Hétfői Rendkívüli Ujság, 1925 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1925-01-05 / 1. szám

Szegedi krónika. *** Abból a sok jókivonatból, amellyel a felkelő Újév hajnalán elhalmozták az emberek egy­­mást, ha csak néhány is betel­jesedne, örök boldogság volna az élet. Nem volna beteg ember, testvér, rokon. Nem ismernénk többet a kórházakat és­ nem ir­tóznánk a klinikáktól a­ ki­jövet esztendők­rr-;Víta.. isHfehér köpenyes orvosf*^!®!^ kom­olykod­­nak álmunkba "Játikák tiszta homályában sem szoronganánk levett kalappal és nem beszél­nénk félre disznótorok, vagy töl­tött káposztás ebéd után, amikor tiz szármát kebeleztünk be és lukat eresztettünk a nadrágszij­­ton. Vigan szaladgálhatunk a villamossínek között és gyors menet közben a rohanó kocsiról ugrálhatunk le. A viharos, isten­­kisérlő időben szánhatunk baj nélkül lélekvesztőre és az úszás tudománya nélkül is neki vág­hatunk Tisza túlsó oldalára, ahol marosi homokot görget a víz. Nem kell félnünk a leeső téglától. Akár táncolhatunk a síkos járdán és vattával sem kell bedugni füleinket, ha a kis kereszt utcákon vágtat a cég, amely előjön ajtónyiláson, be­lopódzik a törött üvegen és le­talál a kályhacsövön is. Ha úgy tetszik, mindennap berúghatunk­. Ismeretlen lesz a kaizenjammer. Elkerül utunkból a gázlámpa és árkok mélyén ruganyos matrac simul meg. Mindig tele bankó­val a pénztárcánk. Elseje táján nem hasogat a fejünk és ulti­mékor a szabóhoz készülődünk, , pénzt számolgatunk esténként és a családi albumot nézeget­jük, amelyben örökéletűek a fény­képek. Tele hálaadással, sokat járunk a templomba és minden imánk meghallgatásra kerül a menybéli Hatalmasságnál. Nem járunk görbe utakon és mindig édes lesz a csókunk és forró az ágyunk, tüzes a vérünk. A pász­torórákról sohasem késünk le és a detektívek sem kopogtatnak be a garni-szállók szobáin. Éj­szakai kóborlásaink közben a kivert kuvasz sem harap bele lábikránkba és náthát sem sze­dünk fel, ha tavasz táján haja­dón fővel sétafikálunk. Minden elsején fizetésemelésre ébre­dünk és árleszállítással kedves­kedik a tejes, a fűszeres, a százkilós mészáros, a gyorskezű borbély, a kávés és Andor Zsig­­mond. Adó­elengedéssel örven­deztet meg a magas kincstár, akinek kérésére többet utazunk vonaton és az aranyvégű kü­lönlegességeit szívjuk el, anél­kül, hogy pénzünkbe kerülne. Nem kell majd rossz tárcákon bosszankodni és a regényeknek is lesz végük és némi meséjük. Nem kutatjuk senki arcából, hogy ki a zsidó vagy keresz­tény és utazhatunk vizum és vámvizsgálat nélkül, jót ír a kri­tika színészről, darabról egyaránt és nem lesz senki sem többet öngyilkos, aki szerződést nem kap, vagy hűtlenkedett hozzá kedvese, gyógyíthatatlan baja busongatja, szegényház fenye­geti, ha intő jön a papához, aki nem ad beleegyezést a férj­választáshoz . . . Vegyük jókivánatok meg, hogy életünkben, talán azért veszterkor, fogyott a komolyan az újévi légióit és figyeljük mi teljesedik be amikor örömünkben állunk tótágast Szil­­hogy egy évvel ismét földi kálváriajárás. HÉTFŐI ÚJSÁG A szegedi index sikere. Az év végével lezárt kimuta­tások szerint, Szegeden az el­múlt esztendőben 834 bejelen­tett gyűlést tartottak, amelyek közül a legtöbb politikai jellegű volt. Ez a hatalmas szám azon­ban jóval alulmarad a tavalyinak. Elmaradtak a múlt esztendőben ugyanis a bérmozgalmi gyűlések. Alig 3—4 sztrájk tarkította az év történetét, amivel a munkaadók és a munkások megegyezésén alapult helyi index kiküszöbölt minden bérmozgalmat. Az ország vidéki városai kö­zött egyedül Szegeden vált be az indexrendszer, amely békét biztosított a termelésnek és meg­akadályozta a munkanélküliség terjedését. A politikai jellegű gyűlések­nek, legnagyobbrészt szervez­kedő jellegük volt. Szerb választások miatt kiutasítottakat visszaexpediáltak