Állami Főreál iskola, Szeged, 1882
Júniusi séta a mezőn. Ha jól tudom a barátim, ma mindnyájan szabadok vagyunk s az idő is szépnek ígérkezik. Hagyjuk itt a város szorult levegőjét, poros utcáit, tegyünk egy kirándulást a szabadba. Még sarkunk mondhatni a városban van s már is mi más a levegő, a környezet zöld szine mily kellemes benyomást tesz a szemre s mily üdítőleg hat az ember egész szervezetére a teljes pompájában diszló növényvilág illata. Mi több, itt is van élénkség, sürgés-forgás, munka, szórakozás, küzdelem és béke, csakhogy a szereplők mások. Ugyanazon jelenetek, melyek a városban előtárulnak, lefolynak itt is. Itt látunk egy másfél címtrnél kurtább rovart, mely ügyesen fel-felröppen, hogy ismét a földre kerülve előlünk elbújhassák. Közeledjünk lassan hozzá, de ne háborgassuk, csakhamar megnyugszik, lehúzván magát többé kevésbbé rejtett helyére. Most mintha figyelmét valami felébresztette volna, felröpül helyéről s ismét a földre esik. Igen, esik, mert mintha valamit fogott volna, aminek hánykolódása akadályozná röptét. Óvatosan keressük csak meg, íme egy másik rovart tart erős, harapófogóhoz hasonló rágójában s azt mozgatva iparkodik martalékát tehetetlenné tenni, megölni. A ficzkándozó áldozat ereje mindinkább fogy, már csak lábait mozgatja és ime, a czingolány a rovart megeszi. Ezután a kicsiny de hős állat felröppen s nem nagy távolban a kopárra taposott ösvényen foglal helyet, hogy a napon sütkérezzék. Most jól kivehetjük zöld hátát, inkább fénylő mint homályos érezszínbe menő színjátékkal, fehéres foltokkal. Hamar végzett áldozatával, de hisz értheti is e munkát, mert már ifjú korában hasonló gyilkosságokat követett el. A petéből kibújván, meglehetős hosszú lábaival elfog nálánál jóval nagyobb rovarokat, azokkal táplálkozik, nem hurczoltatván a bünfenyitő törvényszékhez akkor sem, ha saját testvérét gyilkolta is meg és temette gyomrába. Ha figyelemmel kísérjük az ezen rovarnak hozzá hasonló hosszú lábú, élénken és sebesen futó társait, azt fogjuk találni, hogy azok majdnem mind rovarokkal táplálkoznak. Amennyiben a rovarvilág alig pár százaléka hasznos az emberre, ezeket a futó bogarakat, mint olyanokat, melyek kártékony állatokat pusztítanak, határozottan a hasznos állatok sorába kell soroznunk. Ne engedjük meg tehát magunknak, hogy ezen, a gyalogutakon elég gyakran előttünk futó állatkákat eltapossuk. Mily szép rózsabimbó ez itt. Már feslik s mily üdítő illatot áraszt; megfogjuk a bimbó szárát, hogy közelebb hozhassuk orrunkhoz és ime tenyerünkbe esik egy színére nézve szürkés-fekete vörösbe menő bogár. Alig vettük azonban észre, midőn egy gyenge recscsenő hang mellett a magasba szökik, hogy a földre esvén meneküljön. De nézzük mit művelt a tenyerünkben élettelennek tetsző és onnan felfelé való lökéssel elmenekült kópé? Már majdnem félig berágta a rózsabirabó szárát közvetlen a bimbó