Szegedi Híradó, 1863. május-december (5. évfolyam, 35-104. szám)
1863-05-06 / 36. szám
1863. Ötödik évfolyam. megjelen: Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Szerkesztési iroda: Oroszlán-utca Ivánkovits-ház. Kiadóhivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden kázhozhordással és vidékre postán. Egész évre.......................................................8 frt Félévre.................................................................4 „ Évnegyedre.......................................................2 „ Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre . . . ..........................6 frt — kr. Félévre ..................... . . . . 3 „ — „ Évnegyedre........................................1 „ 60 „ Egyes szám ára 8 kr osztr. ért. 36-ik szám. Szerdán, május 6-án. IsirdetóNols.: Az hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 5 kr, szernél 4 kr, többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyilttér“ben a négyhasábos petitsor igtatás dija 15 ujkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsigmond könyvkereskedéséhez cimezendők. Uj előfizetés a „Szegedi Híradódra. Azok kedvéért, kik lapunkat megnagyobbított alakban bírni óhajtják, e második évnegyed két havára új előfizetést nyitunk. Előfizethetni: május—júniusi két hóra vidéken vagy helyben házhozhordás mellett 1 forint 40 krral osztv. ért. Szegedi régiségek. Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban ? -----------Rajtad sűrű fellegek, és a Bús feledékenység koszorutlan alakja lebegnek. Vörösmarty. I. Szerencsés nemzet, melynek százados életéről nemcsak a történelem, hanem fönálló emlékek is tanúskodnak. Őseink viselt dolgai a történetbúvárok nyomozásai által mindinkább tisztább világításban tűnnek elő; de műemlékeink kevesek, ritkák, melyek a hálás utódot akaratlanul is az ősök tetteire serkentsék. Más országokban , különösen az örök Rómában, Itáliában, Görögországban az ezeréves műemlékek számosak; reánk a nagy Mátyás előtti időből alig maradt valami. A tatár, török pusztítás romokba döntött mindent és az ivadék, mely ezt elérte és az unokák, kik a gyászos utókor után születtek, a romokat végpusztulásra jutni engedték, később a sülyedt kor szülötte, a tudatlanság a romokat végkép elpusztította. Most már régibb műemlékeink maradványait a föld alatt kutatjuk, és ha ezt teszszük, akadnak jámborok, kik megítélnek, mondván : minek a sírokat föltúrni, minek egypár kődarabért fonálló utcasorokat aláaknázni, gödröket vájni, hogy megtudhassuk például, milyen lehetett sz. István bazilikája! hisz szerintük, nálunk Magyarországban, az európai civilisatio keleti véghatárán, alig lehetett valami nagyobbszerű műemlék. Mily kegyetlen kegyelet nélküli ráfogás ez! Tudjuk, hogy nemcsak az örök Rómában, Görögországban, de sőt Aegyptomban, Indiában vannak részint Krisztus urunk születése előtti, részint utána eső első századokból műemlékek, melyek élő tanúi a régi idők nagyságának, szellemének; mit mutathatunk hát mi föl ezeréves életünk első századaiból a sz. István király századából, mit az Árpádház alatti időszak alatt emelt műemlékeinkből? melyek hirdethetnék nekünk magunknak, a külföldi utazóknak és történetíróknak azon időbeli műveltségünk, polgári állásunk haladását, fokozatát : mindezen műemlékek rövid két-három évszázad alatt megsemmisültek — elenyésztek — és mi nyomait is alig tudjuk megmutatni a