Szegedről. A horvát Radics-párt felosz­latásával kapcsolatban Horvát­országban és Bácskában any­­nyira kiélesedtek az ellentétek, hogy belforradalomtól lehet tar­tani. Az SHS állam, mint is­meretes, a választás küszöbén áll s a szenvedélyek olyan ma­gas fokra jutottak, hogy a kor­mányzat minden eszközt törvé­nyesít, amely az ellenzék és a kisebbség letörésére vezethetne. A bánátból, ahol Horvátorszá­gon kívül főfészke van a Radics­­pártnak, törvényes kiutasítások történnek. A főkorteseket a kormányzat most úgy igyekszik eltüntetni, hogy egyszerűen kiutasítja az országból. Az elmúlt napokban egy egész szerb szállítmány kiutasított érkezett Szegedre, akik egynapi itt tartózkodás után tovább lettek expediálvá. A szom­bati napon öt család bunyevác érkezett Szegedre, akiket a ma­gyar hatóságok nem fogadtak be és visszaküldték őket Sza­badkára. A kiutasítottak minden élelem és bútor nélkül érkeztek Szegedre, úgy hogy látni való volt, hogy a szerbek csak ijesz­­tésképen játszatták el velük a kálváriajárást. A szerb választások idejére különben a szerbek teljesen el­zárták a határt, úgyhogy még a vízumos engedélyek is érvényü­ket vesztik. A szigorú határzár különben nem újság a Pasics­­kormányzat történetében, amikor tűzzel-vassal igyekeznek az SHS állam érintetlenségét megőrizni. A MÁV-nál minden két tényleges tisztviselőre egy nyugdíjas jut. Amióta a MÁV kereskedelmi vállalatként működik, azóta több­ször szó esett arról, hogy reví­zió alá veszik a MÁV nyugíja­­sainak ügyét. Erre a beavatottak szerint azért volna szükség, mert a hivatalos kimutatás szerint ma­holnap minden két ténylegesen szolgáló MÁV tisztviselőre egy nyugdíjas jut. A MÁV deficitjét tudvalévően azok a járulékok növelték, amelyeket nyugdíjjáru­­lékok címén fizettek ki. Most, hogy a MÁV végre kereskedelmi vállalattá lett és a legfőbb fel­ügyeleti jogot a kereskedelmi miniszter gyakorolja, újabb ter­vek merültek fel a MÁV-nyug­­díjasok ügyének rendezésére. Erre a kérdésre vonatkozóan két tervezet alakult ki. Az első tervezetet az érdekelt nyugdíjasok képviselete,a KANSz készítette és ebben — informá­torunk szerint — azt javasolja a kereskedelmi miniszternek, hogy a MÁV-nyugdíjasokat fizesse a pénzügyminiszter, aki azonban ezt a súlyos terhet nem haj­landó magára vállalni. Maga a MÁV elnöksége is javaslattal lépett elő s azt indítványozta a kereskedelmi miniszternek, hogy a MÁV nyugdíjasait kezeljék ál­lami nyugdíjasokként.­Erre nézve tudni kell, hogy a MÁV-nyugdí­­jasok kedvezőbb elbírálásban részesülnek, mint az állam nyug­díjasai, amint hogy járulékaik is magasabbak, mint a többi állami alkalmazottaké. Előreláthatólag a kereskedelmi miniszter a MÁV elnökségével olyan megállapo­dást fog létesíteni, hogy a­­MÁV nyugdíjasait átveszi az állam és őket, mint állami nyugdíjasokat fizeti, csupán az évtizedek során befizetett nyugdíjjárulékok ellen­értéke címén kapnak húszszáza­lékos többletet a MÁV-nyug­­d­­jsok. Ezzel kapcsolatban érdekes rendelettervezet fekszik a keres­kedelmi minisztériumban, illetve a MÁV elnökségénél. Ebben ál­lítólag arról van szó, hogy ezen rongyos­ akció január 15-én vég­­ül nem szabad növelni a MÁV t­zedik, nyugdíjasainak számát. Ezt úgy vélik elérni, hogy ezentúl csak szerződéses viszonyban alkal­maznak a MÁV-nál tisztviselőket. Ezek a szerződéses alkalmazot­tak nem lesznek tagjai a MÁV nyugdíjintézetének, tehát nyug­díjjogosultságuk sem lesz­ sem az állammal, sem­ a MÁV-val szemben. Ezeket úgy fogják kár­pótolni, hogy magasabb összeg­ben állapítják meg havi illetmé­nyeiket. Tudni vélik ugyanis, hogy a kereskedelmi miniszter százezer aranykoronát engedélyezett a MÁV elnöksége részére kará­csonyi jutalmak céljára. Az volt a kikötése, hogy ebből az ösz­­szegből a vasutasok kétharmad­része kapjon karácsonyi