Szegedi Híradó, 1861 (3. évfolyam, 24-103. szám)
1861-10-09 / 80. szám
nincs ember, aki megmondhatná, mi sorsa lesz a kereszténységnek s vele az emberiségnek, s különösen Európának, ha a kath. egyház, megrenditése folytán azon alapoknak, melyeken szervezete századok óta nyugszik, desorganizáltatnék, s fejedelme az olasz kormányférfiak kezeibe esnék. Foghatnák ezt tűrni, maradhatnánk még pápisták, ha pápánkkal idegen országjárok rendelkeznek? Megengednék-e a fejedelmek, meg-e a nemzetek, hogy alattvalóik, hogy polgártársaik, hacsak a lelkiekben is, miután ezek a földiekre oly nagy befolyással vannak, engedelmeskedjenek azon egyházfőnek, kiről nem tudják, váljon nem nemzete világi hatalmának akaratját hangozza-e vissza? T. választmány ! itt a következmények oly világos és szigorú logikával jelentkeznek, hogy föltéve a tényt, mint valót, beállásukról nem is lehet kétkedni. A pápa világi fejedelmiségének megszüntetését nemsokára követné a tilalom, a többi európai államok részéről minden összeköttetés ellen a római egyházfejedelemmel, ki ez esetben többnek nem tekintethetnék, mint legfölebb az olasz nemzeti főpapnak. Alakulnának tehát nemzeti egyházak, melyek mindannyian az államhatalom alatt állanának, elenyészvén függetlenségüknek azon egyetlen kőszála, melyet a minden világi hatalomtól független fejedelmi pápaságban birnak. A kereszténység leglényegesb társadalmi vívmánya abban áll, hogy a két hatalmat, a vallásit és polgárit, a keresztet és kardot, elválasztotta, vagyis a lelkismeretet az erőszaktól függetlenné, tehát szabaddá tette. Ezen elválasztás, illetőleg szabadság volt a keresztény világban minden haladásnak , minden szabadságnak szülője s dajkája. Annak fényében keltek s csíráztak ki minden egyéb, társadalmi szabadságok s jogok. Ez törte meg az állam azon mindenhatóságát, melynek folytán az ókori, még legkiképzettebb köztársaságokon is uralkodott s vörös fonalként szövődött keresztül a zsarnoki alap. A felszabadított lelkismeretben birt az emberiség először valamit ezen a világon, mi felkiállott az emberi államakaraton. Volt benne valami isteni, mit a hatalomnak respectálni kellett, szóval, voltak elidegeníthetten jogai, melyeket sem dictatori parancsokkal elutasítani, sem népgyűlési szavazattöbbséggel levoksolni nem lehetett. Apáink jól tudták, mit bírnak a lelkismereti szabadságban, azért ontottak annyi vért érette. A szabad és független pápa világító tornya, élő jelképe , szent horgonya volt ezen szabadságnak minden , katholikus vagy nem-katholikus keresztényre és emberre nézve. E toronynak erőszakos ledöntése jelszó lenne a pogány állam átalános visszakozására, a vallásfelekezeteknek különbség nélkül az államhatalom alá hajtására, az emberiség elidegeníthetlen jogainak ezen hatalomtóli függőkké tételére. Ismét ott volnánk, ahol Krisztus előtt voltunk : ismét az ököljog volna az ultima ratio rerum. Más, az emberiséget nem kevésbbé érdeklő tekintet, mely a pápaság számára független és szabad léteit követel, az emberi nem minden tagjainak testvériessége, Isten előtti egyenlősége. A pápa azáltal, hogy minden népek és nemzetek, Teremtősöket a földön láthatólag helyettesítő atya, a testvériesség eszméjének concret kifejezése. Minden nemzetek testvértagok a nagy emberi nemben, mert egy közös lelki atya alatt közös rendeltetéssel bírnak. A tan, mely őt közös atyává emeli, alattvalóit különbség nélkül lelkileg egyenjogosított testvérekké fölszenteli. A pápa, mint közös lelki atya nélkül megrendülne az átalános testvériesség eszméje; nemzetek nemzetekké különitnék el magukat, külön, nemesebb, fensőbb rendű eredetet álmodván mindegyike a maga számára, hasonlólag az ókori népekhez, melyek mindegyike egy-egy Istentül származtatta, más nép testvéréül pedig épen nem tekinté magát. A