helynek, hol őseink jeleslejei laktak, hol apáink neveltettek és az Istent dicsérték. Valóban árván maradtunk, történelmünket némely jóakaróink borzasztóan elmagyarázzák, elleneink őseink culturáját tagadják; élő emlékeink elé ily jó barátainkat öntudatunk tiszta érzetével nem vezethetjük, hogy szerényen figyelmeztethetnék őket: ide tekintsetek e műremekekre és pirulva némuljatok el! Keserű érzés érinti lelkünket, midőn tudjuk, hogy voltak jeles műemlékeink is, de már ma azokban nemcsak nem gyönyörködhetünk, sőt még vigasztalást is alig tudunk szerezni fölfedezett csonka, hiányos, elpusztult romraaradványaikban. Jó emberek! ne ítéljetek meg, ha a földet túrjuk és fáradságos, időt vesztegető kutatás s kísérteties gondolkodás, búvárlás közt régi műemlékeink maradványaiból egy kődarabot megtalálván, némi örömre fakadunk; ti nem tudtok, vagy nem akartok érezni, más gondok foglalnak el; mi pedig szeretnék őseink nevét azon megtalált régi kődarabokról visszasugárzó dús koszorúval is fölékesíteni. Mert ha ezt tehetjük, kézzelfogható bizonyítványokat mutathatunk elő őseink műveltségéről. így érzek én hazánk, így szülőföldem Szeged iránt, melynek történelme lenyúlik a magyar közélet első századaiba, mire mi szegediek büszkeséggel akarunk mutatni; már pedig ha erre törekszünk, fásult és közönyös érzülettel nem maradhatunk annyi századok által szentelt műemlékeink iránt! Mi tagadás benne, hazánk műemlékeinek kutatására a múlt és korábbi évtizedekben közülünk gyéren vállalkozott valaki s már a nagyobb mérvű kutatást nálunk nem magyarok kezdették, mi majd úgy jártunk, mint a kellenek utódai Görögországban, hol a százados török korszak alatt a régi kellenek ivadékai tökéletesen elfásultak régi őseik által emelt műemlékeik iránt, ezeknek el nem pusztult maradványait idegen nemzetbeliek tevék vizsgálódásaik tárgyává és az elemelhető műremek darabokat elkobozták és hazájukba elvivék, mit nem nagyon régen még közönyösen nézett a görög és megelégedett, ha az ősök által emelt paloták, templomok romjaira dőlhetett, vagy azok árnyékában megpihenhetett. (Folyt, köv.) válságban vannak, mind bajban szenvednek. S ez a baj nemcsak vidékünkre, nemcsak hazánkra szorítkozik, kiterjed az egész osztrák birodalomra. Sőt maga az ipar és kereskedelem kánaánja, Angolország, a szorgalmas, pénzes Belgium, az uralgó Franciaország, a türelmes Németország, mind, mind panaszkodnak és nem ok nélkül. A pénz-, hitel és üzletviszonyok egy hatalmas erőnek óriási nyomása alatt nyögnek. Az emberiség túlfeszített iparereje, termelési özöne túltömte a világot kezének teremtményeivel; a raktárak noha nem dúsak, de oly számosak és túltömvék a fogyasztási igényekhez, hogy a bennök fekvő tőkék kamatját nem képesek a forgalom csekély volta miatt behajtani. Túltömvék a raktárak nemcsak kézművekkel, kész iparcikkekkel, de az egy pamut kivételével az egyéb nyersárak szintén eléggé halmozva állanak. Midőn egész Európa panaszkodhat pénz-, hitel- és üzletviszonya miatt; mit szóljon ekkor az osztrák birodalom, mit Magyarország, különösen az alföld? Mert ha oka van panaszkodni Belgiumnak, ahol az üzlet szintén lazult, ámde ott még a hitel és pénzviszonyok kitűnőek; ha oka van Angolországnak hitelviszony-, üzletpangásról panaszkodni, tudnunk kell, hogy ott egy roppant forgalomból csökkent lejebb a helyzet, azonban az osztrák birodalmi viszonyokhoz képest az üzlet ott még