Szegedi Híradó, 1864. július-december (6. évfolyam, 53-104. szám)

1864-11-19 / 93. szám

1864. Hatodik­ évfolyam. 105 J­elen: Hetenkint kétszer, szerdán és szombaton reggel. Enerl­­esztési Iroda: Egyháztér, 367. sz. EUadóhivatal Burger Zsigmond könyvkereske a Szegeden kézhezhordással és vidékre postán: Egész évre...............................................8 írt Félévre ... ....................................4 „ Évnegyedre................................. . 2 „ Helyben a kiadóhivatalból elvitetve: Egész évre........................... . . 6 írt — kr. Félévre ......................................3 „ — „ Évnegyedre............................ . 1­9 60 „ Előfizetési föltételek: Egyes szám ára 8 kr ottk­. ért. / ' 93-ik szám. Szombat, november 19-én. Hirdetésels.: A hathasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 6 kr, két­szerinél 5 kr, többszörinél 4 kr. Bélyegdij minden egyes beigtatásért 30 kr. A „Nyílttérien a négyhasábos petitsor igtatási dija 15 ujkrajcár. Az előfizetési pénzek és hirdetmények Burger Zsig­mond könyvkereskedéséhez cimezendők. Ellennézetek a házi ballagitói földek kérdésében. Miót a F­o­l­­ti Máriának rá februser 25 én beadott flyamodása urnádi határozat tárgyává vált, 11 „Szegedi Híradó“ hasábjain — egy és ugyanazon irányban többször föl­­mele­g~ célzatos izgalomban tartatik a hattyog­yallagitói földek kérdése. Újabban pedig, mint a nevezzük a helyi lap folyó évi 89., 90. és 9nPik számaiban „—gy —r* jegy alatt egy cikksorozat jelent meg, mely tüzetesen s ugyanazon irányban tárgyalja a kérdést. A cikksorozat a város financiális viszo­nyaira, a polgárok­­ visszatetszésére s sympa­­thiakra hivatkozva, az ellesett közvélemény tógájában lép a síkra, s ezen hüvelyben s alapokon annyi elfogultsággal és szélsőséggel boncolja a kérdést, hogy az ellennézetnek további passiv magatartása lehetlenné vált. Nehogy tehát tévedésbe hagyassák a közön­ség a tárgy mibenléte iránt, nem akarva is hozzá kell szólanunk, hogy a más oldalról is megvilágosítsuk azt s az igazságot érvényre jutni segítsük. Mi tiszteljük mindenki véleményét, de azon praeocupatio s zaklató erőszakolás, melylyel cikkíró saját nézetét — mint csal­hatatlan s bevégzet, igazságot — feltolja a közönségre, azon vakitásra és lárma indításra szánt túlzások és elferdítések — melyektől hemzseg a cikk — elfogulatlan önzetlenséget és jóakaratú tiszta meggyőződést nem árulnak el. A dolog annyira túl van vive a tisztesség korlátain, hogy mi nem ismerünk újabb idő­ben cikket, mely egy a közügyek elintézésére hivatott testületet — mint a városi tanács — merészebb megtámadással illette volna, mint illeti cikkíró s mint illeti a „Szegedi Híradó“ 83-diki számában a „helybeli újdonságok“ rovatában — úgy látszik — más kézzől megjelent cikkecske, mely úgy van össze­állítva és a közönség közé dobva, hogy egyenes insinuatiót foglal magában, a városi tárt 20,000 frtig megkárosító tanács ellen. *) Mi szeretjük s elvünkül valljuk a sajtósza­badságot , de egyéni magán­nézetek szó­vivőinek a közhatóság ellenébeni féktetlen­­ségében sajtószabadságot és üdvöt nem látunk. A kérdés ez oldala azonban nem tartozik hozzánk, mi elvontan úgy ezen, mint min­den egyéb tekintetektől — a kezeinknél lévő adatokat azonban felhasználva — magához a tárgyhoz akarunk szólani s cikkiró érveit vizsgálva, a tanácsi határozatokra csak azért s annyiban terjeszkedünk ki, a mennyiben a tárgytól el nem választható. Vizsgáljuk tehát a kérdés alkatrészeit, s megtéve észrevételeinket cikkíró főbb néze­tei ellen, mutassuk fel azon