Századunk, 1843. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)

1843-05-28 / 42. szám

333 alaprajzban sem a szabályokban arról említés nincsen, hogy az egye­sület azokat most előlegesen csak azért bocsátotta ki, hogy a közön­ségnek fölöttö ki helyeslő vagy rászóló véleményét megtudhassa s aztán utóbb annak nézetei szerint azokat módosíthassa: bizony semmi kétség nem foroghat fen, hogy senki tanácsát el nem fo­gadta, senki, legkevésbbé pedig a mi véleményünk kedvéért alap­szabályait meg nem változtatta volna. Nem tudjuk, a felelő­­r részt vevő tagja-e a társulatnak, de miután még hibás alapszabályainak is olly meleg keblű védője, hisszük, hogy az, s így föltehetjük, hogy a társaság szellemébe be­avatva lennie kell, de ekkor ismét nem foghatjuk meg, hogyan élhet ellenünk azon védvekkel, mellyekkel társai legközelebb a majlandi egyesületet korholók? Ugyanis, azt állítja felelő úr, hogy a díjak lejebbszállításának, vagy felebbrugtatásának szükségét többek közt az is teszi, mivel némelly vidékeket gyakrabban ver el a jég, és ezt társai az épen említett külföldi egyesületben gú­nyolják. Tudjuk, hogy a díj változtatását a magyar egyesület ré­széről általánosan minden tagokról a majlandinál pedig csak a na­gyobb veszedelemnek kitett vidékek tagjairól kell érteni; de bár a majlandi praxis sem helyeselhető, mégis az igazsághoz sokkal köze­lebb áll, mint a magyaré, mert az csakugyan örömestebb fizethet nagyobb dijt, kit a cég ötször szokott addig elverni, míg a másikat tán egyszer sem. Azt sem­ foghatjuk meg továbbá, hogyan állíthatja felelő úr, hogy azok csak ábrándok, miket mi a tartaléktőke mil­lióiról mondunk, holott erről világos alapszabálya van az egyesü­letnek, még más, általunk említettekről szó sincsen; pedig ha illy, talán soha teljesülésbe nem menendő ábrándokról az egyesület meg­emlékezni jónak találta, bizony a mindennap előfordulhatókról sem kellett volna megfeledkeznie—lehet peccatum est ex parte per ex­­cessum, ex parte per defectum. Tudjuk már most, mit előbb csak gyaníthattunk, hogy a társaság a másod-sőt harmadszori jégverés által okozott károkat is megtéríti; de a másodszori becsű szükségé­ről azon esetben, ha az első jég félig, a második pedig egészen tönkre tette biztosított jószágunkat, még most sem győződhetünk meg, mert ha az első fele például 200 ft tett, bizonyos, hogy a másik félnek is annyit kell tennie, s így nem becsűre, hanem csak arról a meggyőződésre van szükség, valljon a másik fél is, csak­ugyan egészen tönkre tétetett-e a­mit egyszerű rátekintéssel is megtudhatni. — Tudjuk már most, mit előbb csak gyanítottunk, hogy kisebb összegeket is, így mindazt biztosíthatni, miben a jég nagyobb kárt okozhat, mint mennyire a becsű költségei rúghatnak; de nem tudjuk még most is, miért nem tekintethetik 24 st illy összegnek, holott a becsű ennyire tán csak nem rúghat; nem tud­juk , valljon a nagyobb kárvallottaknak is betudandó lesz-e a be­­csüköltség káratlanílási illetékükbe , miután mondatik, hogy az egye­sület csak azért rendelkezett így, nehogy olly csekély kárak jelen­tessenek be, mellyeket a becsüköltség fölülmúlhatna. A 4-dik pontra igen sokat kellene válaszolnunk, azért arról majd máskor nyilatkozandunk. Tudjuk már most, hogy a társaság szükség ese­tében több becsüst is kiállítana, hogy a becsüsnek napdíja eleve meglesz határozva, de nem tudjuk még most is, és­pedig csak megközelítőleg sem, mekkora lesz ez a napdíj ? És ha ez a társa­ság belső oeconomiájához tartozik , valljon nem szabad-e a részvé­nyes tagoknak a társaság belső oeconomiáját ismerni ? És ha illy dolgok nem alapszabályokba valók, valljon, az alapszabályoknak nem kellene-e legalább kijelenteniük, ezekről hol? és ki nyújtana fölvilágosítást? Tudjuk már most, hogy a postadíj hányszor és mi­től lesz fizetendő , de azt még most sem tudjuk : egyarányos vagy csak aránylagos lesz-e ez a díj? Azt tudjuk, hogy a kárállanítási illetékek nem postán küldetnek meg a kárvallottaknak, hanem azon ügynököknél lesznek fölveendők, hol a tagok biztosítási díjaikat le­fizették ; de gondoljuk, hogy a pénzek az ügynökökhez csakugyan postán küldetendnek vissza, és ez már csakugyan harmadik posta­díj lesz. Nem hisszük végre még most sem, hogy alispáni bíró­ságra szükség legyen; azt pedig teljességgel nem hihetjük, hogy akkor akármiféle bíráskodásnak helye legyen, mikor a társaság nyomára akadt annak, hogy a biztosító és becsüs céllodáltak s ott kárt vallottak be, hol kár teljességgel nem történt; mert ezt csak megtudni, de fölötte bíráskodni nem szükség; ha pedig kár történt és nagyobbra mondatott be, mint valóban volt, akkor, ha