Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1852
a gyermek és ifjú szívébe személye és szavai iránti szeretet és hajlam egyaránt hasson; azaz: a tanárnak mindig egyenlőnek kell lenni. Ha a tanuló szeretetét megnyertük, mindent nyertünk. Mert akit mi igazán szeretünk, arra örömest gondolunk, ahol örömmel megyünk, annál örömmel is időzünk, azt örömest hallgatjuk , attól szívesen tanulunk, általa készséggel vezettetünk ; annak őszintén nyilatkozunk, attól életviszonyainkban tanácsot kérünk, s vigaszt keresünk, annak kétkedés nélkül engedelmeskedünk. Akit mi igazán szeretünk, azt mi soha, akarva, meg nem bántjuk, meg nem keserítjük, meg nem szomorítjuk; az által örömest útba igazíttatjuk magunkat, még a büntetést is örömestebb tűrjük, ha bántalmat okoztunk; attól azonnal bocsánatot kérünk, ha valami történt, mi neki nem tetszenék, mi neki fájdalmat okozna, s mindent teszünk, hogy akár könnyelműség vagy szélesség, akár tudatlanság vagy tudatból történtet jóvá tehessük, és hogy a megbántottnak szeretetére ismét méltók lehessünk. Kit mi igazán szeretünk, annak szava s példája lelkünkre és életünkre hatályosan működik, az tehet velünk mindent s oda vezethet, hova vezetni, s belőlünk azt tehet, mit tenni akar, s ez általánosan elismert tény. S amit itt általánosságban mondtunk, az áll különösen is a tanárra alkalmazva, kinek a reá bízott ifjúságot oktatni s nevelni és igy az ember valódi céljához vezetni szent kötelessége. Na a tanuló tanítóját szereti, azaz: ha hozzá lelkéből ragaszkodik s mintegy rajta csügg, akkor ő már azon pillanatnak is örvend, melyben hozzá mehet, s minél tovább marad körében, annál nagyobb öröme telik benne, öröm és ügyelemmel veszi minden szavát, oktatását s intéseit. * * # Nyiltan bevallom, hogy a tanitói pályán úgy mint a nevelőm nem voltam szerencsétlen. Megvalának ártatlan örömeim, melyeket tanítványaim hű ragaszkodásuk szült. Példakép — de ments Isten, hogy dicsekvésből— csak pár esetet hozok fel azoknak némi örömükre, kik e feledhetlen tett eszközei valának; azoknak pedig, kik még netalán oktatásom vagy vezetésemben részesülendnek, ösztönükre, szembeteg valók; tanítványaimra néznem tiltott a nagy fájdalom, s tartottam, nehogy egyik vagy másik, bajommal viszszaélve , alkalmatlanságot szerezzen. De ép ellenkező történt. Bámultam a csendet és figyelmet, melyet egész idő alatt tanusitanak az ártatlanok: mi annál bámulandóbb, minthogy másfál száznál többet számláltam 10—12 éves gyermekekből osztályomban. — Helyben ezelőtt 20 évvel tapasztalául, hogy tanítványaim őszinte vonzalom következtében egymást figyelmezteték a csendre, mielőtt még a tanterembe léptem. S megesett, hol maguk a tanulók fedték meg azt ismételve, kit, mi ritkán történt, magamnak kell vala figyelmeztetnem kötelességére. — Máshelyt — egy nagy tekintélyű növeldében növendékeim egyike, 19 — 20 éves ifjú, midőn csak talán meggondolatlanságból megbántott, maguk a jeles növendékek inték meg őt botlásáért, mit maga is belátván esdve könyörgött bocsánatért. Még többet sorolhatnék elő, de ezekből is láthatni, hogy a gyermek vagy ifjú, ha szereti tanítóját vagy nevelőjét, igyekszik is mindent elhárulni, mi annak bántalmat okozhatna, vagy ha okozott, kiengesztelni. Hát a szeretetet mikép eszközölheti a tanár ? Erre a legrövidebb és mindent magában foglaló válasz mindenesetre ez: ,,Ifjú barátom, minden tekintetben légy az, minek lenned kell, bizonyosan szerettetni fogsz ; a mennyiben pedig még nem vagy az, minek lennied kellene, igyekezzél azzá lenni, s a mily fokra emelkedel, azon fokon eszközlended tanítványod szeretetét is, mert a szeretet ismét csak szeretetet szül és viszont ennek eszközlése, ne vélje senki, hogy valami mesterfogásokban áll. Sokkal fölségesebb az. Figyelj arra, mit maga a mesterek mestere mond . A szeretet hosszú tűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, nem cselekszik gonoszul, fel nem fuvalkodik. Nem viseli magát illetlenül, nem vadászsza tulajdon hasznát, nem gerjed haragra, nem forral elméjében gonoszságot. Nem örül a hamisságnak, örvendez pedig az igazságon. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent elszenved. A szeretet soha meg nem szűnik." (Sz. Pál Kor. XIII. 4 — 8) A ki az idézett erények birtokában van, az szeret s viszont szerettetik. Időzzön kevéssé az ifjú tanár a felsorolt erényeknél s elemezze azokat; ha hivatást érez a rögös pályára, el is sajátíthatja magának. Nélkülök kín s folytonos elégületlenség élete a szerencsétlen tanár és nevelőnek.