Szegedi Híradó, 1863. május-december (5. évfolyam, 35-104. szám)
1863-09-16 / 74. szám
TÁRCA. Mi lenne az én éltem.... Mi lenne az én éltem nélküled ? S minő édes lesz majdan veled ! Együtt járunk nyáron virágok közt, S átálmodjuk együtt a telet , Hevülni fogsz szivem melegétől S bírni fogom egész lelkedet. Oh legyél hát minél előbb enyém, Az én édes, drága angyalom! Karjaid közt legyen ébredésem Üdvsugáros, fényes hajnalon! Hogy ismerjem meg a mennyországot, S zengjen róla örökké dalom! * Fővárosi hangok. Pest, szept. 14. 1863. Pest kívül és belöl. Faust, Császárfürdői élvezetek. Visszaemlékezés. A jó barát boldogsága a mienk is. De szép is ez a Pest, istenem de szép! fogja mondani a szegedi szappanáruló leányka, ha majd 50 esztendő múlva fölkerül Pestre. Akkorra tán majd csak elkészül a pesti vízvezeték is s díszes kutai ékesíteni fogják a város főbb helyeit. Pestről a Margitszigeten keresztül fogunk vasúton robogni a zugligetbe s a kirándulás élvezetei közé nem vegyül egy jó adag por is, melyet most, sok egyébbel, le kell nyelnünk. Az akadémia palotája s a gabonacsarnok között pompás szélben fog emelkedni a legnagyobb magyar szobra — hihetőleg külföldi terv szerint — a Duna part végig be lesz szegve kikötővel s föllötte pompás házak fognak emelkedni, melyek ugyan meglopják a legszebb kilátást, de jövedelmeznek a városnak, mely úgy látszik, minden talpalatnyi földet elakar adni s Pestből, sok nagy város példájára, egy óriási ketrecet csinálni. Akkorra tán kész lesz a lipótvárosi nagyszerű egyház, a redoute másik része s a muzeum kerítése is. S a váci út, mely hivatva van, hogy Pest legdíszesebb utcája legyen , meg fog felelni rendeltetésének, megtisztul a szeméttől és bandleektől, kik minden siető emberbe belekapaszkodnak; erővel föl akarván őket öltöztetni ócskából új rongyaikba. E népség erőszakoskodása a legnagyobb boszszantásig terjed; csodáljuk hogy a város még nem gondoskodott rendszabályokról , melyek polgárait ez utcai eleven bojtorjánoktól megmentsék. Tehát Pest jövendő külsejétől lehet némi homályos sejtelmünk. De jövendő belső életének fátyolát fölnem lebbenthetjük; azért csak a jelennél maradunk; az igaz, hogy ez alig ér többet a semminél, úgy hogy kedve kerekednék az embernek átaludni s jobb napokra ébredni fel; mert kinek lenne kedve szárazságról és ínségről hallani örökös panaszokat. Unalmas világ van itt szörnyen, azért kapva kap a halandó minden újdonság után, ha mindjárt a nemzeti színházban tűnik is az föl. Legközelebb a Faust operát adták itt Gounodtól. Vadnai Károly igen szépen emlékszik róla a jelesül szerkesztett „Ország tükrében.* Gounod zenéjében van valami megnyerő eredetiség. Nem a föltalálásban, hanem a már meglevők alkalmazásában. Az élénk francia styl itt komolyabb, egyszerűbb és magasb köntösben jelenik meg; a könnyed zene nemes harmóniával párosul. A mosolygó francia szellem mintegy körül folyni látszik a komoly és magasztos német múzsát. A zenei bevezetés után, mely egyszerű, a vén Faustot munkaszobájában látjuk, könyvek, földgömbök, csontváz, és a tudomány eszközei között. Kétségbe van esve, hogy hiába fürkésze az