Szegedi Híradó, 1863. május-december (5. évfolyam, 35-104. szám)

1863-05-06 / 36. szám

1863. Ötödik évfolyam. megj­elen: Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Szerkesztési iroda: Oroszlán-utca Ivánkovits-ház. Kiadóh­ivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden k­ázhozh­ordással és vidékre postán. Egész évre.......................................................8 frt Félévre.................................................................4 „ Évnegyedre.......................................................2 „ Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre . . . ..........................6 frt — kr. Félévre ..................... . . . . 3 „ — „ Évnegyedre........................................1 „ 60 „ Egyes szám ára 8 kr osztr. ért. 36-ik szám. Szerdán, május 6-án. IsirdetóNols.: Az hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 5 kr, szer­nél 4 kr, többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatás dija 15 ujkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsig­­m­ond könyvkereskedéséhez cimezendők. Uj előfizetés a „Szegedi Híradódra. Azok kedvéért, kik lapunkat meg­nagyobbított alakban bírni óhajtják, e második évnegyed két havára új elő­fizetést nyitunk. Előfizethetni: május—júniusi két hóra vidéken vagy helyben házhozhordás mellett 1 forint 40 krral osztv. ért. Szegedi régiségek. Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban ? -----------Rajtad sűrű fellegek, és a Bús feledékenység koszoru­tlan alakja lebegnek. Vörösmarty. I. Szerencsés nemzet, melynek száza­dos életéről nemcsak a történelem, ha­nem fönálló emlékek is tanúskodnak. Őseink viselt dolgai a történetbúvárok nyomozásai által mindinkább tisztább világításban tűnnek elő; de műemlékeink kevesek, ritkák, melyek a hálás utódot akaratlanul is az ősök tetteire serkentsék. Más országokban , különösen az örök Rómában, Itáliában, Görögország­ban az ezeréves műemlékek számosak; reánk a nagy Mátyás előtti időből alig maradt valami. A tatár, török pusztítás romokba döntött mindent és az ivadék, mely ezt elérte és az unokák, kik a gyászos utókor után születtek, a romo­kat végpusztulásra jutni engedték, ké­sőbb a sülyedt kor szülötte, a tudatlan­ság a romokat végkép elpusztította. Most már régibb műemlékeink ma­radványait a föld alatt kutatjuk, és ha ezt teszszük, akadnak jámborok, kik megítélnek, mondván : minek a sírokat föltúrni, minek egypár kődarabért fon­álló utcasorokat aláaknázni, gödröket vájni, hogy megtudhassuk például, mi­lyen lehetett sz. István bazilikája! hisz szerintük, nálunk Magyarországban, az európai civilisatio keleti véghatárán, alig lehetett valami nagyobbszerű műemlék. Mily kegyetlen kegyelet nélküli ráfo­­gás ez! Tudjuk, hogy nemcsak az örök Rómában, Görögországban, de sőt Ae­­gyptomban, Indiában vannak részint Krisztus urunk születése előtti, részint utána eső első századokból műemlékek, melyek élő tanúi a régi idők nagysá­gának, szellemének; mit mutathatunk hát mi föl ezeréves életünk első századai­ból a sz. István király századából, mit az Árpádház alatti időszak alatt emelt műemlékeinkből? melyek hirdethetnék nekünk magunknak, a külföldi utazók­nak és történetíróknak azon időbeli mű­veltségünk, polgári állásunk haladását, fokozatát : mindezen műemlékek rövid két-három évszázad alatt megsemmisül­tek — elenyésztek — és mi nyo­mait is alig tudjuk megmutatni a hely­nek, hol őseink jeleslejei