Századunk, 1841. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)

1841-01-14 / 4. szám

29 letésem’ helyére czélzott, ez sem szláv vidékű, mert anyavárosom Sopron. — A’ hírlapjainkban közönségesen használt álnevekre*) nézve én is a’ t. beküldő urnák véleményén vagyok, mert az ismeretlenség’ paj­zsa alatt föllépni, gyávaságnak, ravaszságnak, alattomosságnak főjele. Azon egyes, pillanati ingerültség’ kifakadásának tulajdonítandó csekély személyem elleni szeszélyes kitöréseket elhallgatom, szoká­som nem lévén hasonló fegyverekkel küzdeni és arról is meglévén győződve, hogy azok az igen­t­ beküldő urnák pennájából akaratlanul csúsztak ki. Íme tehát őszinte nyilatkozásom, melly, reméltem, arról meggyő­­zendi igen t. ellenesemet, miszerint soraim nem hrányoztattak gúnyo­­lólag szláv testvéreinkhez, hanem csak a’ lőcsei lyceum’ elöljáróihoz baráti intésül utasítottak, körökben fejlődő, közönyösséggel elnézett, törvényeink és köz­érdekeink elleni elveknek fejlődése miatt, figyel­mesekké tevén egyszermind őket eljárásuknak közügyünkre veszélyes következményeire. Én a’ szóban lévő értekezés’ beküldőjének ismert egyenes jelleménél fogva, sorainak más czélját föl nem tehetem, mint azt, hogy kötelességének tartá, e’ nézetei szerint megsértettek talált magyarhoni szláv testvérnemzet’ ügyében védőül föllépni. Ha ez hasonló alakban egy névtelen által történt volna, talán akkor va­lami mellék czél’ lappangását lehetne sejdítni, t. i. azt, miszerint hitem’ és személyem­’ ellenese, engem a’ szlávság’ bajnoka álorczája alatt hitsorsosim előtt gyűlöletessé kívánt tenni, és ezáltal az egyenet­lenség’ magvait közénk szórni, hogy annál könnyebben béníthassa hivatalos állásomtól támasztott hitbeni és nemzetiségbeni buzgó tö­rekvéseimet. De ez sem ingerelt volna fel engem, mert tisztem után soha sem vágyódtam , kegyeket soha sem kerestem, mindent a’ köz­­birodalomnak kívánván megköszönni, mellyet, reméltem, bárminémű ellenemi egyes kitörések meg nem csonkítanak; de ha ez mégis megtörténnék, azon nyugodt elszántsággal, mellyel díszes hivatalom­ba léptem, arról minden vonakodás nélkül le is lépnék, átengedvén azt egy érdemesbnek, szerencsésebbnek, és ámbár szűkebb körömben, de mégis fáradatlanul működném utolsó lehelletemig, honom’, hitem’, az emberiség’ érdekében! Pozsony, jan. 12. 1841. Gróf Zay Károly­ eljárásra utasíttattak, hogy ezáltal az említett osztályok’ tőkét mindin­kább felszabadítassanak ’s forgásba tétessenek, mi az uj magyar hi­teltörvények’ alkotásánál történt. Ezen a’ jogban mélyen gyökerezett nézet volt vezércsillaga az 1840 XV. t. ez. II. rész 106 és a’ XVI. t. ez. 15. §-nak; az ezen törvényczikkek’ rendeletei veremül szolgáljanak a’ részakaratnak, a’ tudatlanságnak és a’ kényelműségnek, miáltal a’ többi osztályok, sőt a’ becsületes és rendszerető tagok, miilyenek többnyire az ipar- és kereskedői osztályúak — jogatlanságoknak, mellyek ellen magokat nem is védhetik, kitéve nincsenek. Ezt pontonkint könnyű megmutatni. a) Törvény’ értelmébeni körülvonása (Paraphiring) a’ keres­kedői könyveknek azért szükséges, hogy a’ lapszám' tekintetében tör­vényes bizonyítványul szolgáljon ; ezáltal egyszerűen történik az ellen­őrködés, nehogy valamelly lap kivágassék, közbeszoritassék vagy egyéb mi eszközöltessék; szóval, hogy a’ kereskedő vagy gyáros a­ hamisítást még ne is akarhassa. b) Az első följegyzési könyv (Prima Nolta) minden könyv­­vezetésnek alapja; a’ kereskedőnek dolgai egymást olly sűrűen kö­vetik, hogy ideje nem marad sokat könyveiben keresgetni, és mégis szükséges, hogy ügyeinek, mellyek’ rendes tudására később szüksé­ge vagyon , szorgos felírásával emlékezetét segítse. A’ ki tehát ezen első feljegyzést akkor, midőn az ügy (Geschäft) előfordul, tehát min­den ügyek’ egymásutáni rendezetek feljegyzését elhanyagolja, az megvonja emlékezetétől a’ szükséges támaszt, az