Állami Főreál iskola, Szeged, 1883
Az ember a műveltség legalsóbb fokán. „Valamennyi nép — mondja Tyler * — a legfeketébbtől a legfehérebbig, a legvadabbtól a legműveltebbig testalkatban és szellemi tevékenységben oly egybevágást tanúsít, hogy azt jobban s egyszerűbben megfejteni nem lehet, mint a közös eredés elfogadásaáltal. Az emberi nem egységének theóriását a közönséges tapasztalattal s a tudományos vizsgálatokkal legjobban összevágónak tarthatjuk.“ Ha Tyler-nak ezen nézetét elfogadjuk, azt kell belőle következtetnünk, hogy a műveltség közös eredés folytán az emberi nem útján a fejlődés ugyanazon stádiumain ment keresztül, hogy a kultúrában és civilizációban elért fokok minden népnél, minden törzsnél közel állanak egymáshoz, s ez eltérések nem nagyok, nem fölötte lényegesek. S valóban azok a különbségek nem is lehetnének oly nagyok, a kultúra fokai az egyes népeknél nem is lehetnének oly lényegesen eltérők, ha azon ős törzs az elválás előtti korszakban a műveltség oly fejlett fokán állott volna, hogy az erkölcsi nemesbülés és szellemi tökélyesbülés processzusán már túl lett volna. De éppen ezen első, az emberi nem egységének theoriájánál alapul fölvett törzsnek műveltségi állapotát nem ismerjük, s több hypothezis van, melyek az emberre s ennek kulturviszonyaira éppen az elválás, népek, törzsekre való oszlás előtti időben vonatkoznak. így Rousseau János Jakab és követői abból indulnak ki, hogy az ember kikerülve a teremtő kezéből, ment minden gyarlóságtól, s nincsenek más, mint természetes szükségletei. Voltak is a múlt században olyanok, kik visszaóhajtották az emberiség ezen kezdetleges állapotát, s abban látták az egyedüli üdvözítő boldogságot, mert szerintük a művelődés, a tudományok s művészetek az ember jellemét aláássák s minden résznak szülői. A már említett Rousseau János Jakab volt az első, ki e nézetnek kifejezést adott, midőn a lyon i akadémiának 1749-ben kitűzött pályakérdésére: „Váljon a tudományok s művészetek újjászületése közreműködött-e az erkölcsök tisztázására?“ határozott nemmel felelt. Ő a kérdést nem történelmi, hanem filozófiai oldaláról tekintette ; nem azt vizsgálta, vájjon a tudományok újjászületése finomította-e az erkölcsöket, hanem azt, mennyiben mozdította elő vagy gátolta meg a tudomány az erkölcsi fejlődést. S ő szomorú eredményre jut; a tudományok elfojtották a szabadságérzetet, s az emberek jelleme elfajult. * L. Dr. Platz: Az ember eredése, faja, egysége és kora. Bpest, 1884. 240. old.