Századunk, 1841. január-december (4. évfolyam, 1-104. szám)

1841-11-25 / 95. szám

739 740 Pr­obék az indítvány ellen, hanem következnék a’ vizsgálat, megfontolás és hasonlítás szaka. A’ megyék t. i. komoly figyelemmel iparkodnának egyértem­, helybeli körülményeik arányát az egész nép érdekeivel, ha találnák, hogy Szatmárnak sem álláspontja sem elvei az eredményekre nem alkalmazhatók, azaz, hogy vagy sokkal elébb haladott azon megye, vagy sokkal hátrább van kifejlettségi fokára nézve, akkor az indít­ványt nem pártolhatnák; de ha kitűnnék, hogy a’ többi megyék helye­zése és körülményei szint azok, tehát a’ kifejlődés és előmenet feltétei egyenlők, akkor a’ szó — testté válnék, illynemű irányban nyúlik a' nemzeti ügyviselés útja. Hogy Szatmár megye tömérdeket tehetne még igazgatottjaira nézve ama’ 12 pont nélkül is, kiviláglik ama’ nemes megyérőli közlé­sekből, de sokkal inkább meggyőződik effelől bárki, ha azon nemes megyét közelebbről megtekinti. Czélunkban nem fekszik most, erkölcsi, értelmi és politicai statisticáját adnunk. Tehetnének több más me­gyéink is ama’ 12 pont nélkül igen-igen sokat és tömérdek jót; mert többekben Hercules is találna még munkát. Ha valami a’ szerepek felcserélését tanúsítja, ez a’ szatmári in­dítvány, mert ebben a’ nemzeti egymásután csakugyan észre nem vehető. Mintha nemzetünk jeles fejei nem tudták volna minden időben és nem tudnák ma felfogni a’ civilisatio feltéteit? Mintha nem ismer­nék a’ civilisatio azon gyönyörű ajándékait, mellyeket elnyerni mind­egyik társaság egyedüli törekvése ? De ezen gyönyörű ajándékokkal nem a’ törvényhozók — legkevésbbé a’ javallók — jutalmazzák meg a’ népeket, hanem ezek magok szokták azokat elnyerni, vagy szaka­datlan — a’ legnagyobb értelmi és anyagi erőkifejtést feltétező — munkájokból eredeti izzadságaikat adván cserébe, vagy legnemesebb szivvéröket. A’ szatmári indítvány eltévedett. Helye valamelly rendszeres philosophiai szellemben irt könyv, hazánk legerősb kapacitásaihoz illő, roppant kiterjedésű munka. Hazánk irói, különösen publicistáink (journalistáink) őrködnek olly nemzeti kincsek felett, miilyenek rej­teznek ama’pontokban. Ott, hol azok mutatkoztak, mondjuk ki, lealacsony itattak. A’ journalistica van honunkban hivatva, taglalni kifejtésünk fel­téteit, terjeszteni az éltetadó eszméket. Ki hazánk viszonyait és jelen szellemi állását felfogni képes, az előtt nem homályos e’ tény. A’ tag­laló, vizsgáló ész nem forgat fel, ha ittott számba is veszi a’ vér mű­ködését, mert csak alapját törekszik vetni az eszmék további kiterje­désének, alkalmazásának. Nem így a’ megyei indítványok. Ezek a’ kifejlett eszmék működését tettleg követelik; itt testesüljön az idea, tehát általmenjen a’ népéletbe; itt vége az eszméleti világnak. És mégis journalisticánkat támadjuk meg, azt bizonyos körök közé akarván szorítani ? Szomorú egy jelenet; egyike azon tévedéseknek mellyek nemzetünk kényzáporait okozzák. Két szó forog egy idő óta szünetlenül nyelvünkön, a’ l­ibera­li­s­m­a­s és a’ haladás; e’ két szó szülte a’ szatmári 12 pontot. Az első szó hazánkban még ma csak szellőre, parányi szellőre mutat, mellyet, az erősebb szelek minden irány felé forgatnak; nagy részben, fájdalom, csak állény, ’s az egyénen túl nem hat. Szénakodás gerjed a’ szemlélőben, látván azoknak cselekvéseit, tetteit — számosan vannak — kik a’ liberális szót ajkukon, de szivük­ben nem hordják; kik csak declamálnak és gyakorta mellékes czé­­lokra törekedvén, a’ szabadelvüség mögé rejteznek; kik összehordván egy rakás jellemző, de áltatok alig értett kifejezéseket, mondják: „ha te addig mensz, én eddig menek­­ tovább , tovább és mindig tovább, úgy hogy soha el nem érsz, bármiként törekedel!