Századunk, 1844. január-december (7. évfolyam, 1-104. szám)
1844-01-14 / 4. szám
4. szám. Hetedik esztendei folyamat 1844. Január 14. SZÁZADUNK. HÉtkép gazdagodhatnunk ingyen Honunk boldogítása jelenleg majdnem mindenki ajkain forog, és a közönségem segéllés olly általános vágy, hogy mármár szenvedéllyé vált, és mintha egyéb tudomány nem is léteznék, mindenki politizál. Ennek eredménye a számtalan tervezés, és miután az elvek harczát unalomig vezettük és sok bolygótűz ellen dühösen kardot rántottunk, mint ama híres spanyol hős a szélmalmok ellen, végre az eszmék atomai testté lenni kezdenek, s akkor a fellegekből a földre leszállva, fogyatkozásaink valódi eredete kikutatásába ereszkedünk. Ezen vizsgálódás közt bárminő hiány okára akadunk és forrásáig eljutunk, azt találjuk, hogy kevés kivétellel mind egybefolynak, és valamint a legkülönbözőbb természetű plánták táplálására víz szükséges, úgy a mi nemzeti életünk különféle szükségei is nagyobb részben egy forrásból tápláltatnak, melly a nemzeti testben kiapadván, a vér kerengése meglassul és köznyomoruságot okoz. úgy hiszem, aki gyakorlatilag veszi a dolgokat, és nem röpdös az eszmék légkörében, elérti, hol vélekedem hogy szerű nemzetünk csizmája, azért burkolás nélkül ki is mondom, hogy ezt a pénz hiányában helyezem, és mint Montecuculi állítá, hogy háború vezetésre háromféle szükséges: pénz, pénz, s még több pénz, úgy én is mondom, hogy hiában keressük a teljes egyenlőségben, kiváltságok eltörlésében, alkotmányunk felforgatásában a boldogság kútfejét, ha több pénzünk nem lesz. E nélkül mindig szegények maradunk, s a nagy tömeg szerencsétlen lesz. — Akár fizesse a nemes az adót, akár nem, ha több pénzt nem tudunk teremteni, az ország boldog nem lehet. A tapasztalás mutatja, hogy egy gazdag nemzetben több boldogok és megelégedettek vannak, habár absolutismus kormányoz, mint egy népkormány a respublicában, ha szegény a nemzet. Az emberi jogi egyenlőségről zöld asztal mellett remekül szólhatni, ha tudjuk hogy ugyanazon időben számos cselédek mindent kényelemre elkészítenek, és hogy a gyűlésben tüzesen védett emberszeretet, egyenlőség, kevésseli megelégedés és a szegényeken a szánakodás, Bordeaux, campanai, s egyéb drága borokkal fűszerezett finom ízlésű ebéddel jutalmaztatik meg. A philosophusok, költők és szerelmesek megvetik ugyan a mammont, amazok elveikkel s eszméikkel, ezek szerelmükkel jól lakván, de mivel az elsők valódi értelemben kevesen vannak egy nemzetben, az utóbbiaknál pedig ezen vélemény csak ideiglen tart, míg t. i. őket a házasság vagy a szenvedélyek változása éberekké nem teszi, a midőn aztán ők is minden egyéb ország lakosaival naponta enni, és pedig jól enni kívánnak, azért amazok bátran vagy Diogenes hordójába bújjanak , vagy a Parnasz bérezére lovagoljanak, ezek pedig egy helvetiai viskóba költözzenek, mig paroxismusuk tart; mi többi közönséges halandók pedig igyekezzünk pénzt szerezni. E nélkül sem finomabb gazdaság, sem gyárak, sem kereskedés nem virágozhatnak, sem vas- sem jó kövesutak nem lehetnek; e nélkül minden igyekezet ellankad, és végre még a tudósok s költők tüze is elalszik; e nélkül a leggyönyörűbb eszmék, a legjobb akarat mellett is csak nyomorúság a nemzet sorsa, mert minden csak thesisben marad. Néhány év óta az időszaki