Szeged és Vidéke, 1917. december (16. évfolyam, 276-298. szám)

1917-12-01 / 276. szám

1917 december 1 SZEG£D ÉH VIDÉRE. Karácsonyra sem világíthatják az ü­z­eteket Somogyi Szilveszter dr. polgár­mester -- mint legutóbb megírtu­k - megígérte a kereskedőknek, hogy december 1- től január elsejéig a karácsonyi forgalomra való tekintet­tel este hétig világíthatják majd üz­leteiket. A polgármester hozzáfűzte ígéretéhez: ha csak lehet, úgy lát­szik azonban, hogy a karácsonyi világításból nem lesz semmi. Temes­­váry Géza dr. helyettes főkapitány ugyanis, aki kiadta a világítási ren­deletet és ellenőrzi annak betartását, tegnap délután tárgyalt a polgár­­mesterrel, akivel közölte, hogy a kereskedők kívánsága nem teljesít­hető, december 10-től kezdve sem engedélyezhető az üzletek kivilágítása. Temesváry Géza dr. erről a követ­kezőket mondta munkatársunknak: — Nincs szén, ezért nem adha­tunk senkinek világítási kedvezményt. Ezelőtt nyolcezer köbméter volt a napi gázfogyasztás, most még min­dig fölül van ötezren, pedig három­ezer köbméterre kellene csökkenteni a fogyasztást. A kereskedőket nem károsítja az a körülmény, hogy a világítás hiánya miatt már délután négy órakor kénytelenek bezárni üzleteiket. Először is, a világításról szóló rendelet valamennyi kereskedőre egyformán vonatkozik. Másodszor pedig, délután négy óráig mindenki bevásárolhatja azt, amit akar. A tanyaiakra ne hivatkozzanak, mer azok hajnalban jönnek a városba és mielőtt sötétedni kezdene, már visz­­sza is indulnak. Azok négy óráig bizonyosan bevásárolnak mindent, mert már délelőtt hozzáfognak a boltjáráshoz. A városi ember meg éppenséggel bevásárolhat mindent délután négy óráig. A hivatalnok például délután két óráig hivatalban van, addig a felesége vagy valame­lyik hozzátartozója elmehet a boltokba. De maga a hivatalnok is bevásárol­hat, kettőtől négyig van erre is ideje. A publikum egyébként már meg­szokta az új rendet. Mindenki be­vásárolja a holmikat idejében. Az élelmiszer-üzletek természetesen ki­vételek. Azokban szabad világítani és szabad a gyógyszertárakban is.­­ Ha javul is a helyzet, tudni­illik ha több szenet kapunk, akkor is elsősorban a gáz-resókat fogjuk megnyitni, nem a boltokat világítani. A magánháztartások érdekeire le­szünk elsősorban tekintettel. A NAP ESEMÉNYEI. A vasárnap programja. Délelőtt 11 órakor­­. 1. A tüzérek matinéja a színházban, séta a korzó árusító­ sátrai előtt. 2. A Zsidó Árva­­egylet gyűlése. Délelőtt fél 12 órakor: A Lány­egylet népkonyhájának megnyitása. Délután 3 órakor: A szociálde­mokraták békegyűlése­ a Korzó-mozi nyári helyiségében. Délután fél 4 órakor: A magán­­tisztviselők gyűlése a Vár­ utcai helyi­ségben. Kreutzer Lipót és Szikra Sándor dr. előadása. Délután 5 órakor : Pickier J. Gyuila előadása a városházán. Este 9 órakor : A tüzérek tombola­estélye a Tisza-szálló n­agytermében. Jegyezzünk hadikölcsönt! Ragyogó őszi napsugár, valósá­gos tavasz a lelkekben — a béke reménye! A hadikölcsönt jegyzők­nek ennél nagyobb buzdítás nem kell: a béke reménye, minden erőnknek végső megfeszítése, első­sorban az anyagiak biztosítása, most már a békéért! De addig is: arany­­könyvet vezetünk a front hőseiről és fekete listára kerülnek azok, akik nem jegyeznek hadikölcsönt. Ami­lyen dicsőség az egyiken, olyan megaláztatás a fekete listán való közmegvetésnek kitett szereplés. Bi­zonyos, hogy előbb-utóbb kitudó­dik, kik azok, akik kivonták magu­kat a hadikölcsön jegyzése alól. Éppen ezért azok, akik el akarják kerülni a nyilvános megvetést, még jóvátehetik hibáikat, ha sietve je­gyeznek a hadikölcsönre, összes papírjaik között a hadikölcsön­ még mindig a legolcsóbb s emellett a legbiztosabb befektetés. Nem ma­radhat el senki tehát az állam mos­tani, talán utolsó hadikölcsönjegy­zésétől A hadikölcsön jegyzéséhez tulajdonképpen