Szegedi Friss Ujság, 1927. április-június (28. évfolyam, 78-153. szám)
1927-04-01 / 78. szám
— Kozmetikai sziaom kutyákitölt. Párisból jelentik: Egy fiatal párisi állatorvos a francia főváros egyik legelőkelőbb utcájában kozmetikai szalont nyitott ebek számára. Az intézet foglalkozik a kozmetika minden ágával, bőrápolással, szőrnöveléssel, fogjavítással, az öregség és a testhibák eltüntetésével. Orvosok, fogorvosok, borbélyok és pedikűrösök dolgoznak serényen a rendelőben, amely pompásan bevált. Öreg buldogoknak uj fogakat raknak s az odvas rágószerveket megplombálják. A kutyák irtózatos hangversenyt rendeznek a műveletnél, de mindegy, át kell esni rajta. Nehezebb operációknál elaltatják az ebet és úgy hajtják végre rajta a szükséges műtétet. Volt kutya, amelyik rokkaptan került be az intézetbe és estére, mint fiatal kutya-derby szökött ki az utcára. Buldogok, juhászkutyák, foxterrierek, bernáthegyiek, spitzek és farkasebek várják a szükséges szépészeti eljárásokat, amelyeket kizáróan szakemberek hajtanak végre. Előkelő párisi dámák minden héten elviszik az intézetbe ebeiket, hogy szépségükben hiány ne essék. Az árak meglehetősen nagyok és gazdag emberek engedhetik meg a luxust, hogy kutyáikat ebben a műintézetben ápoltassák. — Prungel-cipőt vásárolj. Ára közepes, formája divatos, minősége tartós. — Időjárás. Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban a borus, esős idő az utóbbi 24 órában is tartott. Általában a nyugati részeken több jutott az esőből, mert mennyisége ott a 10 mm.-t meghaladta. Jóslat: Változóan hűvös idő nyugati szelekkel és az eső csökkenésével. Márc. 27-től ápr. 2-ig a következő gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot: Gerle Jenő, Klauzál-tér 3. Gergely Jenő, Kossuth L.-sugárút 3. Löbl Imre dr., Gizella-tér 5. Moldvány Lajos, Újszeged. Nyilassy Ágoston, Szilléri-sugárút 11. A gyógyszertárak nyitva vannak reggel fél 8-tól este fél 7-ig. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak a kedves rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen drága feleségem, illetve édesanyánk végtisztességén megjelentek és virágokat hoztak a megboldogult utolsó útjára, őszinte köszönetet mondunk, hogy mérhetetlen fájdalmunkat enyhíteni próbálták. Dr. Sauerwald Bálint és családja, Aranyhattyú. A közönség állandó érdeklődése mellett pénteken negyedszer kerül előadásra az Aranyhattyú, Szilágyi László és Vincze Zsigmond nagysikerű operettje. Úgy a darab, mint a kiállítása és előadása rendkívül tetszik a közönségnek, amely az első jelenettől az utolsóig pompásan mulat az operett vidám és jóízű jelenetein, ismételteti az ének- és táncszámokat és tapsolja a sze- I replőknek a sajtó által is dicsért i teljesítményeit. Megállapítható, hogy I a színház az Aranyhattyúban meg- I találta műsordarabját. I Ifjúsági előadás: Szombaton dél- I után ifjúsági előadást tart a színház, s amely alkalommal a nagy idők eseményeit felölelő Aranylakodalom c. látványos színjátékot hozza színre. A konferáló beszédet Karvas Etelka _6A éves fiú kenyérkihordás- dr. leánygimnáziumi tanárnő tartja. lUnár 3-a (kocsin, kerékpáron) Az ifjúsági előadások ezentúl 3 órafelvétetik. Kenyérörem, Londoni-k. 11- kor kezdődnek. ^GEDI FRISS 1JSÍ.