Szegedi Friss Ujság, 1919. július-december (20. évfolyam, 140-295. szám)
1919-11-08 / 251. szám
kására és most már sikerült neki a zárt ajtót kinyitni. Bent a szobában feltörte a szekrényeket és az ágyból kihúzott fehér lepedőbe a több, mint ötvenezer korona értékű ruhát válogatás nélkül begyömöszölte a lepedőbe és a podgyászszal a lakásból eltávozott. A ruhaneműt egy orgazdához vitte. A terv az volt, hogy a zsákmányt Budapesten értékesítik. Posztós és Kiss detektívek az orgazdánál a lopott ruhát jórészben megtalálták. A nyomozást még folytatják. A város tejellátása.. Mint már több ízben közölték a központi tejcsarnok vezetősége minden követ megmozdított, hogy csak a legszükségesebb mérvben is a város tejszükségletét biztosítsa. Sugár Gyula a részvénytársaság intézője, aki a délvidéken megfelelő összeköttetésekkel rendelkezik és a délvidéki tejgyűjtő állomásokat és szállítási viszonyokat alaposan ismeri, már több hónapja jönmegy, tárgyal. A szállítás eddig nem sikerült. Gondoltak már Szeged északi vidékére is, de onnan a szakértő véleménye szerint kellő mennyiséű tejbehozatalra nem lehet számítani. A fővonal mellett fekvő helységek mind a fővárosba küldik ételmi cikkeiket. Így a tejet is és ezen a rendszeren annak dacára, hogy Szegeden nagy tejkereslet van, nem változtatnak. Igaz, hogy ennek a körülménynek részben az ottani megszállás az oka, de végeredményben mégis Szeged északról nem kaphat tejet és tejterméket Meghívást kapott a város a fővárosi tejközpontba is, hogy Szeged igényeinek legalább részbeni kielégítéséről tárgyaljanak. Szakértők véleménye szerint azonban a központtól tejet nem várhatunk, de vajat, sajtot fúrót igen s ha csak ezen érdekekből is sikerül a városnak egy bizonyos mennyiséget biztosítani, úgy jóval kevesebb feladat marad megoldásra. Ugyanis Sugár intézőnek, mint már közöltük, sikerült nagyobb mennyiségű tejre szállítási engedélyt szereznie, de időközben a szállítás és fizetési körülmények újabb akadályt gördítettek a behozatal elé. Ezen akadályokat rövidesen elhárítják s végre kapunk tejet. A jugoszlávok ugyanis jogosan, féltékenyen ügyelnek valutájukra és ez az oka, hogy a kiviteli cikkek árát más valutában követelik, főként francia frankban. Faluhelyen azonban valutával vásárolni igen körülményes és azért a belgrádi deviza központ a leszállítandó tej árát frankban követelte s adott érte jugoszláv koronát. Az így kapott jugoszláv koronával aztán bevásárolhat a tejcsarnok. Ez a valuta váltás természetesen ■okba kerül, mert elég csak annyit figyelembe venni, hogy a frankot Szegeden kell venni.Szegeden azonban rendesen jóval drágább a frank, mint a belgrádi hivatalos árfolyam s ez a különbsé aztán a vásárlót terheli. A vámot szintén előre valutában követelték s ez a körülmény késleltette leginkább a tej leszállítását, mert különböző vélemények ütköztek össze a vám nagyságának megállapításánál. A belgrádi központ az eladási ár ötven százalékát követelte, míg Sugár csak a vételár ötven százalékát volt hajlandó megfizetni. A tárgyalások végre Sugárnak adtak igazat s az intézőnek most neki kellett látni végig kilincselni községről-közsére s igazoltatni a tej árát. Ez is