helyzetet, mely­ben az ügy valódilag áll. Néhai Fotti János — mint tudva van — a kérdés alatti földek haszonélvezetére nézve 1848-dik évben egyességet kötvén a nemes várossal 8769 írt perbeli követelése elenyész­­tetése, s az akkori felszámítás szerint 29,238 frt 12 kv. tőke befektetését igénylő töltésépí­tés terhe alatt, a hattyas és ballagitói földe­ket 1ó évi használatra megkapta. Talán megengedi cikkíre, hogy ezen időben a vá­rosi tár csak úgy szükségletben szenvedett, mint jelenleg, s hogy vállalatokra tőkepénze akkor sem volt. Ezen helyzetben tehát meg kellett az 1848-iki városi tanácsnak 8 a fontosabb *) Ámbár ez „Ellennézetek“ kezdete nyilvános de­nuntiatio, mégis közöljük egész terjedelmében, hogy a város nagy közönsége ismerje, minő argumentumok­kal akarják az igen csekély számban levő ellennéze­tnek a hibát szépíteni. Hogy mi soha sem hallgattuk el azt, mit a tanács e város jóléte érdekében csele­kedett, tudja mindenki, aki lapunk irányát figyelem­mel kíséri; de hogy minden helyes nézetnek, igazsá­gos felszólalásnak részrehajlatlanul helyet adunk, azzal csak tartozó következetességünknek teszünk eleget. Mert minő értelme volna a sajtó működésének, külö­nösen a jelen időben, midőn képviselő-testület hiá­nyában a város jó és balsorsa csaknem a tanács ke­zében van, ha még a városi vagyon kezelésében fel­merülő hiányokat is elhallgatná? Mi tiszteljük a tanácsot, mint erkölcsi személyt; de hogy ő is tévedhet, azt bizonyítja azon körülmény, hogy a nagyméltóságú magyar kir. Helytartótanács már nem egy határozatát döntötte meg. S épen azért csodáljuk , mint lehet megtámadásnak s izgató irányúnak elkeresztelni egy felszólalást, mely nem valami kormányi rendelet végrehajtása, hanem az összes lakosság jelen egye­düli képviselőjének, a városi vagyon kezelőjének, a kötelességszerü takarékosság elveivel összeütköző el­járása ellen van intézve s épen felsőbb helyről vár orvoslást? Szerk. kérdésekben intézkedő képviselői közgyűlés­nek gondolnia, minő terheltetés s mennyire valószinü kiadás vár a városra azon 8769 frt perbeli összeg megfizetéséből, melyet a Szeged városa tanácsa saját kebeléből ala­kulva lévő városi törvényszék, mint első bíró­ság Fotty János részére egyrészben már meg is ítélt; meg kellett gondolnia jól, hogy ezen — cikkíró által alaptalanoknak feltüntetett — de a városi tanács s képviselői közgyűlés és törvényszék, tehát ennyi hivatott tekintély által olyanoknak a consequent nem ismer­hetett keresetekből, a várost minden valószínű­séggel fenyegető 8769 forint perbeli kiadás mellett, még kevésbé leszen képes a városi táj a kérdéses földek töltésének építésére szükséges 29,238 frt 12 kv. tékét előterem­teni s befektetni. Nem a cikkiró által föl­említett 1848-diki mozgalmas idők, melyek épen mozgalmasságuk miatt nem voltak al­kalmasak egyességek szitására, nem elhamar­­kodás, hanem az, hogy a vállalat csak jövőre számítható jövedelem mellett a város által el nem bírt kiadással volt kapcsolatban, és fő­leg az, hogy az 1848-iki városi képviselő közgyűlés szeptember 3-án 311. sz. alatt kelt határozata értelmében, a kérdés vízborította térnek célbavett kiszárítása, tele­k költség­áldozata mellett kétes sikerűnek ismertetett be, h­ogy a város a befektetendő tőkét kockáztatni nem merte; idézte tehát elő azon indítvány elfogadását, a­melylyel Fotty János utat mutatott a városnak arra, hogy mint szabaduljon meg egy 8769 forint követeléstől egy krajcár fizetés nélkül, s e mellett mint nyerjen szintén egy krajcár ki­adás nélkül még egy 600 holdnyi gyümöl­csöző