többé nem megy bátorságban, hanem kényelmüleg dolgainak kivitelében, attól tehát nem is várhatni tökéletes és biztos adatokat; ha későbben adóvevője számvitelét kitölti is, az az illyen könyvtulajdonos’ számviteli könyvé­nek hitel nem adóbkulik, hacsak meg nem engedtetik, hogy a’ kényelmüségből a’ bepanasztottnak jogbeli megsértése eredjen. Annál fogva a’ törvényhozás az első feljegyzési könyvet minden könyvvivés­­nek elkerülhetetlen szükséges alapjává rendelte; mert ha ityen hiba történik, hiba van a­ számviteli könyvben is ; ha itt rend van, rendes át számviteli könyv is. Azért határozta olly szigorúan a’ törvényhozás ezen első feljegyzési könyvnek jegyeit, hogy mindjárt itt fedeztethessék fel a­ rosztikurus, vagy az kényelmű­ség. A’ e-nél elég legyen az időszerinti rendről és a’ folyó számokról szólani, mint­hogy a’ többi tulajdonok később dj, e),f), gj és h) alatt előfordu­­landnak. Az időszerinti rendnek szüksége már a’ dolog‘ természetéből átlátható, a’ mint valamelly ü­gy az előbbi után következik, úgy azonnal irassék be, mert ekkor még a’ dolog körüli tudás legújabb és igy el nem felejthető, ezen felül pedig ekkor még legkevesebb ok van az igazság’ elcsavarására, minthogy ez ember az adásvevés’ sikerülten ’s a’ bevételen (tartozási és követelési tételeken) örül. Ezen idősze­­­zinti egymásután-írásnak későbbi időre a’ közönségre nézve még az a’ haszna is vagyon, hogy a’könyvvezető, mivel minden egyes tétel — kivévén az elsőt és utolsót — két más tételek közé van szorítva (üres hely pedig nem maradhat), semmit sem irhat, ennél fogva a’ tételeket úgy kéne lesen a’ számviteli könyvbe átvinni, a’ mint azokat az első feljegyzési könyvbe irta. Ezen haszna vagyon a’ tételek’ fo­lyó­számának is, mert a könyvvezető uj számot már be nem szúr­hatván , nem is képes uj hamis tételt beírni, és igy a’ számviteli könyvbe is csak igazat irhat. A’ számszerinti rend mindezen kívül még azon kinyebbségre is szolgál, hogy midőn a’ könyvek akármelly okból törvényhatósági vizsgálat alá kerülnek, a’ törvényhatóság a’ számviteli könyv’ utasítása szerint (mellyben a’ lap és szám kitétetik) a’ feljegyzési könyvben az egyes tételeket igen könnyen feltalálhatja. Mindezeknél fogva a’ törvényhozás’ ezen rendelete elégségesen véd­ve vagyon. c) Minden rendes kereskedőnek vagy mesterembernek kell pontosan tudnia, hogy’ áll minden egyes adóvevője, ’s e’ czért csak vannak e a’ magyar ítözvényczikkek sze­rinti könyv vezetésnek kereskedőkre, gyá­rosokra ’stll. nézve valódi neh­ézségei? A’ saját könyvekkeli bizonyításról rendelkező törvény’ al­kotásánál , mellyet többnyire törvénytudósok roppant kiváltságnak (Privilégium horrendum) neveznek azért, minthogy ezáltal saját írás­sal mások ellen törvényelőtti bizonyítás engedtetik, a’ föladat főké­pen az, hogy ezen fontos joggal visszaélések ne gyakoroltassanak, és nehogy a’ könyvtulajdonosok által a’ törvény előtt vádlottak igazság­talanul károsuljanak, mi — a’ részlelküsé­get nem említve is — nagy fontosságú, az ipar és kereskedői osztály’, kényelmüleg cse­lekvő tagjai által sehol könnyebben mint itt történhető, mihelyt a’ könyvvezetésnél nem a legegybehangzóbb rend, legnagyobb pon­tosság és lelkiismeretesség uralkodik ; mert még ezen osztály’ el­nézését is adóvevőik (Kunden) ártatlanul drága pénzeken kénytele­nek volnának megvásárolni, ezáltal a­ jogtalanságnak urasága a jogosság­ helyébe lépne. Ezen elővigyázat ott legszükségesebb volt, hol a’ törvényhatóságok a’ legnagyobb sebességgel és szigorusággal. *) Mint halljuk, a’ többször érintett Szatócs név Kremarcsik névnek át­fordítása, ki valamelly evang. intézetben gramaticai osztály’ oktatója. Az érdemteljes és egészen ártatlanul belekevert Hlavacsek lelkész ur elleni egész vádja hamisnak ’s csupán ezen tiszteletreméltó férfi elleni magánygyülölségből eredetinek mondatik. A­ szerk. 30

Next