Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1842-05-23 / 40. szám

40. szám. Ötödik esztendei folyamat 1842. Május 93. SZÁZADUNK. Elmélkedések hazánk múlt és jelen állapota felöl. II. Puszta-Szert — hol őseink hazánkbani megtelepedésüket elhatározva megállapodtak, s az országos rendszerben megegyezve Árpádnak s vérének örökös hivséggel hódoltak — többször megjárván, ott sokszor a puszta templom romjaihoz düledezve áttekintém az első magyar nemzeti gyűlésnek téres pusztateremét, addig elmélkedvén a nagy volt felől, mig a szúnyogok szurdalása s a közellévő mocsárok bűze onnan el nem űzött; hol egy puszta templom romjánál és sivatag pusztaságnál egyebet nem láttam, tiszta levegőre szert nem tehettem! — A pesti Rákost járván meg, azon csodálkoztam, hogy őseink az országgyűléseket e szűk láthatáru homokos téren tartották, s e czélra nem inkább a messzelátó sziklás Szent-Gellérthegyet választák, hol az oda fölemelkedett lényt tisztább érzelmek s szentebb gerjedelmek élesztik és égi szellemek a halandót nemesi fényerőnek nyilatkoztatására buzdítják. De úgy látszik, mintha dicső eleink a természeti szépnek s nagynak, a magasborai emelkedésnek s messzebbláthatásnak kedvelői nem igen voltak volna (T) ; s bátorkodom meghallani, hogy minél mélyebben ereszkedem több alaptörvényeink szelleme fejtegetésébe, istenadta eszemmeli fölfogásába s elfogultalan méltánylásába; minél nagyobb figyelemmel taglalgatom (psychologiai szempontból vizsgálódva) törvényhozásunk történeti rajzát , annál inkább hajlam azon hiszem elfogadására, hogy a sok semmivel vesződő közönbösségnek s emelkedhetlen önzésnek a rákosoni törvényhozásba többséges befolyása lehetett, mellynek vsszhangja most is még több szokás-elvű lajhártól delphoszi jósolatnak tekintetik, mihez elbizottan ragaszkodó kolomposaink a lármaharangot azonnal megkongattatják, mihelyt kivizslázzák, hogy a szabadabb elvűek a szűk láthatára Rákosról a messzelátó Szent- Gellérthegyre fölemelkedni akarnának, ott a magyar nemzeti testületet tisztább érzelmek s szentebb gerjedelmek hatalmával átölelendők. Mindnyájan haladni akarunk, de haladóink egy része a Rákos felé tart, mig a másik a Szent-Gellérthegyre irányozza haladási léptét, miszerint elszakadozva nem haladhatunk, mig haladásunk czélját tisztán s egyetértőleg föl nem fogtuk. Egyesülésre van tehát szükségünk, mi csak elfogultlan és szenvedélyetlen okoskodásnak lehet eredménye. Mire nézve igen kívánatos, hogy amég létesülendő) pesti sétatér minél előbb zöldeljen, hol majd az egymást többé el nem kerülhető rákosiak s szentgellértiek összetalálkozván , ma egymásnak a czigarát meggyújtanák, holnap egymással beszélgetve megbarátkoznának, s holnapután hihetőleg a minden oldalról megrostált s megtisztázott haladási elvben megegyeznének, minekelőtte még a legújabb időben keletkező tory- s wighmánia nemzeti testületünkben meggyökerzhetnék, így legalább remélhetjük, hogy a hiábavaló súrlódások, szenvedélyes czivódások és magyarhoz nem illő valóban unalmas piszkálgatások s piszkolódások megszűnnének. E szenvedélyeskedések megszűnte volna a nemzeti józanabb haladás hajnala! Melly nemzetnél pártdühös szenvedélyeskedések divatoznak, megszokásulnak s végre öntetszőleg meg is kedveltetnek, ott — akár keletre, akár messze nyugatra tekintsünk — csak rákkinti haladást, meghasonlást és végelbomlást szemlélünk. Melly átoktól ments meg minket , Uram! A századát megelőzte fejedelem, 1285. márt. 30-kán kelt királyi rendelményében a magyar köznép lelkületét e szavakkal jellemzi: „Die Ungarn sind von einem aufgeweckten Geiste. Wenn sie gut und nicht knechtisch geleitet werden, wenn durch Schulen ihre Aufklärung erfolgt, so kann man von diesen Menschen sehr geschwind vielen Fortgang verhoffen.“ A rákos-elvűek a magyar köznépnek e jeles tulajdonait törvényesen elismerni sohasem akarák, azt irgalmatlanul misera plebs-sé alacsonyiták, polgáriasitásra, éretlenségre, képtelenségre kárhoztaták, minek következtében a felvilágosodottabb jelenkortól várja összeolvadását, ezáltali megerősödését, felgyógyulását s gyarapodó további fönmaradását követeli. A magyar népnek országos megnemzetesítésében s megpolgárosításában rejtezik hazánknak mindeddig parlagon hevert legdrágább kincse, a nemzeti erő, mellynek minél örvendetesb kifejlődése s tényezősb hathatása szüli a nemesb nemzetiséget, terjeszti a köz jobblétet, neveli a nemzeti gazdagságot, védi az általános szabadságot, meghonosítja az egyetértést, szives egyesülést és közmegelégülést, meggyökesíti a hazafias egyességet, kifejti a nemzeti egységet s megalapítja nemzetileg a szellemi, anyagi s erkölcsi függetlenséget. Országos állásunknak zavartelvűségét s rendszeretlenségét kitünőleg s felöttlőleg tanúsítja a népségi sokféleség, melly mindeddig belső rákfenekint rágódott s rágódik a haza elemein. A külön néptörzsököknek, mellyek honunk népességét teszik, sajátságos érdekei a közzavarban kevésbbé tűntek elő; sőt némelly vidékeken s időkben némikép egyesülni is látszottak azon harczban, mellyet vallási szabadságért és a polgári fönállásért a török konyiga ellen vivtanak. De egészben tekintve, az időnek önsúlya sem vala képes eggyé olvasztani a külön nemzetiségi elemeket; néhol pedig s némi részben még nagyobb hézag támadt közöttünk. Nagyobbitá ezen, a külön népségeket elválasztó hézagot a reformatio s ellenreformatio is, gyülölséggel töltvén el a kedélyeket. Ámbár tehát a szünetlen harczzal s pártforrongás közepette a nemzetségi sajátságok összefüggő kifejtése nem tűnik is nyilván elő , az öröklött viszonyok s azoknak kifejezése mégis természetes állandósággal föntartattak a feltételek befolyása s az azokból eredő szellemi hatás által, mi néha ott is meglepőleg nyilatkozik, hol egyébiránt a magyar, német és lót szorosan egyesülni láttatott polgári s vallási szabadsága védelmére. Hazánk méltányos és szabadabb kifejlődhetését s emelkedését akadályozó illy polyglottismusnak harapózó ellenhatását nemzeti haladásunk minden léptén sajnosan érezzük, fájlaljuk. A baj azonban orvosolhatlan marad, mig az egész nemzeti testület a jogok kölcsönös élvezetében s a kötelességek közös teljesítésében törvényesen nem egyesül és testestül lelkestül össze nem polgárosodik; miáltal a külön érdekek a közérdekben országpolgárilag központosulván olly nemzeti érdekké válnának, miilyennek eredménydús előmozdítására egyesült erővel czélszerűleg működni közös kötelességünk, az ebből eredő nemzeti javak élvezetében pedig aránylag részesülhetni közös jogunk volna. E nézetemnek it-