alkotót és a természetet. Kételyei csak nőttek, s méregpohár után nyúl. De a kelő nap bepirosítja az ablakot, s élénk hajnali zene szól, oly idillies és vidám, melyet mintha mindig hallottunk volna, midőn a patak csörög, a madár dalol és a virágok ébrednek. A természet édes hangjai ezek. Hallik a munkára sietők víg éneke, és Faust elkeseredve, átkozza a tudományt, a hitet, imát, s hívja a sátánt.. . . Mephisto megjelenik a föld alól, görbe láb, sanda szemek, vigyorgó gríny , míg oldalán kard, fején tollas kalap, ajkain csábító szavak. Mindent igér neki. Faust ifjúságot és szerelmet kíván. Mephisto a háttérre mutat. Ott a legszebb világításba egy bájos lányka látszik rokkája mellett. „Ez fog szeretni“ — mondja Mephisto , s Faust azonnal ifjúnak változván, lelkesülten indulnak el, hogy föltalálják e bájos képet az életben. A második felvonás teli van élet és elevenséggel. Egy város téren csoportok zsibongnak , a háttérben naptól világított kék hegyek. Katonák, tanulók, polgárok és nők szebbnél szebb karénekeket dalolnak. Valentin — Margit testvére is — köztük van, és szintén harcra készül. Jön Mephisto és hatalmas bordalt énekel aranyról, ördögről. Dalában megsérti Margitot, s Valentin karddal rohan reá. De kardja eltörik a levegőben. Borzadnak, mert „bizonynyal lakója ” (Mephisto) a pokolnak.“ Ekkor megfordítják kardjaikat, melyeknek markolatai igy megannyi keresztek, s a sátán borzalma közt vonulnak el. Majd újra hangzik a dal és tánc, zajos vidor képek közt egy szép sugár alak vonul át a háttérben, festői öltözékben, minőt ma már csak a múzeumok ódon képein látunk. Faust megszólítja: „Megszólításomért bocsánat szép kisasszony. Kisérnem ha szabad, fogadja el karom.“ Margit,szerényen és kecsesen felel: „Oh uram, nem vagyok én sem szép, sem kisasszony! S kíséretül karját el nem fogadhatom.“ Faust elszomorkodik, s e kecses, szűzies képet ismét a tánc zaja, a nők éneke, az ifjúság tomboló öröme nyelik el. A harmadik felvonást a kerti jelenetek képezik. Ki ne emlékeznék Goethe e gyönyörű lapjaira? A szerelem oly édes képe ez, melylyel csupán „Romeo és Julia“ erkély jelenete versenyezhet. Fák, virágok a földön, holdfény az égen, illat és csend a levegőben, szerelem az emberek szívében. A fiatal Siebel (Margit imádója) bokrétával jő, s kéri a virágokat, hogy tolmácsolják szive érzelmeit; majd bokrétáját letéve Margit ajtajához , reménynyel távozik. Faust is jő, s üdvözli a kis lakot, bámulva egyszerűsége bájait. „Mily gazdagság van e szegény lakban, És mennyi boldogság tanyáz abban!“ Mephisto gonoszul szól: Hogy kiálld a versenyt, s legyőzd azt a virágot, Kerítek oly drága kincset, Minőt e lány még álmában sem látott.