megtörtént s igy nagysokára kiszámithatták a vámösszeget. E vámöszszeg lefizetése után megindulhat végre a tejszállítás s a város, ha drágábban is, mint eddig, de még mindig jóval olcsóbban jut jó tejhez, mint most a piacon. A számítások szerint egy liter tej körülbelül 5 korona 50 fillérbe fog kerülni. SZEDEIW FRISS UJSAG 1919. noveoiler 11. Liszthiány — rossz A polgármester a pótlásról. A városban — miként mindenki jól tudja — nagy a liszt és a kenyér ínség. Az kzvizsgáló és ármegállapító bizottság a tegnapi napon kimutatást készített a Szegeden raktáron lévő gabonaneműek és liszt készletek mennyiségéről E kimutatás szerint Szegeden ez időszerint összesen nem több, mint 7 8 vagyon liszt és gabona van, ami legfeljebb néhány napi szükséglet kielégítésére szolgálhat. Ma reggel több pék olyan kenyeret hozott forgalomba, ami emberi élvezetre nézve egyenesen ártalmas. Ezen sütőiparosokat a vegyvizsgáló állomás véleményes jelentése alapján a holnapi napon Árvay Ferenc rendőrkapitány kihallgatás végett beidéztette. A liszt is, amiből a kenyeret sütötték, a gabona és a rozs szitalatlan őrleménye. Színe és tartalma rosszabb minőségű, mint rendeletileg meghatározott keverék. A belőle készült kenyér ragacsos és széthull. A liszt pótlására nézve Somogyi Szilveszter dr. polgármester a következőket mondotta: — A magyar közélelmezési miniszterhez és a Haditerményhez táviratot intéztem a liszthiány ügyében. Kitértem ada, hogy augusztus óta, mióta a románok a bolsevizmus elfojtása végett a Duna-Tisza közét megszállották, el vagyunk vágva a központtól, de nem tudunk kapni sem délről, sem keletről, sem nyugatról élelmiszert. Szegedre alig jön valami, minden Budapestre megy. Senki sem juttat liszthez a fához, amiben a legnagyobb a hiány. Kértem a minisztert, hogy a szegedi francia parancsnokság birtokában levő mintegy 50 vagyon liszt fölösleget, melyet a francia rendelet értelmében Budapestre kell majd szállítani, engedje át Szegednek. Míg Budapestnek ez a menynyiség egy-két napra elegendő csupán, addig Szeged elhidegél belőle egy egész hónapig. A liszt drága: 12 koronában volna kilója. De az ár nem fontos, az aikor nincs valami Legyen inkább drága, de legyen, minthogy egyáltalán ne legyen. A jelenlegi liszt ínségen mindenesetre enyhít az a körülbelül 1000 vagyon burgonya, ami érkezett a minap, és fog még érkezni. Berlin lakossága jól tudom, nem egyszer telelt ki már liszt nélkül burgonyával — mondotta végül a polgármester. Rácz Géza fogműtermét Mikszáth Kálmán utca és Valériatér sarkán, a Bokor-féle házban megnyitotta. Kofák a polgármesternél. Zivatar zúgott el tegnap a polgármester feje fölött. Nem holmi jeges felhőkből zúdult ez a zivatar, hanem nyelvekből, a gyümölcsös kofák nyelveiről. — Van rá okunk, — sirták a kofák a polgármester fülébe. Az élelmezési detektívek kibabráttak velünk. A gyümölcs árait akarják megmaximálni. A polgármester hasztalan magyarázta, hogy a fák nem nőhetnek az égig, határt kell vonni a fölcsigázott gyümölcsáraknak is. Akofák azt mondták, hogy azt a beszerzési árakhoz képest állapítják meg. Az élelmezést rendőrök azonban akként szorították le most az árakat, hogy ezen árak mellett csak