Szegedi Híradó, 1864. július-december (6. évfolyam, 53-104. szám)

1864-07-02 / 53. szám

tudóst, aki nekünk képes volna megfejteni, hogy az a befizetett 18 kv mikép hárítja el a veszélyt vagy szerencsétlenséget? * Nyilvános köszönet. Nem mulaszthatja el alelírt rendezőség köszönetét nyilvánosan is kijelenteni Veszelinovits Bazil főbíró s helyettes polgármester úrnak, ki a népkert utait a vigalom alkalmára rabokkal kitisztí­tana s a tánchelyeket a legkivánatosabb rendbe hozatta; Gegus Dániel tanácsnok urnak, ki a jegyek túladásában buzgón fáradozott; Molnár György inspector urnak, mint kinek ritka lovagiasságot tanúsító eljárása nélkül a vigalom a közlekedhetés hiánya miatt bizony­talan időre elnapoltatott volna; végre Bába Imre urnak, ki a hirdetéseket s a jegye­ket a jótékony cél iránti tekintetből ingyen nyomatta. Szeged, junius 23-án 1864. A népvigalom rendezősége. Felvilágosítás a hídról. E lapokban már többször volt a szegedi hídról elmondva, olyasmi, mit, ha közlő a viszonyokkal isme­retes lett volna, bizonnyal elhallgat. A­ szerdai számban ismét állíttatik, hogy ha kellő vigyá­zat lett volna a hídbérlők részéről, a hidat meg lehetett volna menteni. Ez nem áll, mert a mostani sebes nagy viz a hid felé tömege­sen hajtott lápokat, nem is a hid nyitható ré­széhez ütötte, hanem a túlsó hidfőhez s ott sodorta a hid közepe felé és szakította azt el. Hogy e hid toldozott toldozott s valódi szégyene Szegednek, az némileg igaz s nem tagadható, hogy Szegedet egy állandó híd rég megillette volna, de mint szakértő valót­lannak állítom, hogy a hajóhíd szétvételénél azon szomorú tapasztalást lehetett meríteni, hogy a gerendák nagyobb száma elkorhadt. Egészségesek és épek azok mind, s tapaszta­lásból mondhatom, hogy 20 év óta egy bérlő sem áldozott annyit a hídra, egysem kezelte oly rendesen mint a jelenlegi bérlők. Hogy ron­gyosnak, görbének látszik, annak nem a bérlők okai, hanem a víz feltűnő nagy játéka okozza, mert míg a Dunán vagy más folyón a víz játéka 48 óra alatt néhány hüvelynyi, addig a Tiszán néhány lábnyit tesz ki, se körül­ményt tekintve, ha nem minden 12 évben, hanem ha minden két évben állítanának új hidat, egy hét alatt is kimozdulnak az ös­­­szeillesztett gerendák helyeikből, és a híd soha sem lesz oly egyenes, mint más folyókon létező hidak. Nemcsak hogy jó karban nincs a szegedi híd, hanem ellenkezőleg, nincs híd az országban, mely oly erős tölgyfahajókon állana, mint a szegedi; mert mi szakértők drága pénzen azon tapasztalást is megszerez­tük magunknak, hogy míg más folyókon lé­tező híd hajóit minden láp vagy hajó elsü­lyeszti, addig a szegedi hí­d­nál inkább az ellenkező történhetnék, az odaütödő hajó sülyedne el, ha t. i. ily esteben a horgonyláncok nem sza­kadnának, de a hid hajóin az ütödésnek nyoma alig látszik, annál kevésbé merülnek víz alá. Már pedig inkább a lánc szakadjon s a híd lép­jen ki helyéből, mintsem egy 80—100,000 frtig megterhelt hajó sülyedjen el, melynek gazdája a hídban tett kárt inkább elviselheti, sem mint hajója értékes terhével legyen a viz martaléka. — Hogy az egyenes szoba pallón könnyebb krinolinban s fénymázas ci­pőkben sétálni, mint a szegedi hidon, azt ma­gam is hiszem, de egy kis vigyázattal azon is bátran sétálhat, s biztosítom, hogy a kor­­hadtnak nevezett gerendák és pallók rendkí­vüli teher alatt sem fognak leszakadni, annál kevésbbé az alatt, mely itt közlekedni szokott. Egy szegedi hajós. f ál€á. KEMÉNY SIMON. — Korrajz — VI. Mezib bég, büszkén megvetéssel értesült a kis