Szegedi Híradó, 1861 (3. évfolyam, 24-103. szám)

1861-10-09 / 80. szám

nincs ember, aki megmondhatná, mi sorsa lesz a kereszténységnek s vele az emberiségnek, s külö­nösen Európának, ha a kath. egyház, megrendi­­tése folytán azon alapoknak, melyeken szervezete századok óta nyugszik, desorganizáltatnék, s feje­delme az olasz kormányférfiak kezeibe esnék. Fog­­hatnák ezt tűrni, maradhatnánk még pápisták, ha pápánkkal idegen országjárok rendelkeznek? Meg­engednék-e a fejedelmek, meg-e a nemzetek, hogy alattvalóik, hogy polgártársaik, hacsak a lelkiek­ben is, miután ezek a földiekre oly nagy befolyás­sal vannak, engedelmeskedjenek azon egyházfőnek, kiről nem tudják, váljon nem nemzete világi ha­talmának akaratját hangozza-e vissza? T. választ­mány ! itt a következmények oly világos és szigorú logikával jelentkeznek, hogy föltéve a tényt, mint valót, beállásukról nem is lehet kétkedni. A pápa világi fejedelmiségének megszüntetését nemsokára követné a tilalom, a többi európai államok részé­ről minden összeköttetés ellen a római egyházfeje­delemmel, ki ez esetben többnek nem tekintethet­nék, mint legfölebb az olasz nemzeti főpapnak. Alakulnának tehát nemzeti egyházak, melyek mindannyian az államhatalom alatt állanának, el­enyészvén függetlenségüknek azon egyetlen kőszála, melyet a minden világi hatalomtól független feje­delmi pápaságban birnak. A kereszténység leglényegesb társadalmi vív­mánya abban áll, hogy a két hatalmat, a vallásit és polgárit, a keresztet és kardot, elválasztotta, vagyis a lelkismeretet az erőszaktól függetlenné, tehát szabaddá tette. Ezen elválasztás, illetőleg szabadság volt a keresztény világban minden ha­ladásnak , minden szabadságnak szülője s dajkája. Annak fényében keltek s csíráztak ki minden egyéb, társadalmi szabadságok s jogok. Ez törte meg az állam azon mindenhatóságát, melynek folytán az ó­kori, még legkiképzettebb köztársaságokon is uralkodott s vörös fonalként szövődött keresztül a zsarnoki alap. A felszabadított lelkismeretben birt az emberiség először valamit ezen a világon, mi felk­iállott az emberi államakaraton. Volt benne valami isteni, mit a hatalomnak respectálni kellett, szóval, voltak elidegeníthetten jogai, melyeket sem dictatori parancsokkal elutasítani, sem népgyűlési szavazattöbbséggel levoksolni nem lehetett. Apáink jól tudták, mit bírnak a lelkismereti szabadságban, azért ontottak annyi vért érette. A szabad és független pápa világító tornya, élő jel­képe , szent horgonya volt ezen szabadságnak min­den , katholikus vagy nem-katholikus keresztényre és emberre nézve. E toronynak erőszakos ledön­tése jelszó lenne a pogány állam átalános vissza­kozására, a vallásfelekezeteknek különbség nélkül az államhatalom alá hajtására, az emberiség elide­­geníthetlen jogainak ezen hatalomtóli függőkké té­telére. Ismét ott volnánk, ahol Krisztus előtt vol­tunk : ismét az ököljog volna az ultima ratio rerum. Más, az emberiséget nem kevésbbé érdeklő tekintet, mely a pápaság számára független és szabad léteit követel, az emberi­ nem minden tag­jainak testvériessége, Isten előtti egyenlősége. A pápa azáltal, hogy minden népek és nemzetek, Teremtősöket a földön láthatólag helyettesítő atya, a testvériesség eszméjének concret kifejezése. Min­den nemzetek testvértagok a nagy emberi­ nemben, mert egy közös lelki atya alatt közös rendeltetés­sel bírnak. A tan, mely őt közös atyává emeli, alattvalóit különbség nélkül lelkileg egyenjogosított testvérekké fölszenteli. A pápa, mint közös lelki atya nélkül megrendülne az átalános testvériesség eszméje; nemzetek nemzetekké különitnék el ma­gukat, külön, nemesebb, fensőbb rendű eredetet álmodván mindegyike a maga számára, hasonlólag az ó­kori népekhez, melyek mindegyike egy-egy Istentül származtatta, más nép testvéréül pedig épen nem tekinté