Századunk, 1841. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)
1841-09-30 / 79. szám
99. szám. Negyedik esztendei folyamat 1841. September 30. SZÁZADUNK. Dajkakönyv és még Tatami. Egy buzgó honfi ’s emberbarát szózata emelkedett a lapokban többször már nevelésünk általányos elhanyagoltsága miatt, ’s eszméket pendíte meg, mellyek felfogva ’s intézkedések által megtestesítve közelebb hozandják életünkhöz azon ideált, mellyhez törekvés nélkül nincs, nem lehet családi ’s polgári boldogság. Azon eszmék közül, mellyek a’ nemzetüdv csiráit foglalják magokban, ezúttal csupán kettőt fogok fel, t. i. a’ nőnevelés és a’ tisztelmények magas eszméit. A’ legrégibb idők állítása, hogy aszonyok kormányozzák a’ világot; de ezen állítás igazi értelmét a’ maga egész terjedtségében kevesen fogták fel. A’ „kormányozzák“ szó értelme zavara meg fogalmukat. Ők csupán ügyigazgatási, országlati értelmet tulajdonítottak neki, ’s azt gondolák, hogy az csupán a’ fejedelmek szivzsarnokait tárgyazza, kiknek kegyétől az udvaronczok ’s országos tisztviselők emelkedése vagy bukása, egyszersmind a’ nemzetek élete vagy halála függ. Ők megfeledkeztek az asszonyok valódi, legáltalányosb, leghatalmasb köréről a’ gyermekszobáról. Innen kormányozzák ők a’ világot; itt minden ember kivétel nélkül hatalmuk alatt áll; ők itt az egyedüli uralkodók ’s veteményezői az egyes emberek szintúgy mint nemzetek sorsának. Boldog az olly nemzet, hol e’ veteményezők nemcsak bírhatnak hanem bírnak is jó magvakkal, miket a’ gyermekek szivébe hintsenek; boldogtalan pedig az ország hol ez hiányzik. Nálunk — mint Fáy elég nemes bátorsággal kimondja — igen is hiányzik; ’s ez oka boldogtalanságunknak. Nem akarok kiterjeszkedni bűnös hanyagságunk ábrázolására, melly miatt annyira jutánk, nem társas állapotunk gyászos képének tükrözésére, melly ezer boldogtalan egyed, család és társaság közt egy boldogot alig mutathat fel; mind ezeknek hű rajzai a’ tiszteltem férfiú adá nőnevelési újabb munkájában; adá egyszersmind azon okokat is, mellyeknek azok átkos eredményei. Nőnevelést sürget tehát; nőnevelést az emberiség, különösen pedig hazánk érdekében ; ’s ez utóbbi tekintetből természetesen magyar nőnevelést. Ki volna, ki az ébregetővel édes örömest kezet ne fogna ott, hol első pillanatra világos a’ legszentebb czél, legönhaszonnélkülibb, legármánytalanabb törekvés. De mikép eszközöljük tehát a’ nőnem czélszerű nevelését? kérdezték ’s kérdezik sokan. Mire oktassuk, mire tanítsuk ’s miben és mikép gyakoroljuk őket, hogy mások legyenek mint most, hogy ollyanokká váljanak, minőknek őket óhajtanunk kell? Erre igen könnyű az általános felelet ismét egy igen régi, de még mindig nem tettlegesített mondás szerint: „a’ mit az életben tudniok kell?“ ’S mi az, a’ mit az életben tudniok kell? Ennek kielégítő megfejtése nem egy olly értekezés, egy egész könyv által meríthetik csak ki. Minthogy azonban a’ nőnem életének legtöbb ’s legboldogabb része a’ gyermekszobában volna töltendő, ’s mivel az emberiségnek olly igen érdekében fekszik, hogy ott töltessék, még pedig czélszerűen töltessék, könnyen megfogható, mikép minden leánynak, isten és emberek iránti kötelességeinek ’s az ezekhez szükséges alapismereteknek megtanulása után a’ gyermekszobai vagyis anyai kötelességeket kellene megtanulniok. Vannak talán , kik azt lehetlennek gondolják, mert fiatal lánykát az anyaiság eszméjével idő előtt megismerkedtetni nem üdvös dolog. Igazuk van az utóbbira, de nem az elsőre nézve. Vajmi sokat lehet, csak akarjunk és okosan akarjunk. Mi egynél fekszik az anyaiság