magyar sereg szorongó készületeiről. Nagy táborát, melynek száma napról­­napra növekedik, szent Imre és Szeben között körülárkoltatva ,­ önfeledten dőlt nyugodni pamlag vánkosai kényelmes ölébe. Oly nevetségesnek tetszik neki, a maroknyi erdélyi harcosok kis gyülekezete, miként nem is tartá méltónak gondolkodni róluk napokig. Hadd aggódjanak a szegény magyarok !! A török seregnek előbb ki kell tombolnia magát a nyert győzedelmen, mit szent Imrénél Lé­pes György fölött oly fényesen kivívott. Azután is elég idő lesz még gondolkodni az újabb csatáról. Hadd várjanak még a ma­gyarok, legalább hosszabb ideig remeghetnek a vész előérzetében. Szeben úgyis a töröké lesz, s azután a töröké véle egész Erdély­­ország, meg Magyarországnak legalább fele. Ez csaknem több, mint bizonyos, így gondolá ezt a büszke Mezid bég. És az ozmán tábor tétlenül pihenve, diadal­zajtól , lakomázó harcosok kiáltásaitól visz­­hangozott. Ha nem volt volna olyan nagy zajjal a török had, talán ott is meghallhatták volna azt a bércetrázó nagy „éljen-kiáltást,a­mely a kis magyar sereg lelkesült ajkairól a légbe szállva, egy kedves eseményt hirdetett. Hunyadi, a nagy, a hős vezér érke­zik meg a magyar táborba, váratlanul, vé­letlenül.*­ Amint meghaltá az erdélyiek szorult helyzetét, odahagyta dicsősége táját, Nándor­nak vidékét, s ide jött, hogy most itt * Személyhirek. Ghycy Ferenc, Ghycy Kálmánnak néhány héttel ezelőtt elhunyt egyetlen fia, mint a „P. N.“ hallja, 5000 ftot, hagyott hazai s jótékony célokra. — Waldek Ágné, szül. gr. Teleki Ágnes, északnémetor­­szági lakhelyén 1539 ftot gyűjtött a magyar szükölködök részére. — Üchtritz Amadé Do­minika grófnő a malomsoki szegények között Győrmegyében 170 mérő gabonát osztatott ki. — Egressy állapotáról írják, hogy tetemesen javult. Már lábra állhat, kezét mozgathatja és érthetőleg, tisztán beszél. — Dánielik pu­s­csatázzék. Nándor felöl úgyis biztosságban volt már némileg Magyarhon, mert a kósza török onnan szerteszéledett, végképpen a hős bajnok karjának súlyától. A kis csapat, melyet Hunyadi ott vár­­védelmül hagyott Nándornál, képes leend szükség esetében megóvni a határszéleket, míg itt Szebennél most a vész nagysága öszpontosított erőt követelt. Amint csak tehető, rögtön ideindult Szeben védelmére, s itt ter­mett, mikor még nem is várták volna. Eljött, hogy segítsen megmenteni a hont, vagy meg­halni a többivel érte, ha megmenteni talán nem lehet. Kicsiny volt a sereg száma, melynek élén a legnagyobb hős, Hunyadi megjelent; de hisz Hunyadi egy sereg önmaga. Látására a keblek hevültek, s míg az ifjú Kemény elragadtatva nyújta át a nagy hősnek a vezéri kardot, a magyar tábor el­csüggedt lelkére a bizalomnak egy szerény sugara szállt, melynek ragyogását csak a se­reg aránytalanul kicsiny száma borítá a két­ség ésejébe. Egy Hunyadira van itt szükség, hogy vezér lehessen. Csak ö az, kitől remeg a félhold büszke kényhatalma. Csak az ő ve­zéri tehetsége az, mely itten csatát, harcot nyerni képes. Ha ő sem mentheti meg a hont, akkor senki, senki sem. Pedig közelebb volt itt a halál, mint az élet, közelebb a sír, mint a győzelem; de hisz, ha meghalnak, ha elvesznek mind­­­el velük Erdélyben, legalább azon megnyugtató öntudattal mehetnek a rabláncnak eléje, akik megmaradnak, hogy megmenteni a hazát nem lehetett, mert egy Hunyadi, az egész nemzet­nek legnagyobb vezére sem birt elég képes­séggel, hogy fentartsa azt. (Folytatása következik.) Tök, mint a „Volksfreund“ írja, pápa ő szent­ségétől kapuciumot s egyéb értékes