magát. A tudomány, művészet, ipar, kereskedés mind egoistikus, s csak úgy nem képes fentartani az eszmét ma, mint nem vala képes a régi népek­nél. Rendüljön meg csak az e tekintetben szigorú kath. dogma, mely minden embernek közös atyát adva, ember és ember között eredetre és rendelte­tésre nézve különbséget nem tesz, s azonnal látni fogjuk előtérbe tolakodni a hiúságot, mely a kék vér fensőbb igényeit hangoztatni fogja. A tudo­mány, mely a négerek alsóbbrendű eredetét még ma is vitatja, a külön faji eredet elméletét csak­hamar érvényesítené. Mily könnyen s mi hamar beszélteti magát az ember e tekintetben rá, a rabszolgaság története mutatja. A rabszolga-birtokos úgy megszokja az eszmét, hogy a szegény néger vagy indián valami alsóbbrendű fajta, miszerint még résztvevő sem tud irányában lenni; fájdalmain, szenvedésein meg nem indul, sőt atyai érzelmeiből is kivetkőzik. A rab­szolganőtől nemzett gyermekei irányában csak oly érzéketlen, mint akármely állat iránt: kiteszi vá­sárra csak úgy, mintha az lova vagy tehene volna. Jefferson sok dicsőséggel említtetik az északameri­kai államok történeteiben, s ő róla írja Hamilton, hogy rabszolganőktől nemzeti saját gyermekeit mégis közpiacon árultatá, s egyik leányát Új-Or­­leansban egyik tisztelője vette meg, nem emberi részvétből, hanem a nagy férfiúra vonatkozó emlék gyanánt. Ennyire viszi az embereket a hiúság s érdek. Ha tehát a pápa az, ki közös lelki atyai minőségében a testvériesség, az emberi­ nem egysé­gének hirnöke s oszlopa, hogyan, fogná-e sokáig törni ezen emberiség, hogy közös atyjok fölött egyes tagok uralkodjanak, azaz: ő ne legyen ön­álló s független, mint atyához illik, ki a testvé­reknek nem engedelmeskedni, hanem őket oktatni, nevelni, testvéri jogaikban ótalmazni van hivatva. T. választmány, amily szentül hiszem, hogy az emberiség, hogy a testvériesség, hogy a lelkisme­reti szabadság eszméje nem ábránd, hogy ez azon eszmény, melynek valósítására mindannyian törek­szünk a földön, és oly szentül tudom, hogy a pápa nem lesz alattvaló, hogy öt, bármi történjék is vele a közelebb időben, az emberiség ismét visz­­szaviendi a helyre, mely közös atyai állásának egyedül megfelel. Nem akarom bővebben fejtegetni az európai keresztény közjogot, mely minden legitim jogot, minden törvényszerűen szerzett birtokot nemcsak a hit, hanem az összes európai társadalomnak is utalma alá helyezi, s mely közjogot eddigelé még nem sértett meg senki anélkül, hogy előbb-utóbb meg be fenyittetett volna, mint ezt V. Károly, XIV. Lajos, I. Napóleon példáiból látjuk. Csupán azon egy megjegyzésre szorítkozom, hogy azon esetre, ha a hatalmasabb­, illetőleg erőszakosabb­nak megengedjük a jogot, valamely nemzeti érdek nevében azt tenni, ami most Olaszországban törté­nik és történni készül, nincs többé történeti jog, s mindaz, ki tételét erre alapítja, menthetetlenül el­veszett, ha ezen jogcímnél erősebb, nevezetesen nyers argumentumok birtokában nincsen. Ez tisz­tán pogány, mert a hatalmasok diadala a gyöngék, a hódításnak győzelme a törvényesség fölött. Ám higgyék, akik akarják, hogy egy ilyen theória lehet valakinek hasznos, mert történetesen épen ellenfelét sújtja: pillanatnyi sikert, meglehet, előmutathatnak, de csak azért, hogy végük annál tragikusabb legyen. Azon nagy elvekkel, érdekek­kel, eszmékkel, melyeket a pápaság képvisel, el­lenkezésbe jött Olaszország, nem fogja elérni, a­mire törekszik. A lelki óriásokat nem üthetni agyon. Olaszországot a pápák tevék azzá, ami. A pápa­ság által képezte ki magát nemzetté a népzagyva­lék, mely rajta keresztülment s benne megtelepült. A pápaság védte azt minden időben az idegenek és foglalók ellen. Pápák nélkül Rómán a mocsá­­ros kigőzölgések már rég erőt vettek volna, s e város napjainkban alkalmasint olykér heverne rom­jaiban a Tiber két