Századunk, 1843. január-december (6. évfolyam, 1-104. szám)
1843-05-28 / 42. szám
333 alaprajzban sem a szabályokban arról említés nincsen, hogy az egyesület azokat most előlegesen csak azért bocsátotta ki, hogy a közönségnek fölöttö ki helyeslő vagy rászóló véleményét megtudhassa s aztán utóbb annak nézetei szerint azokat módosíthassa: bizony semmi kétség nem foroghat fen, hogy senki tanácsát el nem fogadta, senki, legkevésbbé pedig a mi véleményünk kedvéért alapszabályait meg nem változtatta volna. Nem tudjuk, a felelőr részt vevő tagja-e a társulatnak, de miután még hibás alapszabályainak is olly meleg keblű védője, hisszük, hogy az, s így föltehetjük, hogy a társaság szellemébe beavatva lennie kell, de ekkor ismét nem foghatjuk meg, hogyan élhet ellenünk azon védvekkel, mellyekkel társai legközelebb a majlandi egyesületet korholók? Ugyanis, azt állítja felelő úr, hogy a díjak lejebbszállításának, vagy felebbrugtatásának szükségét többek közt az is teszi, mivel némelly vidékeket gyakrabban ver el a jég, és ezt társai az épen említett külföldi egyesületben gúnyolják. Tudjuk, hogy a díj változtatását a magyar egyesület részéről általánosan minden tagokról a majlandinál pedig csak a nagyobb veszedelemnek kitett vidékek tagjairól kell érteni; de bár a majlandi praxis sem helyeselhető, mégis az igazsághoz sokkal közelebb áll, mint a magyaré, mert az csakugyan örömestebb fizethet nagyobb dijt, kit a cég ötször szokott addig elverni, míg a másikat tán egyszer sem. Azt sem foghatjuk meg továbbá, hogyan állíthatja felelő úr, hogy azok csak ábrándok, miket mi a tartaléktőke millióiról mondunk, holott erről világos alapszabálya van az egyesületnek, még más, általunk említettekről szó sincsen; pedig ha illy, talán soha teljesülésbe nem menendő ábrándokról az egyesület megemlékezni jónak találta, bizony a mindennap előfordulhatókról sem kellett volna megfeledkeznie—lehet peccatum est ex parte per excessum, ex parte per defectum. Tudjuk már most, mit előbb csak gyaníthattunk, hogy a társaság a másod-sőt harmadszori jégverés által okozott károkat is megtéríti; de a másodszori becsű szükségéről azon esetben, ha az első jég félig, a második pedig egészen tönkre tette biztosított jószágunkat, még most sem győződhetünk meg, mert ha az első fele például 200 ft tett, bizonyos, hogy a másik félnek is annyit kell tennie, s így nem becsűre, hanem csak arról a meggyőződésre van szükség, valljon a másik fél is, csakugyan egészen tönkre tétetett-e amit egyszerű rátekintéssel is megtudhatni. — Tudjuk már most, mit előbb csak gyanítottunk, hogy kisebb összegeket is, így mindazt biztosíthatni, miben a jég nagyobb kárt okozhat, mint mennyire a becsű költségei rúghatnak; de nem tudjuk még most is, miért nem tekintethetik 24 st illy összegnek, holott a becsű ennyire tán csak nem rúghat; nem tudjuk , valljon a nagyobb kárvallottaknak is betudandó lesz-e a becsüköltség káratlanílási illetékükbe , miután mondatik, hogy az egyesület csak azért rendelkezett így, nehogy olly csekély kárak jelentessenek be, mellyeket a becsüköltség fölülmúlhatna. A 4-dik pontra igen sokat kellene válaszolnunk, azért arról majd máskor nyilatkozandunk. Tudjuk már most, hogy a társaság szükség esetében több becsüst is kiállítana, hogy a becsüsnek napdíja eleve meglesz határozva, de nem tudjuk még most is, éspedig csak megközelítőleg sem, mekkora lesz ez a napdíj ? És ha ez a társaság belső oeconomiájához tartozik , valljon nem szabad-e a részvényes tagoknak a társaság belső oeconomiáját ismerni ? És ha illy dolgok nem alapszabályokba valók, valljon, az alapszabályoknak nem kellene-e legalább kijelenteniük, ezekről hol? és ki nyújtana fölvilágosítást? Tudjuk már most, hogy a postadíj hányszor és mitől lesz fizetendő , de azt még most sem tudjuk : egyarányos vagy csak aránylagos lesz-e ez a díj? Azt tudjuk, hogy a kárállanítási illetékek nem postán küldetnek meg a kárvallottaknak, hanem azon ügynököknél lesznek fölveendők, hol a tagok biztosítási díjaikat lefizették ; de gondoljuk, hogy a pénzek az ügynökökhez csakugyan postán küldetendnek vissza, és ez már csakugyan harmadik postadíj lesz. Nem hisszük végre még most sem, hogy alispáni bíróságra szükség legyen; azt pedig teljességgel nem hihetjük, hogy akkor akármiféle bíráskodásnak helye legyen, mikor a társaság nyomára akadt annak, hogy a biztosító és becsüs céllodáltak s ott kárt vallottak be, hol kár teljességgel nem történt; mert ezt csak megtudni, de fölötte bíráskodni nem szükség; ha pedig kár történt és nagyobbra mondatott be, mint valóban volt, akkor, ha