tárgyakat kapott azon elismerése emlékéül, hogy a pápa részére igen kedvező feltételek mellett köl­csönt hozott létre. E kölcsönt illetőleg, a „Pat­rié“ is közli, hogy e kölcsön 50 millióig Bel­giumban megköttetett, egy belga társulat pe­dig azon szabadalom engedélyezéséért, hogy Rómában hitelbankot állíthat, az egész köl­csön fedezését magára vállalta. * A Pannónia magyar viszontbiztosító­­intézet igazgatósága figyelmezteti a társulati részvényeseket, hogy az 1863 évre eső 33 frt osztalék kifizetése július 1-jétől fogva Buda­pestre nézve naponkint délelőtti 10 órától déli 12 óráig, az intézet pénztáránál, a vi­dékre nézve pedig az első magyar átalános biztosító­társaság fő- és alügynökségeinél tör­ténik, több szelvénynek egyszerrei beváltása­kor megkívántatván, hogy az illető tulajdonos a szelvényeket, számaik pontos sorát tartal­­mazó s általa sajátkezűleg aláírandó jegyzék mellett nyújtsa be. * Borzasztó szerencsétlenség történt Budán a zugligetben. Egy pesti gépész vasárnap, fiatal nejével a zugligetbe rándult. A Lipót­­mezőn tanyát ütöttek. A fiatal asszony délu­tán elkalandozott barátnőivel a ligetben, míg a férj, puskát ragadva, apró madarakat ment lő­­dözni. Egy közel bokron seregélyek voltak épen, melyeknek közéje durrantott a gépész, s fájdalom a bokor mögött virágot szedő ifjú nejét lőtte agyon. A férj kétségbeesése leirhat­­lan; a fegyver másik csövével magát akarta meglőni, miben azonban meggátolták őt. A szerencsétlen ifjú nőt, ki 1­­/2 éves kis­lány­kát hagy vissza árvának, a Rókus-kórházba vitték, hol boncolni fogják. A fiatal pár, mely szerelemből lett egymásé, kimondhatatlan bol­dogan élt. A végzet, úgy látszik, megsokalta. * A pesti Rókus kórház sebészi osztályá­nak első­ orvosává dr. Tóth János neveztetett ki. * A budai rácfürdő nagyobbodik. Tulaj­donosa, dr. Heinrich, ismét néhány szomszéd­házat vett meg és csatoland intézéséhez, hogy ott nagyszerű gőzfürdőt állítson. * A würtembergi elhunyt király. X. Vil­mos 1781. szeptember 27 én született, 1816 okt. 30 án lépet a trónra. Kétszer nősült; előbb egy orosz nagyhercegnőt vett el, Katharin Paulovnát, ki 1819 ben halt meg, második neje lett egy rokona, Paulina királyné. A ki­rály öregségi elgyengülésben halt meg. * Az új würtembergi király neve: I. Ká­roly, született 1823. márt. 6-án. Felesége: Olga tót faj, a szerb és horvát, a lengyel és szlo­vén, többé kevésbé megállapodik a sógorok közt, nem is említve a styriai, tiroli, salz­burgi stb. német atyafiakat, kik otthon is csak „vidéki“ bécsiek voltak, egyedül a magyar és olasz az, kik — jóllehet évek hosszú sorát tölték Bécsben — teljesen meg sem élték bele magukat. A magyar embert, ha a leg­kedvezőbb viszonyok között él is itt, Pest felé vonja mindig valami titkos vágy. Ha különben német ruhában jár is, fején mégis ott van a pörge kalap, melyet a barna „un­­garreiterek“ csak azért látszanak hordani, hogy még barnábbak legyenek alatta. Baju­szának nagy gondját viseli, erkölcsi köteles­ségének tartja családostul ellátogatni minden vendéglőbe vagy sörkertbe, hol cigányzene szól; a bécsiek, különösen a bécsi nők irá­nyában igen szeretetreméltó, hogy bizonyítsa azt, miszerint a magyarokról annyiszor , oly sokak által híresztelt durvaság, merő rágalom, Pestet tartja a világ legszebb városának s magát minden jókérdésben a legilletékesebb tekintélynek, valódi és álbarátait ősmagyar vendégszeretettel fogadja s jól tartja, és soha sem mulasztja el nevéhez, ha még oly tős­gyökeres magyar hangzású is, péld........váry