Szegedi Híradó, 1864. január-június (6. évfolyam, 1-52. szám)

1864-01-13 / 4. szám

Megj­elen: Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Szerkesztési írod.»: Egyháztér, 367. sz. Kiad­óh­ivatal: Burger Zsigmond könyvkereskedése. Előfizetési föltételek: Szegeden házh­ozhordással és vidékre postán: Egész évre...................................................8 frt Félévre.............................................................4 „ Évnegyedre...................................................2 „ Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre......................................6 frt — kr. Félévre .................................­ . 3 „ — „ Évnegyedre......................................1 „ 60 „ Egyes szám ára 8 kr osztr. ért. 4-ik szám. Szerdán, jan. 13-án. Hird­etéselv: Az hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 5 szerinél 4 kr, többszörinél 3 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttérijén a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsig­áimál könyvkereskedéséhez cimezendők. Előfizetési fölhívás SZEGEDI* HÍRADÓ 1864-ik évi folyamára. Előfizetési föltételek: Szegeden házhozhordással és vidékre postán: Egész évre . . . 8 frt — kr. Félévre......................4 „ — „ Negyedévre . . . 2 „ — „ Helyben a kiadó­ hivatalból elvitetve: Egész évre . . . 6 frt — kr. Félévre . . . . 3 „ — „ Negyedévre . . . 1 „ 60 „ Teljes számu példányokkal még foly­vást szolgálhatnak. Gazdasági egyleti közlöny. Meghívás. A csongrádmegyei gazdasági egylet igazgató választmányának gyűlésére ha­­tár­időu­l f. évi január 24. napja, délelőtti 9 órája, Szegedre a belvárosi kaszinóhoz kitüzetvén, arra az egylet választmányi tagjai ezennel m­eghivatnak. Szeged, 1864. január 12. Az elnökség. Beköszöntő beszéd, melyet Tóth István, a csongrádmegyei gaz­dasági egylet elnöke, az 1863. évi november 30-án tartott tisztújító közgyűlés alkal­mával mondott. (Folytatás.) A gazdászati előállításnál fő­ tényezőnek és tőkének kimutatott szakképzettség és gazdá­­szati ismeretek, bár fentebb nyíltan bevallot­­tuk és részleteztük a volthoz képesti e részbeni kitűnő haladást,­­ még most is nagyon szűk terjedelemben élnek, mely állítás bizonyítá­sára, minden másnemű okok mellőzésével, elég legyen megemlíteni, hogy hazánk tizenöt milliót számláló népességének gazdászattal foglalkozó 9 tizedrészéből, a gazdasági isme­reteket terjesztő minden lapoknak, összesen ennek ötezer előfizetője; és hogy hazánk min­den gazdasági egyesületeinek tagjai, a me­gyéké úgy mint az anya­ egyesületé, össze­sen sem haladják meg a négyezerét; holott a Biharmegyénél nemigen sokkal nagyobb ter­jedelmű bádeni nagyhercegség ilynemű egye­sületei, 66 fiókban és központjában,, 13,434 tagot számítnak. A gazdászati másik főtőke, az alaptőke, t.i.a föld, az ősiség eltörlése után is, rendezet­lenüli zavarban létezik, részint azért, mert a legelő-elkülönzések nagyobb részben még most sincsenek befejezve, részint azért, mert az azzal igen sok helyt együtt járó tagosítások sem jöhettek létre. Hogy a kopár és minden nemű, fajú és minőségű jószágokkal megterhelt közlegelőn, nemesebb fajú állattenyésztés díszlésére gon­dolni sem lehet; hogy egy darabban fekvő földön könnyebb, jobb és függetlenebb módja van a tulajdonosnak gazdálkodni, mint tíz-tizenöt darabban széjjelszórt birtokon; eze­ket belátni, józan értelmen kívül semmi sem szükséges. Egyedül tagosított birtok az, mely célszerű művelési felosztást, bővebb