira, szorítja; a’ második törvény: Libr. I. Cap. 57. De strigibus autem, quae non sunt, iudicium non fiat. „Boszorkányok felett pedig, kik nin­csenek, ítélet ne tartassék.“ Az ezen törvényekből hozott követ­keztetés túlbecsülés. Az első törvény minden esetre értelmes, de nem Kálmán hozta ezt először; ugyanis VI. Alfonzo kastili­­ai király már 1072. külön törvény által eltörlötte a’ forróvizpróbá­­val való visszaéléseket, rendelvén, hogy csak az udvar’ főtemplo­mában lehessen ezen istenítéletet gyakorolni. Lásd erről Asch­­bachs Geschichte Spaniens, und Portugals zur Zeit der Almora­­viden, und Almohaden­lső rész 1511k lap. A’ boszorkányokról hozott törvényből továbbá azt következte­tik minden magyar irók, ’s magam is ezen tévedésben voltara, hogy Kálmán minden idejebeli előítéleten felülemelkedvén, sokkal ma­gasabban gondolkozott, mintsem boszorkányokat hitt volna, de ez nem való. Ezen szó „striga“, mellyel a’ törvény él, nem jelenti általában a’ boszorkányokat, hanem a boszorkányoknak csak azon nemét,a melly bűbájos énekekkel magát vadálattá tudta változtat­ni ; — ezen neméről a’ boszorkányoknak mondja Kálmán, hogy nincsenek, ’s következve felettek ítélet ne tartassék.» De ezt sem ő állította először; már a’ longobárd törvényekben is van ,,de strigibus“ mint nem létezekről szó. — Nagy Károly’ Capitula­­riumaiban világosan mondatik: Pro partibus Saxoniae Capite­­to. Liquis a diabolo deceptus crediderit secundum morem paganorum, virum aliquem aut foeminam strigam esse, et homines comedeie etc. „Ha valaki az ördögtől rászedetve pogány módra azt gon­dolja, hogy vannak fér­fiak vagy asszonyok, kik strigák”* stb.

Next