Századunk, 1840. január-december (3. évfolyam, 1-104. szám)

1840-12-03 / 97. szám

773 les nélkül alapos remény nem lehet, és nem csalódás , akár azon óhajtás , hogy megrögzött részegesek rész szokásukkal egyszerre felhagyjanak csupán azért, mert nevüket mérsékleti lajstromba jegyzették, akár azon hiedelem, hogy iszákosokat gyógyítani elég, az alatt mig a’ serdülő nemzedék, régi tu­datlanságában , durvaságában és lealacsonyodásában megma­radván, és igy a’ szeszes italok’ csábításainak folyvást ki lé­vén tétetve, a’ meggyógyultak’ helyeit betölteni siet? Ha nem csalnak adataim, Éjszakam­erikában és Britanniában tettek a’ mérsékleti egyesületek legnagyobb előlépéseket, de mi az oka, hogy mind a’ mellett a’ részegítő italok’ fogyasztása*) évenkint szaporodik? miről ha minden európai kamarákban a’ budgetek felett folyó tanácskozásokat figyelemmel kisérjük, nem lehet kételkedni. Nem oda látszik e ez mutatni, hogy az iszákosság’ vétke, mivel mindenütt a’ pályinka ostromoltatik leginkább, neki enyészett el, de csak más formát vett ma­gára , és már most borral sörrel részegeskednek az emberek pályinka helyett? Már pedig hogy ez erkölcsileg kevésbbé rosz cselekedet, azt senki sem fogja állítani. Avvagy nem emlékeznek e kegyetek, milly sötét színekkel festette egy pár évek előtt Brougham lord az angol felsőházban, a’ sörivás’ rész következéseit, mennyire panaszkodott terjedése ellen, sőt megakadályozására egy később megbukott bilit is indítvá­nyozott? Vagy tagathatni e, hogy azon boroknak nagy része, mellyeket a’ felsőbb osztályok angolhonban használnak, szesz­szel van készülve ? A’ mi Magyarországban a’ pályinkafőzést illeti, az az ország’ felsőbb megyéiben régebben divatozott, de csak nehány évekkel ezelőtt kezdett a’ haza’ közepe felé még inkább terje­dezni. Annyi bizonyos, hogy maiglan is, az ország’ egy ré­szében , a’ pályinkafőzés még egészen, annak ivása pedig leg­nagyobb részben divatkanti. Ez előtt nagy része a’ pálinká­nak Gallicziából jött be az országba. Mióta nagyobb mennyi­ségben a’ hazában kezd gyártatni, kevesebb jön be külföldről. A’ pályinka’ fogyasztása, a’ népesedés’ arányát meghaladva szaporodott e, nem lehet meghatározni, részint mert adatok hiányzanak, részint mert tagadni nem lehet, hogy a’ nagy pá­­lyinkaházak sok aprót a’ concurrentiából egészen kiszorítottak. Ha példával kell szolgálni, tudok egy 18 ezernyi tót népes­ségű várost, mellyben a’ pályinkaital régen divatozik, és hol a’ fogyasztás 10 év óta, ámbár a’ népesség derekasan növekszik, csak igen kevéssel szaporodott, és csak a’ szerint szokott ki­sebb vagy nagyobb lenni, a’ mint a’ bor jobb vagy roszabb mi­nőségű. Hogy a’ pályinkaivás most olly helyeken is felkapott, hol eddig ismeretlen volt, megengedem; de azt hogy az iszá­kosság általában szaporodott, kivált a’ boritalnak nagy csökke­nését tekintetbe vévén, nem merném állítani, és ha összehason­lítom azt, mit külföldről e’tekintetben olvasunk, azzal, mit itt ta­pasztalok, hajlandó vagyok azt hinni, hogy iszákosságban a’ külföldnél, Istennek hála­ hátrább