takarmány­­termelést, ezáltal több és szebb állattenyész­tést és ezáltal több telekesítést, ezáltal ismét fokozatos termelést előidézni, a munkák vég­zésénél idő- és erővesztegetést megkímélni, a kezelés menetét és a birtok állapotát átte­kinteni, épületekkel célszerűleg ellátni, fa­ül­tetvényekkel körülvenni , mindenütt javítani és szépíteni, szóval a nemzeti közjólétet hatá­lyosabban emelni, a hazánkban már szabaddá tett embert, a tagosítás által szintén szabaddá teendő földön értelmét és szorgalmát kellőleg kihasználni, képessé teheti. Mind a legelő-el­­különzési, mind a tagosítási eljárások, nehézke­sek és hosszas időre kiterjeszthetők, mindezek­nek egyszerűsítését és rövidítését a gazdászat emelése annyira megkívánja, hogy a tagosítási hiány, a gazdászat üzleténél, hatás tekin­tetében, mindjárt a legfőbb tényező után, az értelmi tőke után, közvetlenül osztá­­lyoztathatik, mert tagosított birtok nélkül, a szakképzettség értelmi tőkéjét okszerűleg föl nem használhatja. A tagosítás eszméjéből önként folyik egy másik eszme, mely szintén a gazdászat célszerű üzletét lehetetlenné változtatná; t. i. ha a tagosítás ellentéte a földbirtok feldara­bolása, netovábbal (minimum) nem korlátoz­­tatnék. Mert a költséges tagosítások eszköz­lésénél, nem tehetné-e méltán bármely ér­deklőtt is kérdésbe, hogy ha a földek kor­látlan feldarabolásánál fogva, néhány évtized múlva, a mostani tagosítás úgyis oda jut, a­hol jelenleg van, mire való a mostani tago­­sítási költekezés? Hogy ott, hol a már alig egy pár holdból álló földön vonójószágot nem lehet tartani és így­­elekezés által a földnek termőerőt visszaadni, a termelésnek előbb - utóbb csökkenni, végre egészen meg kell szánni, és a termelő elszegényedésének kell bekövetkezni, azt, ha több hátrányai nem eml­ttetnek is a korlátlan feldarabolásnak, nem szükséges terjedelmesen fejtegetni; te­hát, hogy e tekintetben a feldarabolást, a föld­iedő művelésére nélkülözhetlen jószág­­tartást már lehetetlenítő részleten túl terjesz­teni ne lehessen, evégre annyival inkább áta­­lános törvényhozási intézkedés szükségeltetik , mert a fönálló törvény egyedül a volt jobbágy­földekre szorítkozva, még itt is a volt jobbágyi közlegelő tekintetében , a szántóföldnél meg­állapított mennyiségtől az adandó legelőt el­­választhatlannak ki nem jelentette. A gazdászati többi tőkék, az álló vagyis fölszerelési, és a forgó vagy a mindennapi pénz- és termesztmény-kiadások tőkéi, szin­tén rendezetlen alapokkal találkoznak. Mert a fölszerelések olcsó és elegendő pénzt igé­nyelnek, ezt pedig kívánt bőségben sem az osztrák, sem a most keletkezett magyar hi­telbank jelenleg még nyújtani nem képesek. A forgó tőke tekintetében a hazai nem nagy népesség még mindig sem elég jó, sem sok munkás kezet nem nyújthat, és így ju­tányosan termelni nem enged; tehát népsza­porodáson felül, mely a keresetmód emelke­désével magától fog növekedni, a jobb munka tekintetében cselédrendszert is igényel; a ter­melés tovább szállításánál, a közlekedési esz­közök, akár legyenek azok vas-, akár kőutak, akár csatornák, részint drágaságuk, részint roszaságuk, részint nem létek miatt; a forgó tőkének a kellőnél szintén több kiadást okoz­nak; a belfogyasztás csekélysége is, a forgó töke kiadásainak emelésére, nem pedig jutal­mazására szolgál; a folyók kártételei, a for­gó tökéből szintén sokat elvesznek; követke­zésképen ezek is szabályozást, és úgy haló­­zatra, mint gépek hajtására és öntözésre ki­használást, e