laktak, hol apáink neveltettek és az Istent dicsér­­ték. Valóban árván maradtunk, törté­nelmünket némely jóakaróink borzasz­tóan elmagyarázzák, elleneink őseink culturáját tagadják; élő emlékeink elé ily jó barátainkat öntudatunk tiszta ér­zetével nem vezethetjük, hogy szerényen figyelmeztethetnék őket: ide tekintsetek e műremekekre és pirulva némuljatok el! Keserű érzés érinti lelkünket, mi­dőn tudjuk, hogy voltak jeles műemlé­keink is, de már ma azokban nemcsak nem gyönyörködhetünk, sőt még vigasz­talást is alig tudunk szerezni fölfedezett csonka, hiányos, elpusztult romraarad­­ványaikban. Jó emberek! ne ítéljetek meg, ha a földet túrjuk és fáradságos, időt vesz­tegető kutatás s kísérteties gondolkodás, búvárlás közt régi műemlékeink marad­ványaiból egy kődarabot megtalálván, némi örömre fakadunk; ti nem tudtok, vagy nem akartok érezni, más gondok foglalnak el; mi pedig szeretnék őseink nevét azon megtalált régi kődarabokról visszasugárzó dús koszorúval is föléke­síteni. Mert ha ezt tehetjük, kézzelfog­ható bizonyítványokat mutathatunk elő őseink műveltségéről. így érzek én hazánk, így szülő­földem Szeged iránt, melynek történelme lenyúlik a magyar közélet első száza­daiba, mire mi szegediek büszkeséggel akarunk mutatni; már pedig ha erre tö­rekszünk, fásult és közönyös érzület­tel nem maradhatunk annyi századok által szentelt műemlékeink iránt! Mi tagadás benne, hazánk műem­lékeinek kutatására a múlt és korábbi évtizedekben közülünk gyéren vállalko­zott valaki s már a nagyobb mérvű ku­tatást nálunk nem magyarok kezdették, mi majd úgy jártunk, mint a kellenek utódai Görögországban, hol a százados török korszak alatt a régi kellenek iva­dékai tökéletesen elfásultak régi őseik által emelt műemlékeik iránt, ezeknek el nem pusztult maradványait idegen nemzetbeliek tevék vizsgálódásaik tár­gyává és az elemelhető műremek dara­bokat elkobozták és hazájukba elvivék, mit nem nagyon régen még közönyösen nézett a görög és megelégedett, ha az ősök által emelt paloták, templomok romjaira dőlhetett, vagy azok árnyéká­ban megpihenhetett. (Folyt, köv.) válságban vannak, mind bajban szenvednek. S ez a baj nemcsak vidékünkre, nemcsak hazánkra szorítkozik, kiterjed az egész osz­trák birodalomra. Sőt maga az ipar és ke­reskedelem kánaánja, Angolország, a szor­galmas, pénzes Belgium, az uralgó Francia­­ország, a türelmes Németország, mind, mind panaszkodnak és nem ok nélkül. A pénz-, hitel és üzletviszonyok egy hatalmas erőnek óriási nyomása alatt nyögnek. Az emberiség túlfeszített iparereje, termelési özöne túltömte a világot kezének teremtményeivel; a raktá­rak noha nem dúsak, de oly számosak és túltöm­vék a fogyasztási igényekhez, hogy a bennök fekvő tőkék kamatját nem képesek a forgalom csekély volta miatt behajtani. Túl­­tömvék a raktárak nemcsak kézművekkel, kész iparcikkekkel, de az egy pamut kivé­telével az egyéb nyersárak szintén eléggé halmozva állanak. Midőn egész Európa pa­naszkodhat pénz-, hitel- és üzletviszonya mi­att; mit szóljon ekkor az osztrák birodalom, mit Magyarország, különösen az alföld? Mert ha oka van panaszkodni Belgiumnak, ahol az üzlet szintén lazult, ámde ott még a hitel és pénzviszonyok kitűnőek; ha oka van An­golországnak hitelviszony-, üzletpangásról pa­­naszkodni, tudnunk kell, hogy ott egy rop­pant forgalomból csökkent lejebb a helyzet, azonban az osztrák birodalmi viszonyokhoz képest az üzlet ott még most is élénkségnek