Szegedi Híradó, 1862 (4. évfolyam, 1-104. szám)
1862-11-08 / 90. szám
Negyedik évfolyam. Megjelent b.: Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Szerb Losztói iroda: Széchenyi tér, Pfannház, első emelet. 90-ik Szám. — 1862. Szombaton, november 8-án. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán. Egész évre 8 frt — félévre 4 frt, — évnegyedre 2 frt osztr. ért. Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre 6 frt, — félévre 3 frt, — évnegyedre 1 frt 60 kr. osztr. ért. Hirdetések.: Az üthasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 kr. kétszerinél 6 kr., többszörinél 5 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a háromhasábos petitsor igtatási dija 20 kr. Kiacsóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Egyes szám ára Sujler. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez cimezendők. Társadalmi biztosíték. II. Mi könnyebb a szónál? fogja mondani nem egy. Ha csupán szóbeszéddel lehetne bajainkat eligézni, telnék abból bőven akárhányunktól. Van valami e megjegyzésben, mit csekély magunk is szem előtt tartunk. — Csak hogy szó és szó közt nagy ám a különbség. S ezt szeretnék igazán megértetni; azt óhajtanék eszközölni, hogy a valósítandó eszmék előnyösítetnének kiválólag. Vége hossza nincs a sok ihletlen okoskodásnak. Bárhol figyelünk kissé a huzamos szóváltásra, többnyire a világ sorsának javításáról foy a beszéd , de a fő kérdésnek gyakorlati oldalához vajmi kevesen nyúlnak. Pedig csak az ér valamit. Mindenekelőtt tudni való, hogy az igazi világjavítás csak min magunk javulásával kezdődhetik. Ki mást hisz, ám kisértse meg kontárságát. Avagy nem azért megy-e haladásunk az örvény felé, mert a példák sokkal hathatósabban ragadoznak balra, semmint a legbuzdítóbb szavak jobbra? habár nem mondhatjuk, hogy az intő beszédnek épen hiányában volnánk. Szónak, Írásnak túláradó özöne nyilatkozott már nálunk is a népnevelésről. Egész az unalomig el van mondva, meg van vitatva, hogy s mint kellene satnyultságunkból fölüdülnünk s erkölcsi tisztulás által mintegy újjá születnünk jobb őseink szellemének föltámasztása által. De mit használ a gazdag eszmekincs, ha holt birtok gyanánt hever? ha tényekben nem valósul vagy aránylag csak kevéssé. Mig ellenben másrészről a kábító ábrándok mily hatékonyan terjednek! Mert nem állja utjukat a józanító szellem, sőt fájdalom nem kevés mennyiségű bárgyú jóakarat szélesíti a legveszélyesebb irányzat ösvényét! Kétségkívül a korszellemnek oly üszögös kinövései, oly undorító fekélyei, minőket naponkint mutatnak föl lapjaink, mélyen belül feneklő vészcsiából sarjadoznak ki: ennélfogva nem könnyű azoknak orvoslása, annál inkább, minél kevésbé állnak a leglényegesebb módok hatalmunkban. És mégis eltávolíthatlan erkölcsi kötelesség kényszeríti önérzetünket, hogy annál inkább buzgókodjék fajunkat az elfajtalanodástól viszszatartóztatni : minél nagyobb kárörömet okozhatnánk az önvédelem e legnemesebb kötelességének mellőztével azoknak, kiknek minden sülyedést tanúsító mozzanatunk gyönyörélvet szerez. Ily fölöttébb kényes viszonyok közt valóban sokszorosan próbaköre van téve az önfentartási buzgalomnak erélye és az arra szükséges leleményessége. De a még oly tornyosult akadályokkal szemben is azonnal lehetlenséget vallani oly kopasz mentség, mely határos a lelketlenséggel. A jobbra terelés ildomos módjainak célszerű használatában kellene főleg egyetérteniök az igazán jót akaróknak. De vájjon el lehet-e hitetni a döre rajongás hadával, hogy fonák eszméi nyomán épen azzal tesz legnagyobb kárt, amivel használni vél, és hogy a józan ítélet birói széke előtt gyakran épen büszkeségének támaszai s érdemül fitogtatott tényei jelentkeznek kárhoztatandó bűnökül? Nincs kedvünk, sem időnk sem a sörházi, sem a borcsarnoki politika alaptételeit taglalgatni. Elég egyszerűen ismételnünk az elavulhatlan agg szót: Gyümölcsei mutatják ki a fát. Társadalmi életünk bomlása aránylag halad a világjavítás fölötti