“ Ékszerszekrényt hoz, s leteszi Margit ajtajához. Margit lő, s leülve a gyeppadra, fonni és dalolni kezd. Dalolja az ó német balladát a „thulei királyról, ki sírig híven szeretett,é s megemlékezik a nemes megtartású ifjúra, ki őt az utcán megszólítá. Meglátja a virágot, s örül neki . .. majd meglátja az ékszerszekrényt is, és szeme elvakul. Magára rak arany láncot, fülön függőt, s nézi magát az ezüstös tükörben ... A virág el van feledve. Mily igaz és szomorú kép! Hány leány választ igy, és hány bánja meg választását! Ma mosolyog, holnap sír, holnapután kétségbeesik és meghal. A sátán fegyvere azért hódít, mert aranyból van. Faust jő, s szerelmi dalokat mond a holdfénynél Margitnak. Minden oly varázsos, mely a szivet szerelemre költi. A háttérben a vágyódó koros Mártha asszony édeseg, és a gonosz Mephisto ármánykodik gúnyosan. Faust a tűnő fényű holdvilágot kéri, hogy ébreszsze föl Margit szivében a szerelmet. És fölébred az. Mikor Faust elmegy, még akkor is ablakából kihajolva dalol a csillagokhoz. Faust előltet és keblére omol, a lány gyönyörteljesen néz rá, s a sátán . . . kacag. A negyedik felvonás Margit búját és kétségbeesését festi. Szegény leány, szerelmében elbukott, anya jön, s leánytársai megvetik. Siebel meg akarja bosszulni, de Margit nem akarja ezt . . . templomba indul, hogy vigaszt találjon. Ezalatt a harcból viszszatért katonák diadalzajjal jönek, s hatalmas karéneket dalolnak. Valentin megtudja testvére balsorsát, s Faustra kardot, ránt. De ezt az ördög védi s Valentin elesik. A nép összecsődül, jön Margit is, hogy hallja testvére átkait. — Mélyen ható jelenés , mely Valentin halálával, s a nép egy fohászszerű imájával végződik. A templomban Margit nem talál vigaszt. Imádkozik, de imájának viszhangja a gonosz szellem átka, mely Mephisto hangján beszél. A nagy khorálok közt Margit kétségbeesik, vívódik és összerogy. Az ötödik felvonás bűvös látványok láncolata. Itt a Walpurgéje. Rideg, sziklás vidék , lidércek dalolnak, s a jégbolygó hideg fényei röpködnek a levegőben. Mephisto bevezeti Faustot, kinek vére fagyni kezd. De a sátán egy intésére minden átalakul. Valóban bűvös és meglepő változás. A rideg sziklák helyén egy keleti kéjpalota belseje, aranyos ívek, oszlopok, lépcsőzetek, tündéri világítás, a lidércdal helyett gyönyörök éneke, a zord boszorkányok helyett szép táncosnők, a szépség királynői, kik csábtáncot lejtenek gyönyördalok között. — Faust iszsza a feledés nektárját, s öleli a legszebb leányt . . . de Margit képe fölvillan előtte, nyakán vérpiros szalaggal. Borzadni kezd. A tündérpalota egy pillanatban ismét eltűnik; rideg sziklás vidék látszik, s egy hegylejtőn Margit vonul át. — Az utósó jelenés börtönben foly. Margit, ki gyermekét megölé a földön fekszik, midőn Faust hozzája lép. Kéri Margitot, hogy kövesse, de Margit Istenéhez fordul. S ime a börtön falai sülyednek, verőfényes kék ég mosolyog föl, s mig Faust lenn a sátán áldozata marad, Margit angyalok körében emelkedik előttünk föl az ég felé. Keresztényi igazságszolgáltatás, mely szerint a szenvedés megtisztítja, s éghez emeli az egykor bűnössé vált lelkeket. A kiállítás egész fényűzéssel van eszközölve , kivált az ötödik felvonásban , melynek változó képei megleptek mindenkit. Az őszi és téli idények kedvenc dalműve „Faust“ leend. Költészet és mesterség, dal és gép, a szellem bája és külsőséges fényűzése fogtak kezet, hogy ö föntartsák. — A császár-fürdői idény a magyar gazdasszonyok által tartandó zártkörű táncmulatsággal lesz befejezve. Tehát még egyszer táncolhat fiatalságunk, pedig Beniczky Emil barátunk