tudomány, művészet, ipar, kereskedés mind egoistikus, s csak úgy nem képes fentartani az eszmét ma, mint nem vala képes a régi népeknél. Rendüljön meg csak az e tekintetben szigorú kath. dogma, mely minden embernek közös atyát adva, ember és ember között eredetre és rendeltetésre nézve különbséget nem tesz, s azonnal látni fogjuk előtérbe tolakodni a hiúságot, mely a kék vér fensőbb igényeit hangoztatni fogja. A tudomány, mely a négerek alsóbbrendű eredetét még ma is vitatja, a külön faji eredet elméletét csakhamar érvényesítené. Mily könnyen s mi hamar beszélteti magát az ember e tekintetben rá, a rabszolgaság története mutatja. A rabszolga-birtokos úgy megszokja az eszmét, hogy a szegény néger vagy indián valami alsóbbrendű fajta, miszerint még résztvevő sem tud irányában lenni; fájdalmain, szenvedésein meg nem indul, sőt atyai érzelmeiből is kivetkőzik. A rabszolganőtől nemzett gyermekei irányában csak oly érzéketlen, mint akármely állat iránt: kiteszi vásárra csak úgy, mintha az lova vagy tehene volna. Jefferson sok dicsőséggel említtetik az északamerikai államok történeteiben, s ő róla írja Hamilton, hogy rabszolganőktől nemzeti saját gyermekeit mégis közpiacon árultatá, s egyik leányát Új-Orleansban egyik tisztelője vette meg, nem emberi részvétből, hanem a nagy férfiúra vonatkozó emlék gyanánt. Ennyire viszi az embereket a hiúság s érdek. Ha tehát a pápa az, ki közös lelki atyai minőségében a testvériesség, az emberi nem egységének hirnöke s oszlopa, hogyan, fogná-e sokáig törni ezen emberiség, hogy közös atyjok fölött egyes tagok uralkodjanak, azaz: ő ne legyen önálló s független, mint atyához illik, ki a testvéreknek nem engedelmeskedni, hanem őket oktatni, nevelni, testvéri jogaikban ótalmazni van hivatva. T. választmány, amily szentül hiszem, hogy az emberiség, hogy a testvériesség, hogy a lelkismereti szabadság eszméje nem ábránd, hogy ez azon eszmény, melynek valósítására mindannyian törekszünk a földön, és oly szentül tudom, hogy a pápa nem lesz alattvaló, hogy öt, bármi történjék is vele a közelebb időben, az emberiség ismét viszszaviendi a helyre, mely közös atyai állásának egyedül megfelel. Nem akarom bővebben fejtegetni az európai keresztény közjogot, mely minden legitim jogot, minden törvényszerűen szerzett birtokot nemcsak a hit, hanem az összes európai társadalomnak is utalma alá helyezi, s mely közjogot eddigelé még nem sértett meg senki anélkül, hogy előbb-utóbb meg be fenyittetett volna, mint ezt V. Károly, XIV. Lajos, I. Napóleon példáiból látjuk. Csupán azon egy megjegyzésre szorítkozom, hogy azon esetre, ha a hatalmasabb, illetőleg erőszakosabbnak megengedjük a jogot, valamely nemzeti érdek nevében azt tenni, ami most Olaszországban történik és történni készül, nincs többé történeti jog, s mindaz, ki tételét erre alapítja, menthetetlenül elveszett, ha ezen jogcímnél erősebb, nevezetesen nyers argumentumok birtokában nincsen. Ez tisztán pogány, mert a hatalmasok diadala a gyöngék, a hódításnak győzelme a törvényesség fölött. Ám higgyék, akik akarják, hogy egy ilyen theória lehet valakinek hasznos, mert történetesen épen ellenfelét sújtja: pillanatnyi sikert, meglehet, előmutathatnak, de csak azért, hogy végük annál tragikusabb legyen. Azon nagy elvekkel, érdekekkel, eszmékkel, melyeket a pápaság képvisel, ellenkezésbe jött Olaszország, nem fogja elérni, amire törekszik. A lelki óriásokat nem üthetni agyon. Olaszországot a pápák tevék azzá, ami. A pápaság által képezte ki magát nemzetté a népzagyvalék, mely rajta keresztülment s benne megtelepült. A pápaság védte azt minden időben az idegenek és foglalók ellen. Pápák nélkül Rómán a mocsáros kigőzölgések már rég erőt vettek volna, s e város napjainkban alkalmasint olykér heverne romjaiban a Tiber