most is élénkségnek örvend. Midőn Bécs panaszkodik, mit szóljon akkor Magyarország kereskedelméről, iparáról, mikor jól tudjuk, hogy a mi kereskedelmünk és iparunk mennyi akadályt kényesen tűrni. Elég egyelőre mint tényt följegyeznünk, hogy legbecsületesebb kereskedőink, iparosaink, gyárosaink sem bírnak annyi hitellel, mint épen egy közép hitelérdemű bécsi iparos, gyáros vagy kereskedő. Vannak iparműhelyeink és gyáraink, melyek alig vesznek be naponta annyit, hogy legszükségesebb napi kiadásaikat fedezhessék. Vannak ipar- és kereskedelmi üzletek, hol alig van negyedrésznyi személyzet, mint 6-8 év előtt volt, s ez a mai kis személyzet is alig talál foglalkozást. S még azon kereskedők és iparosok is, akik a legszorgalmasabbak , legéletrevalóbbak közé tartoznak, most elámulhatnak, midőn azt veszik észre, hogy üzletük pang. S e baj különösen érezhető Szegeden. Szged, az alföldi városok eme legnagyobbika, a hazai folyók két nagyobbjának összefolyásánál, a birodalmi nagy vasútvonal mellett, oly formán veszi ki magát, mintha az emberek itt aludnának. Úgy áll a jelenlegi forgalom és iparmozgalom a 6 — 8 év előttihez, mint a reggel az estvéhez. 1856 és 57-iki években nagyobb volt az iparzaj éjszaka, mint jelenleg nappal. Akkor a jó katholikus ember megbotránkozott az úr napjain is munkálkodók fölött. Most már semmi ok sem kényszeríti az ipar és kereskedelem emberét az Ünnepszegésre. Hétköznap is csönd van és ünnepelhet, de imádkozhat is az emberi tömeg, mert van miért imádkoznia. Az átalános és föbaj között az apróbb bajok sem kerülhetik ki figyelmünket. Nem lehet figyelembe nem vennünk a csalásokat, bűnös és büntelen, ravasz, esztelen, vagy igenis eszes bukásokat, melyek nem okozták a válságot, de annak kinövései, most már azonban a bajt csak növelni segítik, a helyi apróbb hitelviszonyokat lazítják. De ez még nem egész vázlata a képnek. Az ipar és kereskedelmi ferde viszonyokból, mint egyik tisztátalan forrásból szaporodnak a roppant munkátlanság, az ifjak henye dőzsölése, az öregek aggodalma, a családi élet romlása, az agglegények száma és a szép hajadonok borús arca. S az óriási bajnak szomorú satyrája a rendkívüli divat, magas igények, a gyermekek dús de céltalan neveltetése stb. Föltámadnak az árnyoldalak, föltámad a kenyérharc, az irigység küzd a nemes törekvés ellen. S a legnagyobb erények nevetséges módon játszatnak ki s nem lesznek méltatva semmire. Beáll a külszín uralgása a társadalomban, az üzletben, beáll a családokban. Az ifjú a nagy lutrit várja, a hajadon pedig a szent házasságot Balaton-Füred vagy Baden-Baden kényelméig terjesztett igények teljesedésétől föltételezi. Csillogó külszín a társadalom, kereskedelem és ipar terén. Minden csak nevetséges külsőség s bent szív, zseb és a lélek üres. Ámde térjünk át az okokra, melyekből eme szomorú okozat származik. (Folyt, köv.) Iparunk és kereskedelmünk égető kérdései. 