kituda­tott, ismét csak új becsüre és nem bíráskodásra van szükség. Ha házunkat tűz ellen biztosítanék, és a becsüssel egyetértőleg azt állítnák, hogy házunk elégett, holott az egész épségében állna , vall­jon szükséges volna-e itt a bíróság, ha fizetést követelnénk?! Mi tehát ismételve s újólag mondjuk , hogy illy intézeteknél a lelkiismeretes becsükön kívül semmi bíróság sem szükséges, sőt bizton állítjuk, hogy az az intézteknek csak véghetlenül árthat, ha törvénykezhetést s perlekedtetést csatolunk hozzájuk, mert ettől minden jobb érzésű ember csak retteg, sőt nem is él vele, miután csak veszthet általuk, de nem nyerhet ; de igenis, szükségesnek s pedig mélhatlanul szükségesnek tartjuk, hogy a szabályok minden lehetséges és emberileg kigondolható eseteket magukban foglaljanak, mind a két fél ezekhez szorosan ragaszkodjék, mind a két fél azok betűszerinti értelmével megelégedni tartozzék, és ezeken túl sem a károsultaknak valamit követelniük, sem a káratlanítást nyújtóknak azok ellenében valamit megtagadniuk szabad ne legyen; legyen a szabályokban világosan kitéve, hogy az ott nem foglalt, de azért talán mégis bekövetkezhető károsodási esetek tekintetbe nem vé­tetnek, s igy az alispáni bíráskodás szüksége annyival inkább megszünend, mivel már előre mindenki tudandja, hogy olly ese­tekben, mellyek az alapszabályokban érintve nincsenek, káratlani­tást nem követelhet. Uram! legjobb kivált illy dolgokban mindent tisztán s világosan tudni, és soha sem kell felelő úr látszólagos kí­vánsága szerint csupa kiokoskodhatás- vagy kikövetkeztethetéssel megelégedni, mert egyikünk igy, a másik pedig máskép okoskod­­hatik s következtethet.—­A többi pontokról, majd későbbi érteke­zésünk szövedékében emlékezendünk. Végül kimondjuk, hogy mi e nyilatkozatunk által nem is a felelő ur c­áfolatát megczáfolni, hanem ismételve csak azt akartuk némileg kiemelni, hogy az alapszabályok hiányosak s czélszerűt­­lenek; sőt szívesen elismerjük, mikép észrevételeinkre akárki más is csak épen igy, és nem máskép felelhetett volna; mert hiszen magunknak is, midőn észrevételeinket írtuk, épen illy magyaráz­­gathatás lebegett szemeink előtt. A czáfolás ügyes, de még az ügyes czáfolás sem tehet rosz alapszabályokat jókká! K—u J. 334 Nevelési hangok. Az általam ez­úttal tárgyalandó „nevelési szent ügy“ igen számos tárgy-avatottsággal díszlő, honunk egére mindenkép ü­dvet árasztandó, kitűnő honfiak figyelmét a legméltányosb igény követ­keztében megnyerő, valóban néhány év óta többször sok jót s he­lyest olvashatónk, mellyekkel sokban hézagos nevelésünk javíttatni s kiegészíttetni kéretik, sürgettetik. Édes honunk lelkes képvi­selői országgyülésileg ez érdemben intézkedni szent tisztüknél fog­va serénykedtek, hódolólag megkérve Ő Felségét imádva szeretett Királyunkat, tanulóintézeteink egyedüli legfőbb őrsét, hogy a tudo­mányoknak könnyebb — s vélemény szerint — eredmény­­sabb közölhetése és tanulása végett a latánnak kellő diszbent maradtá­val, iskoláinkban mindennemű tanulmányoknak nemzeti nyelvünkön teendő előadatása iránt intézkedni atyailag méltóztatnék. — Boldog hon! szerencsés ügy! melly jó Királyunk sikert szülendö kegyes határzatát legott megnyeré. A tapasztaláson alapult eme sz. elv szerint: „halkan menj s tovább érsz“ már is megtétetett az első lépés. Ugyanis a nm. m. kir. Helytartótanács által kipuhatoltatott tanitóintézeteink felügyelőitől a magyar nyelv mibenléte s ez iránti képesség, minek következtében amaz édes reményben nem lehet nem lennünk, miszerint Ő Felsége tán a már megkezdett ország­­gyűlés folyamat alatt vagy utána rövid időn alázattal hódoló hű ma­gyarjainak szellemi s anyagi jólétök növekedhetése végett az átal­­ányos kérést méltányolva, egy uj magyar rendszernek, életbe léphe­­tése korszakát s módját bölcs nézeténél fogva kegyeskedendik el­intézni. — Nem lehet örömünket kellőleg kifejezni megyéinknek a nevelési s haladási ügy körüli átalános lelkesedése s ébredése felől; mit eléggé tanúsít eme körülmény, mikint országos köve­teik által a nevelési ügynek nagyobbadán tárgy­altatását minde­nek előtt s kitünőleg kérik s óhajtják eszközöltetni. Valóban ezen közhaladási szellemnek érzése s olvasása édes örömmel tölt el min­den honfikebelt, sőt mit mondok: a legközönyösb külföldinek ma­gasztos érzelmekre kell gyuladnia hallására annak, heogy az uralko­dó Fővel a nemzetet képviselő rendek összevetett vállakkal vágy­nak a fénytűző palotákban kényelmet élvező miveltebb résztől egész az utolsó viskóban görnyedező, majdnem, mindenben elmara­dott sokaságra a nevelés, a mivelődés édes gyümölcsét árasztani.

Next