henye vitatkozás és dőzsölő okoskodás szaporodásával. Ha mindazon szojongó, ki e vagy ama szesztől hevítve végtelenségig eldarál az ország világ dolgainak rendezéséről holmi nem családi körökben, e helyett saját tűzhelye körül őrködnék övéinek s különösen saját magának erkölcsi értékei fölött, s kellőleg rendezné házi viszonyait, hogy anyagi és szellemi biztosítéka minél szilárdabbá váljék, akkor kevesebb volna a családi rendetlenség, egyenetlenség, erkölcsi tévedés, fajtalan viszony s a feslettség okozta egyéb kicsapongás, a fényűzés előidézte nyomor és becstelenkedés, lélekeladás stb., mik a társadalmi törtelmeknek megannyi buján tenyésző magvait képezik. Fő dolog tehát, hogy mindenki leginkább saját körében szemeskedjék. Kiki saját házát tisztogassa s főleg a körül gondoskodjék, hogy példaadó buzgalmával kedves övéit minél tökélyesebbekké képezze. Azután miért ne mondhatna át szomszédjának is egy-egy jó szót, ha valami hibát vesz észre különösen a gyermekekben, kiket, minthogy teljesen elszigetelve nevelni lehetetlen, bizony nagyon is jó, ha minél több önfigyelem kisér. És a társasélet kölcsönös viszonyainál fogva bizony nem csak a szomszéd gyermekének gonoszsága ellen lehet illetékes szavunk, hanem, miután bármelyik községbelinek fajtalan magzata is közrovásunkra növekszik, minden igaz honfi érdekelve érezheti magát a haza minden sarjadéka iránt; sőt ez a polgári joggal szövetséges kötelesség is egyszersmind. Egy gyilkos, egy gyújtogató többeknek, sőt egész községnek válik ártalmára; egy hazaáruló az egész hazának becsületét sérti, s hánynak tönkrejutását okozhatja! — És mégse törődjünk azzal, ha ily vészmagvakat széltében fölburjánzani látunk? Mily nagy jelentésű a hazaárulás bűne! — Sűrűen használt de ritkán értett szó! — Értelmezzük-e, miben áll az? Szerintünk és — jótállunk érte — minden igazán gondolkodó szerint mindennemű erkölcstelenségbenárulás azon arányban, a melyben a közügynek kárát okozza; okozza pedig azt még a kötelességmulasztás is. A görög bölcselkedés fejedelme Sokrates — kire nem egy balga is hivatkozik már — és kívüle akárhány pogány bölcselő is e szerint értelmezé a polgári kötelességeket. Mennyivel szigorúbbnak kell lennie a hazafias fogalomnak a keresztény országultság alapelveihez képest! — És nekünk, kik a hazafiságot oly fönnen hirdetjük s mintegy a szív cultusává akarjuk emelni, mennyire kellene igyekeznünk, hogy e fogalom szűzies tisztaságban viruljon s a legszentebb polgári kötelességek összegét magába foglalva szilárduljon kebleinkben ! Váljon túlságos volna-e a hajdankor ama bölcseinek tanait érvényesítnünk, kik a hazai törvények ellen elkövetett minden sérelmet aránylag a honárulás bűnébe számítottak be? mert amennyiben az egyesen áll, annyiban dúlja a hazát mindenki az ő törvényszegésével, amit ha mindnyájan tesznek , lehetetlen fönnállnia a társadalomnak. Ki hazai viszonyainkat kellőleg fölfogni igyekezett, ha ép értelemmel bír, be kellett látnia, mikép valódi magyar hazafinak lenni nem csekély föladat. Jól mondá Virág B. derék költőnk, hogy „jó hazafinak lenni nehéz, de nem lehetetlen.“ Különösen reánk értette ezt, tudván, hogy a honfi kötelességek nálunk, hol a mennyiség nagy hiányát főleg minőséggel kell pótolni, többszörös súlylyal nehezülnek a polgári vállakra, mint bárhol egyébütt. S mégis mi tartjuk a hazafiságot olcsó erénynek? Mi bitangoljuk e legszebb elmet pulyaságra? Holott az irigyelhető állapotú nemzeteknél is csak nagy tettek árán jut ez ki a közjóra hathatósan törekvőknek. — Gyarló kiskorúság űzhet játékot meg nem értett nagy eszmékkel, de a férfiasult ítélet tiszteletben tartja az eszméket, melyek üdvöt eszközlök. Várjon nálunk még most sem volna ideje a nemzeti férfiasodásnak? Az alföldi vasút kérdéséhez. (Sz J.) E cím alatt a békési gazdasági egylet titkárától az „Ország“ B.Csabáról egy közlést hoz, mely míg egyfelől arról tanúskodik, mikép igyekeznek az érdeklett községek e nagy horderejű vállalat