sajtó előbb ismeretlen lábra áll— van, és a külön vélemények közlése orgánumául — mint szabad nemzethez illik — választatván, minden ember köztárgyakról értekezik, és már ez által nevetségessé senki sem teszi magát, ha csak a közlés tartalma azt meg nem érdemli. így tehát magam is tollat fogok és tervet terjesztek hazámfiai ítélete eleibe, melly nem rögtöni, futó, hanem számos évek óta belsőmben létre jött s minden oldalról meghányt eszme, s mellynek közlését eddig a szerénység tiltotta, mivel nem akartam önhitten financiális embernek tartatni; s általában eddig a magamén kívül máséval nem vesződtem. De felséges Királyunk atyai gondoskodása e tárgyat a jelen országgyűlés feladatai közé sorozván, több honfi már értekezett róla. — Hallottam, olvastam több terveket, mellyek által pénzt szerezni reménylhetünk; különösen nagyérdemű hazánkfia Széchenyi István gróf két garasos terve közfigyelemre méltó. A nélkül azonban, hogy egyiket is hibásnak állítani vagy kritizálni kívánnám, mindegyikben e főakadályokat találtam: a terhes fizetést, mert minden ember szeretné a közjót előmozdítani, csak az ő pénzébe ne kerüljön; az iránytalan súlyt, a kivihetési nehézséget, és a késedelmet. A nemességre nem lehet rendes terhet vetni, mielőtt az egész ország földiratilag felvéve, minden birtok megmérve s osztályozva nem leend, s mielőtt a beszedés és kiadás nem rendeztetik; mert — megbántás nélkül legyen mondva — a magyarok istene mentsen mindenkit, nemest és nemnemest, hogy az eddigi subsidionális kulcsokra vagy portákra új állandó teher alapittassék. Ámaz előzményes munkák legalább tíz éveket kívánnak, s még akkor is sok igazításokra lesz szükségük; addig pedig sokan megvénülünk, elhalunk, és kedves honunknak édenné változtatását nem élvezhetnek. Tervem hamar kivihető, és anélkül hogy bárki egy fillért is ingyen hozzá adjon, az országnak valamellyest mindjárt, kevés évek múlva pedig nagy summa pénzt szabad rendelkezésre biztosít; mellette a magánosoknak tömérdek hasznára vagyon, és nemzetünkben első példát állítana fel, hogy adósságtól szűzon roppant tőkéje lehet, melly a közszükségekre kifogyhatatlan forrást nyujtana. Mintha látnám némelly olvasóimnak szánakozási mosolyát e nagy mondásra; másokhitetlenül hajtják fej őket, mert az alchimisták eddig hasztalan keresték a bölcsek kövét! — De nem is vagyok én sem alchimista, sem rosenkreutzer; én sem követ sem vasat arannyá nem változtathatok, csak azon példát akarom követni, a mellyhez 60 év óta szoktunk, hazám boldogítására a múlt században feltalált igen egyszerű anyagot kívánnám használni , és arany s ezüst helyetti surrogatumul — rongyokat választani; s mivel ezeket naponta aranyért felválthatni, rájuk építem tervemet annál nagyobb bátorsággal, mivel már körmünkre ég az ínség, és ha nem élünk a rongyoknak tündéri varázslással vetélkedő remek megváltoztatásával, magunk rongyosodunk el végképen. Ezen hosszú előzmények után is rövid tervem: Az ország állítson fel Pesten intézetet — bank, országos pénztár vagy bárminő czim alatt — melly nem papiros pénzt, hanem az ország rendjei kezessége alatti utalványokat, kötelezvényeket, jegyeket, vagy bármi nevezetű pénzképviselőt készítsen— a névben fel nem akadok —azokat szakonkint az elkeléshez mérve 100 millió forintig szaporítsa