Szegedi Híradó, 1862 (4. évfolyam, 1-104. szám)
1862-11-19 / 93. szám
Negyedik évfolyam. 1862 Szerdán, november 19-én 93-ik szám. — Mossolenyi : Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Szerk..osztói Iroda: Széchenyi tér, Pfannház, első emelet. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre 8 frt — félévre 4 frt, — évnegyedre 2 frt osztr. ért. Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre 6 frt, — félévre 3 frt, — évnegyedre 1 frt 60 kr. osztr. ért. Egyes számára S urkr. Hirdetések.: Az öthasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 kr. kétszerinél 6 kr., többszörinél 5 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttér“ben a háromhasábos petitsor igtatási dija 20 kr. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Berger Zsigmond könyvkereskedéséhez címezendők. Fiume vagy Trieszt? Az alföldi vasút kérdésében a „Szegedi Híradó“ utóbbi számaiban több cikk jelent meg, melyek által szerzőjük a tervezett alföldi vasút iránt, mely majdan a gazdag alföld népesebb városain, u. m. Békés-Csabán, H.-M.-Vásárhelyen és Szegeden át vezettetnék, különösen a szegediekben figyelmet és érdekeltséget ébreszteni szándékozott. Úgy látszik azonban, hogy e nagyszerű eszme kivitele melletti buzgalmában, — ámbár meg vagyok győződve, hogy jót akar, — mellőzött egy igen fontos körülményt, mely az e vonalból az országra, különösen pedig Szegedre háromlandó hasznot a remélt mértéken nagyon is alább szállítaná. Azt írja és pedig helyesen (Szkt.) e lapok 82. számában: „Nekünk hasonlítanunk kell a folyóhoz, mely a lehető legrövidebb utat keresi a tenger felé. Nekünk is arra kell törekednünk, hogy vasutainkkal minél előbb tengert érvén, hajón szállíthassuk terményeinket az azokat szükséglő államokba.“ De téved, ha azt hiszi, mikép közelebb éri a tengert, ha e vasúti vonal Szegedtől Mohácson át Kottoriig vezettetik, mely irány nagyon is kívánatos lehet a délkeleti pálya francia társaságának, de a magyar vasúthálózatnak előnyére sehogy sem lenne. Mert a legjobb terv, mely országunk érdekében kivihető, Szegednek Fiuméval egyenes összeköttetésében keresendő, és pedig Szabadkán, Zomboron, Apathinon, Dárdán, Eszéken, Diakováron, Bródon, Újgradiskán, Petrinián, Károlyvároson át Fiuméig. E vonal Szegedtől összesen 76 mértföldnyi hosszú, holott ellenben Mohácson, Kottorin, Prágerbofon át Triesztig a vonal 90 mértföld hosszában vezettetnék, és igy 14 mértföldnyivel hosszabb, mint a Fiuméig vezető vonal; amannak tehát az ország földipara és kereskedelme hátrányára Trieszt és nem Fiume lenne a tengerhez vezető előnyös végpontja. Ha valaki a pécsi kőszénbányától remél kitűnő előnyt, nagyon csalatkozik, mert az innen nyert kőszén szállítása a Dunán Apatinig nagyon jelentéktelen költséget venne igénybe, következőleg a 14 mértföldnyi rövidebb vasúti vonallal szemközt alig jöhet tekintetbe. Az általam ajánlott vonal valamint az egész országra, úgy Szegedre nézve is előnyösebb, miután az e városnak terménygazdagságát is 14 mértfölddel hozná közelebb a tengerhez, ha nem is vennék tekintetbe azon köteléket, mely bennünket Fiuméhoz csatol. *) Végre tekintetbe veendő azon körülmény is, hogy azon esetre, ha e fontos szempont mellőztetnék, a fiumei társaság kénytelen lenne Kikindánál a már létező vonalhoz kapcsolni a magáét, és akkor a szeged-trieszti vonal nagyon csalatkoznék számításában. Én, ki Szegednek több évig lakosa voltam, s e városhoz most is kegyeletes emlékek csatolnak, kötelességemnek tartottam az ország és Szeged érdekében e körülményt fölemlíteni; valamint hiszem, hogy volt szeretett lakostársaim ezért nem csak nem fognak neheztelni, sőt ezen ajánlatot tőlem azon kedvező véleménynyel fogadják, hogy e város javát, fölvirágzását most is szivemből óhajtom. Fiume, 1862. november 13. Bainville József, sz. kir. Szeged város volt főmérnöke. Szerk. *) Lapunkban a (Sz.l.) munkatársunk által írt cikkek soha sem