Szeged és Vidéke, 1904. szeptember (3. évfolyam, 263-288. szám)

1904-09-01 / 263. szám

ÚJDONSÁGOK. Szeged, augusztus 31. A élőhalottak. — Szomorú Biatlaztika. — (Saját tudósítónktól.) Szomorúbb ki­mutatás alig érkezett meg Szegedhez, mint amelyet tegnap küldött a belügyminisztérium. Az ország élőhalottjairól számol be ez a ter­jedelmes füzet. Közli a három új elmekór­ház, közöttük a nagyváradi elmebeteg-osztály látképeit is, azután általános vonásokban emlékezik meg arról a kétségbeejtő jelenség­ről, hogy hazánkban egyre jobban szaporo­dik az élőhalottak száma. Nemrég három új kórházat állítottak föl és most már ismét újabb három kórház fölállítása vált szüksé­gessé. A kimutatás szerint múlt év január hó elsején az állami kórházakban 5396 beteg állott gyógykezelés alatt s az év végén már 5927-re szaporodott a szerencsétlen betegek száma. Hogy mily rohamosan terjed az ideg­sorvasztó borzalmas betegség, kellőképpen a következő számok igazolják : 1895-ben 25,071 elmebeteg volt a magyarországi kórházakban, míg 1901-ben már 34,852-re szaporodott föl a számuk. Megdöbbentő a legutóbbi nép­­számlálás eredménye, mely szerint az orvo­sok Magyarország területén 42,245 elme­beteget írtak össze. Hogy ennek a rohamos emelkedésnek az oka miben rejlik, arról eleget írtak, beszéltek, kárhoztatva a modern élet idegölő izgalmait. Azt hiszik azonban az orvosok, hogy az állam haszonhajhászatának is része van a dologban, ami abból is követ­kezik, hogy az elmebajosok szaporodásának arányszáma föltűnő módon arányban áll a szeszfogyasztás folytonos növekedésével. Ha összehasonlítjuk a többi államokkal ezt a szomorú statisztikát, észrevehetjük, hogy az elmebetegek száma Magyarországon a legnagyobb. És Európában itt a legolcsóbb a pálinka. Az elmebajosokat foglalkozás szerint is föltünteti a miniszter statisztikája. A legtöbb a hivatalnoki osztályból kerül ki. A folytonos munka, a súlyos anyagi helyzettel való küz­­ködés, az idegbontó egyformaság talán ennek az okai. A hivatalnokok után mindjárt a ta­nítók következnek. — Változások a temesvári pap­növeldében. Dessewffy Sándor v. b. t. t. Csanádi püspök Szánthó Géza dr. papnöveldei tanulmányi felügyelőt a teológia rendes taná­rává, Bene Józsefet, az Imre-intézet prefek­tusát papnöveldei tanulmányi felügyelővé és a dogmatika helyettes tanárává, Mayer János főgimnáziumi hittanárt pedig az Imre-intézet prefektusává és székesegyházi karkáplánná nevezte ki. — Bánffy báró Újvidéken, Újvidék­ről jelentik. A magyar protestáns irodalmi társaság vándorgyűlésére, mint már megír­tuk, Bánffy báró is lejön. Itt időzése idején Kohn Károly dr.-nak, az újvidéki új párt el­nökének lesz a vendége. A protestáns irodalmi társaság szeptem­ber hó 14. és 15-én tartja VIII. vándor­gyűlését Újvidéken. Az illusztris vendégek fogadására máris nagyban folynak az előké­születek. A vándorgyűlés tárgysorozata a következő : Szeptember 14-én délelőtt és dél­után vendégek fogadása. Délután 5 órakor közgyűlés a városháza dísztermében. Este 8 órakor ismerkedési estély a Mayer-szállodában. Szeptember 15 én reggel 9 órakor isteni tisz­telet az ev. ref. templomban. Délelőtt 1OV4 órakor diszgyűlés az ág. ev. templomban. Délután 1 órakor közeled az „Erzsébet“ szállodában. Délután 4 órakor az országos belmissiói egylet értekezése az ág ev. tem­plomban. Délután 5 órakor kirándulások. Este 8 órakor hangverseny az „Erzsébet“ szálloda nagytermében. — Új főigazgató. A hivatalos lap mai száma közli, hogy