örvend. Midőn Bécs panaszkodik, mit szóljon akkor Magyarország kereskedelméről, ipará­ról, mikor jól tudjuk, hogy a mi kereske­­­­delmünk és iparunk mennyi akadályt kénye­sen tűrni. Elég egyelőre mint tényt följ­egyeznünk, hogy legbecsületesebb kereskedőink, iparosa­ink, gyárosaink sem bírnak annyi hitellel, mint épen egy közép hitelérdemű bécsi ipa­ros, gyáros vagy kereskedő. Vannak iparműhelyeink és gyáraink, melyek alig vesznek be naponta annyit, hogy legszükségesebb napi kiadásaikat fedezhes­­sék. Vannak ipar- és kereskedelmi üzletek, hol alig van negyedrésznyi személyzet, mint 6-8 év előtt volt, s ez a mai kis személy­zet is alig talál foglalkozást. S még azon kereskedők és iparosok is, akik a legszor­galmasabbak , legéletrevalóbbak közé tartoz­nak, most elámulhatnak, midőn azt veszik észre, hogy üzletük pang. S e baj különö­sen érezhető Szegeden. Sz­ged, az alföldi városok eme legna­gyobbika, a hazai folyók két nagyobbjának összefolyásánál, a birodalmi nagy vasútvonal mellett, oly formán veszi ki magát, mintha az emberek itt aludnának. Úgy áll a jelen­legi forgalom és iparmozgalom a 6 — 8 év előttihez, mint a reggel az estvéhez. 1856 és 57-iki években nagyobb volt az iparzaj éjszaka, mint jelenleg nappal. Akkor a jó katholikus ember megbotránkozott az úr nap­jain is munkálkodók fölött. Most már semmi ok sem kényszeríti az ipar és kereskedelem emberét az Ünnepszegésre. Hétköznap is csönd van és ünnepelhet, de imádkozhat is az em­beri tömeg, mert van miért imádkoznia. Az átalános és föbaj között az apróbb bajok sem kerülhetik ki figyelmünket. Nem lehet figyelembe nem vennünk a csalásokat, bűnös és büntelen, ravasz, esztelen, vagy igenis eszes bukásokat, melyek nem okozták a válságot, de annak kinövései, most már azonban a bajt csak növelni segítik, a helyi apróbb hitelviszonyokat lazítják. De ez még nem egész vázlata a képnek. Az ipar és kereskedelmi ferde viszo­nyokból, mint egyik tisztátalan forrásból sza­porodnak a roppant munkátlanság, az ifjak henye dőzsölése, az öregek aggodalma, a családi élet romlása, az agglegények száma és a szép hajadonok borús arca. S az óriási bajnak szomorú satyrája a rendkívüli divat, magas igények, a gyerme­kek dús de céltalan neveltetése stb. Föltámadnak az árnyoldalak, föltámad a kenyérharc, az irigység küzd a nemes tö­rekvés ellen. S a legnagyobb erények ne­vetséges módon játszatnak ki s nem lesznek méltatva semmire. Beáll a külszín uralgása a társadalomban, az üzletben, beáll a csalá­dokban. Az ifjú a nagy lutrit várja, a hajadon pedig a szent házasságot Bala­­ton-Füred vagy Baden-Baden kényelméig ter­jesztett igények teljesedésétől föltételezi. Csil­logó külszín a társadalom, kereskedelem és ipar terén. Minden csak nevetséges külsőség s bent szív, zseb és a lélek üres. Ámde térjünk át az okokra, melyekből eme szomorú okozat származik. (Folyt, köv.) Iparunk és kereskedelmünk égető kérdései. 1. Megnagyobbodván lapunk, több al­kalom nyílik égető kérdéseinkhez tüzeteseb­ben hozzá­szólni. Ma, midőn maguk a politikai lapok is többnyire lehető legnagyobb tért szentelnek ipar, gazdászati és kereskedelmi kérdéseink­nek, ideje, hogy mi is hozzá­szóljunk a tárgyhoz, még­pedig tüzetesen, s nem csu­pán országos, de különösen helye­s közel vidéki szempontból, s nemcsak nemzetgazdá­­szati, de társadalmi tekintetből is. Mindenekelőtt a jelen helyzetet kell le­hető röviden és mégis kimerítőleg ecsetelnünk. Szomorú