II. kerületi állami polgári leányiskola, Szeged, 1943

A nevelő okos szeretete a jutalmazásban és a büntetésben. 1944. március 15-i szülői értekezleten elmondta: Konkoly Anna tanár. Mindannyiunktól elismert t­éy, hogy a legnagyobb felelősséggel járó munka a szülő, a nevelő munkája. A nevelőnek művésszé, még inkább élő lelkiismeretté kell válnia, mikor Isten a legdrágább kincsét, a teremtmények legtökéletesebbjét helyezte keze közé: a gyermeket. Végzetes lehet a lelkiis­meretlen vonatvezető, felbecsülhetetlen károkat okozhat a megbizhatatlan mun­kás, de gyilkossá válik az a nevelő s az Úristen büntetését vonja magára, aki az Istentől egy életre kölcsönkapott gyermeklelket nem őriz meg, vagy nem nevel jobb, nemesebb életre. Ha a nevelő­ munka ilyen felelősségteljes, ha a nevelő hivatása ilyen magasztos, akkor minden szülő, nevelő lelkében szinte ég a vágy, hogy ezt a hivatást minél eszményiebben töltse be. Milyen eszközzel lehet tehát jól nevelni ? A nemzetek nagy Apostola, Szt. Pál, nagyon helyesen a szeretetet jelöli meg a legjobb nevelő eszközként. Valóban, a legnagyobb hatalom, a szeretet. Ezt bizonyítja negatívumként a most dühöngő gyűlölet-háború. Ha nem ha­talom a szeretet, gyűlölet válik úrrá a világon — a nagyvilágban —, de a kis világban, a családban is. Szt. Pál valóban a legnagyobb, a legideálisabb nevelő katedráján, az Isteni Nevelőtől tanulta el a szeretet örökértékű meg­határozását, amikor így ír: „A szeretet türelmes, nyájas, nem féltékeny. Nem cselekszik rosszul, nem fuvalkodik fel, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed ha­ragra, nem gondol rosszat, együtt örvend az igazsággal, mindent eltűr, min­dent elhisz, mindent elvisel ! A szeretet soha meg nem szűnik, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik, de a szeretet örökre megmarad!“ Mikor ezeket a szavakat olvasom, mintha az anyaszívnek szavakba öntött képmását, lélektanát, jellemrajzát látnám. Valóban Szt.­i­ál mintha az anyaszívről má­solta volna ezt a szeretet-himnuszt, hiszen kinek a szeretete olyan eszményi, olyan legendaszerű másé, mint az édesanyáé ?! Ő az, aki békével tűr, mo­solyogva szenved, a fájdalmat szívébe rejtve hallgatagon viseli. Gőgről, fel­­fuvalkodottságról éppen nem tud, ha szenvedni, sírni, bánkódni lát, maga is szenved, sírva bánkódik, vigasztal, erősít, gyám­olít. Önmagát nem nézi, csak szeretteit figyeli — önmagát feledve, gyermekeire gondol, önmagát legyőzve, gyermekeit boldogítja. — Érettük tűr, sír, őket emeli, — hiszen érettük él, hal, imádkozik. Egyszóval önmagát felejtő­ hősi szeretetre csak az anyaszív képes. Mégis, mi az oka, hogy éppen a szeretet, mint nevelőeszköz gyakran elsikkad kezünk között, nem válik nevelő­eszközzé, holott Isten azzá terem­tette. Igen, mert nélkülözi a szeretet a legfontosabb kell két, amely nélkül megszűnik a szeretet nevelőeszközzé válni. Mi ez a kellék? Az okosság. Nem kell soká fejtegetnem, hogy világi viszonylatban, a felnőttek nyelvén mi az okos és oktalan szeretet között a különbség, nem kell soká vitatnom az

Next