veszteséggel adhatnak túl a gyümölcsön. A polgármester végre is abban állapodott meg a kofákkal, hogy az élelmezési bizottság ülésére őket is meginvitálja. Az árusítóhelyeken Bodzsár Mihály által árjelző táblát állítanak fel, hogy az árakról a közönséget tájékoztassák. Csempészek. Árvay Ferenc rendőrkapitány elé naponta nagyon sok csempész kerül, rendesen vidéki, de sok szegedi csempész is. A csempészek főleg Budapestre hol kisebb, hol nagyobb mennyiségű élelmiszert szállítanak. Ma többek között két urinó ésy férfi, nagykikindas lakosok Zsombolyán vásárolt árut, 80 kiló zsírt, 40 és 25 kiló szalonnát akartak Budapestre vinni. Azonban rajta vesztek, mert a közélelmezési rendőrség, mely különösen az állomásokon fejt ki jelentős eredményű tevékenységet, lefülelte őket. Azzal védekeztek : Manapság mindenki csempész, mindenki akar keresni, mindenki csinál üzleteket.. . Árvay kapitány ajánlotta a nőknek és a férfinek és egyáltalán ajánlja mindenkinek, hogy olyan üzleteket (már a csempészetre gondol) melyekre könynyen ráfizetnek, inkább ne kössenek. A két hölgy is azér is ígéretet tettek arra nézve, hogy megszívlelik az ajánlatot. Árvay kapitány mindazonáltal 200 — 200 korona pénzbírságra, 15 napi elzárásra ítélte őket. Az árut mindenesetre nem kapják vissza, az a közélelmezés birtokába megy át, illetőleg kioszásra kerül. Az érte befolyó összeget pedig a hadirokkantak és árvák javára fordítják. Bukosza Matály hajókalauz 53 kiló zsírt akart a városból kicsempészni azon többé már nem is eredeti trükkel, hogy az árut tranzitónak tüntette fel. Ezt olyan módon tette, hogy valahonnan szerzett egy vámbárcát, amellyel azonban becsalták, mert hamisított bárca rab, így rajtavesztett a csempészésen kihágási bíróság elé került, hol Árvay kapitány egy hónapi elzárásra és 500 korona pénzbírságra ítélte. Bukosza az ítéletben megnyugodott Korzó Mozi r. t. Igazgató: Vas Sándor. Telefon : Igazgatóság 4-55 Pénztár 11-85 Csütörtöktől — vasárnapig A magyar filmgyáros szenzációja! C O R V 1 N - F 1 L M TWIST OLIVÉR Dickens világhírű regénye után 5 felv. filmre írta: Vajda Sándor Főszereplők : Törzs Jenő, Almássi Sári, Z. Molnár László, Bánlaky Margit, Lubinszky Tibor, Simon Marcsa, Fenyvessy Emil, Szöreghy Gyula. Előadások hétköznapon 5, 7 és 9, vasárnap 2, 5, 7 és 9 órakor ő mivje k: is tudnia kell, hogy menyasszonyi koszorúk, fátyolok, harisnyák, keztyük, zoknik, zokni- és nadrágtartók, férfi- és női ingek, mindennemű szabókerékek legeloS, „rövidárus Gizellatér 3. szám. ff Sportsapkák csinos kivitelben kaphatók, szövetmaradékok sapka készítésre elvállaltatnak Török Mihály férfiszabó üzletében. Szent György-utca 15. „Royal Apolló»(SZÍNHÁZ ) Gizella-tér. Szombattól — vasárnapig A LandMiii rejtély STUART WEBES legújabb detektív kalandja négy felvonásban MAXI a boy naplójából MAXiDARIj, keleti tárgyú vígjáték 3 felvonásban. Előadások: köznapon Vs7 és Vs 9, vasárnap 2, V*4, 5, 7 és órakor. hírek. — Szőlő és alma maximális ára. Az árvizsgáló bizottság a szőlőre és almára uj maximális árat állapított meg, mely nov. 8 án már életbe lép. A szegedi alma kilója a termelőnél I. rendű 10 korona, II. rendű 7 korona. A kis elárusító kofánál