végre vízi jogi törvények alko­tását föltételezik. Ha e most elszámlált akadályok és hiá­nyok, kétségtelenítik, miként gazdászatunk terén a netovábbat meg sem közelítettük, kö­vetkezésképen, hogy gazdászatunk jelen ál­lása, mindnyájunk szellemi és anyagi tevé­kenységének kifejtésére, még felettébb és tá­gas működési kört vesz igénybe; erről még jobban meg kell győződnünk, ha gazdásza­tunk állását a műveltebb európai államokban létezővel is egybevetjük. Ha látjuk, hogy földművelő osztályunk legnagyobb része, az élet azon jólétét, kellemeit és kényelmeit, mely már másutt, a földbirtok és művelés mellett honos, nem csak nem élvezi, de azok­ról fogalommal sem bír; ha látjuk, hogy ál­lat­tenyésztésünk sem minőség, se ra a tér­nagyságtól föltételezett menny­iség tekinteté­ben, nem csak Európa műveltebb részével, Angol- vagy Franciaországgal, de még a szomszéd osztrák tartományokkal sem verse­nyezhetik; ha látjuk, hogy termelésünk meny­­nyisége egyrészt bizonytalan és nem állandó, és csak az időjárás szeszélyeitől függő, más­részt számítást alapul véve a belfogyasztási szükséget, igen sokszor csak annyi, hogy a kivitelre a kereskedelemnek kellő anyagot alig nyújthat, és a vásárlót, ki minden idő­ben biztos bőségű vételi piacokat keres, ide nem kecsegtetheti: e látás, azt, hogy a tető­ponttól mily messzire állunk, még jobban ki­mutatja. Ha az összes haza egyetemes gazdászata, fővonalaiban eként áll, hogy annak egy része, megyénk gazdászata», másként és sokkal emel­­kedettebb fokon nem állhat, következőleg a szellemi és anyagi tevékenységnek itt is még elég tágas kör maradt fen, magától érthető. Engedje a mélyen tisztelt egyesület fá­rasztott türelme, e részben csak futó szemlét is alkal­mazni. Csongrádr megye összes terjedelme 575/10­0 mérföld, mely kézzel készült halmokat kivéve, egészen róna, síkság. Határai e kör­ben eléggé ismeretesek lévén, elég legyen itt a fekvésre nézve fölemlíteni, hogy a Tisza­­völgynek legalacsonyabb pontját képezi, hogy a Tisza, mely mintegy 11 mértföldnyi bősz­szan folyja át e megyét, azt csaknem két egyenlő részre osztja, hogy a nevezett folyam itt már minden mellékfolyóit, jelesen a me­gye balpartján fölül határt képző hármas Kö­röst, Csongrád átellenében, alól pedig a szin­tén határt képző Marost Szegeddel átellene­sen fölvette. Ha a fekvést bővebben tekint­jük, a balparton több mély és kiformált, je­lenleg száraz vizmedreket találunk, melyeken a bölcs természet részint a Körös, részint a Maros viz árokbőségét megosztotta és a Ti­szába levezette. Ily jelentékeny vízfolyások medrei, a Veker, Mágocs és Korogy erek, mely utóbbi már Béla király névtelen jegyző­jénél is fölemlíttetik, melyek vizeiket a Kö­rösből nyerve, a megye északkeleti részének felét párhuzamosan átkarolták, és vizeiket a Svurcába vezették, mely utóbbi a Körösből, majd épen annak a Tiszába befolyásánál vált ki, de mely most a tiszaszabályozási tölté­sek által alulrölül eltöltve, folyóvízzé lenni megszűnt, melyet különben a nevezett főerek beömlései, az Anya-Körös egyik főmedrének jellemeznek. A balparti alsórészen találtatik a Száraz ér, mely Arad városon fölül a Ma­rosból eredve, miután egész Csanádmegyén keresztül jött, Vásárhely alatt a volt tóvizén keresztül, a Porgányon, Algyő és Tápé közt szakadt a Tiszába. A jobbparton nevezete­sebb vizerek, a Vidrafok, a Pestmegyét ke­resztülfolyó Dangér, tekervényes medrével, mely alkalmasint a Zalán és Árpád csatájá­ban Béla király névtelen jegyzőjénél