Szegedi Gyorsíró, 1911. szeptember - 1912. június (8. évfolyam, 1-10. szám)
1911-09-20 / 1. szám
élő nemzedéknek, hogy milyen nemes eszközökkel, milyen megfeszített munkával győzött a jobb. Megismertetjük a mai gyorsírókkal az elmúlt kultúrharcunkat, amely minden izgalmai és szenvedélyességei mellett is hazafias és kulturális volt, mert igaz ügyért, a magyar közművelődés szent ügyéért folyt. Sok hasznos tanúságot vonhatunk le félszázados működésünkből, nagy idők nagy embereiről és nagy embereknek még nagyobb cselekedeteiről, tetteiről, közhasznú munkásságáról emlékezhetünk meg. Megérdemli ez a félszázad azt, hogy minden magyar gyorsíró egy szívvel és lélekkel csakis annak érdekében dolgozzon ; méltó arra, hogy 1913. évben mint egy nagy gyorsíró nemzet, számolhassunk be alkotásainkról, bizonyíthassuk be a művelt világ előtt azt, hogy eredményesen munkálkodtunk. És ezen a jubiláris ünnepségen meg kell emlékeznünk arról, akit legszívesebben láttunk volna körünkben, aki három évtizeden át tevékenyen és fáradtságot nem ismerve küzdött azokért a szép, azokért a magasztos ideálokért, amelyeket ő teremtett meg nemzetének, de ő maga nem juthatott be az ígéret földjére, hogy megláthassa fennen lobogtatott zászlójának, szép művészetének győzelmét, diadalát. Remélt és munkálkodott, soha el nem csüggedve, éjjelt nappallá tett, dolgozott fáradhatlanul 30 éven át azért, hogy mi most jubilálhassunk. Épen a jubileum esztendejében lesz két évtizede annak, hogy Markovits Iván elköltözött közülünk. Ezt az alkalmat föl kell használniuk a magyar gyorsíróknak arra, hogy 1913-ban felállíthassák a nagy magyar kulturharcosnak, a győztes gyorsíró vezérnek dicső emlékét. Az 1913. év jubileumot az egész országnak kell rendeznie. Az nem szabad, hogy a főváros megemlékezése legyen, annak a magyar gyorsírók ünnepének kell lenni. És ezért részt kér abból az ország minden nagyobb, jelentősebb helye. Olyanképen kell beosztani az ünnepséget, hogy annak egyes szálai elágazzanak a nagyobb vidéki gócpontokra is. Szeged teljes erejével részt óhajt venni az ünnepség rendezésében, de részt is kér magának és annak sikere érdekében mindent elkövet. Ennek tanújelét adta akkor, amidőn az Országos Magyar Gyorsíró Egyesület társelnökének, Hencz Károly dr. országgyűlési képviselő úrnak kérelmére beleegyezett abba, hogy a Nemzetközi Qabelsberger Szövetség legközelebbi kongresszusát 1913. évben Budapesten tartsa meg egyesületünk korábbi meghívása dacára, amit a Szövetség el is határozott s így annak tagjai közül is sokan jönnek el velünk együtt ünnepelni a magyar gyorsírás jubileumát. Ennek a jubiláris ünnepségnek még sok más kérdést kell megoldásra juttatni. Elsősorban minden egyesületet és kört, minden egymással ellentétben álló gyorsírót össze kell hoznia, ki kell békítenie. El kell felednünk mindazt, ami bennünket egymástól szétválasztott és keresnünk kell a módot és alkalmat arra, hogy ismét egy táborban egyesülhessünk. Rendeznünk kell a rendszeri revízió megoldatlan kérdéseit, megalkotni a rendszeri egységet és örömmel fogadni vitaírásunkba azokat az életrevaló hasznos újításokat, amelyeket Fabro Henrik dr. terjeszt és amelyeket gyakorló gyorsíróink oly szép sikerrel alkalmaznak is. Meg kell csinálni úgy a versenyírást, mint a gyakorló gyorsírók képesítésére vonatkozó szabályzatokat. Ki kell sürgetnünk a gyorsírás kötelező tárggyá tételét a felsőkereskedelmi iskolákban, aminek következménye a gyorsírástanári vizsga reformja kell, hogy legyen. Minden nagyobb városban gyorsíró egyesületet és minden jelentékenyebb iskolában ifjúsági gyors-