nem is kell sok ha­zafias fölbuzdulás, hanem inkább reális józan üzleti számítás. Magas kamatozást és biztos tőkeelhelyezést garantál a hadikölcsön. Mindenki tehát a saját jól fölfogott érdekében cselekszik, amidőn hadikölcsönre je­gyez. Államháztartásunk a banktő­kére épp úgy számít, mint a gaz­dára, kisemberre, zsellérre, egyfor­mán teljesítse tehát kötelességét és jegyezzen minél nagyobb összeget a hadikölcsönre, mert ez jelenti az ország boldogulását és ez hozza közelebb a békét, mindnyájunk leg­forróbb vágyát. Jegyezzük a hadi­kölcsönt ! Hétfőn kezdődik a fehérnemű­­gyűjtés. Miután a hadsereg fehérnemű­­készlete fogytán van, a hadvezető­­ség — mint megírtuk — kérelem­mel fordult a közönséghez és fehér­nemű gyűjtőakció megindítását ha­tározta el. Szegeden már megalakult egy bizottság, amely társadalom ré­széről vezeti a gyűjtést, ezenkívül a katonaság külön gyűjt. Hétfőn öt katonai kocsi indul a város minden részébe és összeszedi a fehérnemű­ket. Bármilyen rongyos fehérneműt, vászon és kartonruhaneműt elfogad­nak. A rongyos ruhákat a gyárban földolgozzák és újakat készítenek belőlük. Ma drágul meg a cukor. A hivatalos lap tegnapi száma ren­deletet közöl, amely a fogyasztási cukor legmagasabb árának meálla­pításáról rendelkezik. Minthogy a cukorrépa árát több mint 50 száza­lékkal emelték, ennek megfelő arány­ban emelik most a cukor árait is. A cukor új ára m­étermázsánkint 212 korona, a kiskereskedelemben legfölebb kilónkint 2 korona 12 fillér lehet. Az új cukorárak Szegeden is ma léptek életbe. Az emelkedés átlag 70 fillér. A közönség még ezt a ma­gas árat is szívesen megfizetné, ha kapna érte cukrot és örömmel látná, ha a cukorárak mellett Szeged cukor­kontingensét is emelték volna. Kitüntetések: Szabó Gyula tartalékos hadnag­yot, Szűcs Andor tartalékos zászlóst, Zuchári József őrmestert, Miaich János szakasz vezetőt, Fohn Lajos szakasz vezetőt, J­usa Andrást, Sarkadi Sámuelt, Eisel János tartalé­kos hadnagyot, Goldgruber István tartalékos hadapródjelöltet, Béhm Má­tyást, Ori Mihályt, J­ec­­ Jánost, Ökrös Józsefet, Bartal Józsefet és Varga Ferencet az 5. honvéd gyalogezred­ben, továbbá Pész Erhard 3. honvéd huszárezredbeli huszárt az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásuk el­ismeréséül a 2. osztályú ezüst vitéz­ségi éremmel tüntették ki. A városok fogyasztási szövetkeze­tének központosítása. A közélelme­zés gyors lebonyolításának az or­szág legtöbb városában akadálya az, hogy a városokban egész sereg fo­gyasztási szövetkezet működik. Ezek­kel külön-külön kell foglalkozni a közélelmezési minisztériumnak, ami sok fölösleges munkával jár. A mi­nisztérium most azon munkálkodik, hogy minden városban a meglevő fogyasztási szövetkezeteket centrali­zálja, miáltal sokkal gyorsabb és könnyebb lesz a városokban a köz­­ellátásról való gondoskodás. Szegedi Takarék- és Hitel Rész­­vénytársaság (Vár­ u. 7. szám, főpos­­tával szemben) elfogad a V/I. ma­gyar hadikölcsönre előjegyzéseket. Az összes legmagasabb kedvezménye­ket nyújtja ügyfeleinek. Előnyös lombardfeltételek. A Szegedi Lányegylet vasárnap délután 3 órakor gyűlést tart, dél­előtt fél 12 órakor pedig megnyitja népkonyháját, amelyre tagjait és az­ közönséget ezúton hívja meg az elnökség. Tüzérnap. A szegedi tüzérek fá­radtságot nem ismerve készülnek a vasárnapi tüzérnapra, amelyet a színházi matiné vezet be. A matiné után a szokásos sátrakban kezdődik az élet, ahol meleg italok, forralt bor, snapsz, tea, továbbá tormás virsli, fölvágottak, sós kifli, sör, bor és sok minden egyéb lesz kapható. E sátort Pongrácz Albertné vezeti a következő hölgyekkel: Nágel Manó ezredesné és lánya, Schöpflin ezre­­desné és lánya, Czimmer huszár­­ezredesné és lányai, Huttkay Lászlóné és lányai, dr. Kókay Istvánné és lányai, Görbe Blanka, Radiszlavich Lajosné, Trippamer