főfogalmában — mint a’ dajkálás; mert a’ szülés még nem tesz senkit valódi anyává ; ez az anyaiságnak csak állati része, emberi oldalát a’ dajkálás adja meg neki. Ezen igazságot még a’ gyermek is érzi, ’s ha a’ szülő ( ki szül) és a’ dajkáló nincs egyesülve az anya személyében, a’ gyermek tízszeresen fogja szeretni dajkáját szülője fölött. Dajkájáéra kell tehát megtanítani a’ leánykákat, azaz a’ gyermekekkel, önnön kis testvéreikkel való bánásmódra, mellyet egyébiránt gyakorlatilag is tanulhatnak, ha, mint Fáy András igen czélszerűen javasló, a’ falusi oskolák egyszersmind kisdedóvó intézetekké alakíttatnak olly’ formán, hogy az oskolába járó lánykák, egyenkint, egy vagy két órát, vagy akár fél napot is, a’ kisdedek körében köteleztessenek tölteni. Még egy volna tehát csak hátra e’ részben, egy kézikönyv tudniillik, mindazon szabályokat magában foglaló, mellyek szerint a’ gyenge leánykák még oskolában megannyi gyermekdajkákká, vagy — ha jobban hangzik — dajkálókká, azaz anyákká leendések eszméjének megpendítése nélkül valódi anyákká képeztethessenek. Felhívom ennélfogva a’ nőnevelés magas eszméjének minden igaz barátját az itt ajánlott egyedüli eszköz létrehozása végett, mit, ha máskép nem, egy illynemű munkára egy „dajkakönyv“re kitűzendő elégséges jutalom által bizonyosan végbevihetnek. Annyiféle jutalmak osztatnak már hazánkban, ’s fájdalom többnyire csekélységekért, nem adhatnánk e illy közboldogítási eszköz megjutalmazására is össze nehány forintocskát? Részemről, ha nem találkoznék egyes nagylelkű hazafi önerszényéből jutalmat hirdető, ’s a’ pénzt gyűjtések által kellene tömegesítni, a’ mondott czélra 10 pengő forintot szívesen ajánlok.*) A’ másik eszme, mit társas viszonybeli boldogságunk emelkedésének hatalmas emeltyűje gyanánt kívánt tekintetni a’ lelkes iró, az, mi tisztelmények ápolása, vagy a’ mennyiben mellőztettek elhanyagoltattak, azoknak újon felélesztése. Igenis a’ tisztelmények teszik a’ társas élet nemesb irányának ’s tisztább örömeinek alapját; ’s kinek neveléséből ezek fogalma, kinek cselekvéséből azoknak gyakorlata kimaradt, az valamint maga megfosztva és úgy másokat is megfoszt azon pótolhatalan édességektől, mellyek a’ tisztelmények üdv forrásából viszonyosan áradoznak. A’ tisztelmények nem egyebek mint a’ szeretetnek salaktalan szikrái. ’S hol van ember, ki boldog lehetne a’ szeretetnek tiszta lángja nélkül; ki maga nem szeret senkit, ’s ki magát senkitől szeretve lenni nem gondolhatja anyagi érdekek nélkül ? Azonban mint mindennek , úgy a’ tisztelményeknek is kell alapjoknak lenni. A’ tárgy, a’ viszony, a’ szabály, mellyben a’ tiszteletet kiterjesztve akarjuk látni, valóban tiszteletre méltó legyen, máskép hiában iparkodunk azt tisztelmény tárgyává tenni. Ideig óráig talán sikerül, tartósan soha. Milliók közül alig váland egy, ki szellemének istenfuvallott erejénél fogva, akár lelki tompultságának vakoskodása miatt a’ tiszta , semmi tárgyban megtestesülve nem levő eszme iránt tisztelettel ’s áhitatos ragaszkodással viseltessék. De lehet e csak akarnunk, hogy illyenek találkozzanak vagy neveltessenek? Nem. Az ember boldogságra születik ; az embert boldogságra kell nevelni; és azok, kik alap nélkül tisztelményekhez ragaszkodnak, nem lehetnek boldogok. Általánosságban szólok. Egyes kivételek csak megerősítik állításomat, el nem dönthetik. Oda kell tehát irányozva lenni polgári intézményeinknek, hogy azok, miket tisztelmények tárgyaivá akarunk tenni valóban tisz t) Ugyan e’ ’s hasonló feltétel mellett egyhonbarát 40 pengő forintot ígér általam Kunoss.