János vagy .. .házy Boldizsár, oda bigyeszteni a fölösleges magyar csizmadiát vagy né­melykor „magyar nemzeti“ csizmadiát, szabót vagy gombkötőt. Gyermekei mellé, ha csak szerét ejtheti, magyar lányt fogad, s első szünidejüket arra fordítja, hogy Pestre küldi őket, nézzék meg ős Budavárát, melyben az igazságos Mátyás, a legmagyarabb király uralkodott, s csak azután ereszti őket Párisba, Londonba stb. A hazai érzület, a nemzeti öntudat, mely a székváros zűrzavarában a többi fajoknál oly gyorsan elmosódik; a ma­gyar emberben szilárdan s változhatlanul megmarad, s ha a legnyugodtabb, legművel­tebb s legszerényebb emberek közé tartozik is, csak a politikának keményre kifeszített húrját érintsd, s azonnal hallod a „Rákóczy­­induló“ legtarkább változatait. A bécsi magyar ember már­ most nem kénytelen a Wieden külvárosból az Alserba „utazni,“ hogy magyar lapokat olvasson. Öt, hat év óta már a legközönségesebb kávéház is hordatja legalább a „Pesti Napló“t meg a „Vasárnapi Újságot,“ hogy azokba szeret leginkább eljárni, melyek „magyar kávéház“ cím alatt ismeretesek, természetes. Többnyire mesterember lévén, ki csak vasárnaponkint szakíthat időt magának, ilyenkor nyomban ebéd után siet fekete kávéra, vagy igazabban, magyar szóra. Az elmulasztott lapokat s az akkor nap érkezetteket, különösen a magyar zamata „Üstökös“! jóizű mosolygás vagy harsogó nevetés közt végig olvassa s magya­rul nem értő feleségének, keserves fáradtság­gal megmagyarázgatja a honi élclapot, mig sógorának a politikai lap vezércikkét fordítja németre, miből az ugyan nem sokat ért meg, de azért helybenhagyólag integet fejével. Főtulajdonsága a magyarnak a hódítási vágy,­­ ha karddal nem teheti, teszi azt szóval , a legkevesebbtől lehet megtagadni az ügyes svádát, az előadás plasticítását s világosságát, noha bele-belemászik a magyaros participiu­­mokba úgy, hogy alig bir egyhamar kiver­­gődni belőlök stb. stb. Az idegen magyar ember Bécsben egé­szen máskép lép föl. Először is pengő sar­kantyúval, mérgesen kisodorított bajuszszal, pity­kés dolmányban s darutollas kalappal. Leginkább a „magyar király“ba vagy a „ma­gyar koroná“ba száll s magyarul beszél a cselédséggel, ha az szót sem ért belőle. Ha az utcán megbámulják, nem bánja, sőt tán kedvét is leli benne, s szánakozva mosolyog a sógoron, ki szemét feledi rajta. Ha baltával találkozik, megállítja, kikérdezi hova való, megkínálja egy jó szivarral s ad neki bajusz­­kenőcsre valót. A lányoknak keményen sze­me közé néz s jól esik neki, ha e nyilat­kozatot hallja háta mögött cincogni: „Ná, isz dasz ein feser ungár!“ mi száz közül 90-szer megszokott történni. A vendéglők, kávéházak s a Graben legnépszerűbb alakjaihoz tartozik s a bécsi frakkerek előtt nagy tekintélyben áll; a színházakban vagy sarokülése van, vagy az első padban szerez helyet, s bármily szépen énekelnek, sohasem tapsol. Kedvenc darabjai a balletek, Schönbrunnban az orosz­lánok kalitját s a majmokat keresi föl leg­szívesebben, ki tudja mily összehasonlítások végett. A gloriettre büszkén tekint föl, mert azt Eszterházy építette Mária Teréziának, minden magyar föliratott elolvas­­ a dohány­boltos lánynak, kitől regáliákat vesz, soha sem mulasztja el földicsérni az egykori szent­­andrási szivart, mennyivel volt az különb még a legdrágább havannainál. Aztán hara­gosan harapja le a regália hegyét, rágyújt, egy hatost ott feled és kedélyes „servus“sza­­tározik. Nyáron leginkább gőzhajón utazik haza, a hainburgi romokat bámuló angolokkal szóba sem áll, csak midőn a pozsonyi vár­hegy tűnik föl a láthatáron, barátkozik meg az inglishmenekkel, kiknek, mire Komáromba értek, a magyar történetet Almostól kezdve a forradalomig, deákul mondja el, jóllehet az angolok váltig mondogatják, hogy nem értenek magyarul. (L.