Szegedi Híradó, 1863. május-december (5. évfolyam, 35-104. szám)

1863-05-30 / 43. szám

miután az elemi s gymnasiumi tanodákat, valamint a magán­intézeteket, hol teljes megelégedését fejezte ki, meglátogatta, — sz. Annára utazandó, városunkat elhagyja. A minden tekintetbeni folytonos pangás, eddigi szárazság, a pénztelenség egész két­ségbeesésig vezet már, s ha valami enyhülés nem jövend közbe, beláthatlan következése­ket várhatunk. A „Vas“hoz címzett fogadóban egy hét óta szállásol szintén szegedi Krikay Ágoston fogorvos úr, kinek e vidéken minél tágasabb az ismeretsége, annál jobban terjed ritka ü­gyességérők­ szép híre, s állíthatom, hogy közel jövőben szerencsém leend megirni, mi­kép Krikay urat a közelismerés jóformán karolja föl s hírneve a tájban gyors léptek­kel terjedni kezd. Tábori­ János, Csongrád, május 24. F. hó 20-kán városunk külső részében délután egy óra tájban tííz ütött ki s a foly­tonosan dühöngő szél mellett három ház lett a lángok martalékává. Miként történhetett a kigyúlás, még eddig tudomásul nem vétetett. Valahára a már két hó óta emlegetett s hozzánk készülődő színtársulat, Horváth és Lukácsi igazgatása alatt megérkezett s a népkertben egy alkalmas nyári színkörben folytonosan a legjobb sikerrel működik; te­kintve a pénzszűk időt, oly pártfogásban ré­szesül , hogy egy ideig tökéletesen biztosítva van. De mégis érdemli, mert ekkoráig any­­nyira kielégítő közönségünket, hogy mind a férfiak, mind különösen a nők teljesen meg­érdemlik a dicséretet. A jövő számban részletesen is szeretnék szólani e tárgyról, amennyiben vannak közöt­tük, kik méltók a figyelemre. Csongrádm­egye tisztikarának föl­­­irata országbíró úr a sivalgáh­oz. Nagyméltóságú gróf, országbíró úr! Nagyméltóságodnak 0 cs. kir. ap. Föl­­sége legkegyelmesebb elhatározásával a ma­gyar országbírói méltósággal lett fölruházta­­tása azon édes öröm és remény hitével ár­asz­totta el Csongrádmegye közönségét, mely minden igaz hazafi keblében akkor fogamzik, midőn hazája kormányzatának élén oly fér­fiakat üdvözölhet, kik rég időkön át a feje­delem és nemzet közti viszonyok hű és tör­vényszerű intézése által úgy az uralkodó Felség kegyelmét, mint a nemzet őszinte ra­gaszkodását és bizalmát megnyerni kívánták és tudták. Boldognak érezzük magunkat azon hit­ben, hogy nagyméltóságod magas személyé­ben föltalálva és biztosítva látjuk azon leg­édesebb reményünk teljesülését, hogy az igazságszolgáltatás, melynek önzéstelen tisz­tasága és szigorúsága a nemzet fejlődését és állandó jólétét az igazgatás minden szakai közt legnagyobb mérvben előidézheti, nagy­méltóságod bölcs vezetése alatt fölvirágzásá­nak túlhaladhatlan fokát fejlesztendi ki. Engedje a méltóságod fölajánlani azon nemcsak a reánk ruházott kötelesség, de őszinte hazafias érzelmünkből kifejlett közre­működésünket, melylyel nagyméltóságodnak a haza javára irányzandó törekvéseit tehet­ségünk parányisága és körünk korlátai közt előmozdítani legszentebb feladatunknak ismer­jük, hogy a méltóságod nehéz, de eredmé­nyeiben áldást hozó hivatása betöltése által biztosítandó érdemeinek tényezője csekély erőnkben hű eszközre találjon. Legmélyebb tisztelettel vagyunk stb. Helybeli újdonságok. * (Szeged város hatósága) a közönség tudomására juttatja, miként a cs. k. országos föhadparancsnokságok a hadügyminisztérium által fölhatalmaztattak, hogy a nm. m. kir. helytartótanácscsal egyetértőleg az 1862. évi ujoncozás befejezéséig besorozott katonákat, ha az 1200 forint váltságdíjat lefizetik, elbo­­csájthassák. * (A Széchenyi-tér rendezése iránt) a városi hatóság által kiírt pályázatra — mint értesülünk — eddig 3 terv küldetett be. * (A helybeli temetkezési egylet) f. hó 28-kán délelőtt tartotta meg közgyűlését, a kiküldött bizottmány által javaslatba hozott alapszabályok módosítása fölött. Szép szám­mal jelentek meg a tagok, mi legfőbb bi­zonysága annak, hogy mennyire érdekli őket az egylet sorsa. Az alapszabályok legtöbb pontja változatlanul maradt, a többin is csak csekély változás történt, mi a tagok egy részénél nem talált helyeslésre s az alapsza­bályok elfogadását szavazat útján akarták eldönteni. A többség azonban, miután Szűcs M. javaslatára a 7-ik pontban még némi vál­tozás történt, elfogadta az alapszabályokat, melyek a főispáni helytartó­k méltósága elé fognak terjesztetni. Ugyancsak e 7yik pont értelmében egy tagnak az egylet kebelébeli kizáratása indítványoztatott a választmányi tagok által, a tagok azonban az indítványt el nem fogadták s Kreminger prépost m­aga ajánlatára az illető továbbra is az egylet tagja maradt. Gyűlés végével az egylet tag­jainak egy része a tisztviselőknek az összes tagok által szavazat útjáni megválasztását sürgette, azonban az elnök a gyűlést befeje­zettnek nyilvánítván, föloszlatta. — Kívána­tos lenne, hogy a tagok közt fölmerült egye­netlenségek minél előbb elsimulnának, nehogy az egylet, mely eddig igen szépen virágzott, valami kárt szenvedjen. A tárgyhoz legkö­zelebb mi is szólunk. * (Vasárnapi díjlövések.) Rohrbach An­tal lőtt 1 ötöst, 2 hármast, nyerte az 1-ik díjat; Eröskövy Antal 1 négyest, 5 hármast, nyerte a 2-ik díjat; Csikós Imre 2 négyest, nyerte a 3-ik díjat; Georgievits György 1 négyest, 1 hármast, nyerte a 4-ik díjat; En­drényi István 1 négyest, nyerte az 5-ik dí­jat; Hulvák Antal 1 hármast; Okerny Gyula 1 hármast. — F. hó 25-én (hétfőn): Kémén­­tzy Adalbert 1 ötöst, 1 négyest, nyerte az 1-ső és 2 ik díjat; Pálfy János 1 négyest, 1 hármast, nyerte a 3-ik díjat; Burger Zsig­­mond 1 négyest, nyerte a 4-ik díjat; Hosz­­szú Nándor 4 hármast, nyerte az 5-ik díjat; Georgievits István 1 hármast; Kotlinszky Antal 1 hármast; Mertz József 1 hármast; Novák Gusztáv 1 hármast. — Vasárnap, ha az idő kedvező leend, a rendes díj- és gyer­­tyalövés fog megtartatni. * (A keserű vizekre nézve Szeged verse­nyezni készül Budával.) múlt évben Ugyanis, mint már egyszer említettük, két ilyen for­rás fedöztetett föl, melyek egyike Mölczer György úr szegedi házbirtokos tulajdona, már mégis vizsgáltatott Preusz M. vegytanár úr által; az elemzés eredménye, mely a ma­gyar tudós akadémia ülésén fölolvastatott, következő : 100 gramm vízben 1 font vízben találtatik van 13.3519. 110.2223 11 félig kötött szénsav 0.2156­­. 109.7k. cent 1.6558 szemer vagy 3.36 köbhav. Kitetszik, hogy Mölczer György úrnak keserű vize a szilárd részek összegére nézve legközelebb áll a budai Hildegard forrás vi­zéhez; ettől azonban légenysavas kesereny­­eleg tartalma által lényegesen különbözik,­ s ezen alkatrész mennyisége tekintetében csak a saidschützi keserű vízhez hasonlítható. * (Hollósy L. Kornélia) ünnepelt mű­vésznőnk, mint értesültünk, a jövő hó vége felé fog közénk érkezni. Jelenleg Pesten időt s ott nagyszerű jótékony hangversenyt adand.­­ Körútjában mindenfelé diadalokat aratott. Zala-Egerszegen legélénkebben nyil­vánult a közönség rokonszenve. A művésznő tiszteletére tartandott lakomát és táncvigal­mat a főispáni helytartó megtiltotta. Sopron­ban a második hangverseny tiszta jövedelmét 113 frtot fele részben az ottani Orsolya-szü­­zek templomának, felében az evang. templom tornyának építésére adta. — Bizonyára ná­lunk mutatása alkalmával is, nemcsak ritka élvezetben részesít minket,­ hanem valamelyik intézetünkről is meg fog emlékezni. — Szombaton este a színház előcsar­nokában a jegyváltó helyen, egy hajból ké­szült aranycsatos karperec találtatott, mit az illető tulajdonos az 1-ső segéd­kapitányi hivatalban kezéhez vehet. * (Öngyilkosság.) Szerdán délután 4 óra tájban F. A. helybeli alkusz a hídról — kabátját, kalapját és sétabotját lerakván — a Tiszába ugrott s belehalt. A kabátja zse­bében talált néhány sor szándékos haláláról tanúskodik. Hulláját , a keresés dacára, mindeddig nem lelték meg. Mint alkusz igen pontos volt és tiszta eljárása miatt nagy bi­zalomban részesült; állítják, hogy némi pénz­beli zavar vitte e kétségbeejtő lépésre. Neje s 10 árvája részére nagylelkű emberbarátok valláskülönbség nélkül tegnap délig közel 400 frtot adakoztak. * Egy Cs. J. nevű ismeretes polgár már 2—3 hó óta szintén eltűnt városunkból, most azt beszélik, hogy Titelnél fogták ki hulláját; ha ez valósulna, akkor a Dunában vethetett véget életének, mire öt szintén za­vart vagyoni állása s egyéb házi bajok vitték. 1. Ca Co3 0.4700gramm 3.6096szemer 2. Mg Co3 0.0163n 0.1252 3. Na Co3 0.1523n 1.1696n 4. Ca So4 0.8922n 6.8521­ 5. K So4 0.0304 11 0.2334n 6. Na So4 6.9587 11 53.4427 11 7. Mg So4 1.2672 11 9.7321n 8. Mg Cl 2.8996n 22.2689 11 9. Mg NO{ 1.6488n 12.6627 11 10. Si 03 0.0091 Y) 0.0697n 11. ai2 02 0.0073 11 0.0561 11 Adakozások az alföldi vasúti előmunkálatok költsé­geire Szegeden. 1. számú gyűjtő íven : Mélf. Petrovich István főispáni helytartó úr ’20 frt, J. Tasch­­ler József polgármester 15 frt, Veszelinovits Bazil főbíró 15 frt, Harsányi Pál főkapitány 10 frt, Zombory János tanácsnok 5 frt, Ba­logh János tanácsnok 5 frt, Rakovszky Ká­roly tanácsnok 5 frt, Farkas János tanácsnok 5 frt, Schmidt Ádám tanácsnok 5 frt, Szre­­mátz János főjegyző 5 frt, Gegus Dániel ta­nácsnok 5 frt, Ököl Máté 10 frt; összesen 105 frt. 2. sz. gy. r. Osztróvszky József 10 frt, Okrucky Aurél 5 frt, Práznovszky János 1 frt, Bakay Nándor 1 frt, Deák Gyula 1 frt; összesen 18 frt. 4. sz. gy. r. Ft. Somhegyi Ferenc igaz­gató 5 frt, Tóth János igazgató 1 frt, ke­gyesrendi ház 5 frt, Baranyay Zsigmond 2 frt, Váry Gellért 1 frt, Magyarász Imre 1 ft, Rustár Ignác 1 frt, Berzay Elek 1 frt, Cser­­kúty József 2 frt, Gyalokay Ferenc 1 frt, Budaváry József 1 frt, Ferenczy László 1 frt; összesen 22 frt. (Folyt. köv.) Vegyes h­irek. * (Deák Ferenc) nagy hazánkfia rende­sen Szent-Lászlón Zalamegyében tölti a nya­rat sógoránál Oszterhuber urnál. Az idén is oda ment nyaralni, hol f. hó 23-án az a kel­lemetlenség érte,­­ hogy esti 9 óra tájban 4 jól fegyverzett rabló lepte meg az úri lakot, s a megérkezett házi úrral durván bánva 800 ftot vettek el tőle, minden ezüst nemű­jét s egyéb becses tárgyakat is összeszedve. Deák Ferenc a nála levő pénzösszeget , 220 ftot, s zsebóráját adta át nekik, hogy sógo­rát ne bántalmazzák azon megjegyzéssel, hogy ha több pénz volna nála, örömest megváltaná óráját, mert az neki nagyon becses emlék. A rablók nemcsak magától Deáktól,­­ ha­nem a cselédségtől is tudakolván, hogy igazán ö e az a híres Deák Ferenc, miután a ház­nép mind igennel felelt, a zsebórát vissza­adták, azon megjegyzéssel, hogy nekik úgy is van órájok, s a többi zsákmánynyal nyom nélkül eltűntek. * (Jósika Miklósnak.,) mint a magyar regény alapítójának, irodalmi működése hu­szonötödik évfordulójára a magyar nők nevé­ben Bohus-Szögyényi Antonia Brüsselbe 3000 aláírással ellátott dísz-albumot küldött. A be­kötés remekmű, ezüst domborművű ékítmé­nyekkel; a középen ezüst babérkoszorú, mely­nek egyes leveleire Jósika műveinek címei vannak vésve. A gyűjtésből fennmaradt 200 frtot az adakozók az irói segélyegylet alap­tőkéjére adományozták. * (Az 1862-ki erdélyi összeesküvésre) vo­natkozólag, melynek leírását mi is közöltük: az illetők egy régi bajtársa a „P. Ll.“ban helyreigazítja a cikkíró azon állítását, mint ha May és Mack ugyanazon egy személy lett volna. A dologból csak annyi igaz, hogy mindketten az osztrák tüzértestben szolgáltak és a forradalom kiütésekor hadnagyok voltak,­­ főhadnagyi ranggal léptek a honvédek sorába, s May mint törzskari tiszt, Mack mint Ütegparancsnok vett részt a schwechati csatában. Mack a fegyverletétel előtt komáro­mi tü­zérfőnök volt, de egy befolyásos nő megsértése miatt felvigyázat alá esett; a tüzér­ség vezetését előbb Aschermanra, aztán Kri­­vácsira ruházták át. A fegyverletétel után Mack Angolországba ment — most is ott tar­tózkodik mint tanitó; ellenben May volt az, ki az összeesküvésben résztvett és Bécsben önmagát kényszerüleg kivégezte. * (A magyar földhitel-intézet) Krassó­­vidéki bizottmánya április 24-én alakult meg Lugoson Joannovics György vezetése alatt. * (A földhitelintézet torontálmegyei bizott­mánya) következőkép alakíttatott meg: Elnök Beodrai Karácsonyi László, alelnök Nikolics Sándor, vál. tagok Hertelendy Miksa, Rónay Lajos, Báró Lipthay Béla, Dániel Pál, Gr. Bethlen József, Talián Endre és Steingassner Ernő. * (A jöv­ő termésre nézve egyre igen le­verő híreket hallunk: Pécskán a takarmány szükség oly nagy, hogy a háztetőkről szedik le a szalmát etetésül. Arad és Temesvár között s más vidéken is a búza termés oly silány, hogy sok helyen a marhával leetetik vagy lekaszálják, ellenben Szentes, Vásárhely s Orosháza tájékán jó termés mutatkozik; a kukorica általában jól áll. * (A legközelebbi veszprémi kivégeztetés alkalmával) miután a 6 halálra ítélt közül négyet már felkötöttek lélekszakadva érkezett az utósó két, kevésbé vétkes számára a ke­gyelem. Egy hadnagy hozta, a tömérdek soka­ság közé. Az ötödik bűnös nyakára is fel volt már a kötél kötve. A nép a kegyelmet éljenekkel fogadta, a megkegyelmezettek pe­dig csaknem élettelenül roskadtak le a földre. A megyeházhoz vitték őket, s eret vágtak rajtuk. * (Az Izsó Goc­mind-féle szoborperben) a kir. kúria máj. 20-kán a városi törvényszék által f. é. márt. 4-én hozott bírói végzést, mely a szobor tulajdonjogát Izsó Miklósnak ítélte, egész terjedelmében helyben hagyta. A városi törvényszék ítélete Gschwind Mihályt keresetével elutasítván, a perköltségek meg­térítésére utalta. Izsó ügyét Gyöngyösi Imre, a főváros egyik legjelesebb ügyvéde vitte; a baráti rokonszenv önzéstelen fáradozásba ér­vényt szerzett az igazságnak. Izsót ez alka­lomból, több rendbeli megtisztelések várják. * (A választások az erdélyi országgyű­lésre) jan. 20-a 24-e táján fognak megkez­dődni, miután a választói névsorok kiegé­szítése és a beadott felszólalások megvizsgá­lása körülbelül tizennégy napot vesz igénybe. * (A nagyszebeni községtanács) f. hó 18 diki ülésében elhatározta, hogy az ország­­gyűléshez szü­kségeltető helyiségeket „a római császárban“ a kormánynak díjtalanul engedi át, s a vendéglő bérlőjével egyezkednek is már az illető díj felett, melyet a község fizet. * (A bukás szélére jutott nemzeti szín­házat) közönséghiány miatt, hir szerint nyárára be fogják csukni. Hát a tagok mit csinálnak ? * (Molnár) a budai népszínháznak egy­szerre 25 operettet küldött. ■" (Új szappan­pótlék.) Ezt a „Deutsche Industrie-Zeitung“ értesítése szerint Antier orvostudor fedezte fel a „lupina“ név alatt ismeretes növények gyökerében. A szappan­anyagot ezen gyökerekből úgy veszik ki, hogy azokat folyóvízben megfőzik, mi által a gyökök minden szappantartalmukat a víznek átengedik s az által a viz sárga-barna szint ölt, — mely szint azonban el lehet enyész­­tetni, ha a folyadékba tiszta len, vagy ken­dervászon darabokat mártogatnak. A gyökök gondosan összegyüjtetvén, lég befolyása által megszánhatnak, a szár alatti részei levágat­nak s a rothadástól megóvandók. Ezen gyökök főzése által nyert folyadékkal mindennemű gyapjút szép fehérre lehet mosni s a rajtalévő természetes zsiradéktól megtisztítani; továbbá lehet evvel a háznál mosást végezni, a sely­met és selyemszövetet a zsirfoltoktól megtisz­­titni. Ezen lupina gyök termesztése minden, különösen a birkatenyésztő gazdáknak ajánl­ható, mert a leggyengébb talajban is dúsan tenyész, a mellett zöldtakarmányul is szolgál. Gazdagon termő magvából még szeszt is gyárthatni, mert bebizonyított dolog, hogy a krumpli csak 7 száztéli szeszt ad, míg a lupina 48-at. Vannak oly vidékek , hol a földmivelés főbb ágát a lupina termelés képezi, mely kü­lönösen a krumpli betegség beállta után na­gyon célszerűnek bizonyult be. * (Lamartine neje) meghalt. Az agg költő is súlyosan beteg. . * (Az emberiség statistikájához.) Az „Abeille Medicale“ szerint az egész földön 1288 millió ember lakik. Ebből 369,000,000 a kaukázusi, 552,000,000 a mongol, 190,000,000 az ethiopiai, 1,000,000 az amerikai s 200,000,000 a malayi fajhoz tartozik. Összesen 3604 nyel­vet beszélnek és 1000-féle valláshoz tartoz­nak. Egy évben 333,333,333 ember hal meg, vagy­is naponkint 91,954, óránkint 3790 per­­cenkint 60. Körülbelül szint annyian születnek. Az átlagos életk­or 33 év. A népesség negyed­része a 7-dik s a fele a 17-dik év előtt hal meg, 10,000 ember közül csak 1 lesz 100; 500 közül csak 1 lesz 80; 100 közül csak 1 lesz 65 éves. A fegyverviselésre képesek a népeség nyolcadrészét teszik.­­ Összesen van 335 millió keresztény, 5 millió zsidó, 600 millió ázsiai vallásu, 100 millió mohamedán, és 200 millió pogány. A keresztények közül 170 millió róm. kath., 76 millió a görög s 80 millió a prot. egyházhoz tartozik. * (Bécsből most már Amerikába is ren­deznek kéjutazást.) Az odautazó társaság Ame­rikában 14 napot tölt; meglátogatja Új-Yorkot, a Niagara zuhatagot, Philadelphiát, Baltimorét, Washingtont, Washington sírját, s a pota­­macki harctért.­­ Az utazás körülbelül 6 hetet vesz igénybe és 8—900 forintba kerül. A programm e napokban fog kiadatni.

Next