oly föld területet, mely ezideig a város birtokában értéket nem képviselt , jövedel­­mezés szempontjából nem létező volt. Ha tehát tekintetbe vesszük — a­mint hogy kell vennünk, ha igazságosak akarunk lenni , hogy a nemes városnak a 8769 frt tetemes kiadástóli menekülése mellett minő csekély áldozatába került, hogy egy reá nézve ezideig egészen haszonvétlenül állott földterület hasz­náról még 15 évig azért lemondjon, hogy ezen idő után minden kiadása nélkül egy szép s örök időkre jövedelmezővé tett párt vegyen át, meg kell vallanunk, hogy Fotty János ajánlata oly ajánlat volt, melyet pusz­tán magáért, tehát ha a perek tárgyát tevő 8769 forint teher elenyésztetésével nem lett volna is kapcsolatban, a város egyenes érde­kéből el kellett volna fogadnia. Minő mesz­­szeségben áll tehát cikkíró az igazságról, midőn a város részéröli — ijedelmet tanúsító sietséggel elkövetett — hibának keresztelő a Fotty Jánossal az 1848-diki törvények értel­mében választott tanács és képviselő közgyű­lés által kötött,­­ az első magyar ministérium belügyére által jóváhagyott érdeklett egyes­séget, azon eszközt, mely előteremtette ama földeket, melyekre annyira áhitva kacsingat most az elesett közvélemény schimlédere alatt egy pár élelmes gazdai szellem. Hisz ha Fotty János elő nem lép az eszmével, a hat­tyas és ballagitói földeken a jelenben is sás­bokrokat forgat a szél buzakalász helyett. S vájjon ki merné tagadni, nem létezik-e ez időszerint is még Szeged városa birtokán oly anyag­i tér, mely csak a vállalkozó szellem éles pillantására vár, hogy eddig nem ismert s elenyészhetlen jövedelmi forrást nyisson a városi tárra? s ha valaki előlépve, ily módon új hasznot, új bevételi tényezőt teremtene a város­nak, ugyanazon várostól ne tarthatna-e számot méltánylatra? Hát mivel a vízvezeték és légszesz­­világítás előállítására épen úgy nem volt tő­kepénze a városnak, mint a hattyas és balla­gitói földeknek töltésseli megvédésére, a víz­vezeték és légszeszvilágitás vállalkozóit nem épen a fenebbi alapon részesítette-e a nemes város újabban, legközelebb nem 15, de 30 évi kedvezményben? vagy ezek is ijedelmet tanúsító sietséggel történtek a cikkiró szerint? A fentebbi körülmények állottak tehát a vá­ros előtt 1848-ban, midőn Fotti Jánossal az egyezséget megkötötte s 1849-ben, midőn az egy évi hosszabbítást megadta. Ezen viszo­nyokat tehát véleményünk szerint tekintetbe kellett venni a jelenlegi tanácsnak is arra nézve, hogy ezen ügy utóbbi helyzetében igazságosan határozhasson. De mindezek ellenében az egyéni szűk szempontból kiinduló cikkírónak oda megy ki nézete, hogy bár­mi érdeme lett volna is Fotti Jánosnak a battyasi és ballagitói földek hasznosításában, bőven elvette érte jutalmait azon földek kövér jövedelmében. Lássuk tehát, minő dús jutalmat vett Fotty János ama földekből. Cikkíró szerint ezen dús jövedelem a haszonélvezet első éveiben nagyon szerény számítással 3000—4000 frtot tett; lentebb a hattyasi s ballagitói földek bérösszegét a 15 évre (s igy épen azon első évekre is, me­lyekre már maga 3000—4000 írtnál többre nem becsülte az évi jövedelmet) 15,000 írt­jával számítva, 2.25.000 írtra rugtatja szintén a legalantibb számítással; ismét hátrább azt mondja, hogy ezen földek évenkint bizonyos 20—25 ezer frtért bérbeadhatók lévén, ennyi összeget vontak el évenkint a város jövedel­méből; végre azt mondja, hogy az idén is bő aratás lévén, Fotty Máriának 700 köböl repcéje, 800 köböl búzája s nagy mennyiségű kukoricája van eladásra. Ha ezen utóbbi — az ellenfél szemmértékével s igen