már leborult keblére a Hölgydivatlapban , hogy istenhozzádot mondjon a kedvenc mulató helynek, hol a pesti társasélet, nyert egy kis elevenséget. S valóban ha e vidám kör sem alakult volna meg, hol a lélek pillanatra megszabadulhatott gondjaitól s kora vénségéből, ifjú pezsgő életre ébredt . Ha nem nyertünk volna egy kis sugárt, erőt a fekete és kék szemekből, míg a fényben úszó platán fák alatt tova ragadott a zene , szomorú napjaink lettek volna s részünkről csak annyiból érdemelt volna említést az egész nyári idény, hogy végtelenül sokat izzadtunk benne. Más élet volt közöttünk csak egy évvel ezelőtt is. Más eszme adott törekvéseinknek irányt. Sokan voltunk egygyütt s merem mondani nem minden erő nélkül. Nekem édesen esik visszaemlékeznem azon időkre , mintha most is látnám a lelkesen kipirult arcokat. Érzem hogy akartunk mi valamit , az szép és magasztos volt. Egy éve lesz körülbelül, midőn egy vidám estélyre gyűltünk össze. Egyesülésünket ültük meg. Ki hitte volna akkor, hogy egy év múlva szét leszünk szórva, hogy aki összetartó kapocs volt köztünk, lemegy vidéki lapszerkesztőnek, Shakespeare, Goethe és Byron helyet Corpus Jurist forgat kezében s úgy készül, hogy viszsza se kerüljön többé közénk. Ámde írva vagyon , hogy legnagyobb bölcsesség azt az utat választani, mely a csöndes, tiszta boldogsághoz vezet. — Győri Vilmos szép tollú és beszédű fiatal lelkészünk is azon estélyen búcsúzott el tőlünk. Szivet és híveket cserélt. A múlt héten ismét látták pesti hívei régi kedves lelkészüket, még pedig a legnagyobb üdv közepe«, mely az oltár előtt, két egymásért dobogó szív örök egyesüléséből fakadhat csupán. Az atya-püspök adta áldását a szép ifjú párra, kiket szív és lélek érdemessé tett egymásra, így mennek szét a hű barátok; de a szív megnyugszik a végzetben ha boldognak tudja őket. r. f. A múzsák fia köszönő levelet ír az Ítészhez, költeményeinek elnéző bírálatáért. Ez visszaír! „Megenged, de sokkal kevesebbet mondtam, mint a mennyit ön megérdemelt volna; de tudhatja ön, nem írhatok oly sok jót, anélkül, hogy részrehajlónak ne tessem!“ Amellett azt gondolja: „Rosz firkáló, az is sok volt amit mondtam!“ „Nagy tisztelet, nagy tisztelet!“ rebegi a szegény deák padlásszobájában, és mindkét lábbal kiugrik ágyából, mert a gazdag háziúr már korán reggel 6 órakor fárasztotta magát fel hozzá, hogy tőle a hátralevő havibért követelje. De már ekkor csakugyan ezt gondolja,, Vigyen el a manó, csúf ember! bárcsak ott ülnél a hol ingyen szállást adnak!“ Egynémelyt a sors igen sok örömmel és javakkal halmoz el, másnak igen keveset nyújt jótéteményeiből. De nem az, ki kevés eszközzel bir, hanem azon telhetetlen gazdag mondható valóban szerencsétlennek, kinek minden a mivel bir, igen kevés. A nőknek mi sem sok. Mi sem kevesebb előttük, mint sok pipere, sok mulatság, sok udvarló, sok madár, kutya, majom, stb. sokat beszélnek, sokat kokettíroznak. Az uracsoknak mi sem kevés. Keveset dicsérnek , keveset adnak, keveset beszélnek, nőiknek kevés örömet szereznek, kevés házbarátot sem szeretnek, keveset vannak honn, s keveset járnak az egyházba. Azért legjobb a férfiakat