a király Spitkó Lajos székesfehérvári tankerületi főigazgatót a budapestvidéki tankerület főigazgatójává, a székesfehérvári tankerület főigazgatójává pe­dig a VI. fizetési osztályba való sorolása mellett Várady Károly debreczeni katolikus főgimnáziumi igazgatót kinevezte. — A kérdezősködő miniszter. A kormány kiváncsi. Erre vall az a „kérdő­iv“, mely mostanában a kereskedelmi minisztérium alá rendelt tisztviselők körében kézről-kézre jár és melyet mindegyiköknek a pontos adatok kitöltésével augusztus hó végéig be kell terjeszteniük. A kérdő­ív illető rovataiban a következő kérdésekre kell választ adni: 1. Hivatalos teendőin kívül föntartása czéljá­­ból milyen mellékfoglalkozást űz ? 2. Ez a mellékfoglalkozása mennyi időt vesz naponkint igénybe ? 3. A nap mely óráiban végzi e mellék­teendőket ? 4. Mekkora mellékjövedelme van mellékfoglal­kozásából havonkint ? 5. Mennyi adóssága van összesen ? A tisztviselők körében a kérdő­ív ter­­jesztése új reményt, nagyobb részben azon­ban nagy megdöbbenést keltett, mert ez minden előzmény nélkül történvén, sokan attól tartanak, hogy a kormány meg akarja tiltani a mellékfoglalkozást, mely nélkül pe­dig — különösen Budapesten — a tiszt­viselők egy jelentékeny sz­ázaléka alig tudna megélni. — A főkapitány itthon, Rainer Jó­zsef főkapitány ma hazaérkezett nyári üdü­léséből és holnap elfoglalja hivatalát. — Koczor János h. főkapitány pedig holnap kezdi meg 6 hétre terjedő vakáczióját, amely idő alatt Szűcs József alkapitány fogja he­lyettesíteni a rendőrbirót. — Tanári vnzsgyát tett leányok. Polczner Auróra és Szegfi Margit, szegedi bölcsészettanhallgatónők, a budapesti közép­iskolai tanárvizsgáló bizottság előtt letették a középiskolai tanári vizsgát. A két tanárnő most a bölcsészeti doktori vizsgára készül. — A református konvent ülése. Kun Bertalan püspök és Bánffy Dezső báró egyházkerületi főgondnok, mint a ref. egye­temes konvent elnökei, a zsinat előkészítő rendkivüli konventet október 27-én délelőtt 10 órakor fogják megnyitni Budapesten, a Lónyai-utczai református főgimnázium dísz­termében. — A békésbánáti ev. ref. egyház­­megyéből. A békésbánáti ev. ref. egyház­megye esperese. Dombi Lajos Fekete Már­ton h. gondnokkal egyetértőleg az egyház­megye őszi közgyűlését szeptember 6-ikára, Hódmezővásárhelyre hívta össze. A közgyűlés többé-kevésbé közérdekű tárgysorozata 57 pontban van megállapítva, mely tárgysorozat a nagy gonddal szerkesz­tett „Esperesi általános jelentés“-sel együtt már megküldetett az egyes lelkészi hivata­loknak. A gyűlést megelőzőleg szeptember 5-én délután fél négy órakor a „Missióügyi bizottság“ fog ülésezni, melyen Futó Zoltán egyi. magyar főjegyző javaslatait (a missiói körök új beosztása) fogják tárgyalni. A leg­utóbb megejtett választások eredménye a kö­vetkező: Zsinati rendes képviselők lettek: Dombi Lajos esperes, Garzó Gyula tanács­­biró egyházi s Fekete Márton h. gondnok és Baksa Lajos dr. világi részről. Pótképviselők Futó Zoltán és Szegedi Kálmán dr. Bartóky József dr.-nak tanácsbirói és Zsíros Lajos dr.