I. rendű 11 korona, II. rendű 7 korona. Ha maga a termelő árnsitja kicsinyben a piacon az alánát, ő is a kitelánisító árakat kapja. A szőlő maximális árát mindig 8 napról 8 napra határozzák meg. Nov. 8-tól 16-ig a szőlő ára kitönkint a termelőnél 9 korona a kofánál 10 ko-rona, tekintet nélkül a minőségre. Rohadt szőlő árulása tilos. Ezen árak mivel csak a helybeli árakra vonatkoznak a nagyban importálókkal úgy állapodott meg az árvizsgáló bizottság, hogy a szíriai alma beérkezte után vagyononként állapítja meg az elárusási árát. Előreláthatólag két héten belül nagy almaimportra van kilátás. — Angolok magyar bort keresnek, Angliából több megkeresés érkezett a földművelésügyi minisztériumhoz, hogy ajánljanak borkereskedő cégeket és bor- tulajdonosokat, akik Angolországban bort volnának halandók eladni. A földmivelésügyi minisztérium felhívja mindazokat, akik angoloknak el akarnak adni bort , hogy jelentkezzenek a szőlészeti osztálynál. A minisztérium az iránt is tájékoztat’ ja az eladókat, hogy az angolok főleg fl*nomabb fajtákat akarnak vásárolnii és a vételárt angol valutában fizetik. — A Back-malom megszűnik. A szegedi back mainui részvénytársaság december 2-án tartja ez évi rendes közgyűlését. A napirenden a részvénytársaság felszámolása szerepel A malom, Szeged egyik leghatalmasabb ipartelepe szítaik ezzel meg. A malom a háború alap hatalmas vagyont szerzed. Az üzem azonban a háború végén megszűnt működni s állítólag annyit veszitett vagyonából, hogy a tulajdonos érdekcsoport meg akarja büntenii s inkább más üzemekre helyezi a fasulyt. A malmot a felszámolás folytán valószínűleg leszerelik és eladják.• A Tisza gyilkosság. A Tisza gyilkosság Ügyében a nyomozás tovább folyik, több terhelő vallomás után , egy eddig még ismeretlen egyénre irányul a rendőrség figyelme. Az illető Hausmann Józzsef 25 éves lakatossegéd. Hausmannt tegnap a rendőrség letartóztatta. Tegnap késő este újból kínállgatták a rendőrségen Vágó (Wilheira) Jenőt, aki előadta, hogy november 1-én, mikor a forradalmi kormány a Várban az első salnisztertanácsra ült össze, ő ott az előszobában tartózkodot. Közben megérkezett Pogány József, aki egy ideig az előszobában maradt és a falon meglátva gróf Tisza István arcképét, rámutatott és gúnyosan így szólt: ' — Na, arról is gondoskodtam, hogy ez se lássa többé az arcképét ! A rendőrség elrendeli Dartner Marcell Mór letartoztatását es atkiseinek az ügyészség fogdazava. — Faárverési hirdetmény. Zákány kapitányság 351. sz. a. levő tanyáján IS rakás szálló, akácfa önkéntes árverésen eladatik f. évi nov. 13-án délelőtt 9 órakor. Tudakozódni tellei Varga Józsefnél Földmives-utca 9. — Uj tánckurzus kezdődik f. év nov. hó közepén a zsidó isk. tornatermében kezdők és haladók részére. Mérsékelt tandíj. Tanórák: hétfő, szerda és vasárnap d. u. 4 órától fél 7-ig. jelentkezés a Dugonics-utcai polgári leány isk. tornatermé-ben szombat és vasárnap d. u. 5—7-ig, amikor ugyanott táncgyakorló cca van.' Raffnerné, ■* — Eljegyzés. Szőke Esztkét eljegyezte Krizmanits Károly. — Rózsa növendékei vasárnap 6 értől záróráig a zsidó iskola tornatermében külön táncokkal egybekötve nagyszabású táncestélyt tartanak