Józsefné, Konni Manci, Várkonyi Margit, dr. Beck Rudolfné, Polczner Elvira és Böske stb. A cukrászda-sátorban, ahol a legízletesebb süteményeken kívül tea, likőr, haciée és sok egyéb édesség kapható, a következő hölgyek bizto­sítják az ünnep sikerét: Almássy Endréné, Ádámfy Jánosné, Balázs Zoltánná, Félegyházy Pálné, özv. Halász Miklósné, Kovács Ödönné, Kaszó Elekné, Matuskovich Imréné, dr. Mészáros Károlyné, Móra Fe­­rencné, Ottovay Istvánná, Pisztor Egonná, Pataki Vilmosné, Török Béláné, özv. Weberné, Vajda Manóné, Szigethy Vilmosné, Aigner Nelli, Bagáry Lily, Bagáry Mariska, Bagáry Máka és Bagáry Manci, Rieger Loly, Szekeres Aranka és Szivy Ily. A szerencsekerék vezetését dr. Kószó Istvánná, Szeged város képviselőjé­nek felesége vette kezébe, aki a leg­nagyobb fáradságot nem ismerve, dolgozik a siker érdekében. Ezen­kívül konfetti sátor, ahol szegedi szép lányok fogják a hulló papirost áru­sítani. Este 9 órai kezdettel kedélyes tombolaest lesz a Tisza-szálló nagy­termében. Szenteljük ezt a napot az elesett hősök hozzátartozóinak s fö­lösleges filléreinkkel szárítsuk föl keserű könnyeit azoknak, akiknek támaszuk mindnyájunkért a legdrá­gábbat áldozták. A Szegedi Kereskedelmi és Ipar­­banknál jegyezzünk a VII. magyar hadikölcsönre. Lombardkölcsönök nyaltatnak előnyös föltételek mellett. A szegedi református egyház elöl­járósága ezúton hozza tudomására híveinek, hogy miután eddigi egyet­len harangját is odaadta a haza ol­tárára, istentiszteleteit ezután is a szokott időben tartja meg, úgymint csütörtökön reggeli 8 órakor és va­sárnap délelőtt 10 órakor, harangszó­­jelzés nélkül. jegyezzünk hadikölcsönt eredeti aláírási feltételek mellett a Szegedi Hitelbank S.­T.-nál. Kölcsey­ utca 11. Szegedi magántisztviselők nagy­gyűlése. A Szegedi Magántisztvise­lők Egyesülete december 2-án az egyesület helyiségében (Vár­ utca 7.) délután fél 4 órakor naggyűlést tart. E gyűlésen résztvesz az Országos Szövetség képviseletében Kreutzer Lipót dr. elnök és Szikra Sándor titkár, akik vezetői mindazon moz­galmaknak, amelyek a magántiszt­viselők helyzetének javítására irá­nyulnak. A háború folyamán az Országos Szövetség erős kézzel ve­zeti és irányítja a magántisztviselők ügyét s a szervezettség hatalmával anyagiakban is jelentős eredménye­ket ért el. A háború utáni elhelyez­kedés munkaprogramja lesz egyik fontos tárgya a naggyűlésnek, ame­lyen bizonyára részt vesz a magán­tisztviselők összessége. A munkabizottság ü­lése. A hadi­fogoly- és munkabizottság szombaton délben Bokor Pál helyettes polgár­­mester elnöklésével ülést tartott. A bizottság folyó munkaügyeket inté­zett el. A Szegedi Kézműves Banknál, mint hivatalos aláírási helynél eredeti fel­tételek mellett jegyezhető 6®/o és öVaVo-os hadikölcsön. Ugyanott leg­előnyösebb feltételek mellett köthető hadikölcsön biztosítás is. ■ Az első világítási kihágások. A rendőrség állandóan ellenőrzi, hogy betartják-e a világítás korlátozásáról szóló rendeletet. Temesváry Géza dr. helyettes főkapitány ma már ítél­kezett is két ilyen ügyben. Novem­ber 27-én éjszaka fél egykor a Próféta­­vendéglő még ki volt világítva. Gottwald Rezsőné, a vendéglő tulaj­donosa ma azzal védekezett a su­­hágási bíró előtt, hogy takarítottáe az üzletet és egy cselédlány, anél­kül, hogy ő tudta volna, fölgyújtotta a villanylámpákat. A vendéglősnét a kihágási bíró hetven korona pénz­­büntetésre ítélte. Wiesznek Pálné Széchenyi téri almaboltjának kiraka­tában este fél hat órakor égett egy villanykörte. Wiesznekné azzal vé­dekezett, hogy az inasa gyújtotta föl a villanyt, ő nem tudott róla. A kihágási bíró az almaboltosnét is hetven korona pénzbüntetésre ítélte. A szegedi munkásnők ma, szom­baton este 7 órakor a városháza köz­gyűlési termében naggyűlést tartanak a nők választójogáról. Előadó Singer Vera Budapestről.

Next