előfor­duló Görög-ér néven említett folyam, és mely­nek egy ága, Kelő név alatt, kisteleki és szegedi határokon keresztül, a Szeged alatti Maty-érbe beszakadt. A megye tavai közül, a Holdtava, Ludastó, Vidratorok, Baktó, a szabályozások következtsében megszűntek, a Fehértó még áll, a Dóczi, Béla király név­telen jegyzőjének Körtvélytava, a szabályo­zás el­haladtával, maholnap a körében volt gyü­mölcserdő sorsára jut, mint amelynek még e század elején tömegesen állott vadkörtefáit, kivágatásuk után, a magyar régiségbuvár a tóval együtt, nehezen fogja ezentúl föltalálni. (Folytatása következik.) A népnevelés ügyében, Fi­légy háza, 1864. január 1. E lapok múlt évi 96-dik számában ily című cikkem jelent meg: „Néptanítóink álla­pota az ínséges időben.“ Ha a t. olvasó igény­telen soraimat megolvasára méltatá , úgy hiszem, meggyőződött, miszerint cikkem nem volt terjedelmes handabandázás, hanem nép­­taní­tink helyzetének azon rövid vázlata, mely minden becsületes honfi lelkét, ki a népne­­velés nagy eszméjét fontolóra tudja venni, ha nem is szomorúsággal, de legalább a nép­tanítók iránti szánalommal tölti el. E cik­kemre ugyancsak Félegyházáról e lapok ut­ján­­-Ki­jegy alatt „Egy pár igénytelen szó a ,néptanítók állapota az ínséges időbeni című cikk szerzőjéhez és másokhoz“ cím alatt egy, az enyémnél jóval terjedelmesebb s ki­merítőbb cikk jelent meg, mely cikk már csak azért sem nevezhető „igénytelennek, miután szerzője e sorokban a nevelés Ügy véli oly szívélyes gondolkodását árulja el, mely senkinek, ki hazafinak szereti magát nevezni, szégyenére nem válnék; s mig —K—■ ur bi­zonyára sokaktól, kik a népnevelés terén munkálkodnak, talán áldalik is, addig én igénytelen magamat e sorok írására haszná­lom föl. Azonban, miután —K— ur magát elvbarátomnak valló tartalomdús cikkében, sze­retem hinni, hogy tollharcunkat a t. olvasó­közönség nem holmi üres polemizálásnak, hanem oly tárgy fölötti inkább értekezés mint vitának tekintendő, mely mindig megérdemli, hogy mellette toll ragadtassák, s azt minél tisztábban állítsuk a közönség elé. Aki gondolkodva s nem hideg szívvel olvasta át a K­­ur cikkét, azonnal átlátta, hogy abban röviden el van mondva az, mi egy életrevaló fényes múltú nemzetet a régi dicső­ség fénytemplomához szellemileg visszavezetni képes; — igen ! szellemileg akarunk mi a nagy nemzetek sorába igtattatni, mert hisz nem vagyunk mi a vad Timur khánnak föld­­­rengető hada! nem a világ földúlására törek­szünk mi, hanem hazánk fölvirágzására; nem xerxesi erővel akarunk mi diadalmaskodni, de saját romlatlan szellemünk erejével. De mint Petőfi mondja: „Mit ér csak ekk­ép szólni: itt a bánya­­kéz is kell még, mely a földet kihányja, amig föltűnik az arany ere...“ S ha bányakincsnek tekintjük életrevaló szellemünket, mely által egyedül leszünk ké­pesek a fejünk fölött vastagon megtornyosult sötét fellegeket széthasítani, tekintsük egyik kéznek a néptanítókat, kik a népet ipar­kodnak a salaktól megtisztítani. S itt talán félbe­szakíthatnék a további bizonyítgatást, tudván azt, hogy néptanítóink­nak mily nagy szerep osztatott ki; avagy mi ne éreznék a népnevelés nagy fontosságát; mi ne éreznék­ a XIX. század közepette annak hatását, mely nélkül a nép a tudatlanság vak­­ éjszakájába merülne? Tekintsük csak az utol­só pórembert, ki írni olvasni megtanulván, a f­ölvilágosodottság parányi szikrája által mily boldognak érzi magát; mily büszkén nevezi ő ezt tudományának, ám ez kevés arra, hogy

Next