Szeged és Vidéke, 1904. február (3. évfolyam, 60-99. szám)

1904-02-02 / 60. szám

w KÖZIGAZGATÁS. A középítészeti tanács ügye. A belügyminiszternek a közgyűlés által tudomásul vett pátense alapján a középítészeti tanács szombaton megkezdte hatósági működésének folytatását. Ennélfogva szükségessé vált, hogy az építkezési ügyeket a városi tanács is ellássa véleményező javaslatával. Szekerke Lajos tanácsnok, aki az új rend szerint az összes építkezési ügyek előadója, a mai tanácsülésen több építkezési kérvényt mutatott be s kérte a tanács határozatát. Fodor Károly dr. adóügyi tanácsnok ez alkalommal újra szóvá tette azt a helytelen formát, amelyben ezt a pátens-ügyet elintézték. Kifogásolta azt, hogy sem a miniszteri leiratot, sem pedig a közgyűlés határozatát nem közölték a tanácscsal, úgy hogy a város tanácsának a felől még ma sincs hivatalos tudomása, így aztán a tanács hivatalosan csak annyit tud, hogy a középítészeti tanácsról szóló törvény tavaly december 31-én megszűnt, így tehát a tanácsnak voltaképpen át kellene vennie az építkezési ügyek jogkörét s ki kellene adnia az engedélyeket. Hiszen még azt se tudja, hogy hova terjeszsze elő ezeket a véleményeit, amelyeket most állapít meg. A tanácsban erre hosszabb vita támadt, Fodor föntartotta álláspontját, a többség azonban a régi mód szerint elintézte a beterjesztett ügyeket. A közgyűlés. A januári közgyűlést ma, február 1-én sem fejezték be. Holnap az ünnep miatt nem lesz ülés , így a közgyűlést szerdán délután 4 órakor folytatják. Még több nevezetes ügy vár elintézésre. A javadalmi hivatal átadása. Az új szervezet értelmében a javadalmi hivatal Fodor Károly dr. adóügyi tanácsnok vezetése alá tartozik. A szervezet már életbe lépett s a hivatal eddigi vezetője, Bokor Pál Fodorral úgy állapodott meg, hogy e hónap 3-án, szerdán történjék meg a hivatal átadása, illetőleg átvétele. Ehez a polgármester is hozzájárult. Szerdától kezdve tehát Fodor vezeti a javadalmi hivatalt is. A mai közgyűlésen Pillich Kálmán szóvá tette, hogy egyes javadalmi természetű városi objektumokat, amine pl. a városi gőzfürdő, szintén Fodor fog-e vezetni. Ez a kérdés csak a szervezet teljes félreértéséből származhatik. A gőzfürdő csak annyiban tartozhatik a javadalmi hivatal ügykörébe, amennyiben fürdőjegyeket árusítanak. E jegyek kezelése, elszámolása javadalmi ügy , de magának a gőzfürdőnek gazdasági kezelése és föntartása a gazdasági ügyosztály körébe vág. Fodor Károly tanácsnok is ilyértelmű kijelentést tett a mai közgyűlésen. A Fehér kereszt színházi estélye. A Fehér kereszt országos lelenczházegyesület szegedi fiókja jótékonyczélű előadást kíván rendezni a színházban. Kérésére a tanács mai ülésén a színházat február 22—25-ig terjedő időben egy később meghatározandó estére átengedte. Az osztrákok és a perszonál unió. Ausztria és Magyarország teljes különválását nemcsak Magyarországon kívánják igen sokan, hanem már Ausztriában is akadnak pártok, melyek a perszonál unió alapjára helyezkednek. A német nemzeti párt tegnapi gyűlésén Linzben, mint onnan táviratozzák, elhatározta, hogy a perszonáluniót fogja követelni; egyszersmind Galicziáról és Dalmácziáról is le akar mondani a német nemzeti párt, alkalmasint nem a magyarok iránt való szeretetből, hanem azért, mert ha e két szláv tartománytól megszabadulna Ausztria, akkor a német szupremáczió egy időre ismét biztosítva volna Ausztriában. A párt Derschattának bizalmatlanságot szavazott az osztrák delegáczióban előadott ismeretes