partján, mint hever Babylon vagy Ninive a Tiger és Euphrat folyóknál. Pápa­ság által bírta ez ország a világ tiszteletét, a hivő népek rokonszenvét, szivét. A nimbus, melybe azt a hit emelé, tiszteltte s félelmessé tette azt még a leghatalmasabb hódítók előtt is. Isten ne adja, hogy megtörténjék, de ha megtörténnék, mégis, el fogna jöni az idő, melyben maguk az olaszok ki­­vánandják vissza az ő pápájokat. Sokkal szebb haza ez, semmint a hírvágyat ne ingerelje. Egyik résznek Genua­ és Sardiniára, másiknak Siciliára, egy harmadiknak más valamely részre támad majd étvágya, s mit nyertek különösen a rómaiak vele, ha csupán urat cseréltek, s szelíd és kevéssel be­érő helyett hatalmaskodót és költségeset kaptak. Eszerint az igazság, a jog, a legszentebb és legfontosabb keresztény társadalmi és emberiségi érdekek, a polgárisodás, miveltség, szabadság, magának Olaszországnak függetlensége és integri­tása mind a pápaság mellett, tehát az olasz nem­zeti mozgalom mai antipapisti­us irányzata ellen szólnak. Hazánkat illetőleg, könnyű kitalálni, mit mondandó vagyok. Az előzmények maguk felel­nek. Magyarország azon történeti alapon védi ma­gát, melyen IX. Pius pápa az ő birtokait. A per­­plexitás, melybe Ausztriát az olasz mozgalom ez idő szerint helyezte, siker esetében Ausztriával együtt Magyarors­zágot is el fogná veszteni. Egy 14—15 megyéből álló kis hercegségecske, egy tu­­telaris fejedelem alatt á­la Kuza, — ime! az egész, az is csak ephemer vívmány, mely ránk várakozik. Jóslani merem, hahogy beteljesül, amire hazánkfiai közt némelyek netán számítanak, 20 év múlva nem lesz ország, mely a magyar Európábani megtele­pedésének ezredévi ünnepét megülje. S ezzel a kérdésre: ha vájjon van-e alapos ok akár az olasz, akár a magyar érdek szempont­jából kívánni, vagy épen tettleg előmozdítani a pápaság világi uralmának vesztét, meg volna fe­lelve.“ Helybeli újdonságok. ” Szüreten voltunk a napokban, hanem a sors úgy akarta, hogy e megtiszteltetés oly család­tól jöjön, melynek szőlejében a seregélyek előbb szüreteltek, mint a gazda. De azért, hozzá gondoltuk, hogy a termés igen-igen jó, csakhogy az osztalék lett kevés, mert az oroszlánrész más­nak jutott. Megkísértettük tehát egy ki­s jó kedv elővarázsolását, s szítogattuk kedvünk hamvadozó tiszkét, beszélgetvén tatárjárásról; mire aztán egyik jeles földünk poharat emelt, s rögtönözvén Kisfalu­dnak „Adja Isten, hogy“ stb.-jére egy hatalmas felköszöntöt, eltalálta szivünk hurját, s megrendült a hymnus ajkainkon. Erre csakhamar közibeü­nk vegyült városunk leendő anyáinak bájos kis serege, s mint ugyanannyi hangicsáló madárkák zengék lelkesítő nemzeti dalainkat, s szavalák a nagy múltnak hangzatos nyelven irt eseményeit. Hogy a szülök s vendégek szemei örömkönyüktől csillogtak, s erőt merítettek ez ártatlan keblek angyali hang­jaiból, fölösleges volna mondanunk. Ilyen a mi szüreti mulatságunk; a kopár jelenbe lelket önt a lelkes serdülő nemzedék. Tartsa meg őket az ég a jobb jövőnek! — Múlt szombaton délután kisértük örök nyu­galomba érdemes polgártársunkat, öreg Bába Fe­rencet élte 83-ik évében. Munkás és józan éle­tének emléke maradandólag élni fog számos uno­kái, rokonai és barátai keblében. A béke angyala lengjen síri nyugalmán! — A múlt szombaton délben támadt tűznek alsóvároson egy cserepes háztető lett martaléka, ezúttal azonban, dacára az erős szélnek, minden további résznek eleje vézetett. A múltkori tűzvész­nél a vizipuskákban mutatkozott hiány tekintetéből a városi tanács intézkedett, hogy a város nagyobb horderejű frecskendőkkel is bírjon. Tudomásunkra van az is, hogy egy rendszeres tűzoltó-egylet van szervezésben, melynek alapszabályai szakértő toll alól a napokban kikerülendnek. A leégett Götz- és Grünn-féle házak — mint értesülünk — egy hó lefolyta alatt ismét födél alatt leendenek. Az égés­nél különösen segédkezet nyújtottak Szél Pál, Póka kovácsmester, Paczauer kereskedő, Deutsch szabó­mester és Deutsch kereskedő. — úgy halljuk, hogy a szent­háromság-téren a múlt héten elárverelt telkek közöl az 1., 2. és 3. vételára a tanácstól helyben nem hagyatott, s új árverelés alá fognak jöni.