túlzottan felszámitott mennyiség szerint vesszük is fel a folyó évi termést — mint melyet maga cikkiró bőtermésének jelez — a fölemlített repce és búza értéke nem ad ki többet 10,000 írtnál, s ezt sejtve cikkiró, gondoskodott a képzelődés kisegítésére — hátulsó ajtóról az átalánosságban fölemlített nagy mennyiségű kukoricában — hogy a helybeli viszonyokat közelebbről nem ismerő, a bizonyoskép fel­állított 20 ezer forint évi jövedelemből még hiányzó 10 ezer forintot a kukoricatermésre róhassa fel. Azonban a szegediek, kik látták a hattyas és ballagitói földek idei termését, tudják és száz alak mondja meg, hogy Fotty Máriának a folyó évben mindössze 32 hold felel, s így tulajdonkép csak 16 hold kuko­ricavetése volt, ennyi hold föld termése pedig sehogy sem adja ki a 20.000 frt évi jövede­lemhez még hiányzó 10 ezer forintot. íme, tehát magának cikkírónak, kedve szerint vett s a legközelebbi időből legbizonyitóbbul föl­hozott adata szerint is sehogy sem jő ki a mindenkép elhihetetni akart 15 ezer frt évi jövedelem is, annál kevésbé a 20 és 25 ezer frt. Ugyan kérdjük, melyik földesúr vagy birtokos állhatna elő, nem e megyéből, hanem a sokkal termékenyebb talajú bánátból, hogy szivére téve kezét mondhassa, miszerint bir­toka holdankint egyremásra 25 frt, nem 33 frt, nem 41 frt tiszta jövedelmet hoz? Íme cikkíró ezen jövedelmet a legalantibb fekvésű s réti természetű szegedi földekből 15 évi jövedelem átalánaként kihozza. De talán, midőn ily könnyedén számít cikkíre, tekintetbe kellett volna vennie azt is, hogy Fotty János vízjárta, vad és műveletlen földeket vevén át, évekre volt szüksége, hogy azokat szelídekké s termékenyekké tegye, s hogy igy az első években magára a földre — a töltésépítés költségén kívül — csak kiadásai voltak, s ekkép az első években nem 3000—4000 frt; de semmi jövedelme nem volt, tekintetbe kellett volna cikkirónak vennie, hogy a hattyas­­ballagitói földek a 15 év folyama alatt hat­szor öntettek el az árvíz által, s hogy igy hat teljesen jövedelmetlen év mellett ugyan­ennyi rendenkivüli s új kiadásai voltak a haszonélvezőnek a töltések helyrehozására, s e fölött, minthogy a hattyas-ballagitói földek teknye alakú felülete miatt a benne meg­szorult víztömeg csak hosszú idő alatti kipá­rolgás által enyészett el, még az árvizes évet követő esztendőben is csak a legpartosabb helyeknek, s így igen csekély résznek ve­hette hasznát, következőleg, hogy ily terhes viszonyok közt és tényezők mellett a 15 évi 2­25.000 frt jövedelmet széles Magyarország­nak egy gazdai kapacitása sem, hanem csak oly ember látja, aki a szobában okoskodik, de a szántó-vető dolgát nem érti. Könnyű a nagy jövedelmet állítani, de bizonyítani: non fit hoc verbis Marce! Erre kétségtelen adat és okmány kell. Nekünk épen kezünkben van az alkotmányos tanács által kirendelt s egy tanácsnok, mérnök s két szülővárosa érdekét szivén viselő tekintélyes polgárból (Csiszár József és Szüts Ferenc képviselői tagokból) álló küldöttségnek 1861-ik évi no­vember 6-ról i­Ii/1671. szám alatt kelt s a hattyas-ballagitói földek viszonyainak meg­vizsgálásáról tett hivatalos jelentése, melyben a helyszínen eszközlött nyomozás alapján ki van mutatva, hogy Fotty János 1848-ik évtől kezdve, midőn a hattyas-ballagitói földek haszonélvezetébe lépett — 1861. évig csak 1857., 1858. és 1859. években, s így mind­össze 3 évben vehette egyedül — az árvíz, átszivárgás és esőzések által egyéb években okozott károk nélkül — hasznát a kérdéses földeknek. Ugyanezen jelentésben az is ki van mutatva, hogy Fotty János a