állunk. Más részről tagadni nem lehet, miképen az 1836iki törvény, melly a’ pályinkafő­zést minden jobbágynak megengedi, ha a’ népnek csak egy ré­sze akar is annak engedelmével élni, és nem fogja azt inkább, veszedelmeit általlá­va, abban hagyni, a’ mértékletlenség’ ezen nemében egészen uj korszakot alkothat, ’s az erkölcstelenség’ olly kutforrásává válhat, melly az eddigi csapszékeknél sok­kal veszedelmesebb, mert illyen minden házban támadhatván, midőn ezelőtt termesztési árnál sokkal magasabbért pénzen kellett fizetni a’ pályinkat, most termesztési áron, és igy sokkal olcsóbbért, pénzfizetés nélkül, ihatja a’jobbágy, ihatja felesége, és a’mi legtöbb, ihatják kellő felvigyázat’hiányában gyermekei. Tapasztalásból tudom, hogy mióta itt, hol ezeket írom, 30 pá­lyinka kazánnal több állíttatott fel, a’ csapszékeken egy itczével sem fogy kevesebb mint ezelőtt — azon egyszerű okból, mert mindinkább módja lévén a’ népnek azzal élni, a’ mi eddig ké­nyelmi czikk volt, már most életszükségnek kezd* tekintetni. Na­gyon csalódtak tehát azok, kik ezen engedménnyel akár a’ job­bágynak használni, akár a’ csapszékek’jövedelmeit csökkenteni reméltették. A’ pályinkat mint italt illetőleg, engem még arról senki sem győzött meg, hogy az csekély mennyiségben, meglett embereknek, kivált o­lyanoknak, kik nehéz munkákat végez­nek, ártalmára volna, és sok vidor izmos fér­fiakat, öregeket, és ezeknek ugyan i­lyen maradékait, ismerek, kik pályinkával mértékletesen ezelőtt is éltek ’s jelenleg is élnek, és mind a’ mellett sorsukhoz mért művelődéssel bírnak, és legkisebbé sin­csenek a’ pályinka által lealacsonyítva. Ezt velem együtt minden, ki a’ nép körül és között forog, ’s azt nem íróasztal mellől akarja megítélni, kénytelen lesz megvallani. De ha ez nem állana is, és ha a’pályinka legkisebb mennyiségben is méreg volna, és ha az, ki azzal él, már eo ipso testileg és lelkileg meg volna gyil­kolva, melly esetben mindazon mylordok és gentlemenek, mon­­seigneur-ök és monsieur-ök, méltóságos és tekintetes urak, kik a’ parfait amour-tól kezdve egészen le a’ szilvapályinkáig a’ szeszes italok’ legkülönfélébb nemeivel délelőtt és délután él­nek, csak egy vers nominis miraculum által vagynak még élet­ben ; ha — mondom — mindezek illy széles értelemben igazak volnának is, ugyan kérdem, meggyőznénk e a’ népet a’ szeszes italok’ ártalmáról, vagy a’ közer­kölcsiség gyarapodnék e csak egy mákszemnyivel is, csak egy akóval kevesebb fogyna e el, vagy csak egy iszákos emberrel kevesebb volna e a’ hazában, azáltal, ha mi nehány százan, kik nagyobb mennyiségben főz­zük a’ pályinkát, a’ pályinkagyűlölők nagy tapsai között a’ ma­gyar földmivelőnek, ki burgonyából szé­pen kezd pénzelni, nagy szomorúságára, gallicziai szomszédinknak pedig legna­gyobb örömére, lakatra vetnénk gyárainkat, nagy hazafiaknak tartva magunkat, mert ezen lelkes és meggondolt áldozatot a’ haza’ oltárára letenni képesek valánk, az alatt, mig nehány százezerek, sokkal olcsóbbért és igy könnyebben „mérgezhet­nék“ magokat ? Ugyan kérdem, lehet e azt várni, hogy józan