Szegedi Gyorsíró, 1923. szeptember - 1924. június (19. évfolyam, 1-10. szám)
1923-09-20 / 1-2. szám
dicsőséget, ki szüleinek e házában töltő gyermekéveit. Szabad magyar szó, hogy több ne vesszen sőt századokra nyújtsa életét A nyíregyházai városi felsőkeresk. iskola reformgyorsítókörének az az elhatározása, hogy magát rólam nevezze el, számomra kedves meglepetés volt, amely jóleső érzéssel töltött el annál is inkább, mert a reform terén kifejtett munkásságomért nyilvánított ez az erkölcsi elismerés éppen a magyar tanulóifjúság részéről ért, amelynek érdekeit a reformmal elsősorban szolgálni kívántam, amelynek érdekeit szolgálni tanári hivatásomnál fogva is kötelességem volt. Amikor az elismerésnek a névfelvételben megnyilvánult és így rám nézve igazán nagyon megtisztelő módját hálásan megköszönöm, engedjék meg, hogy a rólam elhangzott szép elismerő szavak kapcsán megemlékezzem azokról a munkatársaimról is, akik engem a reform megvalósításában támogattak, értem elsősorban az O. Gy. T. Gab.M.-rendszerű szakosztályának kiváló tagjait, valamint azokat aneves szakembereket, akikkel e szakosztály magát a reformtárgyalások idejére kiegészítette és végül mindazokat, akik a szakosztályt beküldött véleményeikkel és javaslataikkal támogatták. Az elismerés, amely nekem a reform terén kifejtett munkásságomért osztályrészül jutott, nekik is szól. Ezek után aztán legyen szabad magamról is szólanom, nem érdemeimről, mert ilyeneket nem vindikálok magamak, hanem arról, hogy miképen alakultak ki bennem reformtörekvéseim és miképen váltak azok valóra, minekutána a gyorsírás ügyének intézésébe befolyásom támadt. Gyorsírói reformtörekvéseim nagyon messzire nyúlnak vissza, arra az időire, amikor én magam kezdtem a gyorsírást tanulni. Mivel szegénysorsú tanuló voltam, aki az évi 120 gyorsírói tandíjat nem kockáztathattam, egy lelkes osztálytársamtól (Bata Lukácstól) kaptam ingyen az első gyorsíróleckéket IV. gimn. koromban. Mesterem, aki szintén akkor kezdte a gyorsírást tanulni, mindig csak egy-két leckével volt előbbre, mint én. Minél mélyebben hatoltam bele a rejtelmes írásba, annál jobban szaporodtak a nehézségek, amelyeket mesteremmel együtt nem mindig találtunk logikusnak s annál jobban lankadt érdeklődésem is. Az a jegyig még csak eljutottam, itt azonban cserbenhagytam tanítómat, aki pedig váltig erősítette, hogy azok közül, akik első éve tanulják a gyorsírást, a rendes tanfolyamon, egyik sem tud annyit, mint én. Ezt a jó véleményét alkalmilag büszkélkedvén, hogy ő is terjeszti a gyorsírást. Hogy a lelkes ige, mely játszva röppen, a hanggal el ne tűnjék szerteszét. Eszközt be nyújtál ehhez a magyarnak Markovits.----------A magyar gyorsírók. a gyorsírás tanárával (CsereiJózseffel) is közölte, aki azután a következő évben ingyen vett fel a gyorsíró tanfolyamba. Itt aztán módomban volt közvetlenül tapasztalni, hogy a gyengébb tanulók mennyire nem tudtak megbirkózni a tárgy nehézségeivel és hogy ennek folytán mint szaporították a félbemaradt gyorsírók számát; pedig Cserei .1. akkoriban az országnak egyik legnevesebb és leglelkesebb gyorsírás tanára volt. Tapasztalataim még inkább gyarapodtak, amikor mint 8. gimnazista a Szent Imre-intézetben tanítottam is a gyorsírást. Olvasván a gyorsírói szaklapot, már akkor nagyon rokonszenveztem azokkal, akik a rendszeri egyszerűsítés mellett törtek lándzsát, nem is gondolván persze arra, hogy valamikor nekem fogkelleni a már akkor dúlt csatát dűlőre vinnem. 1904-ben harmadéves tanárjelölt koromban tettem le a gyorsírás tanításra képesítő vizsgálatot és 1906 óta tanítottam aztán a gyorsírást a budapesti kereskedelmi akadémiában. Itt aztán bőségesen nyílt alkalmam tapasztalatok gyűjtésére, különösen a tömegtanítás szempontjából. (Kötelező látogatási eredmény - elégséges nem elég!) Tanítás közben szerzett e bőséges tapasztalataim , mondhatnám Markovits fellépése óta (1863 óta) úgyszólván napirenden volt rendszeri reform rendíthetetlen hívévé tetteik és attól a pillanattól kezdve, amikor az O. Gy. T.-ban szóhoz, később pedig a helyettes, majd a rendes előadói tisztséghez jutottam, felelősségem és kötelességem tudatában erélyesen kezembe vettem az ügyet s bízva energiámban és érezvén széleskörű és mélyreható tanulmányokon és gyakorlati tapasztalatokon alapult sziklaszilárd meggyőződésem helyességét és igazságát, habozás nélkül vittem az ügyet a maga útján, nem törődvén sem gánccsal, sem rosszakarattal, sem a konzervativizmusnak a megszokottságban rejlő hatalmával. Azt mondottam, hogy nem törődtem a rosszakarattal és gáncsoskodással. Ez a gáncsoskodás elsősorban a más rendszerű gyorsírók részéről indult meg, nevezetesen a Nagy Sándor-iskola részéről, amelykezdettől fogva a könnyűség jelszavával dolgozott és így a reformtörekvéstől veszélyeztetve látta azt a kis területet is, amelyen eladdig megvetette a lábát. Bár elismerték ezek azt, hogy a reformírás a régivel szemben sokkal könnyebb, ezt az előnyt azonban a maguk javára akarták könyvelni, mondván, hogy a reformírás újításait Nagy Sándortól vette át. Ezt az állítást annak A reformgyorsírás. lr. Denis .János nyíregyházai beszéde. —