hattyas­­ballagitói földek töltései építésére 1848-tól 1861-ig — a közbenjött áradások s a Tiszá­nak a szabályozás folytán hatványozott sebes­sége miatt — 64 505 frtot költött. Várjon, ha akkor, midőn Fotty J. előállott fentebbi ajánla­tával, hogy egy 600 holdat tevő vizjárta vadon heverő földet jövedelmezővé tegyen a városnak, ha ekkor örök áron kérte volna ama, senki­nek fel nem tűnő s értéket nem képviselő s a kiszárításra nézve is közgyűlésileg koc­kázott sikerűnek vallott földeket a tölté­sekre beépített 64,505 forinton, s igy holdankint felül 100 forinton, nem meg­­vehette volna-e azt a várostól? Hisz a bá­­nátba — közel Szegedhez — a hattyas-bal­lagitói földek szomszédságában, kétségkívül jobb talajú földet (a gyulai nagyrétet) adott el a kamara közelebbről — a múlt évben — Rózsa és Kőben uraknak 1600 tét­öllel szá­mított holdját 50 és egynéhány forinton. Hol van tehát ily kétségtelen adatokkal kimutatott viszonyok közt a cikkíró által bizonyosnak állított 15 vagy 20 ezer, sőt 25 ezer forint évi jövedelem a hattyas-ballagitói földekből ? talán abban, hogy Fotty János minden vagyo­nát ezen földekbe ölte, mire nézve, ha két­kedik cikkiró, itt helyben a takaréktár­s első forrásból megtudhatja, hogy Fotty János taka­­réktárs tíz részvényét (kész tőkében előbbi időkből félretett vagyonát) a töltésépítés és árvizes évek időszakában tömegesen bocsá­totta áruba az utolsóig, s itt van helyben több vagyonos polgár, kiktől csakis a hat­tyas-ballagitói földek haszonélvezete folyama alatt jelentékeny összegeket kényteleníttetett kölcsönözni, s ugyanezen időszak alatt szép és jelentékeny értékű (19.000 forinton elkelt) búzapiaci házát is el kellett adnia, mindez nem titok, s tudván tudja Szegeden — a rosz akaraton kívül — mindenki, hogy a kérdés alatti földek Fotty Jánost leszegényi­­tették. Ez volt tehát a hattyas-ballagitói földek­ből 15 év alatt általa szedett dús jutalom. Lássuk azonban cikkirónak többi okos­kodását is, de ezt a jövő számban. Assa-Kürthi, Végszó a ,Szóvitai írójától a Széchenyi-tér rende­zése ügyében. Mindenekelőtt bocsánatot kérünk az ol­vasótól, hogy e cikk tárgyában egy pár szó elmondásával alkalmatlankodunk. Mindazok, kik a kérdéses tárgyat figyelemmel kísérik, jól tudják annak fejleményét, és most midőn ezen ügy a hatóság kezében van, épen nem látszott a méltányossággal megegyezőnek azon eljárás, a­mit az 1861. évi terv fölött diadalmaskodó fél követ; mi, kik a másik részen állunk ez ügyben, bátorságot vettünk magunknak okok és részehajlatlanság fegyve­rével szembeszállni. Föllépet végre Cz. úr is, és mily módon, az olvasó tudja, valóban nem párisi müszléssel, hanem úgy, hogy mi­dőn másra sárt dobált, fölvette magára a kautsuk öltönyt. A felelet a megtámadást visszautasító és megtorló volt. Erre mi azt képzeltük, hogy Cz. úr észreveszi magát, és ha a vitát folytatja, más hangon fog beszélni, azonban a második cikk irmodora hasonló az elsőhöz. Mi azt tartottuk, hogy vegyészszel és bányászszal harcolunk, nem mérnökkel és technikussal van dolgunk. Mérnök támadta meg a mérnököt, megtagadván tőle minden felfogást, és várjon miért? mert a városi ható­ság megbízott orgánuma által kitűzött helyre történt építkezés vonala az ő terve kivitelének útjában áll. Nemes eljárás. Mi szintén tiltakozunk azon ferde föltevés ellen, mintha mi Cz. úr vegyészi stúdiumának eredményét nevetségessé akartuk volna tenni. Ez furfangos ráfogás. Azt mi is jól tudjuk, hogy ham oly művet akarunk végrehajtani, milyennek építéséről gyakorlati tapasztalást nem szerezhetünk.

Next