Állami Szent Erzsébet leánygimnázium, Szeged, 1916

[LWózse, Beszéd a király halálakor tartott gyászünnepélyen. Keserves, fájdalmas időket élünk. Milliók halnak, milliók gyászolnak, itt jár közöttünk az enyészet szelleme és megszokottá lett a halál gondolata; megdöbbentett mégis a hir: meghalt a király ! A jó öreg király kifáradt. A szegény vándornak hosszú, nehéz volt az útja, s mikor már-már pirkadt a hajnal és csak pár lépés választotta el a céltól, megfeszített ereje cserbenhagyta. Ledőlt pihenni, elaludt s többé fel sem ébredt. Az élet és halál törvénye, amely nem ismer királyokat, uralkodott rajta. A családfőt, a nemzet atyját vesztettük el benne. Gyászunk mély és fenséges, de sírnunk nem szabad. Amikor árvák, özvegyek, fájdalmas anyák felemelt fővel állanak a hősök sírjánál, amikor népek halnak, nemzetek újjászületnek, amidőn a pusztulás démona őrjöngő táncot jár, most, amikor vérrel áztatott a föld és lángba borult az égboltozat, nekünk, e rombolásból menteni vágyó nemzetnek letörve megállnunk nem lehet. Így akarta ezt jó királyunk. Elment tőlünk feltűnés nélkül, csendesen, hogy ne fájjon nagyon távozása, hogy ne állítsa meg munkánkat, mert annak mielőbbi sikeres befejezése volt leghőbb vágya. Halála órájában még azzal biztatta környezetét, hogy holnap már korán reggel dolgozni fog. Azután némán és egyszerűen, de bátran és lelki erővel távozott a hősök után, akik érette haltak a meg. Jövetele is így történt, nagy forrongás között, feltűnés nélkül. Fájdalmas, nehéz időben, világrendítő események emelték trónra 1848. december 2-án. A 18 éves kékszemű, pirosarcú, szőke, délceg ifjú Ferenc Károly főherceg és Zsófia bajor főhercegnő fia volt. Európa fejedelmei sápadtan szemlélték a forradalmi mozgalmakat. Recsegett, ropogott alattuk a trón. Magyarország és Ausztria királya, Ferdinánd is aggodalmasan, könnyes szemekkel adta át az uralmat unokaöccsének, I. Ferencz Józsefnek. A bécsi udvari párta kama-