—" Nagy István a vádtanács előtt, Budapestről jelentik: A vádtanács csütörtökön foglalkozott a Nagy István- féle bűnügy letartóztatottjainak felfolyamodásával. A vádtanács végzése szerint Nagy István dr., Sellő dr. ügyvédjelölt és Gazda György dr. könyvszakértő előzetes letartóztatását jóváhagyta, ezzel szemben Bogyó István ügyvéd, valamint Hódi Árpád dr. joggyakornok szabadlábra helyezését elrendelte. Nifonvifcini Iskola utca 25. szám, nilMMlorlal) Somogyi-utca sarok. Selyem puplin férfiingek .... 6 pengő Ia férfi hálóingek.................. 5 Köpper, zefír éves alsónadrág. 2 Klub tornanadrágok.............. 2 Selyem női reformnadrágok . . 3 Női selyem flórharisnyák.... 3 Francia Trammela selyem haris. 6 Női hímzett ing és nadrág . . 2 Gyermek divat flórzoknik ... 1 Gyermek nyári trikók.................1 Selyem női kockás férfi zoknik 2 Selyem magánk,széles nyakkend. 1 Férfi keménygallérok.................1 Kitűnő női és férfi zsebkendők 1 Fehér patentharisnyák m. szám. 1 Férfi pastelzokni 6 pár ..... 2 színház. Pénteken: Aranyhattyu. (Bérletszünet.) Szombaton délután ifjúsági előadás Aranylakodalom. Szombaton este: Aranyhattyu. (Bérletszünet.) Vasárnap, délután mérsékelt helyárakkal: Te csak pipálj Ladányi. Vasárnap este: Aranyhattyu. (Bérletszünet.) A színházi iroda hírei: Csütörtöktől vasáírnapig: A haj a Belvárosiban! Előadások kezdete hétköznap 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor. A Visztula hajósa. (Bemutató a Belvárodi Moziban.) Hetek óta öles reklámok hirdették, hogy szenzációs film fog leperegni a mozivásznakon: a Visztula hajósa. A villamos tetején tovasikló reklámok megtették a kipróbált eredményt: nagy várakozás előzte meg a nagyon beajánlott filmet. A Visztula hajósát Amerika egyik leghatalmasabb filmgyára készítette el, közel másfél évi gondos munka után, amely munka gyümölcse lett a művésziesen kiállított film. A technika diadalmaskodik mindvégig a darabban; a szereplők nagyhírű neve már előre garantálták a kiváló szerepmegjátszást. A most tért hódító orosz témák, amelyek meghódították már úgy a színpadot, mint a mozivásznat, amelyek tragikumukkal oly nagyon a szívhez férkőztek és mélyek. A Visztula hajósának témája ezeknek a legjobbjai közül való. Várkonyi Mihály kiválóan alakította Dimitri herceg szerepét, William Boy szerepe a tipikus, nyugodt, lázadásban is határozott Szanin-alak, kitűnően játszotta meg Fedornak, a lázadó parancsnoknak szerepét Szép volt ez a darab, volt benne szív, volt benne jellem és minden, amit ma a filmtechnika produkálhat. Nem csoda, ha az egész világ ennek a filmnek hódol ma. SPORT. Újpest—Bástya. Április 3-án, 500 főnyi kísérővel, külön vonaton fog Szegedre érkezni Újpest kitűnő csapata, hogy megmérkőzzék városunk csapatával, a »Bástyával«. A tavaszi szezonnak kétségkívül ez lesz Szegeden a legnagyobb sportattrakciója és mi bízunk abban, hogy a Bástya csapatának minden egyes tagja mindent el fog követni, hogy Újpesttől a két értékes pontot magának szerezze meg és ezzel az I. oszt. ligabajnokságban az őt megillető előkelő helyezését bebiztosítsa. Előzőleg 2 órai kezdettel amatőr csapatok mérkőzése. Rádió műsor. Budapest. 9.30, 12. Hírek, közgazdaság. 1. Időjárás- és vízállásjelentés. 3. Hírek, közgazdaság. 4. Onkel Hans mesél a gyermekeknek. 5. Időjárás- és vízállásjelentés. Utána Bozóky Dezső dr. előadása Kínáról. 6. Cigányzene. ,7.20. Mit és kit idézek ? Irodalmi rejtvényverseny. 8. Kedvező légköri viszonyok esetén külföldi átvitel. 9.30. Az Operaház tagjaiból alakult kamarazenekar hangversenye. Bécs. 11. Hangverseny. 4.15. Zenekari hangverseny. 