kép tárul szemeink elé, szét­pillantván megvert, megbénított iparunk és kereskedelmünk fölött. Első­sorban ugyan kétségkívül maga a baj, az átalános pangás és pénztelenség áll, de mindjárt a háttérben ott mutatkoznak e nagy, nehéz idő nehéz okai. Vegyük először a bajt, amit ugyan majd mindenki ismer, csakhogy kiki más ol­dalról foghatja azt föl. Jelenleg nincs vidékünkön egy gyár, műhely vagy cég, amelynek oka volna csak legkevésbé is dicsekedhetni. Pedig nem mond­hatjuk, hogy jelenleg még mindig a nagy tőkék harcának korát éljük; a kis tőkék el­lenében folytatott azon harcot értem, mely 10 év előtt kezdetett s még néhány év előtt életben volt Mai nap a legnagyobb üzletek, gyárak, sőt maguk a vasutak, gőzhajók — a fuvarosok eme óriás ellenharcosai — mind Hazai mozgalmak. Szeged, május 5. —ii. Míg közéletünk hosszú felráit tartja, azalatt hazánkfiai buzgó törekvése folytán egyik közhasznú vállalat a másik után örvendetes módon keletkezik, a megle­vők pedig mindinkább fölvirágzásukhoz köze­lednek. így a fővárosi lapok szerint a ma­gyar földhitelbank iker­testvérrel fog létrejöni a kereskedelem és ipar terén, miután a pesti áru- és értékpapírtőzsde megnyeri a két év óta várt engedélyt. Az ifj intézet — mint címe is mutatja — nem csupán kereskedelmi közvetítésre fog szorítkozni, hanem azon ha­zai iparvállalatokra is kiterjeszti forgalmát, melyeknek értékpapírjai előtt eddig a börzék zárva voltak, úgy hogy nagyobb forgalom előnyeit nélkülözniük kellett. Ilyenek többi közt a budapesti lánchíd, az alagút, magyar kereskedelmi bank, magyar biztosító társa­ság, a pesti és budai takarékpénztár, mint amelyek a bécsi pénzvásárban alig fordultak elő. A fölállítandó áru- és értéktőzsde köz­vetítő befolyásától e tekintetben jótékony len­dületet várhatni, annál inkább, mert alapsza­bályait igen gyakorlatiaknak állítják. A magyar képzőművészeti társulatot, melynek megalakultáról lapunk múlt száma hozott értesítést, megerősített alapszabályai nyomán nem tartjuk érdektelennek, közelebb­ről is megismertetni. Ennek célja a képző­művészetet egész terjedelmében (u. m. festé­szet, szobrászat, építészet és metszészet) föl­karolni s virágzását Magyarországban kifej­leszteni. Mely célra a következő működési tért tűzte ki magának : Gondoskodik egy képzőművészeti tanintézet fölállításáról; kitű­nő, de vagyontalan művészeket magasb ki­képzés végett külföldre utazásban segélyez; nyilvános fölolvasásokat tart a képzőművészet magasb elméleti, szépészeti, történeti, távlati, szinvegyészeti s több hasonló tudományos tárgyakról, valamint ezekre vonatkozó köny­veket kiad; jeles­ művészi termékeket meg­bírál ; pályadíjakat tűz ki a képzőművészet előmozdítására, s emellett egyesek vagy tes­tületek által kitűzendő pályadijak kezelését elvállalja; évenkint vagy pályanyertes, vagy más jeles műveket ad ki; a társulat tagjai­nak műveit közszemlére s eladásra kiállítja, az el nem kelteket pedig megvásárolván, fél­­évenkint kisorsolja; betegség vagy más csa­pások által ínségre jutott művészeket, azok özvegyeit s árváit anyagilag gyámolítja; né­pies olcsó művek kiadása által a műizlést terjeszti, és végre művészi ünnepélyek által a műveltebb közönségnek nemes műélvet nyújt. Ily szép célt tűzött ki magának az új társulat, melynek óhajtjuk hogy mégis felel­hessen, miáltal a hazai művészet érdekében nem csekély érdemeket fog szerezni. Hogy pedig ezt tehesse, szükséges, hogy a szép

Next