határozati javaslata miatt. SZEGED ÉS INDEXE, Szeged, 1994. kedd, február 2. Kinek csináljuk a lapot? (Levél Kenedi Gézához.) Írta: Sparrow. (Mikszáth Kálmán.) Kedves barátom ! Exkuzálnom kell magamat, hogy belekontárkodom a szakmádba, a „Szerkesztői üzenetek “-be, amely rovatból te olyan csodát csináltál, mintha valaki liliomokat nevelne a szemetes ládában. A dolog úgy esett, hogy ma a clubban voltam. Azaz ott vagyok én minden este, de a politikával nem foglalkozom, kivált mióta arra vállalkoztam, hogy politikafélét írjak a lapunkba. Este én kártyázni szoktam s a politikából untig elég nekem annyi, amennyit Vörös László jónak lát elhullajtani osztás közben. Az is sok. Azzal se tudok mit csinálni. Néha, nagy ritkán, ha hamar elvégezzük, mégis bemegyek a tanácsterembe, megnézni, hogy mennyit öregedett azóta Tisza István, aki legalább én rám nézve teljesen elveszett, mióta miniszterelnök. — Csak korban közeledünk egymáshoz. Talán egyetlenegyszer beszéltem vele azóta, akkor is a lapunkat kérdeztem:— Hogy tetszik „Az Újság“ ? Kitérőleg felelt, hogy még nem igen olvasta. (A harmadik számnál tartottunk akkor.) — Tegnap belenézegettem a vasúton, mondá — de együtt jöttünk Klobusiczky Jánossal, hol olvastam egy pár sort, hol János mondott valamit és úgy áll most eszemben a fölszitt anyag, hogy nem tudom, mi való „Az Újság“-ból és mi Klobusiczky Jánosból. De hát ez nem tartozik ide. Mert mi köze a mi újságunkhoz Tisza Istvánnak ? Azaz hogy mégis ide tartozik. Mert éppen arról lesz szó továbbad. Hát ma is igy történt, t. i. bementem a tanácsterembe és ott találtam a gazdátokat, vagyis a gazdánkat, Gajári Ödönt, aki most éli a mézesheteit a lapjával. Ott ül rendesen. A bal szögletben, nagy csoport között mint egy II. Eötvös Károly. Arcza ragyong az örömtől, szemei fénylenek és egy nagy köteg levelet hoz fel naponként, melyekből szemelvényeket olvas fel hallgatóinak. Láttál már te valaha szerelmes embert? Poétát, akinek az első verskötete megjelent; Udvarlót, akinek a lábát visszanyomogatta az asztal alatt egy finom kis topánka ? Ohó! Csakhogy most ez egy egész csizma, amiben benne van a nagyközönségnek a nehezen mozduló tyúkszemes lába ... Ha nem láttál efféle boldog szerelmest, nézd meg Gajárit. Napfényes derű önti el gömbölyű koponyáját, virgoncz, fiatalos, amint áhítattal átugrik az egyik levélről a másikra, nem tud betelni velük. Csupa szerelmes levelek belejével hatnak rá. Az ördögbe is! Már egy szerelem is sok ilyenkor. De hátha valaki nyolczezer szerelmet érez! Pedig így áll a dolog. Gajári szerelmes a nyolczezer előfizetőjébe. Szeretné az egész világnak kikiáltani, mit írnak, mit mondanak az ő előfizetői. Minisztereket, államtitkárokat megállít, hogy hallgassák meg ezt, meg ezt, meg azt és amazt. Mit ír B., mit írt. Valami felséges ez ! És a száz levélből egyszerre ráakad, amelyiket keresi, mindeniket kívülről ismeri valami gyűrődésről vagy pecsétről. Gajárinak ehhez az élvezetéhez csak a tied hasonlíthatott egykor, édes barátom, mikor Zsámbékon a rozzant kocsidat magad festetted be, és hogy a világ is részt vegyen abban a gyönyörűségben, mint válik a fakó járművecske újjá, csinossá szemlátomást, összes barátaidat összehittad a festéshez. Az az Gajári még eredetibb. Mert ő már volt egyszer lapszerkesztő. Már maga az különös, hogy újra vállalkozott, mikor nem kénytelen vele! El tudod-e te képzelni, hogy Sokrates még egyszer elvette volna Xantippét ? *) De a végzet végzet, hát menjünk tovább. Utoljára is a siker