“ Gyáva gyer­meki játék. A’ másik szó hazánkban még nyomorultabb, mert legkisebb ér­telme sincs úgy, mint az magányosan, elkülönzötten, minden reávitel (relatio) nélkül használtatik vagy kiejtetik. A’ szó és beszéd, a’ phra­­sis és declamatio nem haladás, a’ haladás észrevehető elő­­mentet feltétez, ha szellemi, kézzelfoghatót, ha anyagi. Sem egyik sem másik nem, azóta nem mutatkozik, mióta — hala­dunk. Ha valaha e’ haladás szó nálunk értelemre vergődik, azt csak a’ kifejtés és az előmenet után tehetendi. Ha úgy indítványozgatunk, mint történt Szatmárban, ’s úgy commentálgatjuk indítványozgatásainkat, senki sem fogja cso­dálni, ha nyom nélkül enyésznek el — tetemes időre — mindazon fenséges eszmék, mellyek ama’ pontokban foglaltatnak; mert alkalmaz­­hatásaik feltétei életre hozva még nincsenek. ’S melly következése van, legközelebb is, az illyféle indítványok boldogtalan elpottyantá-­ nak ? Az, hogy ha jeles fejeink ama’ pontokat ma vagy holnap ismét szőnyegre hozzák, vizsgálataik tárgyául tevén, majd csak vállvonítva és mosolygással néz azokra atyánkfiai majoritása, mert — okoskodik — ha Szatmárban megbuktak, kár felölök szólani! És milly más, még közelebbi következménye van az illy indítványozásnak? a’ mint a’ legtisztább eszmék így koczkáztatnak, az időnküli, a’nem kor­szerű, az e’ még korán van mondásokhoz járulnak még a’ túl­zás, az Utopia, a’forrongás, az anarchia, a’vagyonta­lanok harcza a’ vagyonosok ellen, gyönyörűséges szép és consequens megjegyzései, azután — haladunk. Igenis, ne keverjük össze a’ szerepeket; dolgozzanak a’ nem­zet, a’ nép hű barátai, nemes fiai, az ész és a’ lélek vezérlete alatt, kicsikarva a’ nemzet legszentebb ügyét és érdekét az ügyetlen mar­kokból, őrizvén azt szünetlenül; dolgozzanak részökről azok is, kikre nézve a’ septemberi törvények és a’ bástyák (várfalak) kellemes lát­ványok; legyen egy párt, millyet mutat nemzetünk története, a’ nemzeti párt. Ha találkozik vagy keletkezik más is — nevét majd megleli. Nevelési alaptőke ’s még valami. Körlevelek, hírlapok, nyilványos és magántársaságok Írással, szó­val a’ nevelést rebesgetik, a’ nevelést sürgetik. E’ sok nógatásra az iskolák igazgatóinak és tanítóinak még tunyábbjai is felocsúdnak és indulni akarnak. Indulnának, de merre? sok helyen nincs is iskolaház. Ki építsen és miből ? sőt némelly helyen még az is lehet a’ kérdés, hova? Nincs rendszer, melly azt meghatározná. — Vagy van tán is­kolaház , hol a’ tanoda egyszersmind a’ családos tanítónak is szobája, vagy egyébbkint is egészen czélszerűtlen épület. Vagy ha van is czél­­szerű épület, de nincs tanulókönyv, melly a’ parasztnak egyenesen prakticus életébe vágna; nincsenek mivelt tanítók, e’ végre nincs, a’ mi legszükségesebb, alaptőke, melly a’ bajon segítene. Legyen azonban csak szilárd akarat a’ népet nevelni, lesznek czélszerű intézkedéseink is, amúgy pedig csak szóbeli discussio utján czélt nem érünk. Az írás­ és szóbeli nógatás több évek óta mit tett? Ott vagyunk, hol előbb voltunk. Több nemes megyéknek a’ nevelés ügyébeni állandó választottsága mire vezetett? Ott vagyunk, hol előbb voltunk. Sőt mivel a’ megyei határozatok kivált illy nemű tárgyaknál minden declamatort tüdősködés mellett is csak amúgy gyéren kezeltet­nek , ezért ezen utón épen nem is várhatunk. De mit is tehet egy megyei minden segédszerek nélkül szűkölködő választmány, kivált gyakran olly választmány, melly emberekből áll, kik tán sok máshoz értenek, de épen a’ tanítás és nevelés elöl tök ismeretlen mező. Meg­vallom , minden eddigi lármát a’ nevelés körül vaklármának tartok, hol nem tudjuk, történt e, vagy történendike valami? De úgy vagyunk mi magyarok. Jó tüdővel bírunk, hát miért ne lármáznánk. Az itt azonban a’ józanabb és tehetősb részhez a’ kérdés: ha csakugyan van igaz szándékuk ’s ehhez szilárd akaratuk honunk min­

Next