létesítését siettetni, másfelől némi világot vet az ügy jelenlegi állására. Mi legkevésbé sem csodáljuk, sőt méltányolni tudjuk, hogy Csanádmegye s illetőleg ennek főhelye Makó is igényel részt a tervezett vasút közvetlen áldásaiból, és ha meggyőzhet valaki, hogy ez a közjó hátránya nélkül eszközölhető, ahoz magunk is édes örömest hozzájárulunk. Csanádi megyéből ez ügyben figyelmeztető fölszólalást vettünk, melyben azzal vádoltatunk, hogy mi Makót csupa önzésből óhajtjuk a vonalt kizáratni. Ez lévén lényege a felszólalásnak, nem tartjuk szükségesnek azt egész terjedelmében közölni, hanem egyszerűen kijelentjük: szíveskedjenek bennünket az illető urak fölvilágosítani, hogy a kérdéses vonalnak Makó felé vezetése a közügyre nézve előnyösebb, és mi szívesen elállunk az egyenes vonal követelésétől. És erre ezennel fölhívjuk mindazokat, kik velünk ellenkező meggyőződésben vannak. Csak tessék aztán ne csupán a helyi, hanem az országos érdekeket szem előtt tartani. Azonban térjünk vissza az „Ország“ ban megjelent közlésre. Sokan állítják, — mond e cikkben K. M. barátunk, — hogy ez oly közérdekű Országos ügy , mely évek folytán magától is kifejlik s tárgya lesz egy reménybeli országgyűlésnek. Mi azt hiszszük, hogy egy napot sem kell várnunk, hanem folytonosan és erngedetlenül munkálnunk a terv mielőbbi foganatosításán. De hát voltaképen mit tegyünk? E kérdésre a csabai várostanácsnak mai napon (nov. 1.) az intelligenciás előkelő gazdákkal tartott conferentiája valamenynyire megfelel. Tudjuk, hogy a békésmegyei gazdasági egyesület b. Wenkheim Béla, b. Eötvös József gr. Károlyi Sándor és Trefort Ágoston urakat bízá meg a megye nagyobb községeit összekötendő vasúti szárnyvonal tervezetére engedélyt kieszközölni s a tervezetet aláírások utján kegylibndó pénzen elkészítetni. Az engedély a tervezésre egy egy évre megadatott, és pedig egyrészről Túrtól vagy Gyomától Szarvason át Orosházára s onnan a Tiszához, másrészről Csabától Szegedre. A túrvagy gyoma-szarvas-orosházi vonal tervezetére — mint tisztán megyei érdekűre — az aláírás megkezdetett s szépen előre is haladt. A csaba-szegedi vonalra nézve a békés megyei gazdasági egyesület Szarvason okt. 13-án tartott választmányi gyűlése úgy intézkedett, hogy ez egy országos érdekű nagy vonal részét képezvén, ezúttal a közgazdasági szakosztályhoz tétetik át úgy, hogy az az egész nagy vonalt tanulmányozza s fontosságát és előnyeit képező minden adatokat gyűjtsön össze, hogy annak idején, ha kell, az ellenvélemények megdöntésére is kész legyen, és másrészt, hogy a további intézkedésre nézve bevárja a Pesten ez ügyben nov. 2- én tartandó tanácskozmány eredményét. Ezeket az egész ügy bővebb földerítéséül mondva, hye a csabai nov. 1-jén tartott tanácskozmány megállapodása, mely egyúttal tettleges felelet arra, hogy mit tegyenek a többi érdeklett községek is. A csabai tanácskozmány: 1) a várad-szeged-kanizsai vonal szükségét s hasznát országos érdekűnek látván, annak gyors előmozdítását erkölcsieg, szellemileg és anyagilag kitelhetőleg elő fogja mozdítani; 2) a pesti nov. 22-ei tanácskozásra két képviselőt küld, t. i. Urszinyi Andor és Kemény Mihály urakat; 3) fölszólítja a békésmegyei gazdasági egylet fönebb nevezett megbízottjait, kiknek a tervezeti engedély megadatott, hogy ne csak a tárágy gyoma-szarvas-orosházi, hanem a csaba-szegedi vonal tervezetét is készítessék el egy év alatt, mint amelyre az engedély szintén megadatott; 4) a tervkészítéshez a város részéről 500 forintot ajánlanak; 5) fölszólítják a várad-szegedi vonalba eső vagy eshető községeket, hogy Pesten hasonlag képviseltessék magukat s a tervek elkészítéséhez ajánlatokat tegyenek; és 6) indítványba hozzák a pesti tanácskozányon, hogy alakuljon bizottmány, mely e vonalnak Békésmegyén kívüli részeire is engedélyt eszközöljön ki, a tervezetet azegészre folyamatba vegye, az erre szükségelt költségekre az érdeklett községek s birtokosok önkénytes ajánlatait véve igénybe.