ajánlották a szeged trieszti vonalt a szegedfiumei fölött; csupán a tiszai pályától a pest-temesváriig tervezett egyenes és előnyös vonalt megállapítani volt feladatuk. Mohács azokban csak úgy említetett, mint az alföldi vonalnak egyik félig-meddig elfogadott pontja. De azért a felebbi figyelmeztetést amint köszönettel vettük és közöljük , úgy azt a f. hó 23-án Pesten tartandó tanácskozmány figyelmébe ajánljuk. Marhavész és a szerb tövis. Valami megdöbbentő, egész hazánkat mélyen érdeklő kedvezőtlen körülmény az, hogy az átalánosan uralkodó marhavész már több évek folytán annyira elhatalmasodott, hogy nem csak meleg nyári szakain az évnek, hanem szinte télen is egyre dühöng, minden őrizkedés, elővigyázat, orvoslás, elzárolás s egyéb biztonsági intézkedések dacára is, s eként alaposan félnünk lehet, hogy ha ezen, hazánk életerét sajtoló veszélynek elejét nem vehetjük, mezei gazdálkodásunk s ezzel összes népünk lételeme forog legnagyobb veszélyben. Sőt nem csak szarvasmarháink hullanak viszszatartóztathatlanul, de a szárnyasok is átalában alávetvék e közös veszélynek ugyanazon feltűnő sajátsággal, hogy a hús idők beálltával még inkább hullanak, mint a tikkasztó melegekben,anélkül hogy akár ez, akár amaz a gondosan alkalmazott kísérletek által mindeddig gátolható volna. Másrészről egy szintén leverő körülmény fenyegeti mezei gazdászatunk nem csak előmenetelét, de valóban fenmaradhatását is; és ez az úgynevezett szerbtövis — Xantium spinosum —, mely csaknem az egész országot, de leginkább alföldünk síkjait s különösen legelőinket már annyira elárasztotta, hogy egész legelő területeken alig találhatni tenyérnyi helyet, hol eme sivár tövis ne burjánoznék. S hogyne okozna veszélyt, elszegényedést ezen annyira elterült vadóc, miután mértföldeken áthúzódó földrészek, melyek azelőtt népes gulyáknak, méneseknek, nyájaknak dús legelőül szolgáltak, most megközelíthetlen, hozzáférhetlen tövis rengeteggé változtak át! Azon érdekes sajátsága ezen szerb tövisnek ejt aggodalomba bennünket, hogy ez tulajdonképen korunk tüneménye, kiválóan, meghatározottan csak az 1848-iki forradalom óta létezik, s mert azelőtt teljesen ismeretlen volt s tüstént a lezúgott vész után burjánzott elő: sokan a nép között azon véleményben voltak, mintha a hozzánk átömlött orosz sereg hintette volna el magvát, azért némely helyen most is muszkatövisnek, mások Kossuthtövisnek nevezik; azok pedig, kik szerb tövis névvel jelölik, tudomásom szerint onnan származtatják, mintha a szerb vidékekről hozzánk behajtott sertések szőreik között hozták s itt elhullatták volna ama tövis magvait, ami nem állhat, mert hiszen sertéseket már azelőtt is, sőt nagyobb számmal nyertünk a szerb vidékekről, s azután a Xantium spinosum ott is ismeretlen volt a legutóbbi forradalom előtt; tehát máshonnan kellett származnia. Hogy tájékozhassuk magunkat, honnan keletkezett ezen veszélyes növényfaj, mely karmainkat idestova kiszorítja a legelő területekről, a világtörténelem vázlatába kell csak egy oldalpillantással is tekintenünk. A bibliával nem ellenkezik, sőt annak tisztább, szigorúbb elemzéséből kitűnik, miként a teremtés óta számlálhatlan évezredek tűntek már le az idők alkonyába; és hogy ezen végtelen idők folyamában több évezredes időszakonkint váltakozott földünk alakulása más, és ismét évezredek múlva más és más lényeges állapotra, mely átalános alanti átalakulása, természet zajlása az özönvíz volt. Az most is köztapasztalásunk, miként ha egy darab rég használatlanul hevert földet fölfogunk, eleinte buján, majd kissé használat után is még dúsan; de ha folytonosan zaklatjuk, már csak középszerűen fizet; ha pedig soha nem pihentetjük, kifárad s gizgaznál egyebet alig terem. Továbbá tapasztaljuk, miként tetemes mennyiségű sáfrány, gyümölcs vagy zöldség zárt szobában egészségünkre csüggesztően ható nehézséget okoz. Aztán, minő bámulattal olvasunk mi, vagy hallunk az ősidők