jutal­mat. Ehelyett a MÁV elnöke tíz­ezer aranykorona jutalmat ka­pott, az igazgatók ötezer arany­koronát, az üzletvezetők és a helyettesek 500 aranykoronát. Olyan visszásságok is előfor­dultak, hogy egyes osztályfőnö­kök nem kaptak jutalmat, a he­lyettes viszont kapott. Ötszáz kisrongyos didereg még az utcákon. A minden évben megindult kisrongyos-akciónak csak félig sikerült a ruházatlanok nyomo­rát enyhíteni. A társadalomnak a sokféle egyéb jótékonysági mozgalmak között ellanyhult az adakozó kedve. A mai gazda­sági viszonyok különben is ne­hezek és a most megindult kis­­rongyos-akció már­is várakozá­son felül sikerült. Az iskolai összeírások szerint a szegedi iskolákban ötszáz lábbeli nélküli kisrongyos szorul segélyre, kik­nek, ha jól végződik is a segé­lyezési akció, csak egy kis hányada jut a legszükségesebb ruházati cikkhez. A kialakult tervek szerint a szegedi kis- Stinnes-féle porosz öntödei koksz és elsőrendű porosz szerig valamint prima­l­mázsánként 47000 koronáért, aprítva 570X30 koronáért, a város terüle­én hazaszállítva. Kossuth Lajos­ sugárúti telepén. Telefon 16—47. Szegedi Bankegyesület 194 Szeged milliárdokat örökölt Bécsből. Egy Szegedről elszármazott orvos az örökhagyó. A szenzáció erejével fog hatni ama bécsi megbízható forrásból eredő hírünk, hogy Szeged jóté­kony társadalmi intézményei rö­videsen olyan tekintélyes támo­gatásban részesülnek, amely lehetővé teszi, hogy működé­süket céljuknak megfelelően kiterjesszék. A jótékony örökhagyó, aki pár hét előtt hunyt el Bécsben, dr. Kunitzer Adolf orvos, aki itt született Szegeden és igen szegényes viszonyok között nőtt fel és tanulmányait nehéz nél­külözések között folytatta. Apja Kunitzer Sándor szegény piaci árus volt, aki fiát csak úgy taníthatta, hogy szájából vonta meg a falatot. Orvosi tanulmá­nyainak befejezése után azon­ban szintén nem mosolygott dr. Kunitzerre a szerencse és ezért kivándorolt Amerikába, ahol közkedvelt orvossá lett és közel negyven évi működése alatt tekintélyes vagyont szer­zett és dollárokban is több­szörös milliomossá lett. A háború lezajlása után — miután gyermekei nem voltak — nyugalomba vonult Kunitzer dr. Majd később, három évvel eze­lőtt visszatért Európába és Bécs­ben telepedett meg, ahol több rokona is lakott. Egy évvel eze­lőtt súlyos májrák támadta meg egészségét és miután annak gyógyíthatatlanságával tisztában volt, elkészítette végrendeletét. Vagyona felét rokonaira hagyta, akik közül Szegeden már senki sem élt, másik felét jótékony­célra. És itt emlékezett meg szülővárosáról. Az árvaházaknak, nőegyleteknek és karitatív egye­sületeknek jelentékeny összeget hagyott, de ezenfelül külön egy nagyobb összeget egy Szegeden létesítendő zsidó kórház céljaira. Kunitzer dr. végrendelete egy bécsi közjegyzőnél van letétbe helyezve és hír szerint rövid időn belül bontják fel és kerül hivatalosan is nyilvánosságra a szegedi jótékony egyesületek hatalmas öröksége. Nem a táncok, hanem a táncolás módjai erotikusak. Minden táncot lehet művésziesen táncolni. Annak idején sok kifogás me­rült fel a divatos táncok ellen. El­mondhatjuk, joggal tették azokat kifogás, kritika tárgyává. Emlék­szünk, hogy egyik-másik hatóság annak idején nem is engedte meg ezeknek az u. n. frivol táncok­nak a hatósága területén való lejtését azzal az indokolással, hogy szeméremsértőek, ízléste­lenek. Ezek az új táncok azonban terjedtek és túllépték a tánc­iskolát, minden mulatságon, bá­lon, estélyen túlságos kultusznak örvendtek, úgyhogy valósággal „szalontáncok“-ká emelkedtek. Kiváncsiak voltunk arra, hogy ezek a világhódító táncok csak­ugyan olyan erotikusak, csak­ugyan olyan ízléstelenek­­, ami­lyeneknek kikiáltották őket és ezért felkerestünk egy szegedi jóhírű táncmestert, aki a követ­kezőket mondotta: Minden táncban