két partján, mint hever Babylon vagy Ninive a Tiger és Euphrat folyóknál. Pápaság által bírta ez ország a világ tiszteletét, a hivő népek rokonszenvét, szivét. A nimbus, melybe azt a hit emelé, tiszteltte s félelmessé tette azt még a leghatalmasabb hódítók előtt is. Isten ne adja, hogy megtörténjék, de ha megtörténnék, mégis, el fogna jöni az idő, melyben maguk az olaszok kivánandják vissza az ő pápájokat. Sokkal szebb haza ez, semmint a hírvágyat ne ingerelje. Egyik résznek Genua és Sardiniára, másiknak Siciliára, egy harmadiknak más valamely részre támad majd étvágya, s mit nyertek különösen a rómaiak vele, ha csupán urat cseréltek, s szelíd és kevéssel beérő helyett hatalmaskodót és költségeset kaptak. Eszerint az igazság, a jog, a legszentebb és legfontosabb keresztény társadalmi és emberiségi érdekek, a polgárisodás, miveltség, szabadság, magának Olaszországnak függetlensége és integritása mind a pápaság mellett, tehát az olasz nemzeti mozgalom mai antipapistius irányzata ellen szólnak. Hazánkat illetőleg, könnyű kitalálni, mit mondandó vagyok. Az előzmények maguk felelnek. Magyarország azon történeti alapon védi magát, melyen IX. Pius pápa az ő birtokait. A perplexitás, melybe Ausztriát az olasz mozgalom ez idő szerint helyezte, siker esetében Ausztriával együtt Magyarországot is el fogná veszteni. Egy 14—15 megyéből álló kis hercegségecske, egy tutelaris fejedelem alatt ála Kuza, — ime! az egész, az is csak ephemer vívmány, mely ránk várakozik. Jóslani merem, hahogy beteljesül, amire hazánkfiai közt némelyek netán számítanak, 20 év múlva nem lesz ország, mely a magyar Európábani megtelepedésének ezredévi ünnepét megülje. S ezzel a kérdésre: ha vájjon van-e alapos ok akár az olasz, akár a magyar érdek szempontjából kívánni, vagy épen tettleg előmozdítani a pápaság világi uralmának vesztét, meg volna felelve.“ Helybeli újdonságok. ” Szüreten voltunk a napokban, hanem a sors úgy akarta, hogy e megtiszteltetés oly családtól jöjön, melynek szőlejében a seregélyek előbb szüreteltek, mint a gazda. De azért, hozzá gondoltuk, hogy a termés igen-igen jó, csakhogy az osztalék lett kevés, mert az oroszlánrész másnak jutott. Megkísértettük tehát egy kis jó kedv elővarázsolását, s szítogattuk kedvünk hamvadozó tiszkét, beszélgetvén tatárjárásról; mire aztán egyik jeles földünk poharat emelt, s rögtönözvén Kisfaludnak „Adja Isten, hogy“ stb.-jére egy hatalmas felköszöntöt, eltalálta szivünk hurját, s megrendült a hymnus ajkainkon. Erre csakhamar közibeünk vegyült városunk leendő anyáinak bájos kis serege, s mint ugyanannyi hangicsáló madárkák zengék lelkesítő nemzeti dalainkat, s szavalák a nagy múltnak hangzatos nyelven irt eseményeit. Hogy a szülök s vendégek szemei örömkönyüktől csillogtak, s erőt merítettek ez ártatlan keblek angyali hangjaiból, fölösleges volna mondanunk. Ilyen a mi szüreti mulatságunk; a kopár jelenbe lelket önt a lelkes serdülő nemzedék. Tartsa meg őket az ég a jobb jövőnek! — Múlt szombaton délután kisértük örök nyugalomba érdemes polgártársunkat, öreg Bába Ferencet élte 83-ik évében. Munkás és józan életének emléke maradandólag élni fog számos unokái, rokonai és barátai keblében. A béke angyala lengjen síri nyugalmán! — A múlt szombaton délben támadt tűznek alsóvároson egy cserepes háztető lett martaléka, ezúttal azonban, dacára az erős szélnek, minden további résznek eleje vézetett. A múltkori tűzvésznél a vizipuskákban mutatkozott hiány tekintetéből a városi tanács intézkedett, hogy a város nagyobb horderejű frecskendőkkel is bírjon. Tudomásunkra van az is, hogy egy rendszeres tűzoltó-egylet van szervezésben, melynek alapszabályai szakértő toll alól a napokban kikerülendnek. A leégett Götz- és Grünn-féle házak — mint értesülünk — egy hó lefolyta alatt ismét