és nőket össze, házasítani ; itt összevegyül az igen sok és igen kevés, és ebből mindkettő engedékenysége folytán szklemlik a boldog házi élet. És most, bezárjuk humorisztikus párhuzamunkat, miután nem jó sokat írni egy s ugyanazon tárgyról, mert az olvasó figyelme nem marad egy tárgyra függesztve. Ne mondjátok, hogy „igen sok“ midőn erény és nemesszivüségről van szó, és ne mondjátok, hogy „igen kevés,“ ha arra kerül a sor, edzett karral elnyomni a rostat. Bikán. Az „igen sok“ és „igen kevés.“ Léteznek emberek, kiknek mi sem sok, hanem minden kevés, t. i. a pénz, és léteznek ismét emberek, kiknek mi sem kevés, hanem minden sok, f. i. a munka. Ha azt mondom, léteznek emberek, az anynyit tesz, mint: létezik egész világa oly embereknek, kik telhetetlenek vágyaik és kívánságaikban, és haragosak a legkisebb munka miatt is. Semmittevés és henyélésért akarnak megjutalmaztatni. De mindennek megvan mértéke; munka és élvezetnek ki kell egymást egyenlíteni, valamint eső és napfénynek ; egyből sem jó a sok, sem a kevés. A sok és kevés látszólagos csekély indok a világrészek és tartományok sorsát intézte el, és több millió ember életébe került. Ha Cato nem oly sokszor kiáltja„ Ego autem censeo“ — úgy tán még ma is állana Carthago, ha Napoleon nem lett volna oly sok hódítási tervvel tele, úgy a világ sok vért és könyvt kimért volna meg és — ha én nem tanultam volna oly keveset a görögből , úgy Xenophon vagy Herodotosból példát idézhetnék, mely egyedüli a maga nemében, és legjobb bizonyítékát nyitja annak, hogy mily borzasztó következménynyel bír egy kis „igen sok“ és „igen kevés.“ De igy jár az, ki a klassikai műveltséget elhanyagolja ! Panaszkodik a férj ha az asszony igen sokat ír föl a konyhakönyvbe, és ő igen keveset lát az asztalon. P. o. egyszer ez áll: Zöldség 9 frt. Tejföl és vaj 4 frt 17 kr. „Oho oho!“ szól a férj, ez már mégis sok! vásárolt angyalom ezentúl napról napra, s ne ily nagy mértékben!“ „Jól van, kedvesem!“ felel a nő „de bizonyos dolgokat mégis nagy mértékben kell venni p. o. zsír, tojás stb. A következő konyha számlán ez áll! Zöldség 3 kr. Tejföl 15 kr. Marhahús 20 kr. „Oho, oho!“ ez igen kevés! hisz nem halhatok meg éhen! szól a férfi, ekkor tovább olvas: Zsir 25 frt. Tojás 3 frt 56 kr. (Természetes, hogy ennek háta mögött egy szalmakalap s néhány ékszer rejlik) „De már ez mégis sok! ez roszul ,megy!“ kiált a férj és fölugrik. Azonban az „igen sok!“ és „igen kevés“ néha épen az ellenkezőt is jelenti. „Oh kérem, ez már mégis sok!“ szól megszégyenülve a szobacicus, mert Ferenc urfi meg akarja csókolni; azonban ez tulajdonképen annyit jelent mint: „Oh, kérem, csak tessék!“ Tudomány irodalom, és művészet. * (Ihász Gábor magyar nyelvtanát megkaptuk) E nyelvtan az algymnasium I. II. és Uldik osztályának íratott. A legjobb’ ajánlat számára, hogy 11 kiadást ért. Ára 70 kr. Szerző tulajdona. * (Megjelent: „Egyetlen könycsepp.