van művészet és minden táncot lehet nagyon kifogásolható módon táncolni. Kijelentem, hogy egyik tánc sem erotikus, hanem abban van az erotikum, ahogyan táncolják. A tánc nem arra való, hogy egy­más testének a melegét éreztes­sük, sem arra, hogy a nő kövér­ségét meghatározzuk a meg nem engedett átszorítással: a tánc pedagógiai, egészségügyi és mű­vészeti célokat szolgál. A táncmester ezután egyik ta­nítványával bemutatta a legújabb táncokat, főként azokat, amelyek erotikusaknak, ízlésteleneknek vannak kikiált­a. Ahogyan a tánc­mester és tanítványa ezeket a táncokat elrejtette, valóban nem találtunk bennük semmi kivetni valót és igazat adtunk abban neki, hogy nem a táncok figu­ráiban van a kivetni való, ha­nem a táncmodorban. Az igazi táncmester az új tán­cokat eredeti formájukban ta­nítja. Vannak azonban — sajnos — táncmesterek, akik kiforgat­ják a táncokat eredeti mivoltuk­ból, ami természetesen eltor­zítja ezeket a táncokat. Nagy baja a magyar táncmes­teri karnak — mondotta a tánc­­mester —, hogy a táncmesteri pályára eddig sok nem odavaló elem került. Mindenki maradjon és folytassa a maga mestersé­gét és az asztalos ne cserélje fel a gyalupadot a táncteremmel. Ha a magasabb iskolai vég­zettséget előírná a belügyminisz­ter és a tanfolyam is felállít­at­­nék, a táncmesteri kar színvo­nala sokkal magasabb lenne és akkor nem volna panasz az »erotikus” táncokra. Nagy megelégedéssel töltötte el a táncmesteri kart a belügy­miniszternek az a rendelkezése, mellyel az 1918. évi november hó 1-től kiadott összes táncmes­teri okleveleket felülvizsgálta és egy csomó oklevelet megsemmi­sített, illetőleg nem látott el sza­bályszerűségi záradékkal. Ez a rostálás nagyon szüksé­ges volt, mert egyesek szabály­talan oklevél alapján élveztek jogtalan előnyöket, továbbá mert sok olyan egyéntől szabadult meg a táncmesteri kar, akik egy­általán nem valók erre a pályára. 1025 január Amikor Tápén teáznak. A teafa élvezete bizonyos mű­velődés foka Szeged vidékén s a háború alatt a szomszédé Tápé községben először ism­­edtek meg a teával. A' nincsen ház Tápén, ahol vés előtt nem teázná­'-"'­Az egyik jobb ember felesége a hitségével akart megmenekülni részeges urától. A teafőzet mellé a rumos üvegbe ugyanis lúgot csempészett. A gazda haza is keveredett a kérdéses napon, amikor felesége elkészítette neki a párolgó teát s bele a legnagyobb nyugalommal rum helyett lúgot öntött. Gazdaáram azonnal észrevette a kellemet­len tévedést, de már késő volt, úgyhogy azonnal beszállították a közkórházba. A megindult csendőri nyo­mozás azonnal megállapította a mérgezést, azonban az asszony körömszakadtáig tagadta a szán­dékosságot. A mérgezési ügy­ben az ügyészség most készí­tette el vádiratát. A kalendárium árusok harca egymás ellen. A kalendárium árusítás min­dig jó üzlet volt. A tanyavilág­nak talán a biblián kívül egyet­len olvasni valója volt a naptár, amely megmondotta a jövőt, or­vosságot mondott a hasmenés ellen és kiírta a dorozsmai vá­sár idejét. Soha annyi külön­böző kalendárium, mint az idén, nem volt még a piacon. Egyben annyi árus sem. Különösen az alkalmi árusok konkurrenciája veszélyeztette a hivatásos kalen­dárium árusok üzletét, kik emiatt a napokban panasszal is fordul­tak Bottke Sándor rendőrfőtaná­csoshoz, tiltakozva az illeték­telenek árusítása ellen. A hiva­tásos naptárárusítók, kik a ka­lendárium mellett egy hónapra való egyéb olvasni valót mel­lékelnek a vevőnek, azt kese­regték el, hogy ma­holnap kol­dulni mehetnek, mert már a csirkeárus is naptárt árul, rontva a régi bevált üzletet. A megnyugtató ígéretre, a kalendáriumárusok megbékélve távoztak, hogy tovább terjesszék a jó magyarok egyetlen szellemi táplálékát. Kállay dr. jogi szemináriuma Pallavicini­­utca 3. szám alatt. Fogad egész nap. Telefon 9.

Next