óriásairól, 6—7—800 éves népeiről, roppant nagyságú állatairól, iszonyú növénypéldányairól, mely utóbbiak kivált a föld és hegyek legmélyebb üregeiből megkövülve vájatnak ki s mintegy útbaigazítanak bennünket, miként a teremtés nem egyszerre, hanem időszakonkint történt. A teremtés első szakában — mondja a biblia — e világ egy alaktalan zűr — haos — volt. Mily hosszú, hány évezredes időszak kivántatott ahoz, hogy ezen alaktalan zűr földtömeggé érlelődjék, elgondolhatjuk, ha figyelmezünk arra, mily hosszú idő érleli meg példa nemes érceket olyanokká a hegyek méhében! S midőn évezredek múltán megalakult a zűr egy tömbé, az véghetetlen tenyészetet tartalmazott, annyira, hogy a belőle fakadozó növény, teremtmények roppant nagyságra növekedtek s oly nyomasztó kigőzölgés áradt ki belőlök, miként élő lény azt még meg nem birta; s ismét hosszú, végtelenül hosszú időszak kellett hozzá, mig a föld oly nagy tenyészereje valamennyire csillapult, hogy a növények már lohadt minőségökben, kigőzölgésök is az állatoknak elviselhető lett, és ekkor hivott elő az Alkotó több oktalan állatot, mint amelyek erősebbek lévén, a már lohadtabb növények léghatását elbírták; de maguk ezen állatok is a földnek még mindig roppant tenyészerejéből táplálkozva, előttünk bámulatos nagyságra növekedtek. Újabb időszak, átalakulás után végre az ember is, ezen finomabb érzetű teremtmény meg lön alkotva, miután a léghatályt immár ő is elviselhette. És az őskor emberei a földnek még folyvást roppant tenyészetével mind nagyságuk, mind életkorukra nézve előttünk bámulatos nagyságban tűntek elő. Azonban mind a növények, mind az állatok és emberek, amint a föld fáradni kezdett, tenyészereje fogyni, kimerülni indult, amazok is satnyulni, törpülni indultak, és mi csak néhány század előtti csontvázaikat szerfölött nagyoknak találjuk, bizonyosan unokáink pár század múltán a mi csontjainkat is nagyoknak találandják. Ama messze, igen-igen messze, az ősidők végtelenébe merült sok évezredes átalakulási különböző szakait tartalmazza a szentírás a teremtés egy-egy különböző napjai ábrázolatában. Bizony hosszú napok voltak azok! De hiszen nem akarok én itt bibliai előadásokat tartani, csupán arra kívántam elvetetni a t. olvasó figyelmét, miként földünk fárad, tenyészereje nagyon fogy, és az első emberre mondott fenyítő szózat nagyon teljesülni indul, miként töviseket és bojtorjánokat terem nekünk; de az is meg van mondva, hogy munkával, fáradsággal, homlokunk verejtékével eendünk abból; tehát azért, hogy a szerb tövis ellepi fáradt, kimerült földünk területét, annak irtogatása még nem múlná fölül erőnket, és kívánatos, miként közhatóságilag intéztessék irtó háború ezen közös ellenség zöldjébeni kipusztítására. De hát e cikk elején megérintett marhavész mily összeköttetésben van a szerb tövissel? kérdi a nyájas olvasó. Hát bizony, uraim! e két szomorító tárgy semmi viszonyban sincs ugyan egymással, de keletkezési eszméjök egymást ki nem zárja. Én tehát csak azon kérdést bátorkodom fölállítani a gazdászati szakférfiak figyelmében : vájjon, miként a szerbtövis hívatlanul keletkezett s tényész oly veszedelmesen, nincs-e a legelőkön, szénatermő réteken a jó fű között valamely még eddig föl nem fedözött oly mérges növény, mely a marháknak annyira ártalmas, hogy úgyszólván menthetlenül életükbe kerül, s ami talán természetes övösztönüket, szaglásukat is megcsalja. E lehetőség még a szárnyasokra nézve is valószínű, miután tudjuk, hogy ezek a füvek magvait örömest legelik, s ritka ház, melynek valamely szögletében némi zöldség nem virulna, vagy a nekik szórt gabona között is rejtőzhetik? A vizsgálat nem ártana. Ismerd tenmagad. II. Tartsunk egy kis szemlét érzékeink fölött. Ha mind az öt érzékkel bírunk, egyikövre ritkán fordítunk annyi fáradságot, hogy azt tökéletessége lehető legmagasb fokára kifejtsük; de igenis azt észreveszszük, hogy némelyeknél az ízlés, mások • • • • •