“ Regény. Irta báró Podmanscky Frigyes. II. kötet. Pest: Lauffer Vilmos, 1863. * (A nemzeti színházi szindizáló bizottság) által előadásra nem ajánltatott: „Halál vagy házasság“ című felvonásos vígjáték. * (A magyar gyorsírást), mint a „P. H„ értesül, jövő évben a bécsi főbb tanintézetekben is fogják tanítani. A tanító Markovich a „Gyorsirászat“ munkatársa lesz. Sz i n h á l. Szeptember 9-én „Tékozló apa“, színmű 5 felvonásban. Irta ifjú Dumas Sándor, fordította Feleki Miklós. Szept. 12-én „Sóhajok hídja“, víg opera 2 szakaszban, 4 képpel. Cremieu és Halevy után fordította Latabár, zenéjét szerző Offenbach. Szept. 13-án ugyanez ismételtetett. A „Tékozló apa“ is azon színművek közé tartozik , melyek az újabb francia ízlés szabása szerint készültek. A legújabb francia iskola kerülni iparkodik a rendkívülit, nem szövi tele bonyodalmakkal a darabot, hogy a szálak ügyes szétbomlásán bámuló közönség megfelejtkezzék alak és jellemről, melyekre legkisebb gondot sem fordított a szerző. Az újabb színműírók, kik közül nálunk Feuillet, Sardou s az ifjú Dumas legismertebbek, a mindennapi életből veszik a személyeket: egy családot, egy társaskört állítanak elénk, egy kis szerelmeskedés, csalódás, kiábrándulás, szellemdús párbeszéd és készen van a darab, semmi mélyebb szenvedély, semmi nagyobb, meghatóbb küzdelem, szóval regényt hoznak színpadra és nem drámát. A „Tékozló apa, még ilyennek is a leggyöngébbek egyike, egy jóravaló alak, erőteljes jellem nincs benne, amelyről megelégedéssel lehetne emlékezni. Rivonniere Ferdinand gróf (Jánosi) könnyelmű, s mint az ilyenek többnyire szoktak, jószmvűi s kedélyes öreg úr, ki igen szeret fiatalt játszani; szeretőket tart s 50 éve decára meg akar nősülni, s Helénát (Zsirai Róza) fia által akarja megkéretni. Azonban a lányka egy nyilatkozatából, melyet épen a megkérés pillanatában az ajtó mellett hallgat ki, meggyőződik , hogy ő már, egy ifjú, szerelemért sóvárgó lelket boldogítani nem képes. Lemond a leányról a kit szeretni hitt s kezét fia Andre (Prielle) számára kéri meg. A fiatal pár véletlenül szerette egymást — legalább a szerző sejtetni akarja — s igy a dolog könynyen megy. Az apa azonban nem tudja megtagadni magát s udvarol menyének, a férj távollétében viszi az opera-színházba, ami a fiúnak nem tetszik s e nemtetszését nem is késik kijelenteni. Itt kezdődik a viszálkodás az apa és fiú közt. Az könnyelmű életéről nem akar lemondani s csinálja az adósságokat. A derék takarékos fiatal ember, kissé zsémbes férj s lobbanékony természetű szemrehányásokat tesz atyjának. Ennek azt is mondja egy szélcsap élősdi fiatal barátja, hogy fia félti tőle feleségét. Az apa meg akarván győződni a valóságról, elutazást színlel. A fiú nem tartóztatja, sőt maga is az utazás mellett van. Ez elkeseríti az öreget s elutazik, de csak két napra, mire megérkezik, az ifjú házaspár hosszabb időre elhagyta Párist. A gróf egy fukar, szívtelen nőnél (igen hiányosan festett alak) tforde Albertinánál (Hirtling M ) keres fájdalmai ellen szórakozást. Fia két hónap múlva megérkezik. Ismét viszálkodás, míg aztán — mialatt az apa fiáért párbajt is vív — végleges kibékülés. Ez volna körülbelül a nem minden hiány és szárazság nélküli mese. Jánosi szép fölfogással adta szerepét, ő mindenesetre azon színészek közé tartozik, kiknek ha nem adatott fényes tehetség, szorgalommal iparkodnak azt