emberek illy ábrándozásokból induljanak? A’ pályinkaivó köz­nép szükséges közzé számítja a' szeszes italokat. Ebben ő neki épen olly kevéssé van igazsága, mint annak, ki azt gondolja, hogy asztala champagnei, bordeauxi, neszmélyi vagy badacso­nyi nélkül el nem lehet. *) Mind a’bortermesztők mind a’ pálin­kafőzők nem magok csinálták, hanem ezen állapotban találták már az emberek’ balitéleteit. Nem szenved kétséget, meg kell előbb győznünk embertársainkat, mikép a’részegítő italok nem szük­ségesek sőt ártalmasok, mielőtt tőlük azt kívánnánk, hogy azok­kal felhagyjanak. Ezt azonban, miután általlátták is, fogják e követni? mindaddig kérdés marad előttem, mig annak igazsá­gát, hogy: „videó méltóra strobogne 3 deterioru sequoru nekem valaki meg nem czáfolja; a’ mi különösen a’ köznépet illeti, ez csak akkor fogja azt általlátni, ha gondolkozni megtanulván, erkölcsileg magasabban fog állani; ha az élvezet’ más, keve­sebb veszedelmekkel járó nemeit meg fogja ismerhetni és íz­lelhetni, ha a’ felsőbb osztályok’példáját látni fogja ’s a’ t. Miért *) A’ horrám behozott Angliában 1830. 1,521,000, 1831. 1,537,000 1832. 1,715,000 font sterlinget. Sör pedig és mi azzal összefügg, 1830. 5,899,000, 1831. 4,513,000, 1832. 5,125,000 fontot, mind a’ mellett, hogy a’ söradó, melly 1830. két milliónál többet hozott be, időközben megszűnt, j) l) 111 megjegyezni szükséges, hogy a’ mérté­klék­ egyesülő hatása 1832 ben­ még igen csekély volt és csak azóta tett óriási előlépéseket. A’ szerk. *) Több év óta Priesanils’ tanának — hála Istennek ! buzgó kö­vetője lévén, e’tárgyban egészen különböző hitvallásom, m­ellyet azonban illy mellékesen előterjeszteni tanácsosnak nem tartom. De lesz nem sokára alkalmam e’ tárgyról ex professo szótanom, ’s akkor majd a’­­ beküldő ur’ némelly tételeit is talán sarkából kiforgatnom sikerülene. Itt azonban , ismétlem, hogy gazdasági, erkölcsi és diaeteticai viszonyaink’ mostani állását tekintve a’ beküldő urnák nagyobb részt igazsága van. De mi reformatiót reményiünk és tehetségünk szerint fel is hivandunk, in capite et m­embris , de nem „egy pár anathema*­­* által, nem „Íróasztal mellől ítélve e’ tárgyakat,* hanem nézeteinket a’ tapasztalás’ me­zején igazolván ’s a’ mi legtöbb , az öntapasztaláson , kik szinte szeszes italokkal éltünk, jó melegen förödtünk; ha gyomrunk fájt, amarantiákat nyeltünk le; ha hurutosok voltunk, a’ szobában maradtunk, öt hat lindzsa jó meleg th­eát ittunk; ha egyszer ab­lak mellett ültünk, azonnal kénytelénk füleinket pamuttal bedug­ni ; ha pedig a’ természet kiálltatlan szomjúság által a’ vizet meg­kívánta , azt az Istenért kuthidegen nem ittuk, hanem előbb leg­alább egy óráig a’ szobában állottá émelyítettük ’s csak ekkor nyelőnk le gyönyörű gyöngyeit ’stb , ’s kik a’ különbséget akkor és most közt «önmagunkon és számtalan másokon tapasztaljuk, ’s épen azért már nem olly távolnak tartjuk azon időt, mellyben a’ polgári társaság’ sokkal nagyobb feléről azt fogjuk mondhatni: „ Inimae salvae factae sunt per aquam.* Petri 1. 3. V. 20. A’ szerk. 774

Next