a fő. S az meg van. Hiszen csak úgy dőlnek az előfizetői. S azonfelül a mostani Xantippe csinos szukros kis jószág, nem az a töpörödött anyóka, aki a „Nemzet“ volt. Hát mondom, ma is bementem a tanácsterembe, Gajári észrevesz (mert az az ember mindent lát, amit nem kell) s örvendezve kiáltja felém messziről. — Beérkezett már Kovács Márton is Beszterczéről. — Igen? — szóltam hanyagul. Reszelve bevallani, hogy nem tudom, ki az a Kovács Márton. (Talán valami új képviselő.) — De megjött ám, öregem, Palojtai Imre is Szenográdról. — No, csakhogy megjött — dünnyögtem, nem tudva, mit feleljek. — Ötödmagával, — folytatá édesdeden. — Hát most velek fogsz vacsorálni ? — kérdem. — Nálad vannak szállva ? — Oh te bolond, hisz ezek előfizetők. Úgy ? Rábámultam. Szent Isten, ez az ember minden előfizetőjét tudja,, mint Julius Caesar a katonáit. Levelei közt kezdett kotorászni s gyorsan kihúzott egyet. — Olvasd el ezt és ij neki kérlek, egy szerkesztői üzenetet. Egy levél volt B. J.-től Debrecenből, a melyben ez állt: »Tetszik nekem az újság, megszerettem és csak azt kifogásolom, mert nem írják ki nyíltan,, hogy „Az Újság,“ a Tisza István lapja, akit én, ez id® szerint legnagyobb államférfiúnak tartok, nincs azon semmi restelni való. Vagy ha nem a Tisza István lapja, hát akkor kié ? Ne vegyék kérem rossz néven a kotnyeleskedésemet, de Mária, olyan az ember, éppen az olyan asszonyról, amelyik megtetszett, szereti tudni leginkább, hogy ki a férje, vagy kivel van viszonya ? . . . stb.« Elolvastam a levelet. — Hm, és mit feleljek ? — Hiszen te tudod, hogy és mint van. — Tudom. .— Azt is tudod, hol kinek írjuk, a lapot. A te eszméd. — Tudom. — Hát mond meg az egész közönségnek, íme, igy volt az egész. A gazda intézkedett, nekem szót kell fogadni, azért hát engedd meg, kedves barátom, hogy a revieredbe tolakodva, letegyem ide a famózus üzenetet. Igaz barátod, stb. — B. J. urnák, Debreczen. Hogy mi mindnyájan szeretjük Tisza Istvánt, aki méltó módon viszi a zászlónkat elől ez idő szerint, az kétségtelen, sőt vagyunk itt olyanok is, akik talán még jobban is szeretjük, mint kellene, de hogy ez a Tisza lapja volna, azt egyszerűen azért nem írhatjuk meg, mert nem a Tisza lapja. Köszönjük, hogy ön egy szép asszonyhoz hasonlítja, de ez nem talál, mert ha elfogadnák, hajadonnak kellene őt mondani, aki nem szándékozik soha férjhez menni s még kevésbé flirtelni bármely kormánynyal. Ezt a lapot éppen az általános flirteléstől megcsömörölve terveltük ki és oly időben tettük meg készületeinket a megjelenéséhez, mikor még a Tisza miniszterelnöksége legalább is oly messzeségben látszott, mint amilyen messzire Debreczen van Konopisztól. Ha mégis hasonlítani kell valamihez, akkor mi óra akarunk lenni , de nem valakinek a zsebórája, amelyet magával vihet, ahova neki tetszik, hogy a zsebében ketyegjen ; még kevésbé álló óra, amiben muzsikáló készülék is van (ilyet is szeretnek a miniszterek), de mi napóra akarunk lenni, melynek a számai a liberalizmus napfénye nélkül üres, holt irás. Az irás és a napfény együtt jelzi az időt és csak annak, aki kinn dolgozik a napfényen, az óra perifériájában. Különben nem egyedül az ön levele feszeget ilyesmit. A kíváncsiság kikandikál egyéb levelekből is, amit egy csöppet se csodálunk. A fogalmazásban mindig van valami misztérium s a titokzatos ingerli az embere *) Ez a czikk Az Újság vasárnapi számában jelent meg. Mikszáth Kálmán Pálfy Ferenczről írt benne és ezért tartjuk különlegesen is érdekesnek közlését.