ö.) *) Némely történeti írók úgy adják elő, mintha Hunyadi már a szent Imrei csatában is ott volt volna, én azonban hitelesebbnek találom ezen előadást, hogy csak a szebeni csatára érkezett ide, mert ezt legtöbb történelmi tekintély támogatja; de az olvasóért meg­pendíteni jónak találtam ezt is. B. Meghívás. A helybeli iparos segéd-egylet 1. évi július hó 3-án, délutáni 4 órakor az egylet helyiségében közgyűlést tar­tana, melynek tárgyai lesznek: rajz és levélfogalmazást bíráló választmány je­lentése, az ezekért járó ösztöndíjak ki­osztása és pénztár-vizsgálat. Hova a t. c. választmányi, részvényes és pártoló tagok ezennel meghivatnak.. Szegeden, julius hó 1-én 1864. Ligeti Dániel, egyleti elnök. Vegyesek. Nikolajevna orosz nagyhercegnő, Miklós cár leánya. * A halálos büntetés ellen. Dr. Berger­­től a bécsi ügyvédek egyik leghíresbikétől egy jogi értekezés jelenik meg nem­sokára, melynek célja: Ausztriában a halálos bünte­tés eltörlését előkészíteni. * Olasz ügyek: Vimercati gróf, Victor Emánuel ismert diplomatiai ügyvivője, megin Parisba küldetett, és pedig azon sürgős uta­sítással, eszközöljön ki III. Napóleonnál valami engedményt, mivel az olasz kormány nagy zavarban van a felizgatott néptömegekkel szemben, melyek a „Rómába“ jelszót egyre lármásabban hangoztatják. A nevezett grófnak állítólag már sikerült is annyit kieszközölni, hogy IX. Pius halála esetére Franciaország átengedi Piemontnak Frosinone Viterbo és Velletri környékét, sőt Turinban azt hiszik, hogy II. Napoleon azon esetre, ha az általa indítványozott reformokat a következő pápa nem léptetné életbe, Rómát is átengedi pie­­montiaknak. * Blondin a híres kötéltáncos föllépett szombaton Bécsben. Első föllépéséről elragad­tatva írnak a bécsi lapok, s most már meg vannak győződve, hogy ott is ép oly szeren­csével fog táncolni folyvást a 90 láb magas kötélpallón, mint Angliában vagy Amerikában. Azt mondják, hogy első látásra félelmet önt az emberbe ez a hajmeresztő produkció, de csakhamar meggyőződik mindenki, hogy Blon­­dinnak mindaz csak játék, tréfa, időt töltő enyelgés. Blondin Pesten is járt, hogy ottani mutatványainak helyét kiszemelje. Két terv lobbant meg erre nézve agyában. Egyik, hogy kötélét a Duna felett feszítse ki s azon menne át Pestről Budára a Gellérthegy tetejére. E terv nyaktörőbb és jobban is illenék össze mesterségével, de a másik — a városligeti tó felett az egész rondeaun át a bimbóházig — könnyebb és jövedelmesebb, a mennyiben jobban elzárható az ingyen publikum elöl. * Visszaemlékezés egy szomorú múltra. A milánói várerőd casemattai egyikének nem­ré­giben történt lerombolása alkalmával számos emberi csontra, és üregekre találtak, melyekbe néhány szerencsétlen élve falasztatott be. Az egyik üregben egy férfi váza volt, melyen a láncok még rajta voltak, és lábai az üreg talapzatához szegezve. E hallatlan kegyetlen­ség maradványait, ha Bernardino Corio egy­korú írónak hitelt adhatni, Galeazzo Má­ria Sforza milánói hercegnek tulajdonítják. * 8 Egyveleg. — A bécsi magyar ember s a ma­gyar ember Bécsben.­­ A bécsi magyar embert így jellemzi egyik bécsi lap: „Mig a cseh és morva, a bécsi élő örökös csipkedé­seinek ellenére, aránytalanul gyors idő alatt vert gyökeret a székvárosban, mig a többi

Next