födél alatt leendenek. Az égésnél különösen segédkezet nyújtottak Szél Pál, Póka kovácsmester, Paczauer kereskedő, Deutsch szabómester és Deutsch kereskedő. — úgy halljuk, hogy a szentháromság-téren a múlt héten elárverelt telkek közöl az 1., 2. és 3. vételára a tanácstól helyben nem hagyatott, s új árverelés alá fognak jöni. A takarékpénztár múlt szombati közgyűlésében elhatároztatott, hogy az egyletnek a m. hetekben vett telkén épitendő házára két tervpályázat hirdettessék, s pedig az egyik két emeletes házra készítendő 600 frtnyi jutalomdijért, a másik egy emeletes házra 400 frtnyi jutalomdij mellett. A rókusi Füredi nevű csapszékben múlt vasárnap éjjel az executiós katonák és faragólegények közt egy kis összezörrenés történt. Zene mellett eleve megfértek békésen a különböző elemek , de midőn a vitéz urak merülőfélben voltak, az óvatos korcsmáros egy örvezetet felkért, hogy a garázdálkodni kezdő vitézeket szólítsa lakásaikra, mi meg is történt. De az elbúcsúzásnál egyikök az ott maradt faragólegények közé vágott, mi aztán sokszorosan visszaadatott. Hogy a kard és szurony használatban voltak, tanúskodnak az ott maradt vérnyomok, valamint az ott feledett öt kard és szurony. Mire a vadász-őrjárat odaért, mindkét fél elhagyta a csatáiért. Halál eddig a sebesültek közt nem történt. . . A „Presse“ szegedi levelezője, úgy látszik, igen zokon vette a múltkori alaptalanságaira tett méltó megjegyzést. Ismét felszólalt, s először is a „Szegedi Híradónak esik, mely szerinte túlzott hazafias irányban minden mérsékelt gondolkodásút hazaárulónak tart, s fájlalja, hogy e lap még mindig szerencsés kétszer megjelenhetni hetenkint. Bevallja ugyan, hogy egy hallott hirt mint tényt említett föl, s ezért öt e lap mint bérlelt, részlelkű, hazug rágalmazót akarja feltüntetni. Továbbá megfeledkezvén önvédelméről, ismét egy egyént emleget, kinek városunk oly sokat köszönhet, hogy ha jelenlegi polgár vagyunk annak nyomdokán járand, Szeged néhány év múlva igen-igen előre fog haladni. Végül a nevelésügyről is megemlékezik levelező, s kijelenti a város aggodalmát (?) a tannyelv eldöntése miatt. Amit a „Szegedi Híradó“ról mond jelen szerkesztője vezérlete alatt, azon csak mosolyognunk kell, miután épen sokan az ultra patriotische Gesinnungot nem találják föl benne, valamint azon is, hogy e lap a mérsékelt gondolkodását hazaárulónak nevezi. Azonban akarva sem tehetné azt, mert Szegeden csak hazafiakat ismerünk, s ha vannak, kik a lapra ráfogott kifejezést megérdemlik, azokat a „Presse“ levelezője jobban ismerheti, mint a csak félév óta körünkben lakó szerkesztő. Tény az, hogy levelező, ha magát nem, legalább kedvenceit akarná újra hivatalban látni; de mi félünk azon drága haladástól, mely városunkat annyira vitte, hogy midőn az újonnan megalakult hatóság első esteli értekezletre összeülvén, gyertyáért küldött egy kereskedésbe, azon választ kapa, hogy a megválasztott urak mindegyikének szívesen adnak hitelben, de a városnak nem. Az iparosok részéről több hason esetet hozhatnánk fel; elég azonban csak egyetlen esetet is fölemlítni, hogy t. i. a lefolyt 12 éves városi gazdálkodás által majdnem 100 ezer frjra rugó számlás tartozások maradtak fenn, melyek után számos iparos évekig várt, s eddig alkotmányos hatóságunk által majdnem egészen lefizettettek. Szeged népe igen szépen megköszöni azon bókot, hogy valamint a nevelésügy jelenlegi állását, úgy a város haladását is idegeneknek tulajdonoja az érdemes levelező. Talán az ujszegedi népkert lenne azon örök emlék, melyet a volt hatóság visszahagyott, de feledi érdemes levelező, hogy az eszme a kezdeményezés egy vadászszázadosnak köszönhető?!... Csak egy kis türelmet mutatnának ott fenn önszervezésünk és gazdálkodásunkra, hogy a tervbevett városrendezés, a ki-