1. Megnagyobbodván lapunk, több alkalom nyílik égető kérdéseinkhez tüzetesebben hozzászólni. Ma, midőn maguk a politikai lapok is többnyire lehető legnagyobb tért szentelnek ipar, gazdászati és kereskedelmi kérdéseinknek, ideje, hogy mi is hozzászóljunk a tárgyhoz, mégpedig tüzetesen, s nem csupán országos, de különösen helyes közel vidéki szempontból, s nemcsak nemzetgazdászati, de társadalmi tekintetből is. Mindenekelőtt a jelen helyzetet kell lehető röviden és mégis kimerítőleg ecsetelnünk. Szomorú kép tárul szemeink elé, szétpillantván megvert, megbénított iparunk és kereskedelmünk fölött. Elsősorban ugyan kétségkívül maga a baj, az átalános pangás és pénztelenség áll, de mindjárt a háttérben ott mutatkoznak e nagy, nehéz idő nehéz okai. Vegyük először a bajt, amit ugyan majd mindenki ismer, csakhogy kiki más oldalról foghatja azt föl. Jelenleg nincs vidékünkön egy gyár, műhely vagy cég, amelynek oka volna csak legkevésbé is dicsekedhetni. Pedig nem mondhatjuk, hogy jelenleg még mindig a nagy tőkék harcának korát éljük; a kis tőkék ellenében folytatott azon harcot értem, mely 10 év előtt kezdetett s még néhány év előtt életben volt Mai nap a legnagyobb üzletek, gyárak, sőt maguk a vasutak, gőzhajók — a fuvarosok eme óriás ellenharcosai — mind Hazai mozgalmak. Szeged, május 5. —ii. Míg közéletünk hosszú felráit tartja, azalatt hazánkfiai buzgó törekvése folytán egyik közhasznú vállalat a másik után örvendetes módon keletkezik, a meglevők pedig mindinkább fölvirágzásukhoz közelednek. így a fővárosi lapok szerint a magyar földhitelbank ikertestvérrel fog létrejöni a kereskedelem és ipar terén, miután a pesti áru- és értékpapírtőzsde megnyeri a két év óta várt engedélyt. Az ifj intézet — mint címe is mutatja — nem csupán kereskedelmi közvetítésre fog szorítkozni, hanem azon hazai iparvállalatokra is kiterjeszti forgalmát, melyeknek értékpapírjai előtt eddig a börzék zárva voltak, úgy hogy nagyobb forgalom előnyeit nélkülözniük kellett. Ilyenek többi közt a budapesti lánchíd, az alagút, magyar kereskedelmi bank, magyar biztosító társaság, a pesti és budai takarékpénztár, mint amelyek a bécsi pénzvásárban alig fordultak elő. A fölállítandó áru- és értéktőzsde közvetítő befolyásától e tekintetben jótékony lendületet várhatni, annál inkább, mert alapszabályait igen gyakorlatiaknak állítják. A magyar képzőművészeti társulatot, melynek megalakultáról lapunk múlt száma hozott értesítést, megerősített alapszabályai nyomán nem tartjuk érdektelennek, közelebbről is megismertetni. Ennek célja a képzőművészetet egész terjedelmében (u. m. festészet, szobrászat, építészet és metszészet) fölkarolni s virágzását Magyarországban kifejleszteni. Mely célra a következő működési tért tűzte ki magának : Gondoskodik egy képzőművészeti tanintézet fölállításáról; kitűnő, de vagyontalan művészeket magasb kiképzés végett külföldre utazásban segélyez; nyilvános fölolvasásokat tart a képzőművészet magasb elméleti, szépészeti, történeti, távlati, szinvegyészeti s több hasonló tudományos tárgyakról, valamint ezekre vonatkozó könyveket kiad; jeles művészi termékeket megbírál ; pályadíjakat tűz ki a képzőművészet előmozdítására, s emellett egyesek vagy testületek által kitűzendő pályadijak kezelését elvállalja; évenkint vagy pályanyertes, vagy más jeles műveket ad ki; a társulat tagjainak műveit közszemlére s eladásra kiállítja, az el nem kelteket pedig megvásárolván, félévenkint kisorsolja; betegség vagy más csapások által ínségre jutott művészeket, azok özvegyeit s árváit anyagilag gyámolítja; népies olcsó művek kiadása által a műizlést terjeszti, és végre művészi ünnepélyek által a műveltebb közönségnek nemes műélvet nyújt. Ily szép célt tűzött ki magának az új társulat, melynek óhajtjuk hogy mégis felelhessen, miáltal a hazai művészet érdekében nem csekély érdemeket fog szerezni. Hogy pedig ezt tehesse, szükséges, hogy a szép