­­ A takarékpénztár múlt szombati közgyű­lésében elhatároztatott, hogy az egyletnek a m. hetekben vett telkén épitendő házára két tervpályá­zat hirdettessék, s pedig az egyik két emeletes házra készítendő 600 frtnyi jutalomdijért, a másik egy emeletes házra 400 frtnyi jutalomdij mellett.­­ A rókusi Füredi nevű csapszékben múlt vasárnap éjjel az executiós katonák és faragólegé­nyek közt egy kis összezörrenés történt. Zene mellett eleve megfértek békésen a különböző ele­mek , de midőn a vitéz urak merülőfélben voltak, az óvatos korcsmáros egy örvezetet felkért, hogy a garázdálkodni kezdő vitézeket szólítsa lakásaikra, mi meg is történt. De az elbúcsúzásnál egyikök az ott maradt faragólegények közé vágott, mi az­tán sokszorosan visszaadatott. Hogy a kard és szurony használatban voltak, tanúskodnak az ott maradt vérnyomok, valamint az ott feledett öt kard és szurony. Mire a vadász-őrjárat odaért, mindkét fél elhagyta a csatáiért. Halál eddig a sebesültek közt nem történt. . . A „Presse“ szegedi levelezője, úgy látszik, igen zokon vette a múltkori alaptalanságaira tett méltó megjegyzést. Ismét felszólalt, s először is a „Szegedi Híradónak esik, mely szerinte túlzott hazafias irányban minden mérsékelt gondolkodásút hazaárulónak tart, s fájlalja, hogy e lap még mindig szerencsés két­szer megjelenhetni hetenkint. Bevallja ugyan, hogy egy hallott hirt mint tényt említett föl, s ezért öt e lap mint bérlelt, részlelkű, hazug rágal­mazót akarja feltüntetni. Továbbá megfeledkezvén önvédelméről, ismét egy egyént emleget, kinek vá­rosunk oly sokat köszönhet, hogy ha jelenlegi pol­­gár vagyunk annak nyomdokán járand, Szeged né­hány év múlva igen-igen előre fog haladni. Végül a nevelésügyről is megemlékezik levelező, s kije­lenti a város aggodalmát (?) a tannyelv eldöntése miatt. Amit a „Szegedi Híradó“ról mond jelen szerkesztője vezérlete alatt, azon csak mosolyog­nunk kell, miután épen sokan az ultra patri­otische Gesinnungot nem találják föl benne, valamint­ azon is, hogy e lap a mérsékelt gondol­kodását hazaárulónak nevezi. Azonban akarva sem tehetné azt, mert Szegeden csak hazafiakat isme­rünk, s ha vannak, kik a lapra ráfogott kifejezést megérdemlik, azokat a „Presse“ levelezője jobban ismerheti, mint a csak félév óta körünkben lakó szerkesztő. Tény az, hogy levelező, ha magát nem, legalább kedvenceit akarná újra hivatalban látni; de mi félünk azon drága haladástól, mely városunkat annyira vitte, hogy midőn az újonnan megalakult hatóság első esteli értekezletre összeülvén, gyertyáért küldött egy kereskedésbe, azon választ kapa, hogy a megválasztott urak mindegyikének szívesen adnak hitelben, de a vá­rosnak nem. Az iparosok részéről több hason ese­tet hozhatnánk fel; elég azonban csak egyetlen esetet is fölemlítni, hogy t. i. a lefolyt 12 éves városi gazdálkodás által majdnem 100 ezer frjra rugó számlás tartozások maradtak fenn, melyek után számos iparos évekig várt, s eddig alkotmá­nyos hatóságunk által majdnem egészen lefizettet­tek. Szeged népe igen szépen megköszöni azon bókot, hogy valamint a nevelésügy jelenlegi állá­sát, úgy a város haladását is idegeneknek tu­lajdonoja az érdemes levelező. Talán az uj­szegedi népkert lenne azon örök emlék, melyet a volt ha­tóság visszahagyott, de feledi érdemes levelező, hogy az eszme a kezdeményezés egy vadász­századosnak köszönhető?!... Csak egy kis türelmet mutatnának ott fenn önszervezésünk­ és gazdálko­dásunkra, hogy a tervbevett város­rendezés, a ki-

Next