-nak v. aljegyzővé történt megválasztása szintén az őszi gyűlésen lesz bejelentve. — A szegedi épitőmunkások sztrájkja. Még mindig szünetel a munka az építés alatt levő házaknál. Az állványo­kon egy-két ember foglalatoskodik, a mun­kások zöme azonban még nem állott mun­kába. Egész napon át a Csikós-vendéglő udvarán tartózkodnak, ahol szónoklatokkal és lelkesítő beszédekkel tartják ébren a ki­tartást. A mai nap nem hozta meg a várva­­várt békét a munkások és munkaadók kö­zött. Csupán öt ember állott munkába a vízmű építésénél, ahol szerződésileg vannak kötelezve a munkások. A tavaszi sztrájk al­kalmával ugyanis megadták nekik a bér iránti követelésüket és a vállalkozó szerző­dést kötött velük. Ezek közül öten ma hozzá­fogtak a munkához, a többi azonban tovább sztrájkol, ami természetesen nem éppen jó hatással van a vizmű gy­ors elkészítésére. Ezután ugyanis a czementmunkálatok követ­keznek, amelynek ártalmára van a hűvös idő. És ha sokáig tart ez a mozgalom, úgy itt a czementmunkálatok az őszi hűvös időkre maradnak. Nem lehetetlen, hogy holnap helyreáll a béke. Holnap délelőtt 10 órakor ugyanis megtartják a békéltető tárgyalásokat az ipartestület házában. Ezen talán sikerül eloszlatni az ellentéteket. — A gyermekmenhely másod­­orvosa. A miniszterelnök a szegedi állami gyermekmenhelynél a másodorvosi teendők ellátásával Schiller József dr. orvost bizta meg. — Rákóczi-zarándoklat. Hazafias szép mozgalom indult meg az egyetemi ifjú­ság körében. A budapesti Diák­otthon el­nöke, Zsembery István dr. fölvetette az esz­mét, hogy a magyar egyetemek ifjúsága Rákóczi hamvainak hazahozatala előtt zarán­dokoljon el Konstantinápolyba és ott nagy­szabású bucsuünnepség keretében rójja le a nemzet kegyeletének adóját. Az uj egyetemi évnek ez az első mozgalma, melynek érdeké­ben a napokban ifjúsági gyűlést tartanak. — Segély elszegényedett keres­kedőnek vagy iparosnak. A sze­gedi kereskedelmi és iparkamara pályázatot hirdet a Lichtenberg Mór és felesége, néhai Lewinsky Mária által Szeged vá­rosánál le­tett alapítvány 1904. évi november 1-én esedékes 160 korona segélyösszegnek elnye­résére. Az alapítványi segélyt valláskülönb­ségre való tekintet nélkül oly szegedi illető­ségű vagyontalan kereskedő, vagy iparos kaphatja, aki önhibáján kívül szegényedett el. A gyermekkel megáldott folyamodók el­sőbbséggel bírnak a gyermektelenek fölött. Ezeknek megbízható igazolását tartalmazó folyamodások az alapító levél szerint hármas jelöléssel megbízott szegedi kereskedelmi és iparkamarához nyújtandók be, legkésőbb ez évi szeptember 12 ig. — Ötvenéves végrendelet. Újfehér­­tón néhány hónap múlva bontják föl Szobosz­­lai Pap István református szuperintendens­nek végrendeletét, melyet a hires hitszónok azzal a kijelentéssel deponált a debreczeni ref. egyházmegye irattárában, hogy halála után ötven év múlva bontandó föl. Szobosz­­lai Pap István 1855 ben halt meg s igy vég­rendeletét 1905-ben bontják föl. A végrende­let iránt rendkívül nagy az érdeklődés és máris megindult a találgatás, hogy vájjon mit tartalmaz az a nagy pecsétes boríték, mely ötven esztendő óta rejti magában a titkot. Némelyek szerint Szoboszlai halála előtt 20,000 pengő forintot deponált az an­gol bankban rokonai javára, akik eszerint most tekintélyes örökség birtokába jutnának ; mások szerint azonban politikai végrendelet­ről van szó, mely szenzácziós dolgokat tar­talmaz. De bármiként áll is az ügy, a tény, hogy a félszázad óta őrzött végrendelet „meglepetést“ tartalmaz. — Vizsga az erdőőri szakiskolá­ban. .4 királyhalmi erdőőri szakiskolában szeptember 19—20. napjain lesznek az idén a vizsgák. A kormány képviseletében Kallivoda Andor m. kir. főerdész elnököl a vizsgán. A kereskedelmi miniszter most átlrt a város­hoz, hogy ha a vizsgálatokon képviseltetni óhajtja magát, nevezze meg képviselőjét. SZEGED ÉS VIDÉKE. Szeged, 1904. csütörtök, szeptember 1.

Next