kitudatott, ismét csak új becsüre és nem bíráskodásra van szükség. Ha házunkat tűz ellen biztosítanék, és a becsüssel egyetértőleg azt állítnák, hogy házunk elégett, holott az egész épségében állna , valljon szükséges volna-e itt a bíróság, ha fizetést követelnénk?! Mi tehát ismételve s újólag mondjuk , hogy illy intézeteknél a lelkiismeretes becsükön kívül semmi bíróság sem szükséges, sőt bizton állítjuk, hogy az az intézteknek csak véghetlenül árthat, ha törvénykezhetést s perlekedtetést csatolunk hozzájuk, mert ettől minden jobb érzésű ember csak retteg, sőt nem is él vele, miután csak veszthet általuk, de nem nyerhet ; de igenis, szükségesnek s pedig mélhatlanul szükségesnek tartjuk, hogy a szabályok minden lehetséges és emberileg kigondolható eseteket magukban foglaljanak, mind a két fél ezekhez szorosan ragaszkodjék, mind a két fél azok betűszerinti értelmével megelégedni tartozzék, és ezeken túl sem a károsultaknak valamit követelniük, sem a káratlanítást nyújtóknak azok ellenében valamit megtagadniuk szabad ne legyen; legyen a szabályokban világosan kitéve, hogy az ott nem foglalt, de azért talán mégis bekövetkezhető károsodási esetek tekintetbe nem vétetnek, s igy az alispáni bíráskodás szüksége annyival inkább megszünend, mivel már előre mindenki tudandja, hogy olly esetekben, mellyek az alapszabályokban érintve nincsenek, káratlanitást nem követelhet. Uram! legjobb kivált illy dolgokban mindent tisztán s világosan tudni, és soha sem kell felelő úr látszólagos kívánsága szerint csupa kiokoskodhatás- vagy kikövetkeztethetéssel megelégedni, mert egyikünk igy, a másik pedig máskép okoskodhatik s következtethet.—A többi pontokról, majd későbbi értekezésünk szövedékében emlékezendünk. Végül kimondjuk, hogy mi e nyilatkozatunk által nem is a felelő ur cáfolatát megczáfolni, hanem ismételve csak azt akartuk némileg kiemelni, hogy az alapszabályok hiányosak s czélszerűtlenek; sőt szívesen elismerjük, mikép észrevételeinkre akárki más is csak épen igy, és nem máskép felelhetett volna; mert hiszen magunknak is, midőn észrevételeinket írtuk, épen illy magyarázgathatás lebegett szemeink előtt. A czáfolás ügyes, de még az ügyes czáfolás sem tehet rosz alapszabályokat jókká! K—u J. 334 Nevelési hangok. Az általam ezúttal tárgyalandó „nevelési szent ügy“ igen számos tárgy-avatottsággal díszlő, honunk egére mindenkép üdvet árasztandó, kitűnő honfiak figyelmét a legméltányosb igény következtében megnyerő, valóban néhány év óta többször sok jót s helyest olvashatónk, mellyekkel sokban hézagos nevelésünk javíttatni s kiegészíttetni kéretik, sürgettetik. Édes honunk lelkes képviselői országgyülésileg ez érdemben intézkedni szent tisztüknél fogva serénykedtek, hódolólag megkérve Ő Felségét imádva szeretett Királyunkat, tanulóintézeteink egyedüli legfőbb őrsét, hogy a tudományoknak könnyebb — s vélemény szerint — eredménysabb közölhetése és tanulása végett a latánnak kellő diszbent maradtával, iskoláinkban mindennemű tanulmányoknak nemzeti nyelvünkön teendő előadatása iránt intézkedni atyailag méltóztatnék. — Boldog hon! szerencsés ügy! melly jó Királyunk sikert szülendö kegyes határzatát legott megnyeré. A tapasztaláson alapult eme sz. elv szerint: „halkan menj s tovább érsz“ már is megtétetett az első lépés. Ugyanis a nm. m. kir. Helytartótanács által kipuhatoltatott tanitóintézeteink felügyelőitől a magyar nyelv mibenléte s ez iránti képesség, minek következtében amaz édes reményben nem lehet nem lennünk, miszerint Ő Felsége tán a már megkezdett országgyűlés folyamat alatt vagy utána rövid időn alázattal hódoló hű magyarjainak szellemi s anyagi jólétök növekedhetése végett az átalányos kérést méltányolva, egy uj magyar rendszernek, életbe léphetése korszakát s módját bölcs nézeténél fogva kegyeskedendik elintézni. — Nem lehet örömünket kellőleg kifejezni megyéinknek a nevelési s haladási ügy körüli átalános lelkesedése s ébredése felől; mit eléggé tanúsít eme körülmény, mikint országos követeik által a nevelési ügynek nagyobbadán tárgyaltatását mindenek előtt s kitünőleg kérik s óhajtják eszközöltetni. Valóban ezen közhaladási szellemnek érzése s olvasása édes örömmel tölt el minden honfikebelt, sőt mit mondok: a legközönyösb külföldinek magasztos érzelmekre kell gyuladnia hallására annak, heogy az uralkodó Fővel a nemzetet képviselő rendek összevetett vállakkal vágynak a fénytűző palotákban kényelmet élvező miveltebb résztől egész az utolsó viskóban görnyedező, majdnem, mindenben elmaradott sokaságra a nevelés, a mivelődés édes gyümölcsét árasztani.