Századunk, 1841. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)

1841-09-30 / 79. szám

99. szám. Negyedik esztendei folyamat 1841. September 30. SZÁZADUNK. Dajkakönyv és még Tatami. Egy buzgó honfi ’s emberbarát szózata emelkedett a lapokban többször már nevelésünk általányos elhanyagoltsága miatt, ’s eszmé­ket pendíte meg, mellyek felfogva ’s intézkedések által megtestesítve közelebb hozandják életünkhöz azon ideált, mellyhez törekvés nélkül nincs, nem lehet családi ’s polgári boldogság. Azon eszmék közül, mellyek a’ nemzetüdv csiráit foglalják magokban, ezúttal csupán ket­tőt fogok fel, t. i. a’ nőnevelés és a’ tisztelmények magas eszméit. A’ legrégibb idők állítása, hogy aszonyok kormányozzák a’ világot; de ezen állítás igazi értelmét a’ maga egész terjedtségében kevesen fogták fel. A’ „kormányozzák“ szó értelme zavara meg fogalmukat. Ők csupán ügyigazgatási, országlati értelmet tulajdonítottak neki, ’s azt gondolák, hogy az csupán a’ fejedelmek szivzsarnokait tárgyazza, kiknek kegyétől az udvaronczok ’s országos tisztviselők emelkedése vagy bukása, egyszersmind a’ nemzetek élete vagy halála függ. Ők megfeledkeztek az asszonyok valódi, legáltalányosb, leghatalmasb kö­réről a’ gyermekszobáról. Innen kormányozzák ők a’ világot; itt minden ember kivétel nélkül hatalmuk alatt áll; ők itt az egyedüli uralkodók ’s veteményezői az egyes emberek szintúgy mint nemzetek sorsának. Boldog az olly nemzet, hol e’ veteményezők nemcsak bír­hatnak hanem bírnak is jó magvakkal, miket a’ gyermekek szivébe hintsenek; boldogtalan pedig az ország hol ez hiányzik. Nálunk — mint Fáy elég nemes bátorsággal kimondja — igen is hiányzik; ’s ez oka boldogtalanságunknak. Nem akarok kiterjeszkedni bűnös hanyag­ságunk ábrázolására, melly miatt annyira jutánk, nem társas állapo­tunk gyászos képének tükrözésére, melly ezer boldogtalan egyed, csa­lád és társaság közt egy boldogot alig mutathat fel; mind ezeknek hű rajzai a’ tiszteltem férfiú adá nőnevelési újabb munkájában; adá egy­­szersmind azon okokat is, mellyeknek azok átkos eredményei. Nő­nevelést sürget tehát; nőnevelést az emberiség, különösen pedig ha­zánk érdekében ; ’s ez utóbbi tekintetből természetesen magyar nő­nevelést. Ki volna, ki az ébregetővel édes örömest kezet ne fogna ott, hol első pillanatra világos a’ legszentebb czél, legönhaszonnélkü­­libb, legármánytalanabb törekvés. De mikép eszközöljük tehát a’ nő­nem czélszerű nevelését? kérdezték ’s kérdezik sokan. Mire oktassuk, mire tanítsuk ’s miben és mikép gyakoroljuk őket, hogy mások legye­nek mint most, hogy ollyanokká váljanak, minőknek őket óhajtanunk kell? Erre igen könnyű az általán­os felelet ismét egy igen régi, de még mindig nem tettlegesített mondás szerint: „a’ mit az életben tudniok kell?“ ’S mi az, a’ mit az életben tudniok kell? Ennek kie­légítő megfejtése nem egy olly értekezés, egy egész könyv által meríthetik csak ki. Minthogy azonban a’ nőnem életének legtöbb ’s legboldogabb része a’ gyermekszobában volna töltendő, ’s mivel az emberiségnek olly igen érdekében fekszik, hogy ott töltessék, még pedig czélszerűen töltessék, könnyen megfogható, mikép min­den leánynak, isten és emberek iránti kötelességeinek ’s az ezek­­­­hez szükséges alapismereteknek megtanulása után a’ gyermekszo­bai vagyis anyai kötelességeket kellene megtanulniok. Vannak ta­lán , kik azt lehetlennek gondolják, mert fiatal lánykát az anyaiság eszméjével idő előtt megismerkedtetni nem üdvös dolog. Igazuk van az utóbbira, de nem az elsőre nézve. Vajmi sokat lehet, csak akar­junk és okosan akarjunk. Mi egynél fekszik az anyaiság főfogalmában — mint a’ dajkálás; mert a’ szülés még nem tesz senkit valódi anyá­vá ; ez az anyaiságnak csak állati része, emberi oldalát a’ dajká­lás adja meg neki. Ezen igazságot még a’ gyermek is érzi, ’s ha a’ szülő (­ ki szül) és a’ dajkáló nincs egyesülve az anya személyében, a’ gyermek tízszeresen fogja szeretni dajkáját szülője fölött. Dajká­jáéra kell tehát megtanítani a’ leánykákat, azaz a’ gyermekekkel, ön­nön kis testvéreikkel való bánásmódra, mellyet egyébiránt gyakorla­tilag is tanulhatnak, ha, mint Fáy András igen czélszerűen javasló, a’ falusi oskolák egyszersmind kisdedóvó intézetekké alakíttatnak olly’ formán, hogy az oskolába járó lánykák, egyenkint, egy vagy két órát, vagy akár fél napot is, a’ kisdedek körében köteleztessenek tölteni. Még egy volna tehát csak hátra e’ részben, egy kézikönyv tudniillik, mindazon szabályokat magában foglaló, mellyek szerint a’ gyenge le­ánykák még oskolában megannyi gyermekdajkákká, vagy — ha job­ban hangzik — dajkálókká, azaz anyákká leendések eszméjének m­eg­­pendítése nélkül valódi anyákká képeztethessenek. Felhívom ennél­fogva a’ nőnevelés magas eszméjének minden igaz barátját az itt ajánlott egyedüli eszköz létrehozása végett, mit, ha máskép nem, egy illynemű munkára egy „dajkakönyv“re kitűzendő elégséges juta­lom által bizonyosan végbevihetnek. Annyiféle jutalmak osztatnak már hazánkban, ’s fájdalom többnyire csekélységekért, nem adhatnánk e illy közboldogítási eszköz megjutalmazására is össze nehány forin­­tocskát? Részemről, ha nem találkoznék egyes nagylelkű hazafi ön­erszényéből jutalmat hirdető, ’s a’ pénzt gyűjtések által kellene töme­­gesítni, a’ mondott czélra 10 pengő forintot szívesen ajánlok.*) A’ másik eszme, mit társas viszonybeli boldogságunk emelkedésének ha­talmas emeltyűje gyanánt kívánt tekintetni a’ lelkes iró, az, mi tisz­­telmények ápolása, vagy a’ mennyiben mellőztettek elhanyagoltattak, azoknak újon felélesztése. Igenis a’ tisztelmények teszik a’ társas élet nemesb irányának ’s tisztább örömeinek alapját; ’s kinek neveléséből ezek fogalma, kinek cselekvéséből azoknak gyakorlata kimaradt, az valamint maga megfosztva és úgy másokat is megfoszt azon pótolhata­lan édességektől, mellyek a’ tisztelmények üdv forrásából viszonyosan áradoznak. A’ tisztelmények nem egyebek mint a’ szeretetnek salak­­talan szikrái. ’S hol van ember, ki boldog lehetne a’ szeretetnek tiszta lángja nélkül; ki maga nem szeret senkit, ’s ki magát senkitől szeret­ve lenni nem gondolhatja anyagi érdekek nélkül ? Azonban mint min­dennek , úgy a’ tisztelményeknek is kell alapjoknak lenni. A’ tárgy­, a’ viszony, a’ szabály, mellyben a’ tiszteletet kiterjesztve akarjuk látni, va­lóban tiszteletre méltó legyen, máskép hiában iparkodunk azt tisztel­­m­ény tárgyává tenni. Ideig óráig talán sikerül, tartósan soha. Milliók közül alig váland egy, ki szellemének istenfuvallott erejénél fogva, akár lelki tompultságának vakoskodása miatt a’ tiszta , semmi tárgy­ban megtestesülve nem levő eszme iránt tisztelettel ’s áhitatos ragasz­kodással viseltessék. De lehet e csak akarnunk, hogy illyenek talál­kozzanak vagy neveltessenek? Nem. Az ember boldogságra születik ; az embert boldogságra kell nevelni; és azok, kik alap nélkül tisztel­­ményekhez ragaszkodnak, nem lehetnek boldogok. Általán­osságban szólok. Egyes kivételek csak megerősítik állításomat, el nem dönthe­tik. Oda kell tehát irányozva lenni polgári intézményeinknek, hogy azok, miket tisztelmények tárgyaivá akarunk tenni valóban tisz­­ t) Ugyan e’ ’s hasonló feltétel mellett egy­­honbarát 40 pengő forintot ígér általam Kunoss.

Next