6. Előadás: Beethoven és Mozart. 7. A világirodalom költészete: Japán. 7.45. Operettelőadás. Utána tánczene. Berlin. 3.30. Asszonyoknak. 4. A zene jelentősége a kultúrában és a politikában. 4.30. A kínai epika. 5. Zenekari hangverseny. 6.50. Előadás: Az új Angora. 8. Rádiójáték. Frankfurt. 3.30. Ifjúsági műsor. 4.30. Előadás asszonyoknak. 5.45. Felolvasás. 6.15. Irodalomtörténeti előadás. 6.45. Gyorsírás tanfolyam. 7.15 1927. április 1. Előadás a tudomány és technika világából. 7.3 5. film hetl^nné. 8.45. Csillagászati előadás. 8.15. A frankfurti rádió 3 éves jubileuma. 11. Tánczene. Lipcse. 12. Tánczene. 3.30. Gyors Írási tanfolyam. 4.30. Szórakoztató zene. 6.05. Uj könyvek ismertetése. 6.30. Angol nyelvtanfolyam. 7.30. Előadás híres bohócokról. 8.15. Rádiójáték. Versuche. 10.15. Tánczene. Milánó. 4. Jazz-band. 5.20. Gyermekműsor. 8.20. Német nyelvtanfolyam. 8.45. Tudományos beszélgetés. 9. Hangverseny. 10.45. Jazz-band. München. 1.55. Tőzsdei jelentés. 2.45. Előadás. 3.20. Részletek Puccini Bohémek című operájából. 4. Tánczene. 5.30. Előadás a takarékosságról. 8. Vidám műsor. 10. Sporthírek. Róma. 4.30. Gyermek műsor. 5.15 Jazz-band. 8.45. Hangverseny. Stuttgart. 3.50. Asszonyoknak. 4.15. Szórakoztató zene. 6.45. Dramaturgiai előadás. 7.40. Csillagászati előadás. 8. Sváb komédia-est. A D. R. C. hírei. Pénteken estre fél 8 órakor rádiótanfolyam kezdők számára, a Royal-kávéház különtermében. Házbontás közben agyonsújtotta a leomló fal. Debrecenből jelentik: A közeli Bakonszeg községből borzalmas halálos balesetről tettek jelentést a debreceni királyi ügyészségnek. A község határában, az úgynevezett Sárrét földön tegnap délután egy arra haladó földműves kétségbeesett jajgatásra lett figyelmes. A segélykiáltások egy félig lebontott tanyaépületből hallatszottak. Azonnal odarohant s megdöbbenve látta, hogy egy leomlott fal romjai alól egy véres emberi fej bujdcant elő. Hirtelen hozzáfogott a romok és a téglatömeg eltakarításához és rövidesen kiszabadította a szerencsétlen embert kínos helyzetéből. Az épület mellett egy szekér állott, arra felsegítette a keservesen nyöszörgő embert és a faluba hajtott. Mire azonban a faluba értek, súlyos sérüléseibe belehalt a szerencsétlen ember A halálos balesetet jelentettek a csendőrségnek, amely megállapította, hogy az áldozat Barna Balázs 69 éves földmives, akit a tanyaépület bontása közben ért a végzetes baleset. 100 pengő 90.80 Zürichben. Zürichi zárlat: Paris 203600, London 25.2525, Newyork 51975, Milánó 23.8250, Berlin 123-2500, Wien 0 00731C00, Szfma 3-7500, Prága 15.3950, Varsó 57 9500, Belgrád 9-1300, Bukarest 3-4500. A valuta és devizaforgalom záró*árfolyamai 1 angol font 27-7700— 27 9300 P, 100 cseh korona 16-90—16 98 P, 100 dinár 10-0100—10 0700 P, 100 dollár 570—60-57300 P, 100 francia frank 2250 —22 80 P, 100 zloty 63-20-64 70 P, 100 leu 3-40-3-54 P, 100 líra 26.35-26.85 P, 100 márka 135-47—135-97 P, 100 shilling 80 3250—80-6750 P, 100 svájci frank 109 95-110-35 P. Terménytőzsde: Tiszavidéki búza 76 kg os 34 00, rozs 26 50, árpa 23 00, zab 22 20, tengeri 2010, búzakorpa 17 80. telefon 1185 telefon 1185 Április 1, 2, 3 án, péntektől vasárnapig Lubitsch Ernő hallatlanul szellemes vígjátéka 7 felvonásban EZ PARNID Főszereplő: MONTE BLUE Azonkívül: HENNY PORTEN nagy drámája: Társadalmi dráma 7 felvonásban. Előadások kezdete: 5, 7, 9, vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor.