Szegedi Híradó, 1865. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)
1865-01-01 / 1. szám
19 & H éi JL Párisi dolgok. Paris, december végén 1864. (Páris a farsang küszöbén. — Az oroszok visszahúzódnak. — Opera-bálok. — Az öreg Dumas felolvasásai. — Uj színház. — Egy jeles zeneszerző haldoklik. — Egyébként Páris egészséges s jó étvágya van. — Az étvágygyal nem jó visszaélni. Iparlovagok.) A compiégnei napoknak végük szakadt s a Tuileriak fölött ismét a trikolor lengedez. A legtöbb párisi salon megnyílt. A lepleket lehúzták a bútorokról, a beáskannák sustorognak, a játszóasztalok szerepelnek s esténként tömérdek zongorát kínoznak össze a többé vagy kevésbé kegyetlen kezek. A párisi oroszok nem szándékoznak e farsangon feltűnni s nem akarják magukat az örömnek odaadni, és pedig a cárné miatt, kinek egészségi állapota még mindig aggasztó; néhány család a magas orosz aristokratiából Nizzába ment, hogy a telet a cárné közelében töltse. Az opera-bálok megkezdődtek már. Az idegen, ki először látogatja meg Párist, e bálok részegítő zenéjében, kirugó kankanjában, lármázó, tolakodó tömegében sok érdekest talál. Azonban az, ki Párist ismeri, nem lel ott szórakozást. Kevésbé lármás és költséges, de sokkal hasznosabb élvezetet nyújtanak most e báloknál a mindenfelé tartandó népszerű felolvasások. A többi közt az öreg Dumas, ki már az aggkor küszöbén áll, de azért sok ifjún túl tesz, a Boulevard des Italiensben két felolvasást tartott Delacroix Eugen fölött, és pedig azon teremben, hol egy idő óta e nagy mester művei kiállítva vannak. Duma apó, dacára 300,000 franknyi évi jövedelmének, szüntelen pénzzavarban szenved, e bajon segítendő, szerződésre lépett Barnummal, a híres amerikai ezermesterrel. E szerződés szerint együtt körutat fognak tenni Amerikában. Dumas felolvasásokat tart, de a felolvasandó tárgyakat Barnum határozza meg. A színházi szabadság folytán egyremásra támadnak itt az új komédia házak, most a Bastillehez közel nyitottak meg egyet Petit Theatre névvel, mert nem fogadhat be többet 600 embernél s Párisban az ilyet nagyon kis színháznak tekintik. A benne színre kerülő darabok, hihetőleg a városrész szelleméhez lesznek alkalmazva. Legnagyobb kincse azonban jelenleg Párisnak az egészség s mondhatni, hogy Franciaország fővárosa egészségi tekintetben még soha sem érezte magát oly jól, mint jelenleg; az ismertebb egyéniségek közül egyedül Fedden Dávid, a sok gyönyörű dal szerzője beteg, mégpedig fájdalom oly beteg, hogy életéhez kevés a remény. Különben, mint mondók, Páris egészséges és jó étvágygyal bír, amire most nagy szüksége van, mivel az asztali gyönyörök időszaka beköszöntött. A jó étvágy valóban igen kiváló dolog, s a jó emésztőképesség nagy szerencse. Azért nem szabad vele visszaélni, különben megboszulja magát, példa rá azon fiatal angol, ki szörnyen bánja, hogy gyomrában oly sok bizalmat helyezett. Albion ezen fia — neve az angol aristokrata körökben jó hangzással bír — annyit dicsekedett kitűnő emésztőtehetségével, hogy barátjainak kedvelt támadt kísérletet tenni ez öntöttvasból készült gyomorral. Fogadást ajánlottak neki, melynek értelmében velük kellett ebédelnie, azonban oly módon, hogy míg ezek, mint minden észszel felruházott emberfia, előrül a levesnél kezdik s a kávéval végzendik, addig ő kávénál kezdje s levessel végezze az ebédet. Ha győzelemmel kél fel az asztaltól, az ebéd költségein kívül 100 font sterlinget fizetnek a koszorús gyomrú lovagnak, ellenkező esetben ő fizeti a vendéglőst s a 100 font sterlinget. Miután az étel s a bor minősége és mennyisége felől tisztába jöttek a Palais Royal egyik vendéglőjében asztalhoz ültek, a gyomorhősön kívül hatan: két francia, két orosz és egy amerikai. A harc megkezdődött. Az angol először is egy csésze kávét s egy adag cognacot temetett gyomrába, azután egy adag chester-sajtot s egy hatalmas almát tüntetett el, erre fagylalt s utánna saláta következett. Az ellenfelek még nem vesztették el győzelmi reményüket, de az angol egész komolyan neki állt egy fél fajd tyúknak, csodálatos gyorsasággal nyelte el s Chateau Lafitte habjába fulasztotta, így haladt egész a ráklevesig a megerőltetés legkisebb nyoma nélkül. Itt azonban már észre lehetett rajta venni azon vonakodást, melylyel kanalát a veres lébe mártotta. De végre e nehézséget is legyőzte s csupán az austrigák voltak még hátra. Az első tizenkettővel még megbirkózott, de midőn a második adaghoz akart nyúlni, ereje elhagyta, a tizenharmadikat földre ejtette s maga is utána hanyatlott, lehet képzelni, minő állapotban. A fiatalember vőlegény, úgy hallatszik azonban, hogy a menyasszony e bátor föllépést azzal jutalmazta meg, hogy a jegygyűrűt visszaküldte. Hanem tekintsünk be egy pillanatra a párisi iparlovagok közé is. Nemrégiben a magyar lapok is közölték, hogy egy műveit családapa a párisi törvényszék előtt, két könyv ellopásáral vádoltatott. A betegség söveinek nyomora — igy irták — bírta e sötét tettre, melylyel családját néhány napra az éhhaláltól megmenteni hitte. Maga a törvényszék is meg volt hatva ez eset által, az államügyész kinyilatkoztatá, hogy az elbeszélt körülmények valók s az elnök könyezve mondá ki a 14 napi fogságról szóló ítéletet. Most kisül, hogy mind meg voltak csalva, a törvényszék, a lapok s a közönség. Az államügyész egy biztos felületes nyomozása alapján szólt (ez másutt is megtörténik.) A csaló tudta, hogy ily esetekben a párisi közönség nagyon érzékeny s adakozó szokott lenni, miért is egy bérelt nő s gyermek segítségével játszotta el e komédiát. S bár várakozásában nem csalatkozott, miután több ezer frank gyűlt össze a szerencsétlen család részére, mégis önmaga ette magát tőrbe. A „Droit“ cikkét ugyanis a törvényszéki tárgyalásról az illető nem találta eléggé érzékenynek, miért is a nevezett lap szerkesztőségéhez hosszú leveletirt, melyben hajmeresztő dolgokat beszélt el. Ezt a „Droit“ mégis megsokalta, nyomozásokat tétetett s kisült az egész csalás. Kitűnt az is, hogy az illető már vád alatt állt, de ez szintén kikerülte a törvényszék figyelmét. Az illetők most nagyon restellik a dolgot s az egész hivatalosan agyon hallgattatik. A jótevő adakozók közül azoknak, kiknek címét tudják, visszaküldik adományaikat. A történetben a legszomorubb az, hogy a vigyázat ezentúlra meg fog kétszereztetni s félhető, hogy az igazi szegénység is szenved általa, menjenek a testvér fölkeresésére, akit valószínűleg szintén meglőttek. A helységbeliek előtt a dolog mindjárt elejétől fogva gyanúsnak tűnt fel. A sebesült egyike volt a postakocsin érkezett két idegennek, ily állapotban csak egyedül tért vissza, a másik eltűnt. De midőn kérdést intéztek a sebesülthez, hogy tán épen testvére volt az, aki rá lőtt? A fiatalember tagadólag válaszolt. Még fegyver sem volt nála — mondá — s mi mindig jók voltunk egymáshoz, még szóvitánk sem volt. E válasz azonban a felkeltött gyanút nem volt képes végkép elaltatni. Azonban a testvéri szeretetnek e szép nyilatkozása, mely erősebb volt minden fájdalomnál, meghajtotta a jelenvoltakat. Vagy négyszer ugrott föl fekhelyéről, kitántorgott az ajtón s összetett kézzel kérte az ajtó előtt bámészkodó asszonyokat: kedves asszonyok, jöjjetek velem az erdőbe, segítsetek öcsémet föltalálnom, akit valószínűleg szintén megsebeztek. Csak nagy erővel lehetett a halálhoz szemlátomást közeledő sebesültet nyugalomra bírni. Minden orvosi segély hiába volt. Egész az utolsó pillanatig, amíg beszélni tudott, szüntelen mély szeretetről tanúskodó gondoskodással öcscse fölkeresésére ösztönözte ajelenvoltakat. Este 9 órakor meghalt. Az eseményről a kadolzburgi törvényszéket rögtön tudósították s még azon este megjelentek a kiküldött törvényszéki emberek a korcsmában. Egy óra tájban más kocsi állt meg az ajtó előtt, melyből egy látszólag nagyon megindult fiatal ember szállt elő, ki magát a kereskedő Olahausen Keresztély Lajosnak nevezte. Nürnbergben hallotta, hogy a korcsmában valaki halálosan megsebezve fekszik, ki a leírás szerint az ő öcscse lehet; nagy félelem közt kocsiba vetette magát s eljött, hogy bizonyost tudjon a dologról. — Odavezettetvén a padhoz, melyen a halott feküdt, a legmélyebb fájdalom és megrázkódás között rögtön fölismerte benne öcscsét. Miután némileg magához jött, a jelenvoltaknak következő felvilágosítást adott: Testvérem a Förster és Reiter cég nürnbergi kereskedését akarta velem együtt átvenni. E végből Augsburgból Nürnbergbe kellett volna lőnie. Szerdára vártam őt s elébe mentem Nürnbergből Steinig, anélkül, hogy megérkezett volna, amin nagyon csodálkoztam. Most látom a rettentő okot, mely őt visszatartotta. Valószínűleg valami álbarát útközben testvéremhez szegődött, megölte s kirabolta. A korcsma emberei nem tekintettek oly mélyen a két fiatal ember arcába, hogy rögtön felismerhessék, mégis úgy tűnt föl nekik, hogy Olahausen nem más, mint aki a meggyilkolttal eltávozott. A törvényszék emberei tehát a testvért ideiglenesen fogolynak nyilatkoztatván , a holttesttel együtt Radolzburgba szállították. • I I f 5 A következő reggel véletlenül beköszöntött oda ugyanaz a postalegény, ki a két idegent Nürnbergből Gunzbergbe vitte, Olnhausenben rögtön felismert az egyiket, ki a postakocsiban ült s Gunzbergben leszállott. Olahausen azonban megmaradt amellett, hogy itt valami tévedésnek kell lenni, ő tegnap nem is jött össze testvérével. Sőt még tovább ment: megtagadta, mit tegnap állított, mondván, hogy akit a múlt este testvére gyanánt ismert föl, ma nem ismeri bizonyosan. Lehet, hogy ez egy idegen hulla; s ez állítás mellett maradt azalatt is, mig a holtat előtte felboncolták. De már másnap este a lelkiismeret furdalásaitól gyötörve megvallotta a kadolzburgi börtönőrnek, hogy a halott, minden bizonynyal testvére, kit ő gyilkolt meg s gyors kihallgatást kért, hogy a lelkén fekvő tehertől nyílt vallomás által némileg szabaduljon. A kihallgatás megadatván neki, mindenekelőtt az a kérdés támadt, hogy mikép történhetett lelkében ily nagy változás, midőn 24 óra előtt, még mindent makacsul tagadott, sőt még testvére hulláját is megtagadta. Erre azt válaszolta, hogy a kiküldött bírák egyike ideiglenes letartóztatása alkalmával kímélőleg így szólt hozzá: Önnek arcából sokkal több becsületesség sugárzik, semhogy ön ily tettet elkövetni képes lenne. E nyilatkozatra föltámadt benne a szégyen érzete, s ez hazuggá, A testvérek. (Érdekes bűneset.) 1800-ban, június 8-án, 2 órakor délután, Gunzberg falu korcsmájában két jól öltözött fiatal ember szállt meg. Postakocsin jöttek Nürnbergből s a kocsit azonnal visszaküldték. Az emberek egy pohár sör mellett látták őket a közös korcsmaszobában élénk beszélgetésbe bocsátkozva. Úgy látszott, hogy kereskedők, mert sok számadásuk volt egymással, mely alatt nagy összegek kerültek szóba. A beszélgetés élénk, de békés volt,kölcsönösen te-nek szólították egymást, egyébként is viseletek testvéri bizalmat árult el, így sem gyanúra, sem különös figyelemre nem adtak okot. Két óra múlva, körülbelől négy óratájban elhagyták a korcsmát s csendesen haladtak egymás mellett az Ansbach felé vezető országúton, mig oldalt egy erdőbe tűntek el. Öt óratájban egy paraszt, ki az erdő közelében szántóföldjét művelte, lövést hallott az erdőben s látta a lőpor füstjét fölszállni a fák között. Nemsokára azután egy fiatal ember tántorgott ki a sűrűből, zsebkendőjét fejéhez szorítva, mely nagyon vérzett, útját a munkás felé vette s félénken kérdezte tőle, nem látott-e valamit? " Azon kérdésre, hogy mi történt vele, válaszold: Egy lövéstől találva a földre rogytam s most nem tudom, hol találom meg öcsémet. Csak azt tudnám, merre van szegény öcsém. A földműves segélyével a látszólag súlyosan sebesült, a korcsmaházba vonszolta magát, hol minden gondja a tőle elszakított testvérre volt irányozva. Saját sebe miatt nem látszott aggódni, mert a jelenvoltaknak szüntelen csak azért rimánkodott, hogy vele az erdőbe visszaőrült hazuggá tette őt, ki még testvérét is képes volt megtagadni. Olahausen, mint nemes ember fölött, ítéletet mondani egy külön törvényszék ült össze, mely előtt lassankint tökéletes vallomást tett, mely a nyomozatokkal öszhangzó volt, s melynek igazságában nincs ok kétkedni. Olnhausen Keresztély Lajos a bűntett elkövetéséig az erkölcsös és becsületes emberek példányképe volt. Mocsok nem érinté nevét. Munkás volt egész a túlságig, visszavonultan élt, családja s rokonainak boldogságáért fáradozott s nagyon büszkévé tette őt az a tudat, hogy ezek benne lelik föl legfőbb támaszukat. Hogy változhatott át oly becsületes ember egyszerre ily nagy gonosztevővé? hol van itt az átmenet a jóból a roszba? Minő démon lehetett elrejtve keblében, mely egyszerre fölébe emelkedett, hogy tönkre tegye? A démon valóban ott volt s épen azon büszkeségből , azon önbecsülésből indult ki. A legszelídebb, legbecsületesebb emberek keblében is lehetnek elrejtve indulatok, melyek, ha hirtelen ellenkezésre találnak, kitörnek s a belső öszhangzatot szétrombolják. Így lép gyakran a jobb is a gonoszok sorába, igy történik gyakran, hogy némely ember tette sokkal roszabb, mint ő maga. Mert mindenkinek megvan a maga értéke, melyen eladható, s majd minden embernek van gyöngébb oldala, mely bukását előkészítheti, mihelyt a körülmény elég erővel megragadja. (Végű kov.) Irodalom és művészet. * Nyomdász-közlöny. Nehány szakértő, időhöz nem kötött „Nyomdászata füzeteket szándékozik megindítani s a napokban már kibocsátják az illető felhívást. E lap fő feladata lesz a nyomdászatra készülő fiatal nemzedék oktatása és képezése. * Shakspeare „Téli regéje,“ magyarra fordítva Szász Károly és kiadva a Kisfaludy-társaság által, ma kerül először színre a nemzeti színházban. Nyilttér *) Válasz a „Nyilatkozatára. A „Szegedi Híradó“ legközelebbi (104.) számában egy, állítólag több polgár által irt nyilatkozat jelent meg ellenünk, melyben azért, mivel a hattyús-ballagitó földeknek nyilvánosság elé vitt kérdésében keletkezett, s egy általunk közelebbről tisztelt testületet becsmérlő cikksorozatra a sajtó szabad levegőjében föllépni s különböző — de senkire sem erőszakolt — véleményben lenni bátorkodtunk, érdemleges hozzászólás helyett puszta személyeskedésekkel és gyanúsításokkal — nem ugyan Ultimatum cim alatt — de valódi oligarchái hangon támadtatunk meg. Mi a kölcsönös sértegetésnek barátai nem lévén, valamint e gyer urnak kijelentettük, hogy őt a karzati közönség és dologhoz nem értők megnyeréséért a személyeskedés terén sárba, sötétségbe nem követhetjük, úgy az ezen kifejezésünket elferdítő nyilatkozóknak a karzati közönség és dologhoz nem értőkön kívül álló szegedi illetékes közönség és értelmiség előtt kijelentjük, hogy a kérdés érdeméhez nem tartozó személyeskedés terére őket sem követhetjük, hanem nyugodt meggyőződéssel ragaszkodva okadatolva előadott nézeteinkhez, midőn nyilatkozók személyeskedéseit s gyanúsításait önérzetünk teljében ezennel visszautasítjuk, hivatkozunk a közvélemény itélőszékére s felhívunk minden elfogulatlant, lefolyt vitáink folyamából ítélje meg, hogy azon urak — kik, ha ők szólanak sajtószabadságot, ha más szól denunciatiót emlegetnek; kik, ha puszta állításokat tesznek, azt igazságnak nevezik, ha más szól és megcáfolja őket, akkor illemsértésről beszélnek s gyanúsításokhoz folyamodnak. Ítélje meg, hogy ezen a szabadság nevében szónokoskodó urak a vélemény-szabadságot mennyire tisztelik s minő fegyverekhez nyúlnak, hogy más ember meggyőződését elfojtsák! Assa-Kürthl. *) Az e rovatban közlöttekért csak a sajtóhatóság irányában vállal felelősséget a szerk. Levélkosár. B L.-nak H.-M. Vásárhely. Fogadja viszont szerencse kivonatunkat ... ,-né nek F.-háza. A legmelegebb üdvözlet! N. G.-nak H.-M.-Vásárhely. Szerkesztő tervez, de a lap végez Azért ne legyen harag, egykét nap múlva betoppanunk K. J.-nek Pest. A lapokat a napokban elküldjük, valamint a honoráriumot is. Cs. Á-nak Arad. A cikk végett felvilágosítást küldünk. Vidéki tudósítóinkat kérjük, hogy további jó indulatukról bennünket meggyőzni szíveskedjenek. A múlt hóban beérkezett versek nem adhatók