Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1842-06-30 / 51. szám

legidősbjére, akkor s nem előbb jöhet a gondolat, Francziaorsz­ágban örökös pak­kamarát alkotni. Ha Francziaországban a nemesi becsület tőkéje sok ezer részecskékre és birtoktalan czimekre el van darabolva, akkor az egyesre is csak csekély része eshetik a tekintélynek. Egészen máskép volna, ha az üres nemesi czímek megszűnnének. E reform hasznos és üdvös magára a nemességre, a koronára s az egész nemzetre nézve, mert egyedül csak ezáltal lehet az állandóság hiányának nyilván­os és folytonos veszélyét eltávolítani. Az országgyűlési ingyen­szállásokról még valami. Szivünk legbensőjéből szólott e tárgyban a Századunk 41. számabeli czikkely, s örvendünk, hogy valahára találkozott műszer ama fájdalmas néma érzésinknek tolmácsául a haza előtt; vala­mint csodálkoznunk kell, hogy a többi honi hírlapok e fontos és most már az időszaki sajtó által megpendített tárgy felett mélyen hallgatnak, s hallgat még a Pesti Hírlap is, melly minden vissza­élések s igazságtalanságoknak nyilván­os harczot indított és melly­­nek hasábjain már sokkal csekélyebb és kétesebb hiányok tár­gyaltattak. Pedig ha mindjárt azok közé tartoznék is, kik ország­gyűléseinket Pesten kívánják tartatni, legalább elvontan szólhatott volna a kérdésről, minthogy senki sem kívánja s nem is kívánhatja tőle vagy akármelly szerkesztőtől, hogy pártolja az országgyűlé­sek Pozsonybani tartását, mi egyébiránt is — mint ama czikkely­­ben helyesen megjegyeztetik — Felséges Urunk kétségtelen jogai közé tartozik. De ezen felségi jog gyakorlásáról nincs kérdés, hanem egyedül arról: „igazságos, méltányos, illő e, hogy a magyar törvényhozó test magasztos hivatását mások kárával gyakorolja?“ Ezen kérdés megfejtésével azok is foglalkozhatnak, kik Pesten óhajtják az országgyűlések tartását, ki pedig méltányosnak s való­sággal részrehajlatlannak akar tartatni, még ezen kérdést egy má­sikkal is megtoldhatja: igényelhet e méltó tekintetet ama tes­tület, melly számos évek óta nyomasztó, semmi törvényen nem alapuló, fokonkint terhesebbé váló s már szinte elviselhetlen or­szágos terhet maga visel?“ — Még ezen második kérdés sem fog­lalja magában az országgyűlések holtartását; de azt a P. H. tu­dós szerkesztője sem tagadandja, hogy maga a tárgy méltó, kor­szerű feladata az időszaki sajtónak, mert sebes léptekkel közele­dik már az országgyűlés, még közelebb állanak pedig a t. megyék utasítást adó gyűlései, mellyeken most, a visszaélések eltörlési korában, talán csak nem maradand ismét érintetlen azon tárgy, melly olly nagy visszaélést és károsítást foglalván magában, még a nemzeti díszt is igen közel érinti. E különös, a maga nemében egyetlen tárgynak, az ország­gyűlési ingyen szállások jogtalanságának és szomorú következmé­nyeinek bővebb kitüntetésére tán nem leend fölösleges, némi pót­lékkal járulnunk.­­ Legelőbb is némelly, az említett czikkelyben érintetlenül maradt adatokkal szolgálunk. Feszler classicusnak elismert törté­netírása IVI. kötetében a 908. lapon világosan mondja, hogy az országgyűlésre meghívott mágnások és rendek az utazást a kitű­zött helyre, itt pedig lakásukat és élelmüket, saját zsebeikből tartoztak fizetni .„dlasz die zur allgemeinen Reichstagsversamm­lung berufenen Magnaten und Stände die Reise an den bestimm­ten Ort, daselbst ihre Wohnung und Verpflegung, aus eigenen Mitteln bestreiten muszten“). Ezt említi Feszler 1457. évről. Ez tehát akkor úgy volt, s későbbi változtatásra mutató rendelet vagy törvény nyoma sem a levéltárakban sem a törvénykönyvben tel­jességgel nem található. A rákosi szabad ég alatt tartott országgyűléseken is alkal­masint mindenki maga tartozott gondoskodni sátoráról; a kir. főlo­­vászmester arra olly rövid idő alatt rá sem érhetett, ő bizonyára csak a király személyéről és kíséretéről gondoskodhatott, e mellett úgy is a hely­szinéni rendre is ő tartozott fölügyelni. Egyébiránt nem akadhatni nyomára valamelly sinórmérték­­nek, mellyet a kir. főlovászmesternek a városokbani országgyű­lési szállások elintézésében követnie kellett volna; s kétségki­­vüli, hogy ebbeli kötelessége csupán a király, kísérete s leg­­fölebb egyik vagy másik státustisztviselő személyeire szorítkozott, melly utóbbi esetben különösen kellett megbizatva lennie, a mi­nek tanúságául szolgál László király parancsa, mellyben Pozsony tanácsának meghagyatik, hogy a kalocsai érsek, a nagyváradi, pécsi és olmützi püspökök, az alkanczellár és az egri prépost számára szállásokat készen tartson. S ezen egyetlen históriai adat, melly Kovachich „Supplem. ad vest. Com. Budáé 1800“ czímű munkája II. köt. 130 lapján olvasható, Pozsonyra nézve megbe­csülhetetlen fontosságú, mert ebből kitetszik: 1) hogy azon or­szággyűlésnek minden többi itt meg nem nevezett tagjai magok tartoztak szállásaikról gondoskodni, hogy tehát ingyen nem köve­telhettek szállást, hanem ha itt lakó rokonaiknál vendégszeretet­ből; 21) hogy ezen alkalmasint szinte a király kíséretéhez tartozott személyek is, kik talán az akkori zavaros időkben nem húzhattak birtokaikból jövedelmet, csak kivételileg részesültek e kedvez­ményben, mert különben bizonyára nem soroltattak volna föl név szerint s különös parancsban, — egyébiránt a király, ki lakásaik­ról ekkér gondoskodott, közvetlen vagy közvetes kárpótlást is szolgáltathatott; 3) hogy a kir. főlovászmester nem követhetett önkényes eljárást, hanem — mint ugyanazon királynak ugyanazon alkalommal a főlovászmesterhez intézett külön parancsából kitet­szik — utasítva volt, magát szigorúan a polgármestertől és ta­nácstól szabott rendeletekhez alkalmazni, a­nélkül hogy ezekben legkisebb változtatást tenne. Ha tehát világos törvény hiányában a történetileg tanúsítható méltányos szokás nálunk törvény­erejű­nek tekintetik, a felebbi adat már maga elégséges annak meg­mutatására, hogy e város polgárai teljességgel nem kényszerít­­tethetnek ingyen­ szállást adni az egész országgyűlési testület­nek , s hogy még a fizetés melletti szállások kirendelése is sajátlag a polgármestert és várostanácsot illeti, és semmi önkényes vagy kényszerítő eljárásnak helye nem lehet, különben az emberiség azon leglényegesb jogai, mellyek biztosítása végett eredetileg tár­saságba lépett, tapostatnának el alkotmányos országunk épen azon helyén, hol a jogok védelmére törvényhozó gyűlések tartatnak, és épen azok által, kiknek főbb kötelességök, az egyesek és egész testületek vagyonát biztosítani. S miután illy önkényes eljárás adataira a történetekben és levéltárakban épen nem akadhatni, csodálatos, miként fejlődhetett ki a mostani visszaélés. Eredetét valószínűleg a magy­ar vendég­szeretetből vette. Tudjuk, hogy Pozsonyban egykor — nemcsak a kir udvarházi közelsége, hanem több országos hivatal itt székelése miatt is — igen számos fő- és alrender, saját házakkal biró nemes­ség lakott, mi természetesb tehát, mint hogy az országgyűlésre fölsereglett fő-és alrendek itt többnyire rokont s vendégszeretetből szállást találtak nála, sőt akármelly tehetős a polgárnál is, tapasz­talásból tudván , hogy az országgyűlés úgyis csak nehány napig vagy hétig tartand, s becsületnek tartván olly rövid időre szállás­sal szolgálhatni törvényhozóinknak, kik viszont, a vendégszeretetet tisztelve, követeléseket nem tettek s kevéssel megelégedtek. De később a vendégszeretetből kötelesség képeztetett s e században már a kényelmetlen országgyűlési szállások miatti panaszok any­­nyira intettek, hogy országgyűlési küldöttség bizatott meg, melly nem átallotta azon elvet fölállítani, hogy minden háztulajdonos tar­tozzék házának egy harmadrészét országgyűlési szállásul átengedni; s tabellát készített, mellyen a jól butorzott, még pamlaggal is ellá­tott szobák, konyhák, istállók, kocsiszínek, pinczék, éléskamarák stb. illetőségei minden ranghoz képest meghatároztatók. S noha e küldöttségi tervezet, miután